Állami reálgimnázium, Pancsova, 1884

Egyszerű geographiai fokhálózatok szerkesztése*) (Egy kő­nyomatu rajzlappal). A reáliskolák számára 1884. évi 15.446. sz. a. kibocsátott új tanterv az ábrázoló geometriát is más szempontokból kivánja taníttatni, mint az eddig történt. A leglényegesebb újítások ezen a téren a következők. E tantárgy ezentúl már az V. osztályban kezdődik, nem, -­­ mint ezelőtt, a VI. osztály­ban. Eszerint az összes e tárgyra fordítandó heti óraszám 6-ról fölemel­tetett 8-ra. Az óraszaporítás természetesen az anyag kibővítését is maga után vonta. Ez az anyagszaporítás az új tantervben következőképen van föltüntetve. — Az V. osztályban megkivántatik : „Idevágó egyszerűbb épületrészek ábrázolása“ ; a VII-ben : „Alkalmazások a gyakorlat köréből“ ; a VIII-ban: „A legegyszerűbb geographiai fokhálózatok szerkesztése“. Ezen eltérésnél fontosabb és nagyobb horderejű az a különbség, a mely a tananyag egyes egységeinek újabb, okszerűbb és ennélfogva helye­sebb elrendezésében nyilvánul. — Míg ugyanis az árnyéktan eddigelé a VIII. osztályban külön tárgyaltatott — mint alkalmazása az ábrázoló geome­triának, addig az ezentúl új részletet nem fog képezni és nem tartatik fenn kizárólag csak a VIII. osztálynak, hanem az egyes megfelelő elemi feladatok után tárgyalandók az illető árnyéktani szerkesztések, mi­által a tanultaknak jó begyakorlására és más szempontokból való megvilágítására bő alkalom kínálkozik, így pl., ha az egyenes vonalnak és síknak nyomai tárgyaltattak, áttérhetünk a pont-, illetőleg az egyenes vetett árnyékainak a meghatározására ; megismerkedvén továbbá valamely geometriai testtel és a rája vonatkozó feladatokkal, nyomban vehetjük az ő saját és vetett árnyékainak meghatározását i. i. t. A VIII. osztályban a perspectiva után felveendő : „Alkalmazások a gyakorlat köréből“. — A perspectivának igen szép alkalmazását mutatja továbbá még a geographiai fokhálózatok szerkesztése. *) Segédkönyvek : Dictionnaíre des mathématiqnes appliquées par H. Sonnet, — és Lehrbuch der darstellenden Geometrie von Josef Henger,

Next