Pápai Lapok, 1899 (26. évfolyam, 1-53. szám)
1899-03-26 / 13. szám
Huszonhatodik év. 6. szám. 1809. március 26. Pápa város hatóságának és több pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Jókai Mór utca SöR. Eladóhivatal: Goldberg Gyula papirkereskedése, KöLú Felelős szerkesztő: KÖRÖS ENDRE dr. Előfizetésök és hirdetési díjak a lap kiadóhivatalához küldendők. A lap ára: Egész évre tirt, félévre :5 Tr, negyedévre 1 frt 50. Egyes sscíím Ára 1 £. A megvalósulás előtt. Lapunk más helyén részletesen ismertetjük a képezde elhelyezése ügyében tartott városi közgyűlés lefolyását, s midőn olvasóinkat e tudósításra utaljuk, azt hisszük, hogy jelen cikkünkben elég lessz csak egész általánosságban szólni az ügyről s képviselőtestületünk legutóbbi határozatáról. Nincs Pápán ember, aki városi vmlpontból az emelendő monumentális épület helyéül ne a város kellő közepét szerette volna kijelölni. Azonban az óhaj és valósíthatás közt — fájdalom — gyakorta áthidalhatatlan űr van s ily áthidalhatatlan űrként állott a mi óhajunk és annak megvalósítása között is az a tény, hogy nincs a belső város területén akkora telkünk, melyre a tervezett épület elhelyezhető volna. Az a régi adoma, a püspököt harangszó nélkül fogadó faluról a való életben sokszor keserű igazság: ha nincs harang, nem lehet harangozni, a többi kilencvenkilenc ok el is maradhat. Ha pedig a város belső területén nem lehet akkora telket adni, amekkora kívántatik, ha a város külső részeire kell e tekintetben szorulnunk, akkor rövid megfontolás után szó sem lehet a vasút melletti vagy inkább dohánygyár melleti területről s csak a városnak nyugati vagy déli része jöhetett számításba. Hogy ez így van, annak legszólóbb bizonysága a legutóbbi városi közgyűlés, melyen maguk az indítványozó képviselők vonták vissza a dohánygyár melletti elhelyezésre vonatkozó indítványukat. A két egyedül számításba jöhető városvégi terület közül a földmíves-iskola felé esőnek magában is megvannak előnyei a másik felett, de ezen előnyökhöz hozzájárul az a fontos körülmény, hogy éppen a földmives-iskola szomszédsága folytán a kultúra- és a földmivelésügyi kormányok egy országos érdek megvalósítását remélik a képezde ott felállításától. Országos érdek és városi érdek — ennek a kettőnek lehető megegyeztetésére kell törekedni minden, városának érdekeit szivén hordozó lakosnak, s vétkes mulasztást követ el, aki teljes erejéből nem igyekszik a két érdek összeegyeztetésén. De ha lehetetlen a városi érdeket teljesen érvényesíteni: nem szabad elfeledni, hogy a kormányt elsősorban nem az illető város speciális érdeke, hanem országos szempontok vezetik s állami intézetnél a kormány az, melynek óhaja előtt meg kell hajolni. Városunk lakossága érdekeit tekintve: legjobb lett volna, ha a képezde a belső város területén, internátus nélkül épült volna fel. Így de a kormány mindig internátussal kapcsolatos képezdéről beszélt s ilyennek felállíthatására kérte az"> holdnyi területet. Talán még kezdetben lehetett volna valamit ez érdemben tenni, de most már arról beszélni, hogy most, mikor az internátusos tervre ki vannak írva a pályázatok, változtassa meg a kormány eredeti tervét: — nagyon késő. Azt tehát, ami a városnak leginkább érdekében feküdt volna, nem valósíthatjuk meg s így cél csak az lehet, hogy az internátussal épülő képezdét oly közel helyeztessék el a városhoz, a mint , I csak lehet. És e tekintetben a legutóbbi képviselő- testületi határozat, mely a képezdének a vásártér északi oldalán, közvetlenül a város folytatásaképen leendő fölépítését lehetővé tette, azt hisszük elérte azt, amit az adott viszonyok közt elérni lehetett s megtalálta azt a módot, melyen az országos érdek teljes érvényesülése mellett a városi érdek is legkevesebb sérelmet szenved. Éppen ezért óhajtjuk, hogy e határozatnak legyen meg a kivont sikere, s a képezde épüljön föl városi házak közvetlen szomszédságában a vásártér innenső nW.én és virágozzék sokáig a magyar kultura szolgálatában! MccLrn zsúrok. — A «Pápai Lapok» eredeti tárcája. — — írta: Wolf Pálné — Van nagy sürgés-forgás az egész házban. A háziasszonytól kezdve a szobaleányig mind-mind el vannak foglalva, hogy a nagy ozsonnára mindent a legnagyobb rendben készítsenek el. A kisasszonyok is mutatni akarják rendkívüli ügyességüket, mindenbe belefognak, de többnyire be nem végzik, lévén az kissé unalmas és hosszadalmas, csupán kérkedésnek jó és kellemes. A szakácsné teljes mértékben felfogva mai nehéz és magasztos szerepét, komolyan jár-kél idestova, műértő arccal végig nézvén az egész helyzeten. Végre kibonyolódnak az óriási káoszból, kezdik egymás mellé állítani a pompásan feldíszített tálakat, melyek mindegyike művészi, ügyes kezekre vall, felhalmozva állanak a legpompásabb szárnyasok, melyek az emberben eleve a legnagyobb étvágyat gerjesztik, a házikisasszony igazi remekei a torták, sütemények mind-mind hívogatókig tekintenek a belépő felé. Az asztal a legelegánsabban megterítve, a szobák kellemesen átüfítve és szépen megvilágítva, egyszóval minden kész a vendégkoszorúi fogadására. A háziasszony végig tekint mégegyszer mindenen és elégedett mosollyal konstatálja, hogy minden nagyszerű és kifogástalan. A kisasszonykák fehér ruhájukban türelmetlenül járunk fel és alá folyton az órára tekintve, mely már az ötöt túlhaladta, s a vendégseregből egyet sem hozott. Eközben kecses pózokat próbálgatnak, mellyel különösen hatni óhajtanak, szellemes a perszüket, vicceket, mindent előkészítenek gondolatban, hogy minden zavartól ment legyenek. Végre halk kopogás! Belép a társaság két főmulattatója, két szellemes úriember, kik azonban csak igen ritkán szikráztatják akaratuk ellenére is ki-kitörő sziporkáikat. Belépnek a szalonba, elcsevegnek mindenről ami érdekes és kevésbbé, egyszóval ölik valahogy az időt a többiek jöveteléig. Most már egymás után jönnek a társaság egyébb tagjai, szívélyesen szorítanak egymással kezet, mondanak is egymásnak kedvességeket, melyeket bizonyára nem úgy éreznek. Most van élénkség, hangos kacaj, komoly tárgyalás! Végre a háziasszony kedves hangja hí az ozsonnára. Mindannyian bevonulnak, s van öröm a jól választott szomszédnő vagy úr miatt. Eleinte egész odaadással fognak a pompás ételek fogyasztásához, később azonban, midőn a gyomor kellőleg meg van nyugtatva, következik a szellemi mulatás. Tárgyalnak itt igen egyszerű dolgokat óriási komolysággal, míg ellenben komoly tárgyakról mosolyogva és kacagva replikáznak, kacér pillantásokat vetve a szomszédaikra, kik annyira iparkodnak a helyzetet minél kellemesebbé tenni. A legszellemesebb társalgás közepette hallatszik közbe-közbe: „ah, mily kitűnő ez a pulyka, oly marb és ízes, mondhatom kedves háziasszony, büszke lehet a szakácsnéjára! Na szabad kérdeznem, mennyit is kap havonként?" Eközben folytatódik a komolyabb tárgyalás, maga a politikáról, stb. Egyszerre egy buigo-fah! oh! kitörés a nők ajkairól. Mi varázsolta szép korall ajkaikra a meglepetés e kifejezését? Ah most értjük. Krémeket hoznak be, a szobaleány is hozzájárul az effekt nagyításához, maga is remeg, mint a kocsonya, annál inkább a tálakban levő krémek, melyeknek elfogyasztásához mohón fognak a hölgyek, nem kevésbé a társaság édesszájú férfi tagjai. De most az anyagi élvezetteken túl vagyunk, következnek a magas szellemiek. A házi kisasszonyokat felszólítják a zongorajátékra és éneklésre, de mindketten rettenetesen szabódnak, nem óhajtván oly könnyen ily magas élvezethez juttatni az igen kedves vendégkoszorút. Kérlelésre fogjuk a dolgot, míg végre nagy nehezen sikerül. Halljuk a legremekebb operákat művésziesen előadva, csinos kuplékat gyönyörűen énekelve és last out least kecsesebbnél kecsesebb táncokat produkálni, mely művészetek előadása valamennyiünkben azon eszmét kelti, hogy a bájos két leányka hamis pályát választott, mivel néhány év leforgása után belőlük is csak jó, ügyes háziasszony lesz, kik ürömmel veszik a most gyűlölt porruhát puha kacsóikba, hogy bútoraik mi-