Pajtás, 1981. szeptember-december (36. évfolyam, 20-34. szám)

1981-09-03 / 20. szám

HÁROM SZÓ Szatmárcseke művelődési otthonában — amelynek helyén egykor a költő háza volt — rendezték be a Kölcsey-emlékszobát „A körny, amelyben lakom, el van dugva szem elől, szép, de vad s felette magányos. Egyfelől a Tisza foly, más­felől a Túr, mely itt amabba szakad, s minket a torkolatban hagy lak­nunk.” Levelek. Tíz, száz, ezer? Ki tudja. Amennyi megmaradt, annyiból nem lehet tudni, hogy mennyi volt. A fenti sorokat mindenesetre az első, Szatmár- csekén írt levélben rótta papírra Köl­csey Ferenc, a reformkor egyik elő­készítője. Mi minden volt még az 1790-ben született és fiatalon, negyvennyolc évesen elhunyt Kölcsey ? Mondják, feljegyezték, és vallotta, hogy író, po­litikus, kritikus, gondolkodó. De min­denekelőtt (s ez már személyes, de hiszem, sokakkal együtt vallott véle­ményem): a világ egyik legszebb, leg- felemelőbb nemzeti himnuszának, a magyar Himnusznak költője. — Persze, hogy nem — vágja rá dühösen Mindák Sándor. — Mert ra­jongott a tisztaságért, fürdőszobát építtetett. Viszont megvetette az ita­lozást, iszonyodott a durva szótól. — Könyvtárában válogatott görög, római, angol, francia, német és ma­gyar remekírók kötetei sorakoztak — teszi hozzá Kovács Brigitta. — A fa­lujában azt terjesztették róla, hogy az ördöggel cimborái. Ebben eines sok meglepő. A Tisza- parti, hatalmas erdőségektől körül­vett Cseke lakói elmaradott, félénk emberek voltak. Hol a török, hol a ta­tár, hol a járványok vagy az árvizek tartották rettegésben őket. De legfő­képp a határ, a falu urai: a Darahyak, a Báthoriak. a Werbőezyek. S a Köl­cseyek is, akik között Ferenc fekete báránynak számított, mert embersége nem tűrhette, hogy „bírják a várme­gyét 11 grófi, 7 bárói, 1 hercegi, s nagyszámú nemesi famíliák...” . . . Akiket a jobbágyok ezrei tar­tottak el. A gazdagok kastélyai mel­lett süppedtek a földbe a nincstelenek nádfedelű kunyhói. Amikor Kölcseyt felkérték, hogy gyűjtsön előfizetőket Kazinczy munkáira, keserűen vála­szolta itt senkinek sincs pénze könyvet venni, és legalábbis félszázad alatt senkinek sem leszen.” így, ilyen körülmények között írta meg harminchárom évesen a Him­nuszt, melyben a szegényeknek kért AZ ÖRDÖGGEL CIMBORÁLT? Nagyon szerette Csekét — életének csaknem felét e faluban töltötte —, bár nem itt született. Az egykori Közép-Szolnok megyei Sződemeteren látott napvilágot. Hatéves, amikor meghalt az édesapja, tizenegy, amikor elveszti édesanyját. Debreceni kollé­gista lett, megtanult latinul és fran­ciául, később görögül majd németül. Olvasmánynaplói (nemrég kerültek elő) tanúsítják, hogy kedvelte a kü­lönböző tudományágakat, otthonos volt még a természettudományokban is. De mit tudnak róla a mai esekei vve- rekek ?­— Nem volt túl szép férfi — mondja Heiszter Tímea. — Magas, de gyenge testalkatú emberként írják le az egy­kori feljegyzések. Úgy hallottam, a megyében nem nagyon szerették. t, 2

Next

/
Thumbnails
Contents