Pajtás, 1982. január-május (37. évfolyam, 1-20. szám)
1982-01-07 / 1. szám
MENTSÜK MEG A VIDÁMSÁGOT! A kiáltást nevetés követte. Boros Jutka észrevette, hogy a világító fogú alak mögül Timári Zsolt, a Kalóz őrs vezetője kukucskál ki. — Jaj, de megijesztettél! — Én? — Te bizony! — Csak az riadozik, akinek nem tiszta a lelkiismerete. — Tökfej. — Úgy ahogy mondod — kuncogott a fiú és kivájt, kifaragott tököt emelt a magasba, amelyben gyertya égett. — A tettes valóban ő volt. Ha hozol egy tréfát, beléphetsz! Egy őrsnyi gyerek és egy idős házaspár jóvoltából ifjúkorom derűs pillanatai elevenedtek meg Hajdúnánáson. A farsangi mulatságnak is beillő kukoricafosztó délutánok, ahová a vendégek tréfával, dallal válthattak belépőt, s ahol a seprűvel gyakorolt táncórák után, már lányokat sergethetett-forgathatott a kisregény is. A csuhéfosztás olyasmi a kukoricatörés rendszerében, mint a társastánc. Többen kellenek hozzá és az a jó, ha a lányokat fiúk is kísérik. Vitéz Istvánék portájára a II. számú iskolából is vegyes csapat érkezett segíteni. Két fiú százhegedűt kapott, s csak azután ülhettek a kukoricás kas mellé, miután cincogás kísérete mellett elénekelték, hogy: „Ez a tábla kukorica de sárga! / Úgy látszik, hogy esőben lett kapálva, / Esőben lett, mégis megnőtt magasra, / Most vagyok a szerelmemmel haragba...” Harmadik társuknak pedig úgy kellett „elbújnia” a lányok elől, hogy közben állandóan forgatta a kezében a kereplőt. — A bolondozás elválaszthatatlan a fosztó öszszejövetelektől. Gyermekkoromban is tudtuk, ha sötétedni kezd, megjelennek majd a tökálarcosok, a korommal kikent kifent krampuszok, marcona betyárok, de amikor megláttuk őket, visongásunkkal fellármáztuk a környéket, különben nem lett volna értelme a legényeknek maszkot ölteni. Ha nem vigyázott az ember, könnyen kibabráltak vele a vacsoránál is. .. morzsolt, főtt kukorica közé biztos, hogy becsempésztek néhány szem företlent is — mesélte Vitéz néni. Újjé - csuhé! Csakhogy ő a tréfálkozáson, csínytevésen kívül mást is megtanult ezeken a meghitt, közös délutánokon. Kétszázötven népdal szövegét tudja kívülről. Több kötetre való mesét ismer, és még ma, hatvanévesen is eltáncolja a Hajdúság legszebb táncait. Vitéz néni a csuhéfonás mestere, a népi játék művésze lett. Ruháskosarakat, szakajtókat, dísztáskákat, lábtörlőket, szőnyegeket, falvédőket készít. Kezében egy ág, egy apró dísztök, mákfej, egy darab kukoricaszár vagy csutka rögtön játékká formálódik. — A szebb csöveken hagyjatok néhány szál héjat — mondta a gyerekeknek és máris mutatta, mi Vitéz néni azonnal mutatta, miként lehet a csuhéból, kukoricabajuszból a csutkababának hajat fonni Ilyet már nem lehet látni! De valaha hasonló szekéren szállították a kukoricát, közlekedtek a helybéliek