Pajtás, 1969. július-december (24. évfolyam, 26-50. szám)
1969-10-09 / 40. szám
16 Hernando Cortez, a a salamancai (spanyolországi) egyetem jogi karának hallgatója megunta a paragrafusok magolását és — kiszökött „Indiába” — ahogy akkoriban a közép-amerikai szigetvilágot nevezték — és elszegődött konkisztádornak (zsoldoskatonának). De évekig nem jutott semmire. Végre kockázatos vállalkozásba kezdett: keresztülhúzva Velasquez spanyol kormányzó számítását, a csak félig-meddig felszerelt királyi flottával — saját szakállára nekivágott az akkor még jórészt ismeretlen mexikói öböl partvidékének. * Vera Cruz: Kiköt Cortez tizenegy hajója. (Hajó? Egy óceánjárónak majdnem nagyobbak a mentőcsónakjai!) Ötszáz gyalogos, húsz lovas, harminchat számszeríjász és tizenhárom muskétás fért el a tizenegy „gálya” fedélközében. A konkisztádorok bátorságát hallatlan becsvágy fűtötte. A pogány indiánok lelki üdvét akarták megmenteni. Ezt úgy értették, hogy felállítanak egy fakeresztet , és cserébe elrabolják az indián templomok óriási értékű arany és ezüst kincseit. A fák alatt és a bozót között ezer és ezer rézbőrű áll s bámulja a sosem látott szörnyetegeket, akiket a Tenger Istene hozott valahonnan széles hátán. Orcájuk bőre hófehér sállukat — ó, szörnyűség! — bozontos szakáll borítja! Testük vakítóan csillogvillog (a lovagi páncél...) és — ó, Nagy Huitzilopochtli, segíts! — hat lábuk van és két fejük! (Értsd: lovon ülnek. Az indiánok nem ismerték a lovat.) S odanézzetek! Hatalmas halászsas köröz felettük — az egyik titokzatos idegen valamit a vállához szorít, rettenetes villámlás, dörgés és ... a levegőég fejedelme összecsukott szárnyakkal, holtan zuhan a földre! — Ó, ezek a titokzatos idegenek ... bizonyosan Quetzalcoatl, a Tollas Kígyó Isten fiai lehetnek! Cortez csak mosolyog és vár. Fényes küldöttség élén megjelenik Teuhhtttle, Cempolla tartomány helytartója. Szorongva nézi a tündöklő vértben parádézó idegeneket, és urának, Montezumának szavaira gondol: „Ha az idegenek valóban a Tollas Kígyó Isten fiai, ahogy állítják, akkor sem cselvetés, sem erőszak nem segít ellenük! Ha viszont valóban egy hatalmas uralkodó követei, ahogy mondják, akkor ... gyáva és igazságtalan eljárás lenne nem fogadnunk őket!” Cortez azték tolmácsa szívdobogva fordítja a császár üzenetét: „Nagyon örülök, hogy meglátogattátok országomat! Fogadjátok szeretettel ezt a csekélységet tőlem és ... térjetek vissza országotokba!” Cortez a csodálatos aranyezüst és drágakő-hegyek láttán alig tudja elragadtatott kiáltását elfojtani. — Hatalmas uralkodóm szigorú parancsot adott: személyesen adjam át üzenetét a ti hatalmas uralkodótoknak!* Ezt könnyebb kimondani, mint megvalósítani! A kincsek láttán Cortez serege két táborra szakad. Az egyik azonnali osztozkodást követel, és azt, térjenek vissza Kuba szigetére! A másik: tüstént induljanak el Montezuma fővárosa felé! Cortez villámgyorsan dönt. Telirakatja ajándékkal legerősebb hajóját és elküldi V. Károlynak, a spanyol világbirodalom császárának. A többi tíz hajót pedig a partra húzatja és felgyújtana! Most már nincsen más választásuk: el kell indulniok a rejtelmes Tenochtitlan felé! Micsoda merészség! Maroknyi seregecskével nekivágni egy óriási birodalomnak, amelynek erélyes, kitűnő hadvezér a fejedelme, s százezer főnyi hadserege van. Útközben Tenochtitlan felé — heves harcok és ravasz tanácskozások révén sorra maga mellé állítja Cempolla és Tlascala népeit, akik gyűlölik leigázójukat, Montezumát! Amikor megérkeznek az azték birodalom csodálatosan szép fővárosa, Tenochtitlan elé, Cortez észreveszi: csapdába sétált, százezer főnyi, állig fölfegyverzett, harcias indiánsereg veszi körül kicsiny csapatát! Hirtelen csellel elfogja a barátságos és gyanútlan Montezumát! Az indián sereg megdöbben: ez csak a Tollas Kígyó Isten segítségével sikerülhetett az idegeneknek! Ám Cortez tudja, hamarosan fel fognak ocsúdni percnyi kábulatukból és akkor ...végük! Ráadásul a tengerpartról újabb rossz hírt kap: a lóvátett Velasquez kormányzó komoly flottát küld ellene, nagy sereggel, hogy fogja el és vasraverve vigye vissza Kuba szigetére! Cortez szétveri, majd a maga oldalára állítja a nagy spanyol hadat, amelyet elkápráztat a mutatóba hozott mérhetetlen aranykincs. Mire visszatér Tenochtitlanba, ott már dúl a véres élet-halálharc: a feleszmélt indiánsereg szorongatja a spanyolokat. Káprázatos bátor rohammal felszabadítja őket. Montezumát megfojtana, mint egy nyomorult macskakölyköt. Számára ez természetes, nincs már rá többé szüksége. Tenochtitlan tavakra épült, mint Velence a tengerre. Csupán egy gát köti össze a külvilággal. Ha azt átvágják, végük van, összeszednek minden megmozdítható kincset, és az első HERNANDO CORTEZ