Pápa és Vidéke, 2014 (12. évfolyam, 1-25. szám)

2014-10-09 / 20. szám

2 Pápa és Vidéke A vértanúkra emlékezett a város Folytatás az 1. oldalról Városunk polgármestere kiemelte, az 1848/49. évi forradalom és szabadság­­harc mártírjai meghívást kaptak a történelembe és azt nem hárították el ma­guktól, hanem helytálltak. A magyar szabadság melletti választásukkal és életükkel példát, halálukkal pedig ge­rincet adtak az elkövetkező évtizedek ellenállásához.­­ Az a hatalom könyörte­len, amelyik retteg a legyő­zöttektől. Retteg, mert bi­zonytalan a győzelmében, retteg, mert sejti, hogy sere­geket legyőzhet, de a lelke­ket nem törheti meg. Nem is sikerült sem 1849-ben, sem 1956 után. A mártírok élete példát, haláluk pedig gerincet adott ahhoz a küz­delemhez, amelyben a nemzet soha nem feledett, amelybe újra meg újra bele­­állt, s amelyet évtizedekkel a kegyetlen megtorlás után mindkét alkalommal dia­dalra is vitt. A hóhérok büntetése az, hogy lassan kikopnak a történelmi em­lékezetből, a mártírok része pedig annyi, hogy ők min­dig velünk maradnak: tör­ténelemkönyvekben, em­lékművekben, imádsága­inkban, zárta emlékbeszé­dét dr. Áldozó Tamás. A megemlékezésen közb­en felcsendült a Szózat, reműködtek a Tarczy Lajos majd a résztvevők megko- Általános Iskola tanulói, szorozták a Március 15. téri Az irodalmi műsort követő­ Honvéd emlékművet. m.a. Jobbik A politikai csatározásról A városban zajló politikai csatározásról és a pártok kampányidőszakban tett felelőtlen ígéreteiről szólt Süle Zsolt, a Jobbik önkormányzati képviselője napokban tar­tott sajtótájékoztatóján. Mint mondta, akik figye­lemmel kísérik a politikai közélet eseményeit, értetle­nül vagy mosolyogva veszik tudomásul azt a politikai showműsort, amelyet a vá­ros alpolgármestere és a széteső baloldal helyi első embere adott elő a közel­múltban. Ez a történet jól példázza az elmúlt 25 évet, véli Süle Zsolt, aki hozzá­tette, miközben az emberek valódi problémáival az MSZP és a Fidesz nem tud mit kezdeni, pótcselekvés­ként látszatvitákat generál. Sajnálattal vették tudo­másul, hogy egyes politikai pártok a kampányidőszak­ban politikai haszonszerzés céljára használják a területi operatív program pápai projektjavaslatait. Nem múlik el nap, hogy a város valamelyik prominens ve­zetője ne tenne ígéretet ar­ra, hogy amit eddig elmu­lasztottak, azt a következő ciklusban bepótolják. Ha a Fidesz az elmúlt 25 év alatt nem tudott európai mér­tékkel mérve is élhető, sze­rethető lakókörnyezetet létrehozni, akkor mi a ga­rancia arra, hogy most sike­rül. Másrészt a projektja­vaslatok többségére jelen­leg nem áll rendelkezésre pénzügyi fedezet, a pályá­zati kiírások nem történtek meg, de sok esetben még nincsenek elkészítve a ter­vek sem. További kétséget vet fel, hogy több olyan pro­jektjavaslat van, melyek megvalósítását már sok-sok évvel ezelőtt megígérték. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a városvezetés olyan gazdasági helyzetbe hozta napjainkra a várost, hogy az nem önellátó, hangsúlyozta a politikus. Önerőből képtelen fejlőd­ni, sőt a szükséges felújítá­sokat sem képes végrehaj­tani. Az elmúlt 20 évben egy rendkívül rossz gazda­ságpolitikát folytatott a vá­ros vezetése, amelyet még súlyosbított a Gyurcsány- és Orbán-kormány rendkívül rossz gazdaságpolitikai tel­jesítménye. A Jobbik a működő tőke Pápára vonzásában, egy vállalkozásbarát rendszer­nek a megteremtésében lát­ná biztosítani a város jövő­jét. Ehhez egy új, friss szemléletet hozó csapatra van szükség, melyről a vá­lasztók dönthetnek október 12-én, hangsúlyozta Süle Zsolt. M.A. A Kiliáni beszélgetések szervezői szeretettel várnak minden érdeklődőt a 2014. október 15-én 17.00 órakor kezdődő kötetlen beszélgető est­jükre a Szent József kápolna és közösségi házba. Vendég: Dr. Vörös Ibolya, a Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézeti Szakrendelő főigaz­gatója. A Pápai Polgári Kör következő összejövetelét október 16-án, csütörtökön tartja 18 órai kezdet­tel a Pápai Ipartestület székházában. Vendég: Somfai Balázs nyugalmazott főlevéltáros. Téma: Emlékfel­állítás a kommunista diktatúra idején megnyomorított kulákok, és városi polgárok tisz­teletére. MSZP Lakossági fórum Tóbiás József, a Magyar Szocialista Párt elnöke, Gröber Attila, az MSZP, az Együtt és a PM pápai polgármesterje­löltje és Pál Béla, az MSZP választmányának tagja tar­tottak lakossági fórumot szombaton délután az Ipartes­tület székházában. A rendezvényen Gröber Attila hangsúlyozta, kor­rekt, megvalósítható és reá­lis célokra épülő kampányt folytattak az elmúlt időszak­ban. Valódi alternatívát tud­nak felmutatni, egy új, fiatal közösséggel indulva a vá­lasztásokon. Tóbiás József úgy fogal­mazott, október 12-én ha­zánk települései közös sor­sot választanak maguknak. Mint mondta, a kormányzat döntései következtében ki­alakult társadalmi feszültsé­gek orvoslója, kezelője kell, hogy legyen az önkormány­zat. Nincs erős Magyaror­szág, nincs erős önkormány­zat, ha 4 millió ember él mélyszegénységben. Ezért minden jelöltjük egyenlően kezeli a városfejlesztési kér­dések mellett a szociális fe­szültségek feloldását. Pál Béla a pápai fejleszté­sek kapcsán elmondta, a kö­zelmúltban megvalósult és átadott beruházások nagy része 2006 és 2010 között in­dult el, amikor a Regionális Fejlesztési Tanács elnöke­ként tevékenykedett. Úgy fogalmazott, Gröber Attila, ezeket a fejlesztéseket foly­tatni fogja, és mindent meg­tesz Pápáért. Ráadásul pe­dagógusként az emberek a gyermekeiket bízzák rá, s ezen a téren számos elisme­rés birtokosa, ezért úgy gon­dolja, városvezetőként is ki­válóan végezné munkáját. Pál Béla emlékeztetett az MSZP megyei listájának második helyezettjeként azért kíván tevékenykedni, hogy a későbbiekben is megvalósulhassanak fejlesz­tések, amelyek biztosítják a megye és a települések fej­lesztését. - Minden választási kam­pány arra ad lehetőséget, hogy számot vessünk azzal a munkával, amit elvégeztünk - mondta Gröber Attila a fó­rumon. A 2010-2014-es cik­lus jelentős nehézségeket ál­lított az önkormányzatok elé. Emlékeztetett az önkor­mányzatok bevételeinek csökkenésére, a helyi adók kérdésére és az önkormány­zati tulajdonban lévő válla­latok nehézségeire. Ebben a helyzetben az önkormány­zati képviselők pártállásuk­tól függetlenül összefogtak, és segítették a problémák megoldását. Ahogy fogal­mazott, 12 éves képviselősé­gének legemelkedettebb pillanatai voltak azok ami­kor - egyetlen alkalom kivé­telével - ezekben az ügyek­ben egyhangúlag döntött a képviselő-testület, és jó volt pápai képviselőnek lenni. - Ne áltassuk magunkat - mondta a polgármesterje­lölt -, pontosan tudjuk, hogy milyen nehézségek állnak előttünk, milyen súlyos dön­téseket kell hozni, hogy ezek a vállalatok sikeresek legye­nek. Ehhez nem a mestersé­gesen gerjesztett ellentétek­re, hanem összefogásra van szükség, mondta. píntér-papp 2014. október 9. Fidesz Választási fórum Az elmúlt 24 és az elmúlt 4 év is önmagáért beszél Pá­pán - mondta dr. Kövér László, a Fidesz országos választ­mányi elnöke, az Országgyűlés házelnöke a közelmúlt­ban városunkban. Az október 12-i önkor­mányzati választások kap­csán tartott fórumot múlt kedd este a Fidesz. A prog­ramon a párt polgármester­jelöltje és képviselőjelöltjei találkoztak a pápaiakkal, dr. Kövér László választmányi elnök és dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő is a választók figyelmébe aján­lotta a Fidesz-KDNP pápai polgármesterjelöltjét és képviselőjelöltjeit. Nem a rendezvényre ven­dégnek, hanem hazahívták a választási fórumra a házel­nököt, a Fidesz választmá­nyi elnökét. Jelenléte pél­dázza azt az együttműkö­dést és együtt munkálko­dást, mely mindig is jellem­ző volt Pápára, fogalmazott a választási fórumot meg­előző sajtótájékoztatón dr. Kovács Zoltán, a Fidesz or­szággyűlési képviselője. A kormány és a helyi önkor­mányzatok közötti együtt­működés a siker záloga, ezt hangsúlyozta dr. Kövér László is. - Megnyugtató érzés, ha vannak olyan önkormány­zatok, melyekre a kormány mindig számíthat, de ezek az önkormányzatok megta­pasztalhatják a kormány se­gítő szándékát is: nemcsak a fejlesztésekre gondolok, ha­nem kiemelném azt is, hogy 4,6 milliárd forint adósság­tól szabadult meg Pápa vá­rosa. Azt gondolom, ha az elmúlt 4 évből egyetlen mo­mentumot kellene csak ki­emelni, amivel alátámaszta­nánk a kérésünket, hogy harmadszor is támogassák a Fidesz-KDNP kormányát a mostani jelölteken keresz­tül, akkor az önkormányzati rendszerben ez az egy intéz­kedés is elegendő lenne ar­ra, hogy aki még bizonyta­lan, el tudja dönteni, hova adja a voksát - mondta Kö­vér László. Az elmúlt években a kor­mányra számíthattunk meg magunkra, sokat dolgoz­tunk, mert én a munkában hiszek, meg a városomban, fogalmazott a választók előtt a polgármesterjelölt, dr. Áldozó Tamás tapasztalt városvezető jó kolléga, aki a nehéz helyzetben is jól ve­zette a várost, így ajánlotta a pápaiak figyelmébe dr. Ko­vács Zoltán Áldozó Tamást. Dr. Áldozó Tamás pol­gármesterjelölt a fórumon többek között úgy fogalma­zott, Pápa jó hely, nyugodt, biztonságos és élhető. Egy olyan hely, amit tehetséges emberek laknak. - Ha sokat dolgozunk, még gazdagabbá, még sze­­rethetőbbé, még inkább a mienkévé tudjuk változtatni a várost, mondta. A program végén bemu­tatták a Fidesz megyei és he­lyi képviselőjelöltjeit. A pol­gármesterjelölt úgy fogal­mazott, ha a Fidesz a válasz­táson újra bizalmat kap, al­polgármesternek maga mel­lé ismét a 9-es számú válasz­tókerület képviselőjelöltjét, Unger Tamást választja. vb Kisgazdák Közösen a Fidesszel Már 2002 óta a Fidesszel közösen indul az országgyű­lési, az európai parlamenti és az önkormányzati válasz­tásokon is a Kisgazda Polgá­ri Egyesület. Veszprém me­gyében, illetve Pápán már 1994 óta tart ez a kapcsolat, a 2006-os és 2010-es önkor­mányzati választásokon be is bizonyosodott, hogy a pá­pai együttműködés példája országosan is sikert hozhat, hisz a Fidesz-szövetség ke­retein belül a kisgazdák is képviselhetik az általuk megjelenített értékeket az önkormányzatokon belül. A kisgazdák számára el­sődleges cél a falvak, a kiste­lepülések érdekeinek képvi­selete. Céljuk, hogy a tele­pülések fejlődjenek, és a vi­dék népességmegtartó ereje tovább erősödjön, adott tá­jékoztatást újságunknak Papp Tamás, a Kisgazda Polgári Egyesület megyei el­nöke.­­ Ahogy az országgyűlési választásoknál, úgy most az önkormányzati választáskor is feltűntek különböző, ma­gukat kisgazdának nevező pártocskák, amelyek ko­moly választási eredmény elérésére képtelenek, jelen­létükkel csak hátráltatják a kisgazdákat valóban képvi­selő politikusokat, és zavart keltenek a választókban. A gazdálkodók, a vidéki em­berek azonban egyedül a Fi­desz szövetségi rendszerén belül lévő kisgazdáktól vár­hatják, hogy érvényesítik ér­dekeiket a megyei és telepü­lési önkormányzatokban - hangsúlyozta az elnök. vk

Next