Pápai Hirlap, 1919 (16. évfolyam, 1-51. szám)

1919-11-19 / 45. szám

PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK HETENKINT KÉTSZER: SZERDÁN ÉS SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 40, félévre 20, negyedévre 10 K. Egyes szám ára 40 fillér. Laptulajdonos: DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi­ utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papírkereskedésében. Sorozás. A kalapok mellé újra virágot tűznek a lányok s hangos muzsikaszó szűrődik ki a korcsmák ablakán. Ünneplő ruhás csoportok járják az utcákat s nemzeti-pántlikás, nótás legényeket hoznak a zörgő, falusi szekerek. Nem valami ritka esemény különben ez nálunk, sőt nagyon is megszokottá válhatott az elmúlt öt év folyamán. És még­sem léphetünk át szó nélkül most rajta, mert a komolyan meg­fontolandó problémák egész sorozata kapcso­lódik hozzá. S ezek között az első és a remény­kedő, magyar lelkeknek a legdrágább annak a fölemelő ténynek a beigazolása, hogy a füs­tölgő romok felett ime kivirult az új és köve­telő élet első, erőteljes palántája. Egyedül állunk a világon, mint egy komor gránitszirt a há­borgó tenger homlokán. Ezeréves létünk csupa könny, csupa fájdalom és most sem tiporhat reánk a végzet, mert lábbadozó karunk nyul már a kardunk után. Mintha a turáni rokon kardjának ősi mondája jönne kisérteni. Attila kardját lángok között dobta ki a föld. S ime a porrá hamvadt, magyar föld romjaiból most is új tüzek lobbannak ki, de nem pusztító, perzselő tüzek, hanem éltetők és reményt adók, a hazaszeretet isteni tüzei, amelyek szelid fé­nyénél babérkoszorus kardunké az első tekin­tetünk. Bocskay sastollas legényei kiszálltak a sirból s izmos kezükben vonaglik az ország bűnös szive. És Horthy Miklós üzenetet küldött s hivó szavát ezerszeresen zengi vissza a Bakony rejtelmes mélye, a Balaton dacos, bús vidéke s a magyar sasoknak sok-sok apró fészke. A falu népe közelebb van a magyar föld szivé­hez, a falu megértette a szót és a falu nem vár. S a nótának mostan más is a csengése, mint hajdan. Nem a sorsán kesergő regruta siralomházi legénykedése, hanem a félvilágot térdre kényszerítő, háborút kóstolt, bátor katona büszke és fenyegető öntudata csendül ki belőle. Élni fogunk, mert élni akarunk ! S a didergő, meggyötört, lerongyolódott város csak lassan akar lendületbe jönni. Mert rengeteg, rosszindulatú kelevény éktelenkedik még mindig a testén. A sorozás ünnepi han­gulatát megkeseríti a közelmúlt idők lajstromo­zásainak zavaros emléke, amely alól egyforma szívóssággal igyekezett kibújni úgy a honszerető, fehérlelkű polgár, mint a háborús veszedelmek­től csökönyösen irtózó, lógós elvtárs. A falu cselekszik, a város pedig kritizál. „Hát már megint katonák leszünk?" — hallja nem egyszer az ember. „Hiszen negyven hó­napig álltam a tűzben" — jegyzi meg a másik. A kivetkőzött vörös pedig alig titkolt káröröm­mel állapítja meg, hogy íme újból szükség volna reá, ha ugyan hasznát lehetne venni. Hát ez az a métely, amely az áldozatkész városi magyar örömébe ürmöt csepegtet. Pedig ezeknek a hollóknak a legkevesebb joguk van a károgásra. Mert azok a bizonyos negyven hónapok legtöbbször valamelyik kórház vagy iroda marasztaló kebelén teltek el. Ám tessék kérdezősködni. Ez különben békében is így volt. A póttartalékos mindig jobban győzte szájjal a standbeli vitéznél. Most azonban más időket élünk. Egy újjászülető nemzet fájdalmas vajúdása avatja történelmivé ezeket az ünne­pélyes pillanatokat. Ha áldozatkészség volt valaha bennünk, most ezerszeres okok szolgál­nak indokul. És azok az igazi, hős katonák, akik hazájuk sorsáért aggódva tényleg a harc­tereken szenvedték végig azokat a szerényen elhallgatott negyven hónapokat, azok most is készek kalpagjukhoz tűzni a büszke sastollat, mert ők most is értik a haza hívó szavát. De ezt meg kell érteni mindenkinek, aki ennek a véren váltott őstelevénynek a hátán élősködik. Mert a háborút a földmivesek, a kisiparosok és a hazafias, romlatlan munkások verekedtek végig a tisztviselők, tanárok, tanítók és fiatal diákok vezetése mellett. Az öntudatos proletár azonban lógott és vakmerő hazugsá­gokkal leplezgette gyávaságát. Ennek azonban egyszer s mindenkorra vége; hintsen tehát hamut a fejére és érezze megtisztelve, magát, ha ő is oda állhat vezekelni a kibontott, nemzeti lobo­gók alá. A saját jól felfogott érdeke is azt kö­veteli, mert ettől a hadbaszállástól éppen a munkásság remélhet legtöbbet. Az új román határokra vonatkozó ántánt-jegyzék már a ke­zeink között van s a vaknak is látnia kell, hogy ez a halálos ítéletünk. Hát lehet így talpra állni a háborútól megviselt iparunknak? Fönt­maradni országunknak és páratlan fajunknak? Nekünk a fegyver békét és boldogságot jelent. A munkásságnak meg pláne gondatlan megél­hetést. Mikor még Brassóban a német volt az úr, egy közlegényt azzal a váddal­ állított egy szé­kely asszony a bíróság elé, hogy a katona összezúzta egyetlen, olcsó, nyomorúságos varró­gépjét. „Azért tettem, hogy a háború után a német gyárakból vegyenek majd­ újat" — így védekezett az előrelátó német. És most gon­doljunk a mi szegény, kizsarolt országunkra és a többire körültünk szerteszét. A vonatok, hi­dak, gyárak, utak, csatornák, minden és minden a pusztulás utolsó stádiumában várja a m­un­kás­kezek sürgős segítségét. Nem lesz többé Amerika prédája a magyar munkás, hanem tár­sadalmunk érdeme szerint megbecsült, számot­tevő tagja. Évtizedekig nem lesz itt akaratlan pihenése a munkás­kezeknek, csak átvergődjünk a közel­jövő súlyos válságain. A pénzügyi kérdések megoldása a belső rendtől függ, aminek biztosítéka pedig a had­sereg. De minden más kérdésnél is ez a döntő tényező. A békekonferencia is mindjárt más hangon beszél, ha kunyeráló, üres markunk nyujtogatása­ helyett a kardunkra csapunk. A határok kérdéséről pedig beszélni sem érdemes, mert a megszállott területeken a hadseregünk puszta hírére ki fog virágozni a szabadság dia­dalmas fája. Ez azonban senkinek sem hull áldozatok nélkül az ölébe. A falu magasztos, önfeláldozó lendületében osztozni kell a városnak is és ép azzal a fanatikus lelkesedéssel állani a jobb jövő nemzeti-pántlikás, nótás, virágos, sastollas vitézei közé. Mert a játszma még nem veszett el végleg. A megpróbáltatások keserű serlegét ugyan fenékig üríttette velünk a balsors, de a remény otthonra talált már a sziveinkben s országok összeomlásának borzalmas robaján át meg kell értenünk a költő érces buzdítását: „Ember, küzdj és bizva bizzál". Kovács Lajos Jenő: Új műszerész és órás Pápán, Pl vállal • Gramofon Ll Vik­iül. Varrógép * írógép Kerékpár Óra Háztartási cikkek s egyéb e szakmába vágó munkák javítását és villanyszerelést PFEIFER JÓZSEF Sű§íőzsési Ideiglenes helyiség­: Bástya­ utca 11. BZ. a volt tejcsarnok helyiségre. ÚJDONSÁGOK. — A nemzeti hadsereg Budapesten. Beteljesült! A nemzet álma végre valóra vált. Nemzeti hadseregünk — az új Magyarország alapvetője — vasárnap bevonult a fővárosba. A bevonulás olyan külsőségek közt ment végbe, aminőre még alig volt példa. De minden fény­nél és pompánál többet jelentett a lelkesedés viharos kitörése, a felszabadult nemzeti lélek égbetörő diadalhymnusa ... A nemzeti had­sereg ma Budapesten van, s holnap megszállja a magyar alföldet s nem telik sok idő bele, felhág az örökké magyar északi és keleti hegyek ormaira s Adria diadalmas hőse , Horthy Miklós megszerzi hadai élén mindazt, ami valaha a mienk volt, ami soha másé nem is lehet. — A szombathelyi máv. üzletvezető. A MÁV­ szombathelyi üzletvezetőségének élére a kormány Szakáll Ferenc főfelügyelőt állította, ki hivatalát a múlt hét folyamán foglalta el. — „Ébredő Magyarok" hangversenye. A színházban, ahonnét a kommün idején szám­űzve volt a magyar nemzeti géniusz, ahol internacionális hóbortokkal akarták nevelni a félrevezetett népet, szombaton nagyszabású, sziget-lelket gyönyörködtető hazafias estély zaj­lott le: az „Ébredő Magyarok" hangversenye. A színház jó melegre fűtött barátságos néző­terén nagy és díszes közönség jött ez alkalomra össze, amilyent rég nem láttunk a kopott cirádájú falak között. Mintha csak összebeszélt volna városunk intelligenciája, báró Zichy Rubidó őrnagy és Bélák Lajos főszolgabiró, díszelnökkel élén ott láttuk társadalmi életünk szinét-javát úgy a hölgyek, mint a férfiak sorából. Az estély műsorát az Előre „Ébredő Magyarok!" című prológ nyitotta meg, melyet a szép költeményhez méltó lendülettel Szi­j József theol. akad. hallgató szavalt el. Az áll. tanítóképző zenekara Lengyel Gyula tanár vezetésével nyitányt játszott, azzal a precizitás­sal, amelyet már a tanítóképző zenekarától a múltból megszoktunk. Bodor Aladárné Farkas Imre Vén cigány című melodrámáját adta elő szívbemarkoló közvetlenséggel. A diszkrét zongorakíséretet Bajcsy Kató szolgáltatta. Fábián Tóth Berta Volkmann C-moll szonátáját játszotta zongorán. Nehéz feladatát belemélyedéssel, biztos technikával oldotta meg, teljesen érvényre juttatván a mű klasszikus szépségeit. Az estély fénypontja Tapsonyi Sándor győri hittanár, főiskolánk volt jeles széniorának szavalata volt. Ismeretlen szerzőnek Mikes hazajött című, borongós hangulatu nagy költeményét szavalta hatalmas erővel, tökéletes pointirozással. Mikes lelke száll-száll Erdély bércei között, kincses Kolozsvár fölött, nem találja sehol az ő hűsé­ges székelyeit, elbujdostak azok a román hordák elől. Sopron táján akad reájuk, s száguld velük keresztül Dunántúlon visszaszerezni a székelyek bérces hazáját, amelyen nem vallhatja magát úrnak a román, amig egy székely lesz a földön . . . Frenetikus hatása volt a szép költeménynek és remek szavalatnak, zúgott a tapsvihar mindaddig, míg Tapsonyi újból meg nem jelent a közönség előtt. Kedves száma volt a műsornak Pap Zoltánné éneke. Bajcsy Kató zongorakisérete mellett kuruc­ nótákat éne­kelt magas fekvésű, tisztán csengő szopránján, bájos előadásban. Hangverseny-estélyeink benne rendkívül értékes erőt nyertek. A komoly zene kedvelőinek nagy gyönyörűsége tellett abban a kvartettben, amelyet Gáty Zoltán, s a jeles apá­nak derék fiai: Miklós, Ferenc és Turner

Next