Pajtás, 1956 (11. évfolyam, 1-42. szám)
1956-01-05 / 1. szám
m ud. Nincs is talán olyan ember, aki ezekben a napokban ne tervezgetne, ne vázolná maga elé a saját kis ötéves tervét. Vagyis: az új esztendő küszöbén mindenki megnézi, mit is kell tennie, hogy a második ötéves terv is valóság legyen. Mi, tatabányai bányászok is ezt tesszük. Bár énnekem egy kicsit nehéz a dolgom, hiszen már a második ötéves tervemet is befejeztem. Jelenleg a harmadik ötéves terv második negyedénél tartok. Képzeljétek el, ha azt a szénmennyiséget, amelyet öt év alatt kitermeltem, százmázsás vagonokba raknánk és a vagonokat egymás mellé állítanánk, huszonhét kilométerre nyúlna el a vagonsor. Sokan úgy gondolják, hogy talán valami csoda folytán értem el ezt a szép eredményt, amelyre én is nagyon, de nagyon büszke vagyok. Pedig nincs ebben semmi csoda. Az a titka az egésznek, hogy a munkaidőnek mind a 480 percét kihasználom. Csapatommal most új akna feltárásán dolgozunk. A nehéz geológiai viszonyokkal szemben óriási küzdelmet folytatunk, hogy a második ötéves terv elején ez az új akna is bőségesen ontsa majd a szenet az országnak. Ha a feltárást befejezzük, a modern bányagépeket is szolgálatába állítjuk. Azt szeretném, hogy a második ötéves terv végére én már a negyedik ötéves tervemet is teljesítsem. Van még egy másik tervem is. A fiam, András ebben az évben végzi el a nyolcadik osztályt. Rajong a bányáért és én bányászt akarok belőle nevelni. Remélem, hogy 1961-ben ő is ott áll majd az apja mellett, mint sztahanovista bányász. TAJKOV ANDRÁS KOSSUTH-DÍJAS VÁJÁR, TATABÁNYA. A negyedik elemi után, alig tízéves koromban, ki kellett maradnom az iskolából. Nagygazdáknál, kulákoknál cselédeskedtem. Akkoriban hallottam először, hogy vannak a földön milliomosok is, olyan emberek, akik milliókban számolják vagyonukat. Én csak hümmögtem, csodálkoztam és sehogy sem tudtam ezt elhinni. S most, két évtizeddel később büszkén írhatom: mi is milliomosok vagyunk. Szövetkezetünk, a mágocsi „Rákosi“ téesz közös vagyona elérte a hét és félmillió forintot. Hej, pedig nehéz volt a kezdet hat évvel ezelőtt! Negyvenen voltunk négyszáz hold földdel. Ezer gond szakadt ránk, ezer kérdés meredt elénk: hogyan csináljuk? Párholdas újgazdák voltunk mi addig mindnyájan, gyakorlatunk hát nemigen volt az ilyen nagygazdaság vezetésében. De a közös munka haszna csakhamar megmutatkozott Már az első nyáron mindennapos látvány volt, hogy egy-egy falubeli megállt a földünk szélén:— De szép ez a búza! Vajon mennyit ad majd? No, adott az szépen: tizennyolc mázsát az árpa, nyolcat a búza, majdnem kétszeresét a mágocsi átlagnak. Nem csoda, hogy megindult felénk a népvándorlás: minden évben 15—20 új taggal gyarapodtunk. De még sohasem csodálkoztunk annyira, mint ebben az évben, amikor 170 belépő kopogtatott szövetkezetünk ajtaján. Ekkor vettük csak igazán észre, hogy olyan erő lett belőlünk, a mi nagy családunkból, amely húzza, vonzza magához a kívülállókat. A negyvenforintos munkaegységeken kívül ezt a közös vagyon gyarapodásának is, köszönhetjük. Mit is kaptunk 1955-ben? Azzal kezdem, hogy nyolcszázezer forintot költöttünk csak épületekre. Ila az idegen Bonyhád, Bikás felől közeledik falunkhoz, a kövesúttól balra, a kapásdűlőben egészen új települést vesz észre, hosszú, fehér épületeket, piros cseréptetőket. Kodályunkban négyszáz birkát nevelünk, de új az istállónk, a baromfiólunk és az állandóan friss vizet adó kicsi víztornyunk is. S még nagyobb terveink vannak 1956-ra. Háromszázötven tehenünk ontja naponta a friss tejet sajtárainkba, de istállójuk már kicsinek bizonyul. Az új esztendőben ezért egy ötven férőhelyes istállót is építünk. Van ezeregyszáz sertésünk. A fiatal süldőknek külön szállásuk lesz jövőre, hogy ne zsúfolódjanak össze a malacokkal vagy a kocákkal. Már most készülünk egy százholdas halastó építésére is. A hatalmas víztükör jövő ilyenkorra már ott ragyog a méhészcsatorna mellett. Ha sikerül, évente ezer mázsa halat fognak belőle halászaink, s ez nagyban növeli majd az osztalékot is. De elsősorban az embereket, a tagságot tartjuk szem előtt. Hiszen a fiókomban most is itt hever vagy ötven levél, környékbeliek érdeklődnek, hogy bejöhetnének-e hozzánk. Sajnos, egyelőre nem, mert nem tudjuk őket hová költöztetni. Jövőre már négy családi házat építünk. Talán nem túlzás és nem dicsekvés, ha azt mondom: ezek nem is házak lesznek, hanem villák. A legnagyobb család is elfér majd két tágas szobájában, a gyerekszobában. Mindegyikhez lesz fürdőszoba, konyha, éléskamra is. Azt hiszem, mióta Mágocs község fennáll, soha nem laktak még dolgozó parasztok ilyen házakban. " Ezért lépünk mi, a „Rákosi45 nagy családja boldogan, bizakodva a második ötéves terv első évébe. szivesi Kálmán a mágocsi „Rákosi44 téesz elnöke, a Szocialista Munka Hőse Ilii tűz A fff ih mit isítá sit oft s&iíg*gifjig£g> Elmondta Egyedi Andor, a Koloaimisz-gyár főkonstruktőrje A telefon a modern ember egyik nélkü törhetetlen segítőtársa a mindennapi életben. A nagyvárosok sok ezernyi telefonkábelje hatalmas automatikus központokba fut össze, s azután ezekből a központokból indulnak ki a városokat, országrészeket, országokat, földrészeket összekapcsoló távolsági telefonkábelek. Ezek a távbeszélővezetékek ólomköpenybe burkolva gyakran a föld alatt haladnak, máskor meg az országutak mentén, póznák közé kifeszítve látjuk őket. A mérnökök éppen ezért sokáig kutattál a drótnélküli telefon megvalósításának lehetőségét, s végülig megtalálták a megoldást: a mikrohullámú rádió összeköttetést. Azokat a rádióhullámokat nevezzük így, amelyeknek a hullámhossza egy méternél kisebb, amelyeknek a hullámhosszát deci- méterrel, vagy centiméterrel jelöljük. Ezekez igen rövidke hullámhosszú elektromágneses hullámok nem úgy viselkednek, mint a műsorleadó rádióállomások által használt hosszú-, közép- vagy rövidhullámok, hanem mint a fénysugár. Nem kövéül a föld görbületét, s reflektorhoz hasonló sugárzó antennával pontosan irányíthatók. A mikrohullámokat „fogták be“ a telefonkábelek helyettesítésére. A mikrohullámú telefon áthidalja a nagy távolságokat, feleslegessé teszi a kábelek rengetegét. S ráadásul egy-egy mikrohullámú leadóberendezés egyetlen hullámhosszán egyszerre igen sok beszélgetést lehet folytatni, anélkül, hogy ezek zavarnák egymást. Már vannak olyan mikrohullámú készülékek, amelyek egyszerre 600 beszélgetést közvetítenek. Két város között mikrohullámú telefonösszeköttetés kiépítése kereken huszad annyiba kerül, mint kábeles összeköttetés kiépítése. A mikrohullámú központok nagy segítséget nyújtanak a televíziós közvetítő hálózatok kiépítésében is. A távolbalátó leadóállomások hatóköre ugyanis alig 30— 40 kilométer. Ha tehát azt akarjuk majd, hogy a budapesti televíziós leadó műsorát Pécsett és Debrecenben, Szolnok és Békéscsaba környékén is láthassák, közvetítő állomásokat kell felépíteni. Miután a mikrohullámú állomások nemcsak telefonbeszélgetések, hanem televíziós műsorok továbbítására is alkalmasak, a mikrohullámú állomások hálózatának segítségével a budapesti televízió adásait az egész országban hallgathatják. Új, második ötéves tervünkben hozzálátunk, hogy nagyvárosaink között kiépítsük a mikrohullámú összeköttetést. Nálunk, a Beloiannisz Híradástechnikai Gyárban már készülnek az ilyen berendezések, sőt, két kísérleti állomásunk már működik is: Budapest és Kékestető között a mikrohullámok szárnyán utazik a telefonüzenet. A két kísérleti állomás tanulmányozására eddig négy külföldi országból jöttek szakemberei, akik mind őszinte elismeréssel szóltal róluk. Kísérleti tapasztalataink alapján kezdjük meg a Beloiannisz-gyárban a mikrohullámú berendezések sorozatgyártását. Ha felépítjük a mikrohullámú központhálózatot, a telefonkészüléken történő egyszerű tárcsázással pillanatok alatt beszélhetünk Budapestről az ország bármely távoli városának bármely telefonállomásával. Új ötéves tervünk nagyszerű távlatokat kijut híradástechnikánk, híradási partink fejlesztése előtt is, öt év alatt Valahányszor nagy munkába kezd az ember, előtte mindig számvetést tesz. Mit végzett eddig? Hogyan hasznosította erejét, tudását? Miképpen lehetne azt az eljövendő nagy munkában megsokszorozni? Most, a második ötéves terv előestéjén én is ilyen számvetést teszek eddigi tevékenységemről. Elibém rakom édes hazám térképét és képzeletben sorra járom azokat a szocialista építkezéseket, ahol az elmúlt évek során munkálkodtam. Először a Sztálin Vasműhöz látogatok el. Valahányszor rágondolok erre a hatalmas alkotásra, megdobban a szívem. Ezer és ezer ember kezemunkája közt ott van az enyém is. 1950 őszén a Központi Laboratórium tervezéséhez fogtam. Legbüszkébb azért mégis a Tűzálló Téglagyárra vagyok. Több épületet én terveztem, azonkívül az építkezés művezetése volt az én feladatom. Amikor ez befejeződött, ismét nagy munkába kezdtem. Többszáz mérnöktársammal együtt a Kokszolómű szovjet terveit adaptáltam. (Magyar viszonyoknak megfelelően dolgoztuk át.) A Sztálin Vasmű után a miskolci ércelőkészítő mű jut az eszembe. 1953- ban sok-sok hetet dolgoztam én ennek a tervezésén. Akkor csak a tervfeladatig jutottam el. Ma már itt is tovább ötven évet folyik a munka. Ez az üzem készíti majd elő az ércet a diósgyőri nagykohó számára. Mit végeztem még? Az Ajkai Timföldgyár nagybővítési munkáinak irányítása, majd a Kőbányai Könnyűfémműhöz tartozó fóliagyár (sztaniolhoz hasonló alumíniumlemezeket készítenek itt) felépítése már ezévi munkám Azt mondják, hogy aki sokat dolgozik, elfárad. Én mégis úgy érzem, hogy soha nem voltam ilyen friss, ilyen erős, mint most, a második ötéves terv előtt. Nagy feladatok állnak előttem. A székesfehérvári könnyűfémmű tervezése, felépítésének irányítása lesz a legfőbb munkám. Ez a gyár ötvözött alumíniumból készít autóbuszokat, villamoskocsikat. Olyan gyár lesz ez, amely messze földön öregbíteni fogja a magyar alumíniumipar jó hírnevét. Ezenkívül még sok-sok mindent szeretnék elvégezni. Igaz, öt év nem hoszszú idő. De mi már hozzászoktunk ahhoz, hogy öt év alatt ötven évet is fejlődünk, haladunk. TOMA’S TIBOR a Vegyipari és Energiaügyi Minisztérium fő mérnöke volt.