Pápai Közlöny, 1899 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1899-03-26 / 13. szám

IX. évfolyam. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 6 frt. Félévre 3 frt. Negyed évre 1 frt 50 kr. Pápa, 1899. márczu­s 26. 13. szám. v jm •• Laptulajdonos és kiadó : POLLATSEK FRIGYES. HIRDETÉSEK és NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban, és Nobel Ármin könyvkereskedésében Vége a komédiának! A mit jósoltunk, megtörtént! Azon mozgalom, melynek célja volt, hogy a tanitóképezdének a földmives iskola közelében való kiépítését megakadá­lyozza s egy uj telek kijelölését ered­ményezze, dugába dölt azon rendkívüli közgyűlésen, melyet a mozgalom ve­zetői provokáltak. Nem szivesen konstatájuk ezt, mert ha valaki, úgy mi kész örömmel és lelkesedéssel fogadtuk volna ezen mozgalom sikerét, hisz mi éveken át kardoskodtunk ezen eszme mellett, s hogy a mozgalom megindítói nem ér­tek el sikert csak saját maguknak te­hetnek szemrehányást. Ezen állításun­kat mindannyian igazolhatják, kik fi­gyelemmel kísérték ezen telekügy kér­désében elfoglalt álláspontunkat, de kénytelenek most már azok is iga­zolni ezt, kik megindították ugyan ez értelemben a mozgalmat — de későn. Nagyon helyesen mondotta egy képviselő a rendkívüli közgyűlésen, hogy a rettentési elmélet a mai korban elavult, csakhogy ezen helyes állítását nem vitte át a gyakorlatba. Igazsága volt, mert valahányszor a tanítóké­pezde telekkérdése szóba jött mind­annyiszor azzal ijeszgettek bennünket, hogy addig polemizálunk, míg majd unottá tesszük ezt felsőbb helyen és a tanítóképezde felállítását városunk­ban veszélyeztetni fogjuk. De tudva azt, hogy a rettentési­ elmélet már elavult, miért nem volt szószólója akkor, midőn ezzel a mu­mussal ijeszgették ? Két év óta folyik már ez az ádáz vita, miért nem léptek fel kategorice s mondták volna meg azt, amit most tudtak ezen helytelen tervezet ellen érvül felhozni. Azon elmélet, hogy ami késik az nem múlik, ez esetben nem vált be, de nem is válhatott be Ela­dták az időt, pedig elégszer költögettük azokat kik most álmos fővel másokra igye­kesznek hárítani az ódiumot, hogy a tanítóképezde nem oda lesz építve a­hová a város közvéleménye óhajtaná. Mi számtalanszor tolmácsoltuk a köz­vélemény hangos feljajdulását az ügyben, de ép azoknál kik most kézzel-lábbal erőlködtek, ezen felszó­lalásaink süket fülekre találtak.­ Nem akarunk vádolni senkit, de be fogják látni, hogy igazat mondunk. Mindazok, kik ezen mozgalom vezetői voltak, bár későn, de öntudatra éb­redtek s mi ezzel szemben is tartozunk elismeréssel adózni. Ők legalább el­mondhatják magukról, hogy mindent elkövettek ez érdemben s nyugodt lel­kiismerettel várják a fejleményeket.Ép ezért nem is helyeseljük a­­ rendkívüli közgyűlés határozatát, mely teljesen ignorálta a mozgalom vezetőinek­-1 in­dítványát, hogy ez érdemben ,egy kül­döttség menesztessék a kultuszminisz­terhez. •­­ Ebben semminemű főben járó bűnt nem láttunk volna. A rettentési elmélet lólábát látjuk ebben is. A mi­niszter vagy határozott már a telek­kérdésben vagy­ nem. Ha­­tározott, úgy egyszerűen kijelentette volna,­ hogy ebben az ügyben már nem változtat­ wámmm Mommtt ifjúsig. Óh, ha veled repülhetnék! Erdős ormon megülhetnék ! Óh, mi áldás látni, tudni ! E szép földet körülfutni ! Nem rut, nem rut ez az élet, Mig az elme meg nem érett ; Képzeletünk el nem fásul, Szivünk, lelkünk meg nem másul . •Mig nem értjük önmagunkat, Érthetetlen bánatunkat ! Csak annak fáj bánat, kétség, Ki már érti szenvedését. Az a beteg, a nagy beteg, Ki már tudja, miért remeg, Hogy a nagy seb be nem forrhat, Hogy ő abba bele sorvad. Ha eltűnt a szép igézet S nem ragad el a természet Nem ád kedvet erdők zöldje, Üde rétek tündérvölgye , Elvesztvén az ifjúságot, Elvesztettük a világot! . . . Óh, ha veled repülhetnék! Erdős ormon megülhetnék ! Óh, mi áldás látni, tudni ! E szép földet körülfutni ! Nem rut, nem rut ez az élet, Mig az elme meg nem érett ; Képzeletünk el nem fásul, Szivünk, lelkünk meg nem másul . •Mig nem értjük önmagunkat, Érthetetlen bánatunkat ! Csak annak fáj bánat, kétség, ki már érti szenvedését. Az a beteg, a nagy beteg, Ki már tudja, miért remeg, Hogy a nagy seb be nem forrhat, Hogy ő abba bele sorvad. Ha eltűnt a szép igézet S nem ragad el a természet Nem ád kedvet erdők zöldje, Üde rétek tündérvölgye , Elvesztvén az ifjúságot, Elvesztettük a világot! . . . Igen ! Én elismerem, hogy féltékeny vagyok ; miért is tagadnám ? Hiszen férjem vagy! — Talán szégyen az, hogy mindenek fölött szeretlek ? Örömmel áldoztam neked ifjúságomat s gyermekeidnek napom és éjjelem minden perczét; — reátok ha ébren vagyok,­..s" ró­latok álmodom, ha lehajtom fejemet. A ti jólétetek fáradhatatlan tevékenységre serkent s a ti bologizástok egyedüli életemnek. És midőn igy szeretlek titeteket, óhajtanám, hogy azt, kit mindenek felett szerttek, sohase nélkülözzem, hogy holmi kicsinyes dolgokért ne hanyagoljon el engemet. És ebben nem találok semmi restelni valót! Te tudod legjobban, mily hálás vagyok a legkisebb figyelemért és irányodban, mint derül fel a kczom, ha te közön­n­yel­­ eltelve ásítozol mellettem ! Ha megtörténik, hogy este korában térsz haza és engem szobában egyedül ülve találsz pamlagon s­ mellém helyezkedve ugy, mint egykor, karoddal átölelve , derekamat, mig másik kezeddel fejemet keblemre vonva tartod és én felbátorítva ennyi kedvesség által, ajkamat csokra kérve nyújtom feléd. Singer Mihály és Fia A­tifia* A raktáron levő összes kész férfi, fiú és gyermekruhák saját készítményeink. Mérték szerinti megrendelések izlés és elegáns kiállításban, ugy hazai valamint angol és franczia gyapjú r­­ivetekből feltűnő olcsóo. eszközöltetnek. Óh, elveszett ifjúságom, Egészségem, vidámságom ! Hegyoldalak vig patakja, Zugó-morgó zuhatagja, Felhős tájon üde reggel : Jöjj még vissza, jöjj még egyszer ! Ülve csöndes hegyoldalban Dudorásznék mélán, halkan ; Lelkesedés borzongatna Fölemelő gondolatra ; Eltelnének balga eszmék S csak éreznék, csak éreznék ! Ugrándoznám kőről-köre Árkon, mesgyén, csak előre ! Lázban égne forró vérem, Mig a tetőt el nem érem, S a magas hegy kopasz vállán A tájt tele kiabálnám. Ábrándozó, szőke felleg, Habos, könnyű, mint lehellet, Egy féltékeny asszony szenvedése, Egy féltékeny asszony szenvedése, Igen ! Én elismerem, hogy féltékeny vagyok ; miért is tagadnám ? Hiszen férjem vagy! — Talán szégyen az, hogy mindenek fölött szeretlek ? Örömmel áldoztam neked ifjúságomat s gyermekeidnek napom és éjjelem minden perczét; — reátok ha ébren vagyok,­,.s" ró­latok álmodom, ha lehajtom fejemet. A ti jólétetek fáradhatatlan tevékenységre serkent s a ti­pologizástok egyedüli életemnek. És midőn igy szeretlek titeteket, óhajtanám, hogy azt, kit mindenek felett szerttek, sohase nélkülözzem, hogy holmi kicsinyes dolgokért ne hanyagoljon el engemet. És ebben nem találok semmi restelni valót! Te tudod legjobban, mily hálás vagyok a legkisebb figyelemért és irányodban; mint derül fel a kczom, ha te közön­n­yel­­ eltelve ásítozol mellettem ! Ha megtörténik, hogy este korában térsz haza és engem szobában egyedül ülve találsz pamlagon sv mellém helyezkedve ugy, mint egykor, karoddal átölelve , derekamat, mig másik kezeddel fejemet keblemre vonva tartod és én felbátorítva ennyi kedvesség által, ajkamat csokra kérve nyújtom feléd,

Next