Pajtás, 1980. január-május (35. évfolyam, 1-22. szám)
1980-01-10 / 1-2. szám
J anuár 1-én nemcsak új esztendőt, hanem új évtizedet is kezdtünk, immár a kilencediket a XX. században. Vajon, mit várhatunk tőle? Vajon, a nyugodt, értelmes élet lehetőségét hozza-e közelebb sok-sok kegyetlen háború sebeit viselő Földünk szájára, vagy az újabb, minden eddiginél kegyetlenebb pokol kapujába juttat-e be bennünket? A távozó évtized nyugtalan, feszültségekkel teli, kissé fejfájós légkört hagyott maga után, és ezt az örökséget - akarva, akaratlanul - vállalnunk kell! Maga a hagyaték egy szeszélyes milliomos végrendeletéhez hasonlítható, amelyben a bőkezűség minden pontja mellett található valamilyen kellemetlen feltétel. Nézzük csak: a tudomány és a technika látványos eredményei, az ipar és a mezőgazdaság csúcsteljesítményei, erőteljes enyhülési folyamat, az európai országok államfőinek csúcstalálkozója, a SALT II. aláírása az egyik oldalon, a haditechnika ördögi találmányai, a környezetszennyezés, az energiaválság, több milliárd éhező ember, az enyhülési folyamat lelassulása, a SALT II. törvénybe iktatásának bizonytalansága a másikon. Ez utóbbi egyébként napjaink legkínzóbb kérdése. Ennek a végső kimenetele az egész évtized történelmének „alapszínét" meghatározza. A fegyverkezési verseny „lefújása” ugyanis mérhetetlenül megkönnyítené az összes többi - cseppet sem egyszerű kérdés - megoldását. A sokat emlegetett négy betű egyébként a „Párbeszéd a Stratégiai Fegyverrendszerek Korlátozásáról" elnevezésű, a Szovjetunió és az Egyesült Államok között hosszú évek óta tartó tárgyalássorozat angol nyelvű rövidítése. (SALT: Strategic Arms Limitation Talks.) A tavaly Bécsben aláírt második szerződés éppen 10 éves erőfeszítés eredménye. Meghatározza mindkét nem mindenkinek tetszik egyformán az Atlanti-óceán túlsó partján. Ott ugyanis megszokták, hogy saját érdekeik szerint irányítsák a világ dolgait, büntessenek és jutalmazzanak, forradalmakat verjenek le, és diktátorokat emeljenek hatalomra, hogy hatalmas, földrészeket behálózó, úgynevezett multinacionális vállalataik révén biztosítsák maguknak a Föld nyersanyag-, és energiakészletének mintegy 60%-át... Teljesen világos, hogy az ilyen törekvésekhez a legkevésbé sem katonai erőegyensúlyra, hanem kifejezetten fölényre van szükség. Persze félreértés ne essék, ha az Egyesült Államok törvényhozása szentesíti Carter elnök bécsi aláírását, az egyáltalán nem azt jelenti, hogy a világ leghatalmasabb imperialista hatalma jóságosan és előzékenyen lemondott erről a fölényről. A valóságban arról van szó, hogy ez a fölény az 1960-as évek második felében egyszerűen és végképp elveszett. És az Egyesült Államok 1969-ben kénytelen volt tárgyalóasztalhoz ülni a stratégiai fegyverek korlátozásának témakörében, mert az erőegyensúly akkor már létezett, mert be kellett látnia, hogy területe ezentúl éppen úgy sebezhető, mint a világ bármely más pontja. A SALT II. törvénybe iktatása tehát minden nép elsőrendű érdeke, az amerikai népé is! Az erőfölény visszaszerzése hiú, és végtelenül veszélyes ábránd. Akik ma Nyugat-Európára akarják erőltetni a különböző Pershing, MX, cirkáló, meg a jó ég tudja, miféle legújabb fegyvercsodáikat, azok elfelejtik, hogy az ellenintézkedésekhez erőink és eszközeink is megvannak. Az eredmény „mindössze” annyi lehet, hogy újabb és még pusztítóbb fegyverek halmozódnak fel, és tovább mélyülnek az emberiség egyébként sem lebecsülendő gondjai. Az éhség, a környezet pusztulása, az energiahordozók és ásványi kincsek kimerülése, stb.