Állami reálgimnázium, Pancsova, 1903
Család és iskola. 1. Család és iskola között olyan viszonynak kellene lenni, mint a jó házastársak között. Kölcsönös szeretetnek, bizalomnak és odaadásnak. De csak kellene ; a valóságban egészen máskép van. A család és az iskola úgyszólván csak akkor érintkeznek egymással, mikor az épp kikerülhetetlen. Többnyire olyankor, mikor valami kellemetlenség adja elő magát. Egymáshoz való viszonyuk veszedelmesen hasonlít a válni készülő házasfelek életéhez. Sőt úgy tetszik, mintha már el is szakadtak volna egymástól. Ugyan mi, vagy ki ennek az oka ? ! Nagyon természetes, hogy egyik a másikra tolja a hibát. A közös hibát. Mert bajos volna eltagadni, hogy vétkezett az iskola, helyesebben a neveléstudomány is. Vétkezett akkor, midőn elmulasztotta minden erejével tiltakozni azon irányzat ellen, mely az oktatás ügyét teljesen ki akarta szakítani a társadalom gondoskodása köréből s azt kizárólagos állami üggyé igyekezett tenni. Súlyos hibát követett el akkor, midőn elnézte, hogy a közvéleményre, a társadalomra Rousou-ék, Lepelletier-ék, Barrere-k hogy erőltetik rá meggyőződésüket, a spártai nevelés helyességében való hitet. Nem volt elég bátorsága szembeszállni az encyklopedisták túlzásaival, sőt odaengedte magát kötni a convent politikai diadalszekeréhez. A társadalom pedig lassan-lassan elhitte, hogy neki voltaképen semmi köze az iskolához. Lepelletier de Saint Fargeau állítását, hogy „mindazt, aminek valamikor a köztársaságot kell alkotnia, köztársasági mintába kell tenni“,1) a közvélemény kész igazságnak fogadta el. A paedagógia vajmi lanyhán tiltakozott a „nevelő házak“, az egyenlőség házainak (maison d’ egalité) felállítása ellen. Alig találkozott kritikai ellenmondással Barrere is, midőn azt hirdette, hogy „a gyermek az általános családé, a köztársaságé, még mielőtt az egyes családé lenne.“2) Pedig ez már Platon szocialisztikus államának a dicsérete, melyben teljesen felolvad a család. 1) A. Duruy : L’ instruction publique et la Bevolution. 2) Compayre :Histoire critique (II. 282.)