Pajtás, 1955 (10. évfolyam, 1-51. szám)

1955-01-01 / 1. szám

"ÉN,a MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG I­FJÚ ÚI­ÖRŐJE..." TÁRNOKI GÁRDISTÁK A napokban a tárnoki csapatgárdistákkal ta­lálkoztam. Megkérdeztem tőlük, készülnek-e a szünidei csapatgárdista összejövetelre. — Az egyik délután elővettük a működési szabályzatot — mondta Zsolnai Gabi, a csapat­tanács elnöke. — Nézegettük, lapozgattuk. Kér­dezgettük egymástól, vajon mit valósítottunk meg belőle? Szilágyi Marikának a harmadik pontnál állt meg a ceruzája: „Az úttörő a világ minden dolgozóját testvérének tekinti.“ Lám ezt a pontot teljesítettük. Emlékeztek, mennyire megszerettük azt a fekete hajú koreai kislányt, akiről a diszista Gyenes Magda mesélt ne­künk? Karácsony előtt készítettünk­­ egy szép babát, írószereket, könyveket vásároltunk és egy hosszú levél kíséretében elküldtük a Kim Ir Szen otthonba. Testvérünknek érezzük a Ro­­senberg-árvákat is. Most elhatároztuk, hogy új­évre minden raj ír valamelyik külföldi pionír­­csapatnak. Annál a pontnál, hogy az „Úttörő munka­szerető­ kiveszi részét a társadalmi munkából“ úgy tűnt, mintha a sorok mögül hirtelen elő­léptek volna a hetedikes és nyolcadikos pajtá­sok, akik szeptemberben olyan szépen rendbe­­tették az iskolánk udvarát. Ahogy tovább néze­gettük a betűket. Papp Jóskának, Komlósi Jan­csinak és Fisz Lacinak, a legjobb vasgyűjtők­­nek kiskocsiját láttuk fémhulladékkal meg­rakva. Pár perc múlva már a Berki pusztán jártunk gondolatban, ahol az ősszel mázsa­számra szedték a gesztenyét. Az állomás felől pedig mintha integettek volna felénk azok a kis facsemeték, amelyeket mi ültettünk el ta­vasszal. Pados Attilának a hatodik pontról eszébe ju­tott, hogy egyik délben Koperta Jóskával ment haza az iskolából. Az öreg Paszmik néni haladt előttük. Gallyakat vitt a hátán. Jóska futásnak eredt, hogy utolérje és segíthessen neki. — Hát az ötödik pontot kihagyjátok? —• méltatlankodott Somfai Ildikó, a kicsik barátja. — Mi tanítottuk meg a harmadikosokat a foga­dalom szövegére. Karácsony előtt sok örömet szereztünk nekik. Különösen Török és Papp pajtás tett ki magáért. Csapat­tanácsunk hatá­rozatot is hozott, hogy megdicsérjük őket az iskolarádión. Hogy a kicsik a szünidőben se unatkozzanak, az Irók és Mihók című­­mesét előadjuk nekik. Kesztyűs Ági még díszleteket is fest hozzá. Vidám röplabdások, focisok, tornászok és a legutóbbi akadályverseny győztesei ugráltak le a nyolcadik pontról. Eszünkbe jutott a legutóbbi izgalmas futballmérkőzés, ahol derekasan meg­vertük a perbáli pajtásokat. „Az úttörő ismeri és szereti a természetet"* •— olvasta Ivanov Dóra. Visszaemlékeztünk arra,­hogy mennyit barangoltunk a tárnoki öreg hegyen, vagy milyen érdekes foglalkozá­sokat tartottunk a Benta-patak partján. A szünidőben felkutatjuk a környező vidék ha­gyományait, régi szokásait. Kilincsányi Vera már eddig is sok érdekes adatot tudott meg nagymamájától. Azután Pluhár Dezső felolvasta a tizenegye­dik pontot. Akaratlanul is a nyakunkhoz nyúl­tunk. Mi tagadás, aznap egyikünkön sem volt nyakkendő. Másnap mi gárdisták mindannyian nyakkendővel mentünk iskolába. Úgy látszik, feltűnt ez a pajtásoknak, mert tíz percben kö­rülálltak bennünket. Az egyik pajtás megkér­dezte: „Talán a tanácstagokat köszöntitek?"* Akkor láttuk, hogy a gárdista összejövetelen még sokat kell beszélgetnünk a vörös nyakken­dőről és a működési szabályzatról. Zsi­­mond Mária : HÁROM NEMZEDÉK TALÁLKOZÁSA 1918 december 30-án ala­kult meg a Kommunista Ifjúmunkások Magyarorszá­gi Szövetsége, a KIMSZ, ahogyan mi ismerjük. Létre­jöttének 36. évfordulóján baráti találkozóra gyűltek össze a régi és az új fiatal kommunisták, ifjúmunká­sok. A Vasasok székházában ■— ahol az elnyomatás küz­delmes éveiben is igen sok­szor jöttek össze a kommu­nista fiatalok — már jóval az ünnepség megkezdése előtt gyülekeztek a vendé­gek. A ..régi ifik“ szemébe könnyet csalt az emlékezés, meghatottan köszöntötték egymást, a DISZ-isták pedig büszkén néztek a régi har­cosokra. Lelkes nótaszó csendült a teremben. Ahogyan sz­állt a dal, úgy nőtt az emlékezés-adta erő, a szemekben, az arcokon, úgy nőtt a szívekben a biza­lom, az elhatározás. „Aka­runk és leszünk olyan bá­tor, kitartó harcosai ha­zánknak, mint azok az if­júmunkások, akikre ma em­lékezünk ...“ Ez az elhatározás terem­tette meg azt a forró han­gulatot, amellyel a találko­zó részvevői az MDP Politi­kai Bizottságának megjelent tagjait üdvözölték. Felzúg a taps, köszönti a párt kül­dötteit, akik maguk is tag­jai voltak a KIMSZ-nek. Dörög az ütemes taps, a pártot köszönti, amely olyan erőssé és legyőzhetetlenné tette a KIMSZ-et, a DISZ dicső elődjét. A Himnusz hangjai után­­ Réti László elvtárs, a KIMSZ egyik régi vezetője tartott ünnepi beszédet. Nagyszerű hőstettekről szólt, amelye­ket társai, kommunista fia­talok hajtottak végre. Ifjú­munkásokról beszélt, egy­kori kommunista fiatalokról, mint Kovács István elvtárs akit hiába gyötörtek, vallat­tak, kínoztak napokon át, még a nevét sem árulta el, hogy megnehezítse a nyo­mozást, és óvja társai épsé­gét. Olyan fiatalokról be­szélt, mint a Váci úti hab­selyemgyár ifjúmunkás sejtje, amelynek tagjai egy sötét éjszakán lángoló be­tűkkel írták fel a gyár falá­ra: Szabadságot Rákosi Má­tyásnak. Másnap reggel a rendőr­ség elrendelte a felírás meg­semmisítését. A munkások pedig addig-addig „tisztítot­ták“ a falat, amíg mélyen bevésték oda a betűket, ame­lyeket már a vakolat eltá­volítása nélkül nem lehetett megsemmisíteni. A rendőr­ség elrendelte a vakolat le­verését. Másnap azonban még lángolóbb, még na­gyobb betűkkel hirdette a felirat: „Szabadságot Rákosi Mátyásnak!“ A KIMSZ a II. világhábo­rú előtt, a párt mellett, a párt vezetésével harcolt a háború ellen és ebben a küzdelemben a legjobbjait áldozta fel, mint Schönherz Zoltán, Kilián György, Pa­taki István, Braun Éva és a többi névtelen sok-sok kato­náját. A DISZ legnagyobb hibá­ja — mondotta Réti elvtárs —, hogy még mindig van­nak fiatalok, akik azt mond­ják, hogy ma nincs olyan helyzet, mint akkor volt, ma nem lehet hősökké­­ lenni. Pedig a szocializmus építé­sének idején, ma, igenis szü­lethetnek és szülessenek hő­sök, olyan fiatalok, mint akik küzdöttek értünk. Ezután Szakali József elv­társ, a DISZ központi veze­tőség első titkára felolvasta azoknak a kommunista ifjúmunkásoknak a nevét, akik életüket áldozták a hazáért és ezeket az elvtár­sakat bejegyezték a DISZ Dicsőségkönyvébe. Miköz­ben egymásután hangzottak fel a nevek, a zene a mun­­kás-gyászindulót játszotta, a teremben mindenki felállt és sajgó szívvel hallgatta a felsorolást... Korvin Ottó ... Lőwy Sándor ... Geiz- Icr Eta . .. Kreutz Róbert ... Ság­vá­ri Endre és sokan­­sokan mások. Örök emléke­zésül szolgálnak e nevek valamennyiünk számára. Mire a zene elhalt, új ne­veket hallottunk. Azokét, akik ma is élnek, köztünk vannak, segítenek nekünk. Zúgó­ taps köszöntötte őket. Az üdvözlés azt kí­vánta kifejezni, hogy élje­nek még soká egészségben, tanítsanak bennünket, szol­­­­gálják továbbra is hűen azt­­ az ügyet, amely az egész magyar nép boldogulását biztosítja. Nyílik a terem ajtaja. Kürtszó, dob harsan, feltű­nik egy nemzetiszínű úttörő­csapatzászló és mögötte a­z a budapesti úttörők kis küldöttsége, így találkozott­­ össze a három nemzedék e bensőséges ünnepségen. A legfiatalabbak megköszön­ték az öregeknek önfeláldo­­■ jó harcukat és az „öregek“ , újólag bizton megfogadták,­­ hogy még jobban fognak vigyázni rájuk. A diszis­­ták szívében pedig megfo­­­­gant az elhatározás — mél­­­­tók leszünk hozzátok, régi fiatalok! EGY LAP A DICSŐSÉG KÖNYVÉBŐL Van a Dolgozó Ifjúság Szö­vetségében egy hatalmas, díszes kötésű könyv, a Dicsőség Köny­ve. Lapjaira 1952. június 13.-a óta azoknak a neve került, akik tetteikkel dicsőséget szereztek hazánknak, becsületet a ma­gyar névnek. Az idén decem­ber 20.-án, a Pajtás szerkesztő­ség javaslatára új név került a Dicsőség Könyvébe, Szelezsán György úttörőé. Szelezsán pajtás most Öcsö­dön lakik édesanyjával. Nem­csak tanulni szeret, hanem édesanyja távollétében elvégzi a házimunkát is. Még a nyár elején történt, hogy Szelezsán pajtás néhány gyerekkel a Körös partján ül­dögélt. Friss szellő hűtötte a Körös sebes hullámait. Egy kisfiú úszkált csak a vízben. Veszedelmes helyre kerülhetett, mert az ár a mélységbe rán­totta. A parton ülő gyerekek ré­mületükben mozdulni sem tudtak, csak Szelezsán pajtás ugrott villámgyorsan a folyóba. Szelezsán pajtás alig akar be­szélni tettéről. Mindössze eny­­nyit tudtunk meg tőle: „Na­gyon fáradt voltam, mire esz­méletlen társamat a partra von­tattam. Lestár pajtás kék­-zöld volt, rengeteg vizet nyelt. Ki­ráztam belőle a vizet és meg­vártam, amíg teljesen magához tért." A Dicsőség Könyve kettőszáz­­huszonkiencedik lapján Szele­­z­sán pajtás fényképe alatt ezt a szöveget olvashatjuk: „A Dolgozó Ifjúság Szövetsége Központi Vezetősége határozata alapján a „Dicsőség Könyvbe“ bejegyezte: Szelezsán György pajtást, a szarvasi II. sz. általá­nos iskola III. osztályos tanuló­ját hősi cselekedete elismeré­séül. 795-b. május 18.-án, ki­mentette a Körös t­izéből a már teljesen alámerülő Lestár Fló­rián V. osztályos pajtását. Tet­tével a bátorság és a pajtási szeretet példáját állította ha­zánk valamennyi úttörője elé.“ Szelezsán pajtás az első út­törő, akinek nevét a Dicsőség Könyvébe írták. Igen büszkék vagyunk rá és szeretettel kö­szönt­jük őt, Í ! MEG EGY KÉP A PARLAMENTBŐL

Next