Pápai Lapok, 1887 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1887-10-09 / 41. szám

41. szám XIV. évfolyam Mos?, elemik. M1 f J­­;1 e 11 v­a­s­a­rna­p. Közérdekű sürgős közlésekre I o-oiikniV rendkívüli szamok is adatna­k ki. Bérb­en k­ilen­ Icvtek, csak ismer: kezektől fogathatnak el. Kezi­awk nem va­nnak vssza. A lapnak szánt közlemények a l­a­p SZtERK h­i­v­a­t­a­l­á­b­a (0 - k­o­f­l {' ,f­i­u­m c p ;i­lei} küldendők. Pápa, 1887. október 9. ^^^^^^ 11^­1 Egy Előfizetési díjak­. Negyed évre 6 frt. — Félévre 3 frt. évre 1 frt 50 krajczár. Egy szám­ára 1§ kr. HIRDETÉSEK 1 hasábos retitsor térfogata után § kr. nyilttérben 25 krajczár. A dij előre fizetendő. Bélyegdíj mindig külön számíttatik Az előfizetési dijak, s hirdetések a l­ap KIADÓ h­iv­at­a­láb­a (ref. főiskola nyomdája) küldendők. Pápa város hatóságának és több pápai, s pápa vid­é­ki egyesületnek hi­i­v­a­t­a­l­o­s közlönye. m­egyegyulésbof. Vármegy Veszprém, 1687. okt.. hó 4-én. Tenk közönsége £ hó 3-án gróf Esterh­ázyy­ Móricz főispán elnöklete alatt tartotta szeptember havi rendes közgyűlését, mely a régi székházban egy­szersmind utolsó ülés volt A régi székház homlokzatán a kö­vetkező chronostikon olvasható: „Has aeDes sVper Is Patriae sVisqVe CIVI­bVs nobIIIs ValVersItas VespiIMIensis eLeVaVTT" e szerint a székház 1762-ben építtetett nemes Veszprém vármegye kö­zönsége által a hazának és annak pol­gárainak, — tehát kisebb megszakítások­kal egy hosszú századot 27 évvel megha­ladó ideig működtek ez épületben őseink, s ámbár eme korszakhoz sok szomorú emlék fűződik, büszkén hivatkozhatunk arra, hogy számos magasztos és lélek­emelő jelenetnek volt színhelye az ódon és egyszerű gyűlés terem, melyet szíve­sen engednénk regélni amaz időkről mi­dőn a karok és rendek a hazafiság ne­mes érzetétől áthatottan verőket és va­g­­yonukat nem egyszer készek voltak a szent érdekében feláldozni és ami­dőn a közügyek intézése körül a hazafi­ság őszinte érzetével működtek. Ezért csak helyeselni tudjuk a vár­megye közszeretetben álló ifju főispán­jának azon tényét, hogy a közgyűlést meg­nyitó beszédében, kifejezést adott abbeli reményének, mikép a vármegye közön­sége a közüg­­yek iránti élénk érdeklődé­sét és az ősöktől öröklött lángoló haza­szeretetét az új székházba is magával viendi, és hogy a múltból erőt mentve a közön­s­ég az új épületben ugy mint eddig az elődök hazafias szellemétől áthatot­tan fogja a közügyeket intézni. Az ülésre kitűzött tárgyak közül alig volt néhány olyan, mely előrelátha­tólag bővebb eszmecserére fog alkalmat szolgáltatni, és így a szép számmal egy­begyült m. biz. tagok annál jobban meg voltak győződve arról, hogy a régi szék­házban tartott ezen utolsó ülés is a várme­gye méltóságának és ama féltékenyen őr­zött tisztességérzetnek lefolyni, mely vármegyénk megfelelően fog közönségének leghevesebb vitatkozása közepette lefolyt üléseit is oly szépen jellemzi. De hiába­ ismét be kellett bizonyul­nia annak, hogy a csalódások és megle­petések korszakát éljük, mert alig hang­zott el a­ főispáni megnyitó beszéd, az egyház egy felkentje Pichard Károly déghi plébános a tárgysorozat 17-ik pontja alatt felvett 1888. évi megyei költségve­tési előirányzathoz kezdett szóljani, — azonban nem kellő időben tett felszóla­lására a főispán által figyelmeztetve kény­telen volt a Fenyvessy-ként beszéddel megtelt tisztelendő úr a költségvetés tár­gyalási idejére eltenni szónoklatát. A költségvetési előirányzatra a mi­nisteri leiratok gyors letárgyalása után hamar reá is kerülvén a sor, a tisztelendő ur megtámadta a vármegyének nagy gonddal és a takarékossági elvek szigorú szem előtt tartásával készített 18S8. évi költségvetését oly modorban, melyen a vármegye közönsége eleinte mosolyogni; később azonban látva, hogy a szónoklat alapját czélzatos gyanúsítás képezi — boszankodni kezdett. Bizonyára nem gondolták az épüle­tet emelő elődök, hogy akadjon valami­kor az utódok között egy valaki, és hogy az a valaki egy egyházi férfiú legyen, ki a költségvetési előirányzatban a hajdúk ködmeneit és köpönyegeit nehezményezze, de nem gondolhatta azt Nemeskéri Kis Sándor a vármegye időközi alispánja sem, hogy valaha valamelyik utódját a vár­megyének szolgaszemélyzetet megillető ruházatbeli szükségletekért interpellálják. Pedig úgy történt ez az utolsó ülé­sen, Pichard Károly czélzatos és alaptalan gyanúsításokkal teli beszéde folytán, mint : „Bergquelhwasser und Steinenrein, Beides rein, Jedes allein! vagy Trink ich Wasser, so ster­bich, Trink ich Wein so verd­erb ich, Drum besser Wein getrunken und verdorben, Als Wasser getrun­ken , und gestorben! — Hiába tálalta asztalunkra „Rhein-Arket" a Traunsee hering nagyságú igen izes halat, még sem ajánlhatom drága lakásait. — Ausseee­hoz érdekes történet is fűződik, mert itt ismerkedett meg János főherczeg a szép portás leánnyal, a ké­sőbbi „Merán grófnéval" ki két év előtt halt itt meg, és kik találkozó helyekre emlékoszlopot készíttettek, ezen regényes eseményt, különféle variácziókban írta már le a krónika. Sokkal, szebb Altausse igen kellemes ut vezet ide másfél órai sétával, fenyő erdőn Traun patak mentén, igen sok sétálóval találkozunk és a hegyol­dalról látjuk egész kis Altausseet, elszórt villáival , egyrészt kopár sziklával, másrészt erdős hegyekkel körített csillogó tavat, partján csinos hotel, a levegő is üdébb és minden együttesen egy ker­etben, oly kedves képet ad. A messzebb nagyobb hegylánczból a „Dachstein" emelkedik ki havas ormaival és ez volt az utolsó gleicheres hegyláncz, melytől bucsut vettünk. Az indóháznál nagyon sok utas, de itt már az igazi turista forgalom megszűnik, a „Bergsteiger" és havasi rózsa helyett, bécsi divat kisérnek rózsacso­korral, ki már üdülten tér vissza a színfalak közé. És tovább halad a vonat, a „Selzthal" szebbnél szebb pontokat mutat, mig Thaunbergnél „Mária-Kaim" nagy búcsújáró templomával tűnik fel, ugy „Admont" a benczések Apátságát látjuk, mely a steier alpok kö­zött a legszebb helyet foglalja. Itt kezdődik a „Ru­dolfbahn" legromantikusabb része, az úgynevezett „Gesenseval", mi onnan veszi elnevezését, mert az Einz 23 k­m. hosszú uton a legvadabb zúgással ro­han e keskeny völgyön keresztül, a vonat robogása, a víz erős moraja és a legszebb, legfantastikusabb sziklacsoportok jobbról, balról legváltozatosabb for­dulatokkal, magas torlnyos­ csúcsaik, kopár vagy zöld Kolossváry m. főjegyző, mint az ügy előadója, sietett a tisztelendő urnák fel­világosit­ól­ag válaszolni s a nemes önér­zet hangján utasította vissza a várme­gye tisztikarát, de annak közönségét is mélyen sértő gyanúsításokat. A bizottsági­gadták a főjegyző tagok helyesléssel fo­erélyes felszólalását, de nem Pichard Károly, ki mint magát kifejezte, tiszta bort kíván öntetni a po­hárba, meg is tette neki ezen szívességet Dr. Fenyvessy Ferencz biz. tag, ki előre bocsátva azt, hogy ha nem elég neki azon „papra morgó" — melylyel a fő­jegyző szolgált a tisztelendő urnak, hát önt­ő tiszta bort a pohárba és öntött is élezés, s a plébános ur felszólalását min­denizében megsemmisítő szónoklat alak­jában olyat, a mitől a tisztelendő ur olyan néma lőn mint a tisztavizet élvező hal, s a milyet inni ugy hisszük nem egyhamar kivan. Ezen kellemetlen inczidens lefolyása után a mezőgazdasági rendtartás és a székházépitő bizottság jelentése voltak a gyülés fontosabb tárgyai,— m­elyek hig­gadt tanácskozás után a m. állandó vá­lasztmán­­' véleményének elfogadásával intéztettek el. Délutáni egy és fél órára a gyű­lésre kitűzött tárgyak néhány pusztát érdeklő kérdés elintézésének kivételével mind letárgyaltattak és a megye közön­ségének szokott bölcsességével elintéztet­tek, szóval ha Pichard Károly úr vélet­lenül Déghről be­ nem fárad — a régi székházban tartott ez utolsó ülés, az elő­zőkhöz méltó és a legszebb módon lefolyt közgyűlések közé sorolható leendett volna. A­­ rabló­világ­ együtt Szomorú hírnévre kezd jutni Zala megyével vármegyénk. Napok óta lesve lesi az újságolvasó publikum, hogy «mai újság Veszprém megyében.» A civilizált országok nem ismernek — be­tyár rablókat. Vannak iparlovagok,cautio schwind­lerek, sikkasztok, váltóhamisitók, pénztárfeltö­rök stb. de útonálló betyárok, kik elbújnak éj­jel híd alá, hogy a mit sem sejtő békés szegény vásáros népeket a leglelketlenebb módon kira­bolják, agyonkínozzák és megöljék.­­— ilyenek­ről ma már a modern államok Baedekerjében nem olvashatni. A minap is mosolyogva olvas­tam egy francia könyvben, hogy «Budapestre nyugodtan lehet utazni, de a­ vidékre, főleg a hírhedt Bakony vidékére való utazásnál erős fedezet ajánlandó az ott lappangó «bettiaur»-ok miatt. Nos, lehet-e még most is nevetnünk a fran­cia utazó naiv megjegyzésén? Valóban megfejt­hetlen volna előttem a betyár­világ feltámadása, ha nem látnám az azt elősegítő körülményeket. Nálunk a betyároknak valóságos népmunkása van. Dalok, mesék, énekek szólanak róla. A nép szereti elrejteni őket, s majdnem inkább előse­gíti menekülésüket, mint akadályozza. Ez a fel­fogás ugyan már kiveszőben van hála Istennek, de még mindig mint jelenség bátran constatál­ható. A betyárok ma is teljes nyugodtan dor­bézolhatnak a csárdában, s mint a hirhedt Orosz­lány Pali beszéli, lányokat hozathatnak mulat­ságul a falukból, annélkül hogy másnap legalább a csárdás egy kis intést adna a­­ csendőrségnek. A betyár világ elöregítője a elégtelensége is, mely bajon okvetlenül csendőrség kell se­gítenünk. Teljes elismerésünk illeti pedig meg a csendőrség derék, tisztességes intézményét. Most látjuk csak, mily meddő szerepe volt az akkori függetlenségi pártnak, mely sehogy sem akarta megszavazni a­­ csendőrséget, de e helyett a régi naiv megyei pandúr intézmény fentartásáért küzdött! A mai csendőrség intézménye azonban nincs eléggé kiépitve. Nagyobb létszám és erő­sebb kapocs a közigazgatási hatósághoz feltét­len szükséges. Elősegitő körülmény végül azon álhumanis­mus, mely korunkat jellemzi. Igazán a botrányig megyünk ebben a nevetséges humanismus szen­velgésében. Hogyan törekszik állam, megye, kor­mány, társadalom a­­ rabok jólétét biztosítani?! Orvos, ügyész, közigazgatási bizottsági tag járja be a börtönöket, kóstolgatják a rabok koszt­ját, kenyerét, vizsgálgatják lakását. Pompás jó vizüknek kell lenniök; (a pápai rabok a világért sem isznak tapolcra vizet, mint sok száz tisztes­séges pápai ember!) hévmérővel mérik szobájuk levegőjét, kapnak, patyolat-tiszta pompás ágyat és egy olyan tisztességes kosztot, minőt nem 01 k TÍ rj r? i il U Ü Á. úti rajzok. Közli: GIZELLA. V. Aussee. — Bécs. Aussee már a steier só-kamarai jószághoz tar­tozik­, évről évre többen látogatják, különösen jóté­kony hatású lágy éghajlata a mellbetegekre. Ked­vesen köritett völgyben fekszik, hol a Traun zúgva fo­rrásül az Altausse- és Grundlsee timta ágaival, m­e­­l­­ük itt összpontosulnak. Hegyoldalakban csinos vil­iik emelkednek, szép fenyves erdei, sétányai nem fárasztók. A városka girbe-görbe utczáin több régi épület, kereskedésekben szép faragványok és egyéb emlék­tárgyak, csinos levelező lapok itt is, mint­­ gyásc alján mindenhol külföldön, vagy a helyi képek­kel vagy elmés versekkel, mi az utasra nézve ké­nyelmes, mert csak adrest ír rá , és tudathatja hozzá­tartozóival, hogy hol van. Divatárusnők kirakatában különféle turista kalapokat látni, loden, kantschuk, tiroli fajdtollas szalma, mind igen praktikusak. A Plébánia templomban a fő oltártól jobbra emelkedet­ten áll a „Prauenkapelle" lépcsők vezetnek fel ide, és az oltárképtől kezdve, a többi is mind szűz Má­ria életéből van merítve. A padok egyes helyei név­vel jelölve és az illető ha elhal, átöröklődik a csa­lád többi tagjaira, — igen jó szokás a kihúzható ol­dalok a padokon, mind ülőhelyre számítva. — Me­•­cséry promenádnál van a Kurhaus. Wundelbahnjában concerteket tartanak és naponta van zene. Igen sok bécsi fordul itt meg, de még magyarok is birnak privát lakokkal. Pedig Aussee az eddigi helyek kö­zött a legdrágább, a hotelek bár szépek, de eléggé értik a felszámolást, hiába van „Hotel Hackl"nak eredeti berendezésű „Schenkeja" melynek falain pi­ros fekete gótb. betűkkel több régi mondat biztat ormaikkal repülnek felettünk. E gyönyörű szép út­ból kiérve, Hieflaunál a „Geseuse" megszűnik és az Ennz szelídebb folyást vesz. „Waidhofen an der Ibis" érdekesen terül a völgy ölében, számtalan régi tornyok, nagy épületek emelkednek e szép város több részéből. „Amstetten" nagy állomásnál egész ostrommal veszik körül az utasok a bufferé, hol a habzó jó sör­­, a kitűnő sódar és tormás virstli nagy kelendőségnek örvend. Mind tovább haladunk, és már a Duna csillog szemünk elé, — mennyire örvendtünk hazánk szép folyamá­nak, mit ugy irigyelnek tőlünk a bécsiek, — „ja ja "wir "wissen schon* 1, monda szomszédnőm, egy bőbe­szédű bécsi nő — die Ungarn haben sich das bes­sere und schönere genommen; — vigasztaltam, hogy nagyon meg lehetnek elégedve, — Budapestünket igaz, a Duna széles medre teszi oly festői széppel de még sok más egyebünk nincs mivel ők birnak. Megmosolyogta beszédünket komor bécsi úti­társunk is, ki eleinte lenézőleg viselkedett, de las­sankint társalgásba egyesedett és szívélyes lőn, látva hogy mi magyarok sem­­ vagyunk ép műveletlenek. „Melk" már messziről a legfeltűnőbb és leg­szebb pontot képezi, a Duna futja körül az 57 mtr. magas Mszökellő szikla­hegyet, melyen oly impo­­zánsan áll a „Melki" benczések legnagyobb apát­sága még 1089-ben alapittatott. Kupolás és többi tornyaival kiterjedt nagy és szép épületeivel, alatta a hasonnevű városkával — dominálja az egész vidéket. Pár év előtt több látogatója volt ez érdekes apát­ságnak, és egyik hölgy meglátva a szép kertet, stb. felkiáltott — „sie leben hier wie ihm Himmel". — jaja, felesé szomorúan a prior — „nur die Engeln fehlen uns"! Vadregényes helyen fekszik Rekavinkel, — majd Pukkersdorf, Hütteldorf, Weidlingau — több nyaraló és kiránduló helyei a bécsieknek, mind igen szépek, a villák legkülönbözőbb stélben kandikálnak a hegyoldalakból. Végre Bécsben vagyunk, az osztrák főváros, az ős Windobona falai között. Hetek kellenének hogy mindennel jobban megismerkedjünk, a legpom­pásabb paloták, más tudományos épületekkel,­­ egy csoportban vannak, csak hogy említsem, a parlament, városháza, egyetem, burgszínház, muzeumok és Vo­tiv-kirche, mind ezen impozáns épületek, külön álla­nak kis parkkal körítve részben még építésük be sem fejezve. A „Votiv Kirche" gyönyörű góth íz­léssel épített templom, a csúcsívek, — belsejében felfutnak megszakadás nélkül, a felületen összponto­sulva, rendkívüli szép arany és színes díszítéssel el­látva közfalai. A remek színes ablak táblák egyen­kint fogadalmi ajándékok, Hajnald Lajos kalocsai érsek nevét is olvastuk, míg máson a királyi család van megörökítve. Feltünő, hogy nincsenek padok, csak néhány sor szék az előtérben, meg a művészi nagy márvány keresztelő medencze. Az egészet oly nemes egyszerűség, és mégis magasztos izlés hatja át. Királyunk épittete szerencsés menekülésének em­lékére, midőn életére törtek e helyen, Augusztiner templomban Mária Terézia leánya „Mária Christina" híres síremléke, a fehér márvány piramison allegorikus alakok tartják a herczegnő arczképmedailionját, a koldus, a szendergő orosz, lány — mind együtt Canovának egyik remeke. A nevezetes „Stefans Kirche" tágas csarnokaival, több királyi síremlékkel és híres tornyával, — folyton restaurálás alatt áll. . .­­­­Szomorú emlékű épület áll a szerencsétlenül járt „Bing" színház helyén, de bár mi szépek laká­sai többnyire üresek, részben mert igen drágák, másrészt mert előítéletesek az emberek e hely iránti pedig szép kis kápolnában, mely a házba van építve, évente leróják a kegyelet adóját. A „Stadtparkban" elegáns közönség fogyasztja a drága fagylaltot, a Praterba robogó hintók, sétálók tömeges sora vonul a nem rég készült­­­­ hajók és tengerész jelvényekkel, impozánsan emelkedő­ „The­gethoff" emlék mellett, a Práter igen s­zép," egy óráig tartó, három szabályQS alléé során keresztük

Next