Állami reálgimnázium, Pancsova, 1913

Mire tanítson az iskola ? Mintha hallanám a világ négy tájáról érkező válaszokat : Az iskola mindarra tanítson, amire az életben szükség van, vagy aminek legalább valami hasznát vesszük. Jobb híján fogadjuk el az iskolának ezt az orákulumszerű definícióját, ámbár kérdezhetjük, melyik az a tudás, amelyre rá lehetne sütni, hogy arra az életben szükség nincs, avagy éppen haszontalan. Kétségtelen, hogy minden emberfiának szüksége van elemi isme­retekre, azaz írásra, olvasásra és számolásra; kétségtelen azonban az is, hogy ilynemű ismeretek mellett bátran fölfordulhat az ember. A megélhetés szempontjából mindenkinek szüksége van még szakismeretekre is, így pl. a cirkuszbohócnak tudni kell seprűnyélen hegedülni, malacot idomítani ; a tanártól más téren ugyan, de hasonló szakügyességeket kívánnak; az ügyvédnek tudni kell vesztett ügyet nyert üggyé átvarázsolni, az orvosnak meg a betegséget egészséggé. Hol lehet ezeket az igazán életbevágó ismereteket és ügyességeket elsajátítani ? Részben az élet iskolájában, részben pedig szakiskolákban, ahová, ha névleg nem is, de tényleg az összes felsőiskolák is tartoznak. Ha az iskolák különböző fajtáiból levonjuk az imént vázolt elemi, szak- és felső iskolákat rendeltetéseikkel együtt, maradnak a közép­iskolák (gimnáziumok és reáliskolák) azzal a fel­adattal, hogy hasznosat tanítsanak. Nézzük mármost közelebbről ezeket a hasznossági szempontokat. Vannak esetek, ahol a praktikus haszon szembetűnő, így pl. a kettős könyvvitel ismerete hasznosabb, mintha az illető az Iliást és Odysseát eredetiben tudná olvasni; ha én meg tudom javítani akár zseb-, akár fali­órámat, az rám nézve nagyobb haszonnal jár, mintha a rúgó rugalmassági, vagy az inga lengési törvényei a kisujjamban volnának ; bizonyos köz­keletű jogi ismeretek hasznosabbak, mint a jog keletkezéséről elsajátított száz elméleti fejtegetés. A főváros lakosságának bizonyos kétes elemei oly buzgóságot tanúsítottak ezen jogi ismeretek elsajátításában, — természetesen mindig a praktikus hasznot tartva szem előtt, — hogy az új esküdtszéki tárgyalásoknál éppen ebből az instruktív részből zárták ki a tanulni vágyó

Next