Pápa és Vidéke, 1925 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1925-01-04 / 1. szám

lap nagyon karcsú, első tekintetre is gyengének látszik. Noha az ed­dig eltelt rövid idő alatt az állami deficit fedezésére a főbiztos 126 millió aranykoronát szabadított fel, s így a hátralevő háromszor annyi időre még rendelkezésre álló ös­­szeg csak 136 millió (az eltérést a valutaárfolyamok változásai okolják meg), mégis ebben a tekintetben gyöngeséget nem állapíthatunk meg, mert mindez megfelel az előszabott tervnek. A gyöngeség másutt mu­tatkozik. Ha ugyanis a bevételek egyes fő­csoportjait vesszük szemügyre, úgy azt találtuk, hogy azok egyenetlenül folytak be. A pénzügyi újjáépí­ési terv szerint például az egyenes adók­ból havonként 75 millió aranykoro­nának kellett volna befolynia. Ezzel szemben júliusban csak 1 millió, augusztusban 5 millió, szeptember­ben 47 millió, októberben pedig 3­8 millió folyt be. A valóság tehát meg sem közelítette az elgondolt ter­vet. Majd novemberben és decem­berben hirtelen, minden átmenet nélkül 9 millióra, illetőleg 12 milli­óra szökött fel az egyenes adók bevétele. Decemberben tehát 12 sze­res összegét adta a júliusi bevétel­nek. Ez a lázjegyzék riasztó betegség tüneteit mutatja. Míg a július-októ­beri törpe eredmények a beteg erőt­lenségének aggodalmat keltő jelei, addig a november decemberi káp­rázatos produktum nagy erőfeszítés eredménye. Az arcra kiült pirosság nem a visszatért egészség biztató színe, hanem a lázas, túlerőltetés kórtünete. S noha való az, hogy nálunk is, mint minden agrár­államban, a ter­més értékesítése után az adók bő­vebben folynak be, tévedne az, aki a november-decemberi nagy adó­eredményeket kizárólag, avagy fő­képen ennek a periodikus adófize­tésnek kellene betudni. Tévedne, mert hiszen már október is ebbe az időszakba esik. Októberben mégis csak a fele folyt be az egy hónapra előirányzott egyenes adók összegé­nek. Az adóbevételeknek novemberi és decemberi felduzzadása a való­ságban két fő okra vezethető vissza. Az egyik: az adóknak aranyalapra való fektetése, amely számítási mód átmenet nélkül megsokszorozza az adóterheket; a másik: az év végére eltolódott késedelmes adókivetés, aminek következtében az egész évi nagy összegek egyszerre válnak ese­dékessé. Az aranyalapon való adóztatás óriási terheit azonban Csonka-Ma­gyarország legyöngült lakossága nem bírja el, mert a kereset, a jö­ved­e­lem és a vagyon a békeparitás ös­­szegeitől és értékeitől messze el­maradt. A mai egymásra halmozódó adókulcsok lehetetlenné teszik tőkeképződést, nem ritkán az egész a jövedelmet elveszik, sőt még ezen felül is követelnek bizonyos részt a vagyonból, ahol még valami maradt. (Az a rendelkezés ugyanis, hogy a jövedelem egynegyed részét okvetlenül az adózónál hagyja az államkincstár, nincs végrehajtva). Az adóztatás ilyen iramát az adózó közönség, a nem­zet áldozatkészsége nem bírja ki. A föld termőerejének gyors kizsarolása után szomorú éveknek kell követ­kezniük. Ilyen gazdálkodásra, ilyen adóztatásra a pénzügyi újjáépítés művét fektetni nem lehet. Ebbe a magángazdaságok belepusztulnak és az állam bevételei apadnak. Nem kedvezőbb a helyzet, sőt társadalom­politikai szempontból még viszá­sabb az állam többi bevételénél, így az antiszociális forgalmi adó, a ki­bontakozási tervezet havi 6s­ s mil­lió aranykorona előirányzatánál min­­­den hónapban nagyobb bevételt ho­zott. Ez a többlet novemberben és decemberben már megközelíti az 50 százalékot. Az aranyalapra fektetett illetékek szintén felülmúlják az előirányzatot. A havi előirányzat ugyanis 25 mil­lió aranykorona, hat hónap alatt te­hát 15 millió. Ezzel szemben a fő­biztos jelentése szerint az elért ered­mény 18­7 millió. A többlet 3­7 mil­lió. A fogyasztási adók csak július­ban nem érték el az előirányozott 2­5 milliót, míg a többi hónapban meghaladták azt. Itt is hat hónap alatt végeredményben 2­8 millió be­vételi többlet mutatkozik. Az újjáépítési terv és ez elért ered­mény között a legnagyobb eltérést a vámbevételeknél találjuk. E cíben ugyanis a költségvetési előirányzat­ban havonként 1,833 333 aranykorona szerepel, ami fél év alatt 11 millió volna. A vámbevétel azonban minden hónapban túlhaladta az előirányzott összeget, a többlet novemberben 200 •/•, decemberben pedig valamivel en­nél is nagyobb. A félévi eredmény 11 millió helyett 25,2 millió. Habár a vámbevétel a külföldi kölcsön egyik biztosítéka, a nagy eltérés, a főbiz­tos úrnak is feltűnik és szinte a túlsó oldalról maga felveti a kérdést, váj­jon ez a bevétel az új vámtarifa mel­lett az ország gazdasági felépülése szempontjából előnyös e ? Kétségtelen, hogy az óriási vámok, a túladóztatás, a forgalmi és a fo­gyasztási adóknál az illetékek felcsa­varása, az egyenes adóknak a teher­viselő képességet meghaladó rohamos emelése nem vezethetnek az ország gazdasági felépülésére. Behatóan vizs­gálva az egyes bevételi forrásokat, nem találunk abban semmi mennyitf4"u tatót, hogy állami bevételeink ös­­szege novemberben 38 milió arany­korona helyett 541­* mil­ió arany­koronára rúgott. Ne dicsekedjünk el azzal, hogy a havonként 7 millió aranykorona összegben előirányzott költségvetési hiány novemberben 950000 december pedig már 3­6 millió többletté változott át. Az a hídoszlop ugyanis, amely ideig óráig ilyképen tartja az államháztartás egyensúlyát, csakhamar össze fog roppanni. Az egymásra halmozódó közszol­gáltatások az árfelhajtás magasba vivő lépcsőzetévé alakulnak­, amelyen túl nehéz batyujával a teheráthárítás reményében mindenki fölfelé tülekedik. A baj gyökere a koncepcióban rej­lik. Eszerint ugyanis a „pénzügyi talpraállás", és a­­ gazdasági felépülés" ellenségként küzdenek egymással, holott csak mint szövetséges fegyver­társak boldogulhatnak A pénzügyi talpraállásra, az államháztartás egyen­súlyának helyreállítására előszabott két és fél év igen fösvényül kimárt idő. E túl rövid határidő betartására irányuló törekvés szülötte: az állami bevételek rohamos fokozása, viszont a teheráthárítás törvénye következté­ben ebből sarjad az elviselhetetlen drágaság Mint ok és okozat lácola­tosan függnee össze azután a túl­adóztatással és a drágasággal a tőke­hiány, a mezőgazdasági, ipari és ke­reskedelmi pangás, az ország lassú elszegényedése. Ez az általános gaz­dasági visszafejlődés azután vissza­csap és a pénzügyi talpraállás egész tervét leronthatja. Mert a hivatásuk kifejtéséhez, a továbbtermeléshez szükséges tőkéktől megfosztott po­gárok köztartozásaik befizetésére, az állam jövedelmeinek előteremtésére és beszolgáltatására mindinkább ke­vésbé lesznek képesek. A drágaság két vonatkozásban je­lentkezh­tik: tárgyi és alanyi érte­­lemben:Drágaság tárgyi(matematikai) értelemben ott van, ahol a mai árak túlhaladják a békeárak egyenértékét. A drágaság alanyi (életfenntartási) értelemben ott mutatkozik, ahol a jövedelem számszerű emelkedése el­maradt az életfenntartás számszerű emelkedése mögött. Magyarországon tárgyi és alanyi értelemben egyaránt drágaság van. Az élelem és a ruházat költségei ugyanis a békeárak egyenértékével azaz 15.000 el szemben 21.300 szo­rosa. A világítás és a fettés 15 000-szeres helyett 18 000 szerese. A ve­gyes kiadások pedig 18.400-szorosa, holott az átlagos jöved­elem valorizált értéke ma feleannyi mint a békeévek­ben volt. A békeparitást túlszárnyaló árak és a valóságban elért jövedel­mek között mutatkozó egyenlőtlen­ségben rejlik a drágaság veszedelme. Az életvitel költségei a békeárak fölé emelkedtek. Egyedül a lakás bére van még a békeparitás alatt. Társadalom­politikai szempontból ez igen figyelemreméltó, mert a jöve­delmi statisztikának ismert megálla­pítása az, hogy minél nagyobb jöve­delemmel rendelkezik valaki, jövedel­mének annál kisebb százalékát kény­telen lakásbérre fordítani. A lakás drágulása eszerint főképen a kis­em­berekre nehezedik. Azokra nézve te­hát, akik a szakadék peremén élnek, nem kis veszedelmet jelentett a le­tűnt esztendő lakásdrágulása. Míg ugyanis az év elején az 1917. évi lakásbéreknek csak 12,2 százalékát kellett fizetni, addig ez a százalék a novemberi évnegyedben már 37,- re növekedett. A lakásbérek tehát egy év alatt háromszorosra emelkedtek, az úgynevezett szanálás esztendejé­ben akkor, amikor pl. Bécsben a kül­földi kölcsön elnyerése óta a lakások bére változatlan maradt, holott az a budapestinek csak jelentéktelen tö­redéke. A lakásbérek fokozatos felszabadí­tása, a magyar pénzügyi újjáépítés programmjának egyik igen messze a ható rendelkezése. Kimondott célja háztulajdont korlátozó kivételes szabályok hatálytalanítása, ami 1926. évi november 1-én fog tervszerűen bekövetkezni. Elpalástolt célja az ál­lami bevételek növelése. Hiszen csak a lakbérek felszaba­dítása révén érhető el az, hogy a házadónak és házh­aszonrészesedés­nek együttes összege, amely a sza­nálás kezdetén 2 millió aranykorona volt, a szanálás végén azaz 1926 ban évi 55 millióra dagadjon, 22 millió­val maga mögött hagyva a földadó­ból eredő 33 milliós bevételt. A ház­adónak és a vele kapcsolatos ház­haszonrészesedésnek ez a felduzza­dása igen beteges tünet. És ha csak ennek az árán volna az állami költ­ségvetés egyensúlya két év múlva elérhető, úgy minden amellett szól, hogy inkább toljuk még ki időben az egyensúly helyre illi­dsdt, de ilyen erőszakos eszközökhöz ne nyúljunk, Így egyetlen költségvetési tételnek a házadó és h­ázh­aszonrészesedés együ­t­tes összegének vizsgálatából kipattan az a szükségszerű következtetés, hogy az államháztartás egyensúlyának fo­kozatos helyreállítását ne erőszakol­juk az 1926 év második felére, ha­nem helyezzük azt későbbre, legalább­is két és fél évvel későbbi időre. De ezt a határidőt a nemzet áldozat­készsége bízvást vállalhatja akkor, ha a még addig jelentkező költség­vetési hiányok fedezésére megfelelő újabb kölcsönt veszünk igénybe. En­nek nincs is akadála, mert az eddigi újjáépítési kölcsön biztosítására le­kötött bevételeknek eredménye az 1924. év második felére előirányzott havi 475 millió aranykorona helyett novemberben 22­9 millió aranykorona volt, azaz csaknem ötszöröse az elő­irányzottnak. A híd második pillérét tehát meg kell erősíteni, a 250 millós hitelt ki kell egészíteni 500 millió&Fanykt­­ De ez is csak a­íillavaíssz­tartás egyensúlyának vészmentes helyreállítását biztosítja csupán, a termelő munkának azonban nem ad­hat lendületet. Az iparban, a mezőgazdaságban és a kereskedelemben egyaránt foj­togató tőkehiány lehetetlenné teszi a legszükségesebb produt­ív beruhá­zásokat, sőt sok esetben a munka folytatását is. Egész közgazdaságunk válsággal küzd. A két év előtt meg­indult építkezés is fennakadt; a le­folyt évben egyharmadára csökkent a tavalyi téglafelhasználás. Ellen­zn a csődök és a kényszeregyezségek ijesztő mértékben szaporodnak. A Nemzeti Bank korlátozza a hitel­nyújtást, holott kölcsöntőkéért kiált a mezőgazdaság, az iparos és a ke­reskedő. Itt minden úgy szomjúhozza a megtermékenyítő kölcsönt, mint a magyar róna a májusi esőt. Ha ez elmarad, kiszárad, elsorvad minden. Bethlen István gróf miniszterelnök argonauta útjából elhozta a sárkány­őrizte 250 millió aranykoronát. Tőrt ösvényen haladna és kisebb ellen­állásra találna, ha elindulna újabb kölcsönért az államháztartás részére és megszerezné az életfenntartó és megtermékenyítő kölcsönt a magyar magángazdaságok számára is. Ha majd az újabb államkölcsön arányaival megerőltetjük a túlsó partra vezető híd második pillérét és a magángazdaságok részére meg­szerzett kölcsönből megépítjük a híd harmadik pillérét is, akkor a nemz­t áldozatkészségét kötelességszerűen alátámasztottuk. Csak azután tarthatjuk meg az ünnepies aranyhíd-avatást. Adja Isten, hogy ennek ideje a jövő évben el­érkezzék ! Egy évforduló­ ós pompában ragyog a schön­brunni kastély kápolnája. Kigyúladtak a gyertyák. Fényekben ott térdel egy ősz király, körülö­te régi hatalmas családjának sarjai. Mellette térdel a fiatal trónörökös, bájos nejével, arany fürtű kis fiával. Az ország körül tombol az ellen­ség. Egy világ esküdött össze, s bőszen kel föl ellenök. Az ország fiai kint a határokon küzdenek, mint az oroszlánok, imádkoznak mint az angyalok. S dacára a megszámlálha­tatlan ellenségnek — győznek, mig bent a kastély kápolnájában, a har­ciasan beköszöntő új év napján föl­ajánlja az ősz király országát és családját Jézus szentséges szivének. Ez történt anno Domini 1915. tos Mennyből jött a válasz: bámul a­győzelmek északon, keleten, délen. Tovább dúlt a harc. Az ellenség megsokszorosodott. Az ősz király katonái ugyan még vitézül harcoltak, de megszűntek imádkozni. Meghalt az ősz király. Katonái még harcoltak, de már kezdtek át­kozódni. Mind inkább megszűntek a győ­zelmek ... Ö­t tűi a frankok frontján imád-

Next