Pápai Hirlap, 1888 (1. évfolyam, 4-34. szám)
1888-09-16 / 19. szám
Pápa 1888. Előfizetési árak: Egész évre . . . írt kr. Félévre . . . 3 „ — 1 Negyedévre . . 1 „ 50 . Egyes szám ára I •". kr. Kiadóhivatal : Pápa. Közép-utca 91. sz. hová az előfizetések és a lap tétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendí>k. Megjelen minden vasárnap. I. évfolyam, 10-10 s/11111. Vasárnap, szeptember 16 Szerkesztési iroda : lápa, Közép-utcza !)1. sz. 11. > v; í a lap szellemi ilVte minden közlemény része: intézendő. Kézi átok vissza nem adatnak Hirdetések és nyiltterek a kiadóhivatalban vétetnek fel. Egy petit-sor (i kr. Nyitt £r petitsora 20 kr. Kincstári illeték külön 30 kr. A megyei ünnepségek után. Pápa, szept. 15. A pezsgők durrogása elhangzott a veszprémi püspöki palotában, a devecseri népünnepség muzsikaszava is kihalt. Minden ugy van, mint régen volt: csendben, egyszerű monotonságában, hanem ha figyelemmel kintünk a lezajlott ünnepségek visszateután, önkénytelenül gondolkodóba esünk történtek felett. Pedig a pezsgőpalaczakok üressége mellett kevesen szoktak a lemult, szép napokról gondolkodni. A veszprémi egyházmegye a komor gyászt kedélyes vidámsággal cserélte fel, egy világiasan gondolkodó, a kultúrának és társadalomnak áldozó főpap foglalta el püspöki székét. Egy élte delén levő ember, akit igazán megillet e kifejezés, teljes nemes értelmében véve. Látnoki jóslattal, ifjusága hevével beszélt, szemeiből látszott az öröm, a jövőbe vetett remény, és hit. Ez egy igazi ember beszéde volt. Sokáig, emberöltőn keresztül hangzani fog az a világias szózat, mely a minap a veszprémi szószékről röppent a lelkipásztorokhoz. Szivből jött szavak ezek, minden mondat szententia, mely közvetlenségével talált, jellemző és szívhez szóló. Igy még nem beszélt püspök magyarhonban, ilyen világiasan még nem gondolkodtak abban az ősi püspöki palotában. Az a sok szép üdvözlet, a múltban gyakorolt nemes tetteinek csekély elismerése volt. Mert, aki ugy gondolkodik és érez, miként Hornig báró, az önérzettel kormányozza azt a szegény, elíirvult egyházmegyét, melynek jól fog esni egy kis boldogulás. olyan Hornig báró kezébe tették le ez óhajukat s nekünk erős meggyőződésünk, hogy nem fognak csalódni. Leehet, hogy a bíboros székben nagyon furcsán tetszik ez a hang. De hát azt nem lehet rosz néven Nem szoktak ott e hangot, nem venni, hallo •tják soha, mert nem szeretik hallani. Míg itt az egyikre hazafiságot akarnak diktálni, agyonbeszélik, hogy nincs nálánál kitűnőbb hazafi, addig a másikról hallgatnak, de az a másik beszél, világosan látnoki ihlettséggel, bámulatra ragadva a lelkeket, a hazafias szellemet. És midőn az egyházmegye még ünnepet ül a székvárosban, ugyanakkor Devecser városa is ünnepi ölt magára és keblére szoritja a szint legnépszerűbb magyar embert: József főherczeget. Szép két megyei ünnepség volt ez. Jelen voltunk mindketten, közvetlen szemlélői voltunk a lelkesedésnek, mely diadalát ülte mind a két helyen. Egyszerű, de magában véve is fontos erkölcsi tanúságot vontunk le az ünnepségekből. Hogy még a mi vármegyénk l átkosaiból nem aludt ki a szép, nemes és igaz iránti lelkesedés szikrája, hogy az anyagi gondok küzdelemteljes Saharáján pompásan feltalálják és élvezik lelkesedéssel az enyhülést nyujtó párt. A mi polgárságunk még tud lelkesülni ! És ez elnyomott, viszonyaink között örvendetesen konstatálható körül 111 ény. Mert ez tartja fenn a szivet az ezernyi küzdelmek közepette, ez ad erős fáradalmainkban. Ne hagyjuk kialudni ezt a szikrát soha, mert még szükségünk lesz reá. Legyünk tisztában önmagunkkal, lelkiismeretünkkel, mert nem tudhatjuk, hogy mit rejt a jövő. „PÁPAI HIRLAP" TARCZAJA. Azok az ingatag poéták. Azok az ingatag poéták ! Biz azok furcsa emberek. Sok Szenvedély, álom, rajongás Fér küzködő szivükbe' meg. Mindez dicső s te is galambom Szeretted annak idején A szenvedélyt, álmot, rajongást. Hanem csak ugy, ha •• költemény. Reviczky Gyula. Dal. Kedves leány, ugye azt képzeled, A sziv, ha f.ij, valóban megreped, Mint egy pohár, mely még kezünkben ép, S ha földre ejtjük, már csupán cserép ! Ne hidd! A sziv oly könyen nem törik, S eltörve, mint épen, verése vig. Borral, má flórral tölti szerelem, S hogy már oda — nem tudja maga sem !... Bartók Lajos. Féltékenység. — A „Pápai Hirlap" eredeti tárczája. — írta: Hevesi József. A nagy brit költő hatalmas alkotását, a velenczei mór megrázó tragikumát néztük végig a nemzeti színházban. Az előadás kitűnő volt s Othello szenvedélyes kitörései, Dezdemona szerelmének, bánatának zengő szózata és Jado daemoni kaczagása sokáig, sokáig a lelkünkben csengtek. Igazi shakespeari hangulattal távoztunk a színházból és mikor a szomszédos étteremben egy sarokasztal mellett helyet foglaltunk, még mindig nem tudtunk kibontakozni abból a borongásból, melybe a tragikum fensége lelkünket ringatta. Hárman voltunk. Egy miniszteri titkár, egy ismert ügyvéd és én. Az ügyvéd volt köztünk legkevésbbé szentimentális és egy pohár sört rendelt. Én követtem példáját. Az étlap prózája aztán csakhamar lecsalt bennünket a magasabb régiókból , csak a titkár ereszkedett le lassan a shakespeari magaslatból. Szórakozottan forgatta kezében a konyha hivatalos orgánumát és félhalkan, mintegy álmodozva dörmögte fogai között: „Oh őrizd a féltéstől szivedet Zöldszemü szörny az, mely játékot űz A vérrel, amellyel táplálkozik . Tehát egy véres heatsteaket ennek az urnak 1 szólt az ügyvéd az utolsó verssorra czélozva és nagyot húzott sörös poharából. Mindketten felkaczagtunk és Shakespeare szellemének varázsa meg volt törve. Hanem azért vacsora közben mégis csak Othello dominált és a giardinetto diói között csak egy akadt, melyet feltörni: a féltékenység! sehogy sem tudtunk kemény dió! Vájjon mi hát az a „zöldszemü szörnyeteg?" II. — A szerelem láza! — próbálgatá megfejteni a regényes hajlamú miniszteri titkár. Én Shakespearet idéztem: „ — — Szörny, mely önmagától Fogantatik, mely önmagát szüli." Az ügyvéd fitymálva intett kezével: — Eh, frázis ! — A hiúság paroxizalisa, az önzés, az önimádás netovábbja. Meg vagy győződve róla, hogy egy nő szeret: ez hizeleg hiúságodnak; rájösz, hogy te szerelem megszűnt: hiúságod, önszereteted meg van bántva, föllázadsz, féltékeny vagy. — És mi adja kezembe a fegyvert, hogy öljek? Nem csalódott szerelmem? vejem ellen.. — Nem bizony! Csak megbántott a hiúságod. — szólt az ügyvéd. A szerelem nem gyilkol, hanem megbocsát. — De hát vájjon miféle hiúság vezérelhette a rút, fekete Othellót, hogy Desdemonát megölje? — kérdezem hitetlenül. — Ugyan, ugyan! — rázta fejét az ügyéd. — Hát nem hiúság szól-e a mór minden kitöréséből ? Vájjon miért fojtja meg Desdemonát? Talán meggyőződött hűtlenség Mai számunk 8 oldalra terjed,