Pannonhalmi Szemle 1935
1. szám - TANULMÁNYOK. - DR. BOGNÁR CECIL: A jelenkor pedagógiája.
A huszadik század szellemi áramlatai nagyrészben a megelőző század irányával szemben fellépő reakciók. A technicizmus egyoldalúsága után a szellemi és erkölcsi javak keresése és értékelése, az intellektualizmus ellenhatása gyanánt az egyén és a társadalom életében nagy szerepet játszó irracionális erőknek felismerése, a pusztán értelmi képzéssel szemben a testnek fejlesztése jellemzi korunkat. A múlt század individualizmusával a kollektívizmus vív erős harcot. A gyermeknek a felnőtekétől különböző testi és lelki struktúrája, illetőleg ennek a különbözőségnek világos felismerése már régebben átalakítólag hatott a nevelésre, de a múlt század végén és jelen századunkban vált hatalmas mozgató erővé. A mult század szerette magát a technika századának nevezni. Valóban nagy volt a technikai haladás, de még nagyobb volt ennek a haladásnak bálványozással határos csodálata, a vak bizalom, hogy a gépek, a természet erőinek járomba fogása szabadítja fel az emberiséget és oldja meg minden problémáját. A mi századunk mindjárt első harmadában a technikának addig még nem is álmodott csodáit valósította meg, és mégis nagy a kiábrándulás a technicizmus mindent pótló, minden mást feleslegessé tevő hatalmából. A jelen század embere, a technikai ismeretek mellett mind jobban érzi a metafizika szükségességét. Nem elégszik meg avval, hogy a világban pontosan működő gépezetet lásson, hanem keresi benne az értelmet, a célt. A gépek kattogása mellett az életet, az anyag mellett a lelket akarja megtalálni. Ez a keresés a pedagógiában is megnyilvánul. Mentől nagyobb haladást mutat a technika, annál inkább érzi az ember, hogy nem elég a jövő nemzedéknek pusztán ezt átadni, hanem eszményeket is kell kitűzni, lelki harmóniát kialakítani, nem a gépek szolgájává, hanem urává nevelni. Nem a technikai kultúra elvetéséről, az eddigi haladás visszafejlesztéséről van szó, hanem ennek egy magasabb egységbe, az emberi szellem totalitásába való beolvasztásáról. Az értelem egyoldalú fejlesztése helyett mind jobban hangsúlyozzák a pedagógusok az összes lelki képességeknek kialakítását. Az intellektualizmus túlhajtásaival szemben felismerik, hogy milyen hatalmas szerepet játszanak az ember életében az irracionális erők, ezért az erkölcsi nevelés folyton nagyobb szerephez jut és a puszta ismeretközlés helyett a hangsúly mindinkább az igazi nevelésen van, amelynek csak egyik része és eszköze a tanítás. Az emberiség bizonyos káros behatások ellen épen úgy kitermeli magából az ellenmérgeket, mint az egyes élő szervezetek. A túlzottan egyoldalú szellemi fejlődésnek ellenhatásaképen századunkban erőteljes törekvés mutatkozik a test fejlesztésére, a test kultúrájára. Természetesen az ilyen ellenhatásoknak mindig vannak kilengései és a test kultúrája itt-ott a test kultuszává, az egészséges sport sportőrületté lesz. Az emberi életnek minden mozzanata divattá fajulhat, az értelem nélküli utánzás pedig a tömegpszichológiai jeleségek összes félszegségeit magán viseli. De a kinövések nem rontják le azt, ami a mozgalomban életrevaló.