Pajtás, 1978. szeptember-december (33. évfolyam, 23-38. szám)

1978-09-07 / 23. szám

Az elválaszthatatlanokra mutattak: — Ők tizenkét évesek. A kreol bőrű kislány elpirult. — Bolondok vagytok! Alexis a ba­rátom . . . — Igen ... Gyöngyöt fűzött neki kagylóból és irt Amarilisnek egy ver­set is. Alexisre néztem, mit szól a dolog­hoz? Semmit, csak villogott a szép szeme a fekete arcából és mosoly­gott, így hát a kagylógyöngy titka titok marad. A TYUKODI ZÁSZLÓ A Szabolcs megyei Tyukod község úttörői hímzett zászlót küldtek Olgin megye úttörőinek. Anna, Vilma és Rosa vették át az ajándékot. Nagyon örültek, és főleg annak, hogy leve­lezni is fognak a tyukodiakkal. Clain megye Kuba legkeletibb tá­ján található, százhetvenötezer út­törője van. A megye nemsokára vi­lághírű lesz a vasiparáról, olyan len­dületesen fejlődik. Egyik gyerek fején piros sapka, a másikén kék — mit jelent ez? Anna magyarázta meg. — Elsőtől negyedikig bordó szok­nyát vagy nadrágot, fehér inget, kék nyakkendőt és piros sapkát viselnek, ők a moncadisták (vagyis a kisdobo­sok). A második iskolaszakasz két részre oszlik. Ötödiktől hatodikig pi­ros nyakkendő és piros sapka a bor­dó egyenruha kiegészítője. A hete­dikben és a nyolcadikban kék sapkát és piros nyakkendőt hordunk. A barátságról beszélgettünk még. Ez a legszebb emberi kapcsolat — mondta Rosa, és otthon maradt ba­rátnőjét említette, akinek a neve: Ozara Acebal Quesada. Vilma nagy kirándulásokról mesélt és arról, hogy mennyi gondja van a moncadisták­­kal — de azért rendet tart közöttük. Három kistestvére is van, érti a dol­gát. LA KONGA! Havanna piros, zöld, kék, fehér, sárga ... mindenféle vidám színű há­zai olyanok, mintha meséskönyv lap­jairól léptek volna elő. Ablakaikat soha nem csukják be, hadd járjon a huzat, enyhítse a trópusi párás mele­get! A házak tetején kis betonhor­dók, ebben melegszik a víz, a „köz­ponti fűtést” maga a Nap látja el. Minden házon felirat hirdette, hogy lakói a fesztivál sikeréért dolgoznak. — Te is készültél a fesztiválra? — kérdeztem a 21. utcában a fekete Gioneltől. — Én... Én nem. Nekem „erre” kellett vigyáznom — mondja, és ke­zével kétéves öccse fejét markolászta. — Apu Angolában van, részt vesz a szabadságharcban, anyu dolgozik, két hónap óta a fesztivál miatt szinte éjjel-nappal. Francisco pedig beteg lett, nem vihettük a bölcsődébe, így hát rám maradt. Etetem, fürdetem ... A családé a kisgyerek, nem a szülő­ké. Nálunk a nagyobbak vigyáznak a kisebbekre ... — Nálunk is így van. Fölcsillant a szeme, nincs is olyan messze az a Hungria! Már Gionel barátai is ott álltak mellettünk. — Mit kívánnátok egy mesebeli tündértől? — kérdeztem tőlük. Tanakodtak, vitatkoztak, majd Al­­vir Pavon így válaszolt: — Hajómérnök akarok lenni, de hát ehhez nem tündér kell, hanem hogy én jól tanuljak. CUBA! Erneste dzsudóban szeretne olyan híres lenni, mint a futásban Juanto­­rena. Jose egyszerűen csak forradal­már. — Mit jelent forradalmárnak len­ni — tudod-e? Közösen fogalmazzák meg: — Halálig másokért cselekedni. — Táncolni szerettek-e? — kér­deztem, bár kubaitól erre csak igenlő válasz érkezhet. Egyikük felkapott egy követ, meg egy botot és összeverte. Tam tam ta­ra tara tam­ tam tam... — aztán el­kiáltotta magát: La konga! És táncolni kezdtek. Francisco is, a kétéves. BÚCSÚKOZÁS A havannai repülőtéren várakoz­tunk, hogy beszállhassunk a hazafelé induló gépbe. Csendes volt a dele­gáció, bár itt-ott megszólalt egy aján­déknak szánt rumbatök, néhányan a kongát gyakorolták, de azért ez még­ VIVA Mintha betonból lenne a pálmafa törzse a magyar szálláshely udvarán Oda nézz a gépbe, téged is fotóznak!

Next