Pajtás, 1960 (14. [15.] évfolyam, 1-52. szám)
1960-01-13 / 1-2. szám
1 . # Szilveszteri tudósításomat sajnos ezzel a mondattal kell kezdenem: A moszkvai pionírok öröme sem teljes, mert ebben a gyönyörű városban sincs hó. Az utcán sok gyerekkel találkozom. Édesanyjuknak segítenek, viszik a nagy fenyőfákat. Posztócsizmájukra húzott sárcsizmájuk fekete lében tocsog. Jellegzetes füles bundasapkájukat a homlokukra tolják. Amikor a Kievszkajánál lemegyek a metróra, pillanatok alatt vagy százan vesznek körül. „Pionírvezető bácsi is a Luzsnyiki-stadionba jön?” — kérdik, és a választ meg sem várják, hiszen ez csak természetes, hogy ma minden pionír- és pionírvezető odaigyekszik. A stadion megállójánál kiszállunk a metróból. Feketéllik a széles út a sok gyerektől. Máris a nagy park kapujában vagyunk, ahol zsebhangszórós bohócok irányítanak. Együtt kacagunk. Sajnálom, amikor a gyönyörű színes meghívóm egy részét levágja egy néni a palota kapujában. De megvigasztal egy fenyőággal, hópehellyel díszített táskával, amelyből egy tábla csokoládé és egyéb édesség kandikál ki. Csodálkozva látom, hogy a sok gyerek mind kap ilyen csomagot. Alig haladunk el az eredeti nagyságú, forgó Sunyik mellett, máris bent vagyunk a selyemzászlók erdejében. Leszedik a bundámat, s aztán sodor a mindig sűrűbb gyermekáradat a hatalmas nézőtérre. Szemem káprázik a tündéri pompától. Csillagok, hópelyhek százai a mennyezeten, a padlón tükörsima jég, körben a nézőtéren tizenötezer gyermek. A halk zsongás is megszűnik, amikor három harsonás apród bejelenti Télapó érkezését. Télapó, mosolygós, pirosarcú, fehérszakállú, vörösselyemkabátos bácsi. Három ló vontatta trojkájáról integet. A nézőtér tombol. Utána bohócok jönnek a jégre, korcsolya nélkül csúszkálnak, hemperegnek, kacagtatják a gyerekeket. Egy kedves pionír: Aljosa mondja az összekötő szöveget. Egyszerre csak Aljosa felmegy a mennyezeten levő mesterséges bolygóra, és távcsövével megkeresi barátját, aki hatalmas könyvek között mennyezetes ágyában alszik. Aljosa éppen azt látja, hogy Télapó a sötét nézőtérről a fényözönben levő ágyhoz vonul és leteszi ajándékát: egy hatalmas ezüstkorcsolyát és egy aranydiót. De máris egy marslakó vonja magára a figyelmet. A Marsról leereszkedve ellopja az aranydiót. Aljosa barátjával együtt kétségbeesve akarja visszaszerezni. Nagy keveredés-kavarodás, mindenki a rosszindulatú marslakót üldözi, aki hol az egyik, hol a másik bejáraton tűnik elő. Közös összefogással végülis megmentik az aranydiót, s a jégmező közepén egy emelvényre helyezik. Megkönnyebbülten sóhajt fel a tizenötezer gyermek. A jégen ekkor már kínai bakák a lótuszok táncát lejtik. Később fehér nyuszik száguldanak, utánuk tilinkózó vadászok. Az ügyes nyuszik — míg a vadászok bámészkodnak — megszerzik puskájukat és aztán ők zavarják ki a jégről üldözőiket. Az aranydiót ismét veszély fenyegeti. A marslakó újból szemet vet rá. Felszáll a mennyezeten levő csillagok közé, de Aljosáék a száguldó űrállomásról lelövik. Lezuhan a Földre, majd egy rugós szerkezet visszaröpíti a Marsra. Ebben a pillanatban jelenik meg Télapó. Feltöri az aranydiót és megmutatja, hogy mi van benne. A világon a legdrágább kincs, a tudást jelképező könyv. Ekkor a jégmező közepén szétnyílik a dobogó, és a gyermekek boldog tapsa, kiabálása közepette felemelkedik a mennyezetig érő, gyönyörűen feldíszített fenyőfa. Népviseletbe öltözött, különböző nemzeteket jelképező gyerekek táncolják körül és a barátság dalát éneklik a gyerekekkel. Utána tizenötezer gyermek a sportpalota kisebb termeiben szórakozik, táncol, társasjátékot játszik. Majd ajándékcsomagjaikat szorongatva szerte szóródnak a boldog, ünneplő városban, Moszkvában. Buvári László 'c mint LfK* v í* Q? ! 4* • & § DCtdnei dji^erekek! jyapfénytől ragyogott a hatalmas terem, ahol nemrégiben jártam. Az ablakpárkányokon zöldlevelű muskátlik. A padlók is zöldszínűek. A padokban vagy negyven ember ült. Volt közöttük professzor, mérnök, író, martinász, pilóta, agronómus orvos, műszerész, traktorista, lakatos és tanító. Nem ismertem fel melyik közülük az orvos, a martinász, a traktorista. De ezt még ők maguk sem tudták. Kettesével ültek a padokban és gondosan irtak a füzetükbe. A legidősebb, aki ott hátul a térképborította fehér fal előtt ült, pár napja múlt tízéves. A többiek is hasonló korúak. Ti most azt kérditek: hát vannak tízéves professzorok mérnökök vagy írók? Igen, húsz, harminc év múlva ezek a gyerekek feltétlenül mérnökök vagy orvosok lesznek, martinászok, vagy agronómusok, műszerészek vagy tanárok. De az is lehet, hogy némelyikből híres utazó, tudós, vagy feltaláló lesz. Csakhogy ehhez kitűnően kell tanulniok és sokat kell tudniok. Úgy éreztem, hogy ezekre a gyerekekre, akikkel találkoztam, számíthatunk. S most mondom ország-világnak: nagyszerű nemzedék növekszik hazánkban. Eldicsekszem velük azoknak, akik igaz emberi sorsot álmodtak a földre, akik egyengetni kezdték a szocializmus útját azért hogy a nép boldog legyen. Tudom nem csalatkozom ezekben a gyerekekben. És nem csalatkozunk bennetek sem Előre az új évben gyerekek, legyetek boldogok és egészségesek!