Pajtás, 1974. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1974-07-03 / 27. szám
yöngyi néni kérem! — rohant a romház tövében dolgozó muzeológushoz Péter a nyomában Madurkával. — Nem Gyöngyi vagyok, hanem Györgyi! — javította ki Pétert a gödörben dolgozó kutató, aztán mosolyogva kérdezte: — no fiúk, mi újság? — Látod, hogy nekem volt igazam! — hencegett Madurka —. Ugye, hogy ne betűvel van, nem rövel! — Aztán szinte a válláról leseperve Radics Pétert, ő kezdte a nagy felfedezés előadását. Györgyi néni írót nevetett, és rákacsintott a mellette ecsettel kapirgáló idős munkásra: — Ugye mondtam, hogy ők is felfedezik az elfalazást! — aztán felnézett a gödör szélén guggoló fiúkra: — Valószínűleg egy régi feljáró volt ott, de betemették, és egy fal került fölé, így omlás veszélye nélkül egyelőre nem bonthatjuk ki, de ha rá kerül a sor, ígérem, szólok nektek, hogy itt legyetek. A papírgyűjtés fő szervezője Pinke Feri volt. Ezt mindenki elismerte. Harminckét mázsa papír összecsalogatása nem volt kis teljesítmény a Kinizsi rajtól! A rajpénztárba 624 forintot könyveltek be. Közös határozat alapján ebből gorziumi kirándulás lett. A különbuszt — önköltségi áron — viszont csak későbbi időben kapták meg. „Nem is baj” — állapította meg Kiss Laci —, elvégre most mindőnknek hajtania kell a jobb bizonyítványért!” Amikor a busz megállt a romváros bejáratánál, a hollók kisebb-nagyobb csomaggal szálltak le. — A tízórait a buszban kellett hagyni! — pörölt velük Liszt Erika, de Miki fölényesen kacagott: — Ha ezt enném meg, ugyancsak beállhatnék molynak a szekrényetekbe... — Bolond — állapította meg a lány, de sehogyan se tudott rájönni, mi lehet a csomagokban, mindaddig, amíg a romváros „szabadtéri színpadához”, a szökőkúthoz nem ért a zaj. A Fehér Holló őrs rendező bizottsága leültette a lelátóra a közönséget. A színészek elfoglalták a színpadot és előadták Radics Péter „eredeti görög—római drámáját”, melyben a hősszerelmes szerepét a nagy Tóth Miklós, a szerelmes római nőt pedig Dohán Orsi „művésznő” játszotta. Az otthonról kiselejtezett lepedők néhány percre újra a nap reflektorfényében úsztak. A szerelmi jelenet láttán a nézőtéren szem nem maradt szárazon, mindenkinek csorogtak a könnyeik a röhögéstől. A Hollók közül néhánynak külön tiltó parancsot kellett adni, hogy az „ügyetlen régészek” után, ásatásba ne kezdjen. A visszafojtott szenvedélyeket szerencsére levezethette a raj a város bejáratától alig száz lépésre levő futballpályán. Zsákbafutástól kötélhúzásig mindenre jutott idő. * * * — Én azt mondom, induljunk haza — hitetlenkedett az öreghegyi buszmegállóban Bakcsy Jutka, hiszen Angeli Ágival, a Kinizsi raj másik ifijével két órája várták már a raj érkezését. A járőrverseny előkészítve, de gyerek sehol! Így kezdődött az öreghegyi járőrverseny. Az egyik buszt nem érték utól, a másikra nem fértek fel. És milyen veszettül sütött a nap! Az öt állomás közül minden járőr legalább kettőt nem talált meg, ivóvizet a kőbányákkal teli kopár telepen aranyért sem lehetett találni. Amikor az első járőr kilógó nyelvvel megérkezett a Bányatóhoz, vagyis a végcélhoz, megkérdeztem tőlük: — No harcosok, milyen volt az útvonal, nem fáradtatok el ? A válaszra sem méltattak, hanem egymás szavába vágva mesélték, hogy majdnem sikerült kiönteniük egy ürgét... » * * 1 KÖZBELÉP (IX.)