Pápa és Vidéke, 2020 (18. évfolyam, 1-18. szám)

2020-02-26 / 7. szám

2020. február 26. Közéleti hetilap vizsgálták Az elmúlt hét elején a város több pont­ján találkozhattunk a közterületi fák körül furcsa szerkezetekkel vizsgálódó szakemberekkel. Meleg Andrea Ötszázötven millió fo­rintot nyert bölcsőde­fejlesztésre a Terület- és Településfejlesztési Ope­ratív Program második körében Pápa Város Ön­­kormányzata, jelentette be múlt pénteken dr. Ko­vács Zoltán országgyűlé­si képviselő. A Fenyveseredő Bölcsődében tartott saj­tótájékoztatón dr. Ko­vács Zoltán elmondta, térségünkben Noszlop és Csőt is kapott bölcső­defejlesztésre támoga­tást, közel kétszáz millió forintot. Ez azért fontos, mert a fejlesztés szorosan illeszkedik a magyar kor­mány családtámogatási rendszeréhez, melyben mintegy hatvanezer fős bölcsődei férőhelybőví­tést céloztak meg.­­ A program végre­hajtása jól halad. Csa­ládtámogatási politikánk célja, hogy tehermente­sítsük az édesanyákat és mihamarabb visszatér­hessenek a foglalkozta­tásba, másrészt fontos a gyermekek társadalmi szocializációjának az elő­segítése - fogalmazott az országgyűlési képviselő. Horváth Katalin intéz­ményvezető hozzátette, a pályázatnak köszön­hetően egy új, tizennégy férőhelyes csoportszobát alakítanak ki a szükséges kapcsolódó helyiségekkel. Kiékelik a megsüllyedt vá­laszfalakat, az energetikai felújítás keretében hőszi­getelő bevonatot kap a Illegális hulladéklerakók felszámolása Illegálisan lerakott hulladékot szedtek össze a vasúttársaság munkatársai nemrégiben az állomás Kazinczy utca felöli oldalán. A homlokzat, valamint meg­történik a lapostető hő- és csapadékvíz-szigetelése is. Továbbá megújulnak a belső burkolatok, lecseré­lik a napellenzőket és az új csoportszobához kap­csolódóan udvarrendezés is lesz. Dr. Gulás János Zsolt, a városrész önkormányzati képviselője felelevenítet­te, hogy ősszel, a bölcsőde negyvenéves évforduló­ján még csak álmodoztak dr. Áldozó Tamás pol­gármesterrel arról, hogy egyszer majd megújul ez a bölcsőde is, a város töb­bi bölcsődéjéhez hason­lóan. Alig telt el másfél hónap ebből az évből, és ez valóra válhat - fejezte ki örömét az önkormány­zati képviselő, aki reméli, hogy a szép, új, modern bölcsőde vonzóvá teszi majd a fiatalok számára a városrészt. Dr. Áldozó Tamás pol­gármester köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik közreműködésükkel hozzájárultak a pályázat sikeréhez. Folytatás a 2. oldalon Krisztus tanítása ma is iránymutató A múlt héten dr. Mail József apát-plé­bános és Salgó Ferenc kanonok-plébá­nos volt Mátyus Aliz beszélgetőtársa az Esterházy-kastélyban. Dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő tájékoztatott a térség bölcsődefejlesztéseiről Polgár Szilárd 2019 februárjában in­dult el a Magyar Falu Program, amely az 5000 fő alatti kistelepülések fejlesztését, a falvak né­pességfogyásának meg­állítását célozta. A községek támoga­tására irányuló projekt nagyon sikeres lett, így 2020-ban tovább folytató­dik, sőt, újabb elemekkel egészül ki. Ezért dr. Ko­vács Zoltán országgyűlési képviselő a térség 85 kis­településének polgármes­tereit hívta meg a pápai Városháza nagytermébe, ahol Gyopáros Alpár, a modern települések fej­lesztéséért felelős kor­mánybiztos volt a vendég. A programon dr. Ál­dozó Tamás polgármes­ter köszöntötte a jelen­lévőket, beszélt a pápai fejlesztési források fel­­használásának eredmé­nyeiről, egyben kihívá­sairól is. A városvezető azt kívánta kollégáinak, hogy jussanak sok lehe­tőséghez, és kapjanak sok jó hírt az elnyert fejlesz­tésekkel kapcsolatban. Folytatás a 2. oldalon Dr. Kovács Zoltán volt a házigazda ! Fotó: a szerző XVIII. évfolyam 7. szám Adományátadó Babos Petra Ifj. Márkus Mihály re­formátus lelkipásztor 192.000 forintot adott át a 2020-as egyetemes imahét perselyadomá­nyaiból a Gróf Esterhá­zy Kórház gyermekosz­tályának, amelyet dr. Töreki-Vörös Ibolya fő­igazgató és dr. Bilinszky Zsuzsanna osztályveze­tő vette át. Minden évben más és más célt fogalmaznak meg a szervezők az egye­temes imahéten. Idén Polgárdi Sándor evangé­likus esperes ötlete nyo­mán a Gróf Esterházy Kórház gyermekosztá­lyának ajánlották fel az adományt. Szíjártó László, a Szent Benedek Plébánia plébá­nosa elmondta, örömmel fogadták a kezdeménye­zést, és persze támogat­ták is mindannyian.­­ Azt gondolom, a karitatív munkában az egyik legfájóbb pont, ha azt kell látni, hogy a gye­rekek is lehetnek betegek, így mindenképpen az egyik legjobb célt fogal­maztunk meg. Folytatás a 6. oldalon Egymilliárd forint Pápa térségének Harminc CVC SZ3.bad.On Pintér-Papp Eszter „Aki megélte, soha nem felejti el azt a felszabadult boldogságot és örömöt, amit a kommunizmus bukásakor érzett. Buda­pesten, Prágában, Var­sóban vagy éppenséggel Lipcsében, Drezdában, Berlinben és Bukarestben emberek százezrei vo­nultak az utcákra, hogy tiltakozzanak a szovjet megszállás által rájuk kényszerített remény­­vesztett és szürke évtize­dek ellen, szabadságot és függetlenséget követelve. Az első szabad lélegzetvé­tel pillanatai mindannyi­unk számára kitüntetett emlékekké váltak.” - ol­­ vasható Schmidt Mária kormánybiztos a 30 éve szabadon című vándor­­kiállításhoz írt ajánlásá­ban. A kiállítás a Fő téren látható március 9-éig. A rendszerváltás idő­szakát és az azt megelő­ző évtizedeket felidéző, a Terror Háza Múzeum által a „30 éve szabadon” Emlékbizottság megbízá­sából rendezett kiállítás ünnepélyes megnyitóját az elmúlt kedden tartot­ták a Városházán. Folytatás a 4. oldalon A megnyitó irodalmi összeállítással zárult

Next