Pajtás, 1972. július-december (27. évfolyam, 27-51. szám)
1972-07-05 / 27. szám
ОПАК KEDVÜKRE Ez a Fekete Zsolt mintha azért jött volna a világra, hogy hatodikos korában Balogh Gyuszi legyen belőle. Rászabták ezt a szerepet. A csípős nyelvű lányok azonnal megmagyarázzák, hogy Zsolt önmagát játssza... A színpadon Zsolt, azaz Gyuszi mesébe kívánkozik és Csilicsala el is viszi oda. Megy az erdőbe és találkozik a mesebeli anyókával, akit így köszönt: „Szia, mámi!” „Nekem szóltál?” — rémüldözik az anyó ... Zsolt a próbák idején megtréfálta az otthoniakat. Úgy állított haza, hogy: „Szia, mámi!” Édesanyja levegő után kapkodott, de akkor ült csak le igazán, amikor Zsolt így kérte a vacsorát: ide a kajával!! Idegcsillapítónak aztán elmondta, hogy csak próbálgatja a szerepét. Újdonság a díszletük is. Egy óriás meséskönyv nyitott oldalai. Mozognak rajta a sárkányfejek, és beszélgetnek. A meséskönyv túloldalán gyerekkezek irányítják a Gyuszi szemtelenségén háborgó fenevadakat. Az egyik sárkányt Horváth Ildi „kezeli". Rá meg a fiúk mondják, hogy szerep nélkül is sárkány. Szeret verekedni, itt-ott lekever egyet a fiúknak. Lehet, hogy megérdemlik? Csodálatos „öregasszonyokkal” ismerkedhetünk meg itt a színjátszó találkozón. Majdnem minden darabban akad egy-kettő. Nekem legeslegjobban a Kaposvári Latinca Sándor Gyermekszínpad előadásában látható Potykáné tetszik. Ahogy ez az aszszony, vagyis ez a nyolcadikos Jordanov Györgyi házsártoskodik, veszekszik, furfangoskodik, ájtatoskodik, gyűlölködik, ez valami csodálatos. Tele van a játéka szenvedéllyel. Alig marad le tőle Bébi anyó, a másik öregasszony, meg a többi szereplő. Tehetséges, jó gárda. Kár, hogy nem más darabbal szerepelt a fesztiválon. Hans Sachs „A mennyet járt diák” című komédiája nem gyerekszínjátszóknak termett. Külön-külön azonban — a darabot, a színjátszó gyerekeket — csak dicsérni lehet. * • * Több csoport is népi játékot hozott a fesztiválra. Most éppen a Balassagyarmati Városi Úttörőház színjátszói mutatják be a „Palóc karácsony” című darabot. Fenyőfa a sarokban, ünnepi vacsorához terítve az asztal, a sarokban búbos kemence — ennyi a díszlet. Palóc népszokásokat elevenítenek fel, palóc népdalokat énekelnek. Gazdag műsor, csal kuszának érzem egy kicsit. Talál azért, mert a mai, a megváltozott palóc ünnepet is szerették volna bemutatni, és keverték a mát a múlttal Az estén ott van például az agronómus, akit én sajnálok, mert nem mondják neki, hogy vegye le a kabátját, üljön le közéjük — mintha megtűrt személy lenne. A szereplőgárda itt is jó. Az öreg asszony egyenesen kiváló, úgy rikácsol, mint egy boszorkány. Félelmetes, amikor a babonaságaival ijesztgeti a családot. Egy másik népi játékot is hadd említsek. A váraszói gyerekek gyűjtötték és mutatták be, címe: A fonóban. Tátott szájjal figyelnek mellettem a dunántúliak, ennyire szép palóc tájszólást talán még nem is hallottak. A színpadon jóízű, fonós hangulatot teremtenek a gyerekek, a lányok igaziból fonnak. Nagy kár lett volna, ha ez a csoport nem jön a pécsi találkozóra. Szünetben elbeszélgetünk a válaszainkkal. Azt mondják, arra feléjük ma is fonnak-szőnek a családok. A lányoknak már általános iskolás korukban készen van mindenféle kelengyéjük a férjhezmenéshez. Többen is mondják, hogy csak törölközőből körülbelül száz darabot készítettek. * * * A színjátszók bemutatóin a kisdobosok éppen úgy helyet kapnak itt, mint az úttörők. És nem is maradnak le tőlük. Nagyszerűen adják elő a külsővállak Petrolay Margit „Világszép kecskebéka” című meséjét! Nem pózolnak, nem színészkednek, hanem játszanak a kedvükre. A kisdoboséletet ugyanilyen meggyőzően Tatabányai király — meg az ő lánya a Kacor kandúrban .Szökjünk el innen, Borika! Rossz asszony ez a Potykáné!” A váraszóiak énekszólókkal is erősítették az igazi szép fonós hangulatot