Pápa és Vidéke, 1908 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1908-01-12 / 2. szám

2. PÁPA és VIDÉKE 1908. január 12. egyenértékű lenne a polgárság erre hozott nagy áldozatával, vagy a közpénztárból fizetet átalánnyal Az „előkelőbb" helyek ívlámpák fényében fürödnek ugyan, de nem érdemes irigykedni rájuk, mert kilenc órakor a lámpák kialusznak, s az izzók szerény fénye világít nekik is és küzd —• többnyire hiába — a sötétséggel Ám ezek elhelyezése sem megfelelő még kevésbbé az égési tartam beosztása, mert pl éppen azokat oltják ki helyenkint, amelyek mint elágazásoknál lévők, további égésre volnának hivatva. IC téren is meg kellene tehát szívlelni az intenzív fejlődés szükségét, mert csak azért, hogy vilamnak és nem petróleumnak hívják, azt, aminek fényénél botorkálunk, ma épúgy, mint pár év előtt, magában áldozni alig volt érdemes. Ne tessék annyira a tőkegyűjtésben serénykedni; a városi intézmények tartalékalapja az adózók zsebében van — legalább, amig kell ezeknek kamatozzék Tessék az utcai mécseket nagy turnusokban Wolfram vagy Tantalégekkel felcserélni, nem lesz ez oly nagy kiadás! Az áramárak magassága szintén nem megokolt; alig van hely, ahol az a miénket elérné, pedig ott, ahol a mű létesítője és fenntartója egy és ugyanaz, a közönség, nem megokolt ez a taksálás s annyival is kevésbbé, mertnem lehet azt mondani, hogy magunknak fizetünk; a villamos vállalat jövedelme nem a közpénztáré, hanem külön kasszáé s jövedelmezzen bár a vállalat akármennyit, az legalább eddig, a közterhek csökkenését nem eredményezte. Nagyon kevéssé városias vonása Pápának az utcák és terek tisztasági állapota. Nem utcák tisztaságától tekintve azt, hogy az részben a lakosság, részben az ezzel megterhelt városi szelvények végzik hetenként kétszer, semmiképen sem megfelelőleg, egyenesen tarthatatlan az az ős állapot, amely a vásárok alkalmával uralkodik; a szekerek az utcákat és tereket minden rend nélkül keresztül-kasul lepik el, a vonóállatokat az utcán etetik, ugy hogy némely utcának, nyáron ősszel egész hegyláncok képződnek a összesöpört trágyából és hulladékokból s ott senyvednek napokon át, a mai tüdővészszanatóriumokban utazó kor nagyobb dicsőségére. Ez az igazi ósdiság, az ilyenek konzerválása, azzal a helyt nem álló ürüggyel, hogyha az utcai etetést eltiltják, meg csökken a piaci forgalom. Dehogy csökken, hova terelődnék, amikor nincs ebben a vármegyében egyetlen falu sem, ahol az utcai etetés el ne lenne tiltva. Persze baj az, hogy az italmérési engedélyek túlnyomó része nem olyan helyekre adatott meg, amelyekbe be is lehetne kötni s így általában betérő korcsmákban nagy a hiány. Fejlesztésre vár a rendőrség intézménye is, igen sok tekintetben; az anyag most, tapasztalat szerint, elég jó, de egy akkora városnak célnak meg nem felelhet nem elég s a Az úgynevezett utcai rendőrség, ami kellő számú őrállomások nélkül lehetetlen, tényleg alig is létezik, így azután hirtelen szerencsétlenségek, vagy forgalmi akadályok esetében nincs kellő segítség. kon nemcsak talicskákat, hanem A járdánehéz terjedelmes szekereket tolnak s ilyen tárgyakat szállítanak, csuszkálnak, azokra narancs, illetve dinnyehéjat ami ha őrállomások volnának, dobálnak, hova tovább kimenne a divatból. De még a meglevő személyzet sem tulajdonképeni céljának megfelelőleg használtatik, mert mi marad a rendőri szolgálatra ott, ahol a legénység nagy része kézbesít, összeírásokat végez s e féle sehogy sem rendőri dolgokat. Íme, csak néhány adat a belterjes fejlődés szükségességeinek bizonyítására; látni való, hogyha kissé a külreható haladás útján, megállnánk is azért nem stagnálnánk, hanem serényen munkálnánk, a közjólét emelésén Álljunk meg tehát, hogy ráérjünk haladni. Ami pedig az aktualitásokat illeti, mint a városház, a barak-kaszárnya-földek, az utcanyitások, ezekről tán jövőre. Nemo. A város középítő politikája. (Jubiláns tervezgetés.) A kataszteri bérház ügye a legközelebbi közgyűlésen egy éves jubileumát is megüli. Ott sem vagyunk még e kérdésben, ahol az az igen tisztelt mádi honpolgár vola. Ez u. i. Mádon volt, ha Tarcalra akart is menni. Pápa városa azonban Mádon kivül van, amennyiben már Jókai utcai telkén már romboltatott is, holott majd talán szerdán esetleg lehet, hogy megtudja, mit fog építeni. Sőt azt is ott fogja csak megtudni vajjon egyáltalán épit-e. Beleesett t. i. a mérlegbe a Lippertféle ajánlat. Lippert Sándor u. i. felajánlja megvásárlásra a városnak főtéri házát. Szép, a nagy ház ez. Kitűnő helyen áll, utcai vonala Főtér többi háza közt kiváló, telke jó mélyen benyúlik. Zalatnay oláh nemzeti viseletbe öltözött, azután elfújta a lámpát s oda könyökölt az ablakba, íróasztalán két megtöltött pisztoly hevert. • Ki tudja, nem lesz-e szükség rájuk ? Ahogy múlt az idő, aggodalma is eloszlott lassan. Hiszen elvégre is nem látott semmi feltűnőt. A falu csendes. Egyetlen szobában sincs világ. Ma bizonyára nem lesz semmi. Holnap meg már úgyis messze lesznek innen. Innen ! Ahól először szeretett forrón és igazán. S ahogy reágondolt édes Ilicájára, s szive megtelt édes bús gyönyörűséggel. Ha távol lesz tőle, tán közelebb lesz hozzá, mint itt, hol csak egy utca választja el őket egymástól. Mert ez a két utca két ellentétes világ. Édes ábrándjaiba elmerülve, észre sem vette, hogy ablaka alatt megszólalt a csalogány. Hol ennél, hol annál a bokornál. Eleinte édesen csattogott, majd siralmasan búgott, kesergett, zokogott. Csak akkor riadt föl, mikor egy kavics esett az ablakára. Fölugrott, pisztolyához kapott és figyelt. Semmi zaj. Azaz, hogy még. Valami bas, fájgalmas panasz. Csalogánycsattogás. Elmosolyodott. Hát ettől ijedt meg annyira ? De aztán hirtelen megfagyott ajkán a mosoly. Eszébe jutott, amit a pópa mondott: »Majd ha kigyúl az égbolt és vérrózsák fakadnak a tiszta, fehér havon, figyelj a csalogány szavára és a denevér huhogására«! Óvatosan kinyitotta az ajtót s várt. Kis idő múlva csendes lépések hallatszottak. Egy fiatal, karcsú férfi lépett a szobába. A járása ringott, a szeme csillogott. — Ilica! — kiálltott Zalatnay. S ahogy meglátta őt hirtelen, váratlan, karja ölelésre nyílott akaratlan. — Fuss, menekülj: — csengett a leány, kibontakozva az ölelő karokból. — Mindjárt megkondul a harang és akkor véged van. . — Mi az? Mi készül? — Ne kérdezz semmit. Csak fuss, menekülj, míg késő nem lesz! — Velem jössz? — Mem. Nem mehetek. De te fuss, menekülj, az Istenre — könyörgött összetett kézzel. Zalatnay leült az asztal mellé. — Mit akarsz, szerecsétlen ? — sikoltott Ilica. — Itt maradok — felelt sötéten. — Nálad nélkül nem élet az élet! Mintha hirtelen denevér surrant volna volna el az ablaka előtt. Rémes huhogás hangzott. — Az atyám! — lihegett Ilica halálravált arccal. Ebben a pillanatban megkondult a harang. Vérfagyasztó üvöltés hangzott. Mintha a pokol minden ördöge kiszabadult volna. Lángba borult a katholikus kápolna, lángba az egész magyar utca. — Tűz van! — kiálltott valaki. Rémes kacagás volt rá a válasz. S folyt a vér, mint a patak.