Pápai Hirlap, 1920 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1920-02-14 / 7. szám

PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre­­ 40, félévre 20, negyedévre 10 K. Egyes szám ára 00 fillér. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi­ utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvételnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. | MEISEL JÓZSEF | Multis ille bonis flebilis occidit . . . Ha valakire, úgy reá valóban ráille­nek Horatius kesergő szavai. Sok jónak siralmára történt az ő elhunyta. Mindenki, aki jó, mindenki, aki érez, mindenki, aki magyar, gyászolva siránkozik oly nagyon idő előtti szomorú vége fölött. És nemcsak ebben a városban, mely­nek katholikus hivői lelki gondozását iszonyatos megpróbáltatás ideje után, alig félév előtt vette át, s melynek körében apostoli hitbuzgóságával, izzó hazafisá­gával, páratlan energiáról tanúskodó min­den irányú tevékenységével egyszeriben megszerezte a legáltalánosabb köztiszte­letet, keltett váratlan elhunyta mélységes rokonszenvet, de szerte­e megcsonkított, megcsúfolt s fájdalmában is dicső ország­ban, amerre életének és tetteinek híre elhatolt, mindenütt könnyezni fognak ha­lála fölött. Csak ott távol, messze Erdélyben, amerre még „ércdrótok a hírt nem rezeg­tetik", ott lesznek még hívek, rajongó régi hívek sokáig méla várakozásban, édes sóvárgásban, hogy mikor tér vissza körükbe az, akinek távozni kellett, szen­vedve, gyötörve elbujdosnia kellett, mert magyar, mert hazafi volt. De azért ott, a Czenk lábánál is, melynek ormáról gaz kezek, mint hajdan szent Gellértet, alá­taszították Árpád alakját, kik ülnek búban, gyászban, visszamaradt magyarok, néha­néha reágondolva atyjukra, apát urukra, szomorú sejtelem fogja el szivüket és ajkuk önkéntelenül rebegi a költő után. Élünk-e még vagy sirban pihenünk? Csak a csillagos ég közös velünk. Ő immár nem él, ő immár sirban pihen. Megharcolván harcát­ bevégezvén pályafutását, elérkezett oda, hol számára az üdvösség koronája van eltéve, mert harca nemes, pályafutása dicső volt. Harcolt a hitért és a hazáért, pályáján mindig eszmények: jóság, irgalom, krisz­tusi szeretet lebegtek szemei előtt. Sokat, méltán sokat várt tőle Pápa városa. Hitben, erkölcsben, hazafiságban új, virulóbb életre készült kelteni a maga féltve szeretett hitközségét, a rábízott óriási nyáját. Szomorú sorstragédia, hogy ez a vágya, ez a reménye ép úgy nem mehetett teljesedésbe, mint ahogy nem láthatta viszont hazáját, Brassót, honnan durva zsarnoki erőszak kiűzte. Elfogódik a szívünk, könny gyűl szemünkbe e sorstragédia komor látvá­nyán. De íme a gyászos képre a meg­dicsőülés fénye veti sugarait. Nem halt meg ő, a jóságos lelkipásztor, az acélos erélyű hazafi, az igaz m­­agyar. Csak teste pihen a sírban, csak sírját borítottuk el szeretetünk virágaival, lelke, az örökké él, örökké égő szövétnekként világít szá­munkra megpróbáltatásunk sötét éjszaká­jában ! Meisel József brassói apátplébános, pápai adminisztrátor 1870-ben született Nagyszeben­ben. Anyanyelve német volt, de magyar saját nálánál jobban senki sem szerette. A gimná­ziumot Szebenben, a theológiát Gyulafehérvárott végezte. Káplánként működött Tusnádon, Besz­tercén, plébános volt Segesvárott és 1909 óta Brassóban. Lelkipásztori érdemeiért itt több kitüntetésben részesült: szentszéki tanácsos, majd apát lett. Mint a brassói katholikus magyar­ság papját érte az oláh betörés. Hogy ennek folytán minő kálvárián ment keresztül, részle­tesen megírtuk akkor, midőn hozzánk került adminisztrátornak. Kitartott hívei mellett, s mert egyházi beszédeivel és viselkedéseivel gyanússá tette magát, kikergettetésük alkal­mával az oláhok magukkal vitték. Tizenhat hónapot töltött részben börtönben, részben in­ternáltságban s ez idő alatt kémkedés vádja alatt a legnagyobb durvaságokat kellett elszen­vednie. Végre ütött a szabadulás órája, de rá nemsokára a nagy összeomlás után a belső zavarok, az oláhok újabb inváziója következtek be. Kénytelen volt menekülni. A veszprémi megyéspüspök atyailag befogadta a kiváló férfiút egyházmegyéjébe s Gógánfára, Csabren­dekre, majd pedig Pápára nevezte ki adminiszt­rátornak. A pápai nagy róm. kath. hitközség lelki gondozásának ügyét páratlan ügybuzga­lommal vette gondozásába. Egyházi szónoklatai­val, az egyletekben való irányító tevékenysé­gével, sajtóbeli működésével, a társadalmi élet minden terén buzgó szereplésével egyszeriben a vezetők elsői közé került. A humanitárius moz­galmak leglelkesebb támogatójukra leltek benne. A járványos spanyol betegség áldozata lett. Múlt héten megbetegedett, de mivel a baj nem látszott komoly jellegűnek, szombaton fel­kelt és kiment a levegőre. Még aznap ismét ágynak dőlt, a baj tüdejére ment és másnap, vasárnap a halotti szentségek ájtatos felvétele után visszaadta nemes lelkét Teremtőjének. Szomorú elhunytának hire az egész város­ban mély és osztatlan részvétet keltett. Kivétel nélkül minden ember napokig e szomorú eset hatása alatt állott. Az összes egyházi épületekre kitűzték a fekete lobogót, melyek komoran hir­dették a súlyos gyászesetet. Temetése e hó 11-én d. e. 10 órakor ment végbe. Előző napon tartották meg a rekviemet a főtemplomban, melynek főhajójá­ban volt felállítva a díszes ravatal. A temetésre a nagytemplom zsúfolásig megtelt. De a közön­ség nagyobb része be sem fért a templomba és sürü tömegekben lepte el az egész Főteret, melynek, valamint a szomszédos összes utcák­nak üzletei is a temetés egész tartama alatt zárva voltak. A szertartást dr. Simon veszprémi apátkanonok végezte nagy György segéd­lettel. A „circumdederunt" lélekre ható akkordjai elhangzása után Wimmer Károly pápai kamarás, képezdei igazgató mondott mélyen megindító búcsúztatót a ravatal felett. Az alkalmi ének­kar Zsilavy Sándor vezetésével megható gyász­énekeket adott elő. Szertartás végeztével a koporsót kivitték a gyászkocsira s nemsokára megindult a 10.000 főre tehető gyászmenet. Elől gyászfátyolos lobogó alatt haladtak a helyi egyesületek, utánuk a feketeruhás Mária-leányok és a papság. Követte őket a gyászkocsi, mely után elsőnek a megboldogult apátplébános két testvére: Meisel János százados és Meisel Gusztáv operaházi zenekari tag haladtak. Nyo­mukban jött a város egész intelligenciája. Az evangélikus és református papság Gyurátz Ferenc és Németh István vezetésével teljes papi díszben kísérte útján keresztény lelkész­társát. A katonatisztikar élén Lubienszky János gróf tábornokkal szintén teljes számban jelen volt. És jelen volt mindenki: földmives, iparos, úri­ember, szegény és gazdag, mindenki e hatalmas menetben, mely az összes harangok zúgása közben haladt a temető felé. A Kálvária-temetőben folyt le a szomorú szertartás utolsó aktusa, melynek bevégeztével dr. Uzonyi Kálmán a város nevében mondott mélyen átérzett búcsúztatót. Könnyekre indító volt Grátzer János igazgató-tanító beszéde, ki először az árván maradt iskolásgyermekek, majd a felnőttek, az egész kath. hitközség nevében szólott szépen és bensőségesen. Végül Szű­cs Dezső nemzetgyűlési képviselő, a Ker. Nemzeti Egyesülés Pártja nevében, melynek a megbol­dogult nagytevékenységű egyik vezetője volt, gyönyörű, poétikus szavakban búcsúzott el tőle. A hazafit aposztrofálván, a remény szivárványát tárta szemünk elé, mely az ő sirját a végtelen távolon át Erdéllyel összeköti. Dél lett, mire a temetés véget ért s a jelen volt tömegek szomorú meghatottsággal szétoszlottak. A frissen hantolt sirt elborította a koszorúk egész garmadája. A hálás megemlékezés virág­adományát küldték a sirra: testvérei, Pápa város közönsége, az oltáregyesület, káplánjai, a harmadrendű testvérek, a Kath. Leánykör, a dohánygyár, felsővárosi Kath. Kör, a felső­városi hivek, a minisztráns fiuk, a Jerffy-család, az Erzsébetvárosi kath. hivek, az áll. polg. isk. növendékek, Tenzlinger-család, Lubienszky-csa­lád, Kath. Legényegylet, Ker. Nemzeti Egyesü­lés pártja, Ipartestület, erdélyi menekültek, két névtelen koszorú s egy névtelen csokor. Meisel József apátplébános haláláról gyász­jelentéseket adtak ki: a gyászoló család, mely­nek legközelebbi rokon­ tagjai édes­anyja özv. Meisel Józsefné s testvérei Rezső, Gusztáv és János, a hitközség, az esperesi kerület papsága, a Ker. Nemzeti Egyesülés pártja, a hadirokkan­tak, özvegyek és árvák egyesülete. A város tanácsa részvétiratot intézett a veszprémi megyés püspökhöz, Martonfalvay Elek hit­községi elnökhöz és Hartnagel Elza úrhölgy­höz, az elhunyt apátplébános unokahugához, ki a megboldogultat odaadással ápolta s jelen­leg maga is betegen fekszik. Az összes intéze­tek és egyesületek felkeresték részvét­nyilatkoza­taikkal a róm. kath. hitközséget és a plébánia­hivatalt. A Kaszinó f. hó 9-ki választmánya ülésén Tar Gyula elnök emlékezett meg hazafias szavakban a nagy hazafi elhunytáról. Meisel József rövid ideig volt plébánosa e városnak, de emléke itt hosszú ideig, — örökké élni fog! Nyugodjék békével az imádott haza földjében ! Tyúkszemet és körmöt házhoz megyek.­­ Szives megkereséseket kér: PALA JÓZSEF fodrász Pápa, Szentlászló­ utca 2. sz. 1

Next