Pajtás, 1976. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-07 / 1. szám
Először madáretetőnek néztem. Aztán valaki kinyitotta az ajtót, belül kigyulladtak a lámpák. Vibrálni, villogni kezdett minden, s az apró dobozban naplókat, füzeteket láttam... Egyszóval olyan dolgokat, a melyek rendszerint nincsenek egy madáretetőben ... — Vigyázni kell! — húzta el a kezem Keresztény Tarpás. — Áram van benne! Csak a nyolcadikosok nyithatják ki! — Vagyis mi — folytatta büszkén Temecz Pali. — Mi hárman, akik már megszereztük a „jogosítványt”. Ugyanis — folytatta valamivel komolyabban — ez a „madáretető” az iskola környezetvédelmi szakkörének állomása! A pécsi Köztársaság téri általános iskolában szeptemberben alakult meg a környezetvédelmi szakkör. Az úttörők a Baranya megyei KÖJÁL- lal — vagyis a Környezetvédelmi és Járványügyi Állomással — kötöttek társadalmi szerződést. — Azóta —magyarázza Sarlós Géza — rendszeresenmérjük a levegőszennyeződését, figyeljük a Pécsi Hőerőmű kéményeit... Feljegyezzük azokat a napokat is, amikor a közeli pályaudvar felől terjengő mozdonyfüst elborítja az utcákat, udvarokat... — Figyelmeztetjük az autósokat — vág közbe Ternecz Pali — Múltkor például egy trabantosnak szóltunk. Úgy füstölt a kipufogója, hogy mondtuk is: vajon, hogy tud így vezetni? Hiszen se előre, se hátra nem lát! Minden reggel elvégzik a méréseket. A kis állomásba, a „madáretetőbe” berakják a korom hatására színüket változtató, vegyileg kezelt papírokat. A nagyszünetben pedig rohannak a KÖJÁL-ba, hogy az elszíneződött anyagokat átadhassák a laboratórium vezetőinek... — Ez a nyolcadikosok feladata! — közli Sarlós Géza. — A kicsik még nem tudnak vigyázni! Nem szeretnek