Pajtás, 1978. január-június (33. évfolyam, 1-22. szám)
1978-01-05 / 1. szám
Forradalom 60. évfordulóján érte el eddigi legnagyobb győzelmét. Az új szovjet alkotmány ugyanis kimondja, hogy az állam többé nem egy-két osztály diktatúrája ellenségeivel szemben, hanem immár az egész dolgozó nép állama. Csak olyan társadalomban lehetséges ez, ahol a munka tesz egyenlővé minden embert. Az 1977-es esztendő tovább folytatta „elődei” munkáját, a tudomány vonatkozásában is. A Mariner-űrszondák révén reális kérdés, hogy van-e élet a Marson? A természet tréfája, hogy a külső bolygószomszédunk talajából vett minták egyelőre egyik lehetőséget sem zárják ki. Nem kell persze holmi értelmes marslakókra gondolni, a vita az élet legegyszerűbb formáinak — vírusok, egysejtűek, baktériumok — létezése körül folyik. Neutronbomba született 1977 öröksége azonban súlyosabbnak bizonyult annál, mint hogy valamiféle diadalútról beszélhetnénk. Az atomcsend egyezményt két olyan nagyhatalom, mint Kína és Franciaország nem írták alá, az Egyesült Államok a leszerelési tárgyalásokkal szinte egyidőben olyan tömegpusztító fegyvereket fejlesztett ki, mint a neutronbomba , amely kizárólag az életet pusztítja el — vagy a nagy manőverezési képességgel rendelkező szárnyas rakéták különféle típusai. A környezetszennyezés elleni fokozott harc évében mégis csak bekövetkezett az „Ekofisk-tragédia", melynek következtében több millió tonna kőolaj ömlött a tengerbe, tovább súlyosbítva az óceánok vizének amúgy is kritikus méretű szennyezettségét. Izrael a lakosság betelepítésével szemmel láthatóan hosszú időre berendezkedett a megszállt arab területek jelentős részén, és ez a lépés ugyancsak nem alkalmas a feszültség enyhítésére. Az „Észak—Dél párbeszéd” pedig egyelőre vajmi kevés eredményt hozott. És végül egy, mondhatni merőben új jelenség, amely súlyosan veszélyezteti a keserves küzdelemmel kivívott demokráciát, és az emberi szabadságot, ijesztő méreteket öltött a terrorizmus. * Mindebből az derül ki, hogy az 1978- as esztendő sem rajtol gondok nélkül. A kiinduló helyzetet magával kell cipelnie, tevékenységét erre kell alapoznia. Cser Gábor 5