Pápai Közlöny, 1920 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1920-08-08 / 32. szám

PAPAI KÖZLON1 Közérdekű független hetilap. 1=1 Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : egész évre 50 K, félévre 25 K, negyedévre 12*50 K. Egyes szám ára 1 korona. Laptulajdonos és kiadó: POLLATSEK FRIGYES. Hirdetések és Nyilt-terek felvétetnek a kiadóhivatalban és Kossuth Lajos u. 21. szám alatt. A gyomorkérdés. Bárhogy próbáljanak előlök mene­külni, karmai közül kisiklani, nem lehet a szociális bajok, amelyeket ma már nem lehet tisztán munkáskérdésnek tekin­teni — bugyborékolva jelentkeznek a társadalmi élet különböző felületein. El­ekintve a szociális kérdések különböző válfajaitól, a gyomorkérdés az, amely naponkint egyre türelmetlenebbül jelent­kezik. A jólétben úszók, vagy mondjuk, a jóllakottak nem látnak semmit. A feln­etésen figyelők fülét meg-megüti egy-egy hang, amely mélyen végbemenő esemé­nyek moraja. Akik pedig közvetlenül benne élnek — mint az orvos a ragályos betegek között — a napi poros élet for­gatagában, tisztán látják azt a kavargó örvényt, amelynek meredek partján állunk. Mert ne tévesszen meg senkit­­ az, hogy nem állanak vég n­élküli négyes sorok a kenyérüzlet­­ előtt, hogy nincsenek tün­tető felvonulások és egyéb szimptómái az elégedetlenségnek. Azért egyes körök­ben mégis nagyobb most a nélkülözés, mint valaha. Napjainkban a szociális kérdések uvolázásától hangos a levegő. Ez már azt is jelenti, hogy kemény ököllel jelent­kezik valahol. Tovább sem a fejeket a homokba, sem a fület bedugni nem lehet. Jelentkezik. Itt áll hajléktalanul, meztele­nül lecsigázva, üres gyomorral, égő sze­mekkel. Tégy valamit vele, vagy öld meg. Ezt követeli m­­a az a szociális probléma, amely a szegény munkásember ajtajában ül, mint munkanélküliség vagy csekély k ereset, amely a magasrangú tisztviselő­ket is a vagyon­mentő vásárba kíséri, amely a hivatalnokok arcára ül, mint tovább nem viselhető szenvedés. Amely mint kibírhatatlan drágaság jelentkezik mind­azoknál, akik fix fizetésből élnek. A helyzet ez: a munkás fogyó ereje nem bírja a munkát. A hivatalnok össze­roskad, a bíró a türelem naplementjéhez ért, a diplomás bírósági jegyző menekül Justitia istenasszonyától. A becsületesek elérték mindenüket, zsibvásárra, kótya­vetyére nincs már mit vinniök. Megújho­dásról nem beszélhetünk akkor, amikor az élet nyomorúsága kifojtogatja legjobb­jainkból az élet egyensúlyozóját, prosti­tuálttá teszi azokat, akiknek égő fáklya­ként kellene lobogni a közélet oltárán. Segítség! Ez úgy szakad fel a szen­vedő osztályok lelkéből, mint a halálhörgő kapaszkodása. Jóindulat van. Csillapító szó elég esik. A reménykedés és bizalom fonalát egyre vékonyabban eregetik. A vége? Csak még várjanak. Ez így tovább nem mehet. A meg­értő szeretet, a dolgok komolysága kell, hogy olyan erélyt állítson sorompóba, amely tesz. Gyógyít, egyetemes bajokat orvosol. Ezer baj jelentkezik. Fizetés* emelés. Bérjavítás. Drágasági pótlék, családi segély. Természetbeni járandóság. Panaszbíróság. Ruhasegély, házbérpótlék. Ez mind a megélhetés tengelye körül kavarog. Ennek az ezerfejü szörnyetegnek, amely a mérhetetlen drágaság nyomán csúszik, mint a mérges kígyó, le kell a fejét vágni. Az összes bajok forrása az, hogy a fizetés vagy kereset nincsen arányban azzal a mérhetetlen drágasággal, amelyet a nagyon is boldoguló spekuláció tart a fejünk felett. Meg kell teremteni az egyensúlyt a kereset és a megélhetés között. Vagy a drágaság csökkentessék a kereset nagyságához, vagy a kereset emeltessék fel. Aki e kérdést akár pénzügyi úton, akár a gazdasági élet szabályozásával megoldja, az lesz a legnagyobb jótevője ennek a nemzetnek. Megteremti azt a társadalmi békét, amelyre a legnagyobb szükségünk van. Kihúzza a méregfogát az izgatásnak. Munkakedvet önt a csüg­gedtekbe. Herosi erőt ad ennek a nem­zetnek arra, hogy a rá váró nagy fel­adatokat megoldhassa. Apró-cseprő szociális foltozások nem segítenek. A magyarok Istene adott jó termést. Ezt kell az államférfiúi bölcsesség aranykulcsával megnyitni. A bőség eme szarujából kiömlő segítség elűzi a vijjogó szociális bajok seregét. Eladó egy nagy deszkaistálló, egy kis kocsi, egy gőzmotor, mely darálásra és favágásra alkalmas. Bővebb értesítést nyerhetni kiadóhivatalunkban. A földbirtokreform­­ról. Manapság mindenki erről beszél s különös, hogy leginkább olyanok, akik­nek nagyon kevés fogalmuk van a föld­ről, a termelésről. Jelen soraimmal a kérdést a teljes igazságnak megfelelően óhajtanám megvilágítani. Már többször írtam róla, hogy az eddigi birtokmegosztás igazságtalan, tehát a földbirtokreform igenis a leghatározot­tabban indokolt, bár a hosszú huza­vona és mindenféle mesterkedés; elodázni nem lehet. De viszont, ne gondolja senki, hogy a földbirtok közpréda, most már nekiszabadulhat boldog boldogtalan és annyit marcangolhat belőle, amennyi jól esik. Ez kérdés. És itt megállj­t kell kiáltanunk, mert a föld mindnyájunké, az országé, a nemzeté. Azt sem bosszú­vágyból, sem osztálygyűlöletből,­ sem tájékozatlanságból büntetlenül elpocsé­kolni nem lehet és nem szabad! Különö­sen nem teheti azt egy ember, ahhoz nincs joga, ez ellen az igazságosan érző és gondolkodó nemzetnek tiltakozni kell! Ha visszatekintünk a múltba, szomo­rúan tapasztaljuk, hogy a birtokosok nem a magyar fajt, testvéreiket siettek föld­höz juttatni, hanem egy idegen fajt. Min­den gazdasági dolgot jól ismerek, nagyon jól ismerem viszonyainkat, beszéltem, kezet szorítottam Amerikából pénzzel hazatért magyar kisgazda testvéreimmel, de aki megint csak visszament (ez még a háború előtt volt), mert itthon, a faluja határában nem tudott földet venni, mert minden a nagybérlőé volt és ma is az. Mulasztások és bűnök történtek a múlt­ban, ezt pótolni, helyrehozni kell, de nem szabad szélsőségbe esni. A földbirtokreform kiindulási pontja gyanánt, illetve megkezdésénél a helyi viszonyokat kell tekintetbe venni s azért azt kaptafára húzni nem lehet, de azt sem lehet tenni és nincs hozzá semmi­féle joga egy embernek, hogy megszabja, miszerint ezentúl csak 500 holdat birto­kok lehetnek a legnagyobbak. A mezőgazdálkodás — jegyezzük meg jól — manapság tudomány és nem mint azelőtt volt, parasztmesterség, ha tehát valaki azt reformálni akarja, annak tudományos alapokon nyugvó nagy gyakor­latának kell lenni, mert kontár munkával az ország gazdálkodásának s ezzel magá­nak az országnak a katasztrófáját idézi elő, különösen, ha egy ugrással akar mindent megcsinálni. A földbirtokreform ne legyen politikai vesszőparipa, hanem oda irányuljon, hogy a nemzet összességének használjunk vele s csakis gazdasági vonatkozásait nézzük. Aki a földbirtokreformot mindenféle

Next