Állami reálgimnázium, Pancsova, 1889
I. A Szibinyáni-románczkör a szerb népköltészetben. Székács Józsefé az érdem, hogy a szerb népköltészetet több mint félszázaddal ezelőtt bevezette a magyar irodalomba. 1836-ban jelent meg ugyanis „Szerb népdalok s hős regék“ czímű munkája, ajánlva egykori növendékének, rudnai Nicolich Péter úrnak. Midőn tehát jelen fordításommal az ő nyomdokaiba lépek, legyen megengedve, hogy azt Székács egy másik volt növendékének, Nicolich Péter testvéröcscsének, méltóságos rudnai Nicolics Sándor úrnak, Fancsova és Versecz bjf. városok főispánjának ajánljam, tehát ugyanazon család nevéhez fűzzem, a melynek aegise alatt jelent meg Székácsnak fönnebb érintett műve is, mely e nemben első a magyar irodalomban. Ugyanezen munkát 1887-ben Gyulai Pál adta ki újból az általa szerkesztett „Olcsó könyvtáriban, melynek előszavában fájdalmának ad kifejezést, hogy „a szerb népköltészet ismertetése mind e mai napig sem igen talált követőkre.“ Ez volt az indító ok, ez buzdított fel a Szibinyánirománczkör átültetésére. S hogy a szerb nép hősköltészetének nem a legkiválóbb termékei közül válogattam, hanem egyenest és kizárólag a Szibinyáni tetteit tárgyaló költeményekre esett választásom , azt talán a magyar közönség nem rójja föl nekem jóérzék hiányának. Nemzeti nagy hősünk, Hunyadi János, a szerb népköltészetben Szibinyáni Jankó neve alatt szerepel. Ezt a nevet a hős, egyik vajdai székhelyétől, Szebentől, vagyis a latin Cibiniumtól s a szerb Szibínytől nyerte. E nagy alakról más mondák keletkeztek a szerb, mint a magyar nép köztudalmában s költészetében. Amazok naiv költői vonásokkal ecsetelik származását, harczait a törökökkel meg tündérekkel s rokonságát különböző szerb hősökkel, kik a magyar nép köztudalmában nem élnek s történelmünk sem tesz róluk említést. Legyen szabad ezek köréből, a mit az alábbi költemények nem foglalnak magukban, mintegy előleges tájékoztatásul, a következőkre szorítkoznunk : A szerb monda szerint egy alkalommal István, a magas (viszoki), Szerbország egyik deszpotája (1405—1427), megfordult Budán. A magyar urak nagy vendégségekkel fogadták Szerbia ez egyik legderekabb uralkodóját, ki daliás termetével mindenkit elbájolt. E fejedelem s egy magyar leány szerelmének két ikergyermek, egy leány- s egy fiú lett a gyümölcse, kiket anyjuk Jankó s Jankának nevezett el ; mert a fejedelem a válás pillanatában anyjuk előtt azon óhajának adott kifejezést, hogy a születendő gyermeknek Jankó, illetőleg Janka nevet adjon, s ha a gyermek nagykorúvá leend, adja át neki azon arany gyűrűt, melyet a fejedelem