Pajtás, 1954 (9. évfolyam, 1-51. szám)
1954-01-20 / 1-2. szám
Szép a traktorosi pálya S kaptam is dicséretet . Mégis Lukics szép szavára Otthagytam a földeket. A városba hívott, mentem S fuvaroztam Lukicsot, Traktorom helyett vezettem Személykocsit, Moszkvicsot. Vezettem, bár eleinte Szokatlan volt a dolog. Este későn fekhetek le. Reggel későn indulok. Visszavágyom földjeinkre, Epekedem, búsulok. Elrobogunk a központba, várok, várok... Ő marad. Csapágyolvasztás megvolna Már ennyi idő alatt! Ülés, utasítás, ábrák, Tervek, akták százai... Ezalatt egy egész táblát Föl lehetne’ szántani! Szörnyű szócséplésbe kezdtek — Egy éjjel öt értekezlet, . Egyik a másik után: Reggel mind sápadt, sovány, S kijönnek oly nyúzott • képpel, Mint ki éjjel-nappal csépel. Én • meg? A kocsiillésen Fekszem, fekszem, fütyörészem. Fekszem, hátam már sajog, Egész belebusulok, Mióta csak megszülettem. Sürgölődtem, teltemvettem, Kezemben ég a dolog, Forr, lobog, Csakúgy ropog, Még a hegy is belerendül. Hej, ha muzsikaszó csendül. Lábam tüzes táncra perdül: Kéne bámul mindahány, Belémszeret mind a lány. Vének mondják: — Hej, barátom, Ez aztán legény a gáton! Makár Lukicshoz , bementem: — Eressz el! — No ne komolj! Ejnye! — válaszolta , menten S arcán bujkál kis mosoly: — Amit kértél, nincsen rendben! Mit duzzogsz, mint a bagoly?! Remek kocsin a városban Viszed Makár Lukicsot, Hisz nem traktort vezetsz mostan: Személyautót, Moszkvicsot! Híven elbeszélek mindent: Bánatom derűre vált, Mivel elválasztott minket Édes jó anyánk: a párt. Fönn a minisztériumban Találkozunk. Mosolyog. Én is rámosolygok — Mi van? — Eldőlt a dolog! Mint afféle Makacs ember, Kiharcoltam igazam, S a gépállomásra reggel Visszatértem boldogan Most már nincs baj, minden rendben: Vezethetem traktorom. Ott a legényszálló szemben. Van szép szobám. Ott lakom! Tegnap épp az erdőszélen Munkából tértem haza, Hát ki baktat szembe velem? Igazgatóm jómaga. Meglát, messziről köszönget: — Segítsen ki — kér — Ma jön meg Agronómusunk szeid, A gépkocsivezetőm meg A pártbizottságba ment. Én segítek szívesen: A vasúthoz kiviszem. Ott a kocsiból kiszállok S hátbaböknek„ No hiszen! Megfordulok. Hát ki áll Coli? Lukicsunk. Személyesen! No de ilyet! Ámulok. Sorsunk így összehozott! — Ellenőrzés? Arra jött le? — Nem, barátocskám! Örökre! — Én, bevallom: tulajdonkép Örülök neki nagyon, Hogy új agronómusunk épp Az én Makár Lukicsom! — Hát hogyha már így határoz Pártunk... — mosolog reám —■ A Központi Bizottsághoz. Földi, te írtál talán? Elolvastam izgatottan A bölcs határozatot S magamban ezt latolgattam: „Hej, Lukics, jól gondolod. Bár nem irtam, mégis ott van Az én kezem a dologban! Lám, milyen erős vagyok!” Urbán Eszter fordítása Akit a tsz visszahívott Szöllősi Ferenc elvtárs még egy évvel ezelőtt a répáspusztai Első Ötéves Terv tsz elnöke volt. Aztán a kaposvári járási tanács mezőgazdasági osztályának lett a vezetője. A szövetkezet tagjai nehezen váltak meg tőle. Nemrégen gondoltak egyet és visszahívták a szövetkezetbe volt elnöküket. Szöllősi elvtárs ma újra a szövetkezet elnöke. A szövetkezet dolgozói az ő vezetésével építik a tízholdas halastavat, kibővítik a baromfifarmot és három hold új gyümölcsöst is telepítenek. Huszonkilenc lakáshoz beszerelik a vízvezetéket. Vissza falura! Vuity József, a földmívelésügyi minisztérium állattenyésztési főigazgatóságának előadója. Kérte, hogy helyezzék a bajai törzsállattenyésztő állomásra. Kérését teljesítik. — Örömmel vállalom ezt a munkát — mondja Vuity elvtárs. — Jól ismerem a bajai járás állattenyésztését, hiszen odavaló vagyok. Remélem, hogy új munkatársaim jószívvel fogadnak. Néhány évvel ezelőtt a bajai járásban jó híre volt az állattenyésztés,ket látták el innen berkshirei és Cornwall tenyészsertésekkel. Az utóbbi időkben azonban a járásban megrekedt az állattenyésztés fejlődése. Yuity elvtárs reméli, hogy a bajai járás újból híres lesz állattenyésztéséről, Irány a gépállomás! Ki ne ismerné Szodorai Istvánt, az RM Művek Kossuth-díjas esztergályosát? Most elhatározta, hogy az egyik állami gazdaság gépállomására megy dolgozni. — Nagyon szeretem munkahelyemet, nem lesz könnyű elválni tőle.. De tudom, hogy ott a falun is hozzájárulhatokhazánk építéséhez, hiszen ma minden erőt a mezőgazdaság fejlesztésére kell összefogni. Olyan munkát akarok végezni vidéken is, mint a gyárban. Mi bízunk Szodorai elvtárs szavában. Nemsokára befejezi második ötéves tervét. Biztosan falun is eléje vág az időnek. A párt, a nép szavára! Párt- és kormányhatáro- nek. Az ország sok indozat jelent meg a mezőgazdasági termelés fejlesztéséről. Azóta szakmunkások, mérnökök, állattenyésztők kérik áthelyezésüket falura. Ott szeretnének dolgozni, hogy minél több legyen a búza, a hús, a zsír, a tej. íme néhány a sok közük Éjféltájban Pave!'"égető fájdalomra és füstre ébredt. Felnyögött. Valaki égő zsarátnokot dugott a nyaka alá. Rémülten felugrott, kezét odaszorította az égett részhez, egyenesen Danyilába ütközött. Az erdő felett a keskeny karimájú hold sárga, sugaránál tisztán" látta unokatestvérét, akinek arcán különös, gúnyos mosoly ült. — Mi az, meleged van? — kérdezte rekedten Danyila és heves mozdulattal torkon ragadta Pavelt, meglendítette és a tóba hajította. Amikor a víz összecsapott felette, a fiú nem érzett semmi hideget, csak súlyos vasútjakat a torkán és még eszméletét vesztve is azon igyekezett, hogy gyengülő karjával megszabaduljon tőlük.. De az ujjak maguktól elernyedtek, elengedték Pavelt. Lihegve, köhécselve kievickélt a vízből és nem értette meg azonnal, hogy mi történt körülötte- A víz csobogott és hullámzott a Pavel, segítségére siető gyerekek kapálózásától. A fiúk erősen szorították Danyilát. Pavel mellett, derékig a vízben Motya állt, kiáltott valamit, hadonászott. Aztán Jakovot látta meg, aki hajánál fogva vonszolta Danyilát. — Engedjetek, — hörögte Danyila — hisz csak tréfáltam... na, hagyjatok ... De a gyerekek nem engedték el. — Engedjetek... hideg a víz... Odavezették a hunyó parázshoz. Hirtelen kiszakította magát, átugrott a pislákoló tűz felett és elrohant. Reggelig senki sem hunyta le a szemét• KILENCEDIK FEJEZET Árnyak a nagyapa udvarain Szergoja nagypapa hajnalban kelt ide öregemberek keveset alszanak. Jött-ment az udvaron, mindent megnézett, hogy várjon rendben van-e, kiengedte a pajtából a tyúkokat. Aztán kijött a köhécselő Kszenyija nagyanyó és vékony hangján rázendített: — Pip, pipi pip, pipi-pip, pipi!... A nagypapa messziről nézte, hogy csipegetik a tyúkok a magot, egyszerre koppantva csőrükkel. Hirtelen megremegett az öreg bajszaszéle, lábujjhegyen odaosont a baromfiakhoz, száraz ággal rácsapott egy fehérhátú tyúkra: — Átkozott. . Az állatok lármásan szétszéledtek és nagyokat rikácsoltak. Az öreg görbe lábán ugrándozva továbbkergette a fehérhátút és rekedten kiabált: — Már megint Polupcsikék tyúkját eteted, anyó! Fazékban lenne a helye ennek a dögnek! A tyúk harsány kotkodácsolással berepült a kertbe és kapirgálni kezdett a száraz krumplibokrok között. Az öreg szuszogva megállt. Egy férfi jött feléje a kerten át, alacsony, köpcös, ősz ember. Poros csizmájával óvatosan lépte át a krumplibokrokat. A nagypapa végighúzta tenyerét izzadt, barázdás arcán, sietve beletörötte nadrágjába, és kezet nyújtott a jövevénynek. . — Adj isten, Arszenyij Ignatyjevics. — Jó egészséget... — Kulukanov mély hangja nyugodt volt, de sárga szemében izgalom látszott és hegyesszakálli, széles arca szokatlanul sápadt volt — talán az álmatlanságtól vagy talán a fáradtságtól. — Miért kelt fel ilyen korán, Arszenyij Ignatjevics? — Dolgom van, Szerjoga, menjünk be a szobába, fiam keresztapja”. Bementek. Kulukanov a nagy- hogy keresztvíz alá mama felé bólintott, levette sapkáját és keresztet vetett kopasz fejére. Leült a sarokba a fából faragott istenanya alá, amely mögül kilátszottak a kések és a villák: régóta helyettesítették ezek az ikonok a szekrényeket. — Hívd be Danyilát. Danyila álmosan jött elő, nagyot ásított. — Ülj le. — A vendég kiskabátjából lassú mozdulattal újságlapot húzott elő, amelyen tintával írt, szétmosódott betűk álltak. — Nézzétek, most szakítottam le a kapumról... Elhallgattak. A nagyanya értelmetlenül bámulta a kék betűket, feje remegett. Egy nagy görbe késsel éppen krumplit tisztított. — „Gabonarejtegető" — Kulukanov összegyűrte a papírlapot, elhajította. — Egyszer Trofim eljött hozzám-e és könyörgött: „Légy a Beleegyeztem, tartom. Bár csak akkor tudtam volna, a pap szeme láttára fojtom bele a keresztelő medencébe azt a kígyófajzatot. Danyila alig hallhatóan mondta: — A megfojtás sosem késő.A vendég úgy tett, mintha nem hallotta volna és suttogva folytatta: — Szilvnnél elásott gabonát találtak, Sitrakovnál pedig fegyvert. Ezt is ő rendezte a mezítlábasaival együtt... és a faliújságon is megszégyenített... — Kulukanov ujjaival végigsimított rángatózó arcán. — Én ... hozzátok... segítségért ... Segíttek? A nagyapa megmozdult. — Amit csak tudunk, Arszenyij Ignatjevics. — Hát akkor... Rövidesen öszsze fogják írni a vagyonomat, hogy adjam át a kolhoznak... — Hír télen felállt, száját összeszorította és hangosan, az orrán keresztül fújta a levegőt. — Nem adom az átkozottaknak! Semmit sem adok! Inkább elégetem! És gabonát sem adok! Szerjoga, ássatok ma gödröt a csűrben. Nehogy észrevegyék... Éjjel majd átszállítjuk a gabonát és beleöntjük. Nálatok nem fogják keresni. Nehézkesen leereszkedett a padra és rövid gondolkodás után hozzátette: — A segítség fejében a harmadát elveheted, Szerjoga. ...Ezen az éjszakán Pavlik’ Roman sírásra ébredt. A holtra fáradt anya mélyen aludt — nem hallotta. Pavel leugrott a kemencéről, arca elkomorodott, égett nyakszirtje erősen fájt (anyjának nem beszélt erről, nem akarta felizgatni). Roman ott ült faágyacskáján. Ravel melléje telepedett, betakarta és elgondolkozott: „Hogy megnőtt ez a Romba! Új ágyat kell neki csinálni”. Enyhén ringatta és dúdolni kezdett: Aludj, ■öcsi, aludj már, Nagyanyó most halért jár, Pólyát hímez jó anyám, Én meg Ronikát altatnám. Öcsi azonban nem csendesedett Pavel dühében hangosan zendített rá: Aludj, öcsi, aludj már, Nagyanyó most halért jár, Pólyát hímez jó anyám, Meghúzom a hajad ám. Az egész szoba harsogott Roman bömbölésétől. Pavlik megsajnálta testvérkéjét. Bűntudatosan hajolt ágya fölé: — Romocska, aludj hát, na aludj már öcsikém ... Az álmos anya felriadt.— Ó, én szerencsétlen! Hát miért nem szólsz? — Hisz már elalszik, anyácskám. Amint az édesanyja hozzáért, Roman elhallgatott. Fegya a kemencéről hajolt le és kinézett az ablakon. — Hát te mit csinálsz? • — Nézd csak, mi van ott? Sárgán sütött a hold az udvar felett, világos sugarait a földre vetette. Egyenest az ablak előtt húzódott Szerjoga nagyapa kerítése. A kerítés mögött valakinek az árnyéka mozgott. Pavel az ajtóhoz surrant. — Hová mész? — suttogta az anya. —Azonnal... Zaj nélkül osont le a tornácról, oda lapult a kerítésen levő nyíláshoz. A nagyapa udvarán lovak fújtattak. Három ember — Szerjoga nagypapa, Danyila és Kulukanov — teli zsákokat raktak le a szekérről és sietve a csűrbe hordták. Kszenyija nagyanyó a kapunál foglalatoskodott, sehogysem boldogult a retesszel. (Folytatjuk.)