Pajtás, 1976. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-07 / 1. szám

Először madáretetőnek néztem. Az­tán valaki kinyitotta az ajtót, belül kigyulladtak a lámpák. Vibrálni, vil­logni kezdett minden, s az apró do­bozban naplókat, füzeteket láttam... Egyszóval olyan dolgokat, a melyek rendszerint nincsenek egy madárete­tőben ... — Vigyázni kell! — húzta el a ke­zem Keresztény Tarpás. — Áram van benne! Csak a nyolcadikosok nyit­hatják ki! — Vagyis mi — folytatta büszkén Temecz Pali. — Mi hárman, akik már megszereztük a „jogosítványt”. Ugyanis — folytatta valamivel ko­molyabban — ez a „madáretető” az iskola környezetvédelmi szakkörének állomása! A pécsi Köztársaság téri általános iskolában szeptemberben alakult meg a környezetvédelmi szakkör. Az úttörők a Baranya megyei KÖJÁL- lal — vagyis a Környezetvédelmi és Járványügyi Állomással — kötöttek társadalmi szerződést. — Azóta —magyarázza Sarlós Gé­za — rendszeresen­­mérjük a levegő­szennyeződését, figyeljük a Pécsi Hőerőmű kéményeit... Feljegyezzük azokat a napokat is, amikor a közeli pályaudvar felől terjengő mozdony­füst elborítja az utcákat, udvarokat... — Figyelmeztetjük az autósokat — vág közbe Ternecz Pali­ — Múltkor például egy trabantosnak szóltunk. Úgy füstölt a kipufogója, hogy mondtuk is: vajon, hogy tud így ve­zetni? Hiszen se előre, se hátra nem lát! Minden reggel elvégzik a mérése­ket. A kis állomásba, a „madárete­tőbe” berakják a korom hatására szí­nüket változtató, vegyileg kezelt pa­pírokat. A nagyszünetben pedig­­ rohannak a KÖJÁL-ba, hogy az el­­színeződött anyagokat átadhassák a laboratórium vezetőinek... — Ez a nyolcadikosok feladata! — közli Sarlós Géza. — A kicsik még nem tudnak vigyázni! Nem szeretnek

Next