Állami reálgimnázium, Pancsova, 1890
I. Minek köszönhetjük alkotmányos és nemzeti fönmaradásunkat ? A hagyományok által ápolt nemzeti öntudat és büszkeség igen hajlandó más nemzettől minden érdemet, minden erényt megtagadni. A történelem szövetnekének világítása mellett sok népnél alaptalannak, tehát csak mesterségesen ápoltnak bizonyul az erős nemzeti öntudat, mely talán egy nemzetnél sincs jobban kifejlődve, mint a magyarnál ; és méltán, hiszen hol van nép, melynek mostoha körülmények között többet kellett küzdeni a létért ? Viszont kérdezhetjük, hol van államot alkotó nép Európában, mely nemzeti törekvéseinek oly kevéssé más népek rovására akarna érvényt szerezni, mint a magyar. Sajnos körülmény azonban, hogy a magyart több szomszédja akadálynak tekinti nemzeti czéljainak elérésében. Hangoztatják mindenfelé, hogy napjaink megszámlálják, mivel nincs létjogunk. Nyugati szomszédaink is a civilisatioban való hátramaradottsággal indokolják az ellenünk szótt vádakat, holott meg nem gondolják, hogy az egyiknek hátramaradása teszi lehetővé a másiknak előhaladását. — Ilyen és hasonló vádakkal szemben könnyen napirendre térhetünk, hiszen ellenségeinktől jönnek és némileg azon megnyugtató öntudatot ébresztik bennünk, hogy még számba vehető tényezők vagyunk az európai nemzetek életében. Méltán fölkelthetik azonban figyelmünket azon nyilatkozatok, melyek éppen egy hazafias erényekkel minden tekintetben ékeskedő, dicső honfi ajkairól hallatszanak. Hazánknak elsőrendű csillaga, gróf Széchenyi István, kinek nevét a honnak minden polgára büszke önérzettel emlegeti, „Politikai Programmtöredék“ czímű művének 54. lapján következőt mond : „Alkotmányos és nemzeti fönmaradásunkat sem elődeink nagy eszének, sem kitűnő erényöknek nem köszönhetjük; de annyi meg nem érdemlett kegyért egyenesen a szerencsés véletlennek vagyunk adósai.“ — Oly férfiútól, ki egész életét hazája fölvirágoztatására szentelte, és ki úgyszólván hazaszeretetének lett áldozata, valóban kemény vád, mely nem igen mond kevesebbet mint az, melyet ellenségeink hangoztatnak. A lángeszű hazafinak ezen állítása azon balvéleményre nyújthatna alkalmat, mintha ő megtagadná elődeinktől az észt, megtagadná a kitűnő erényeket s egyedül csak a szerencsés véletlennek tulajdonítaná alkotmányos és nemzeti főn-