Állami reálgimnázium, Pancsova, 1917

JAVORIK JÁNOS. 1889 szept. 16-án egy szerény fiatalember kopogott be a pancsovai főgimnáziumi igazgató irodájába. Első pillanatra fel lehetett benne ismerni a tanárembert. Hangoskodás és különösebb udvarlás nélkül mutatkozott be, nem szolgai, de kirakatot se csinál magának, csendes és termékeny ter­mészetű, olyan mint a májusi eső, amely után nem az üvegházak prote­­gáltjai nyúlnak a magasba, hanem a föld kalászos termése serked alázatos törpeségben, de telve az ember kenyerével és reménységével. A tanári rendből való volt az újonnan érkező , friss megbízatással a kezében az új helyettes-tanár , Javorik János. Az igazgató hogy hogynem ridegen fogadta. Más talán fel se vette volna, talán hamar elfelejtette volna, az ő lelkében azonban maradó nyomokat hagyott és élete végéig pana­szolt miatta. Ez az érzékeny természetű, finom lelkű ember lett aztán az intézet rendes tanára, majd igazgatója. Most is előttünk van, amint barátságosan jön-megy ; mindenütt ott van és sehol se mint a jégverés csattogással, pusztítással. Sugárzó meleg árad ki cselekedeteiből s ha kétszer meggondolja is, amit tesz, a kivitel­ben már a szíve diktandójára hallgat. Nincs senki, aki rosszat mondhatna róla : senki, akinek lelkében keserűség maradt volna hátra miatta, senki sincs kinek szeméből köny­ve gördült volna szomorú elhunytán. Tudományos felkészültsége, pedagógiai kiválósága tiszteletet köve­teltek számára s mivel nem volt üres kép, nem kellett személyét és hiva­talának méltóságát az erőszak, a boszu, az igazságtalanság száraz fáival áthidalni . Szégyen nélkül, köztiszteletben, közszeretetben élt és halt. Nem félt senkitől, mert igaz ember volt, nem­ félt senki tőle, mert jó, mert be­csületes ember volt. Fenn, a zordon Turóczban született 1858 április 11.-én tisztes polgári korban és módban levő szülőktől. A szklabinyai kis ház, amelynek ajtaját nagy időre beteszi a hosszú tél, egy jókedvű és kedves fiút nevel, aki

Next