Parlando, 1976 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 1. szám - A Zeneakadémia jubileuma

Kovács Dénes rektor ünnepi beszéde A történelemben 100 év nem nagy idő, de egy ország és azon belül egy intéz­mény életében már jelentős. Ha visszatekintünk főiskolánk múltjára, akkor egyértelműen megállapíthatjuk, hogy országunk zenei életének alakulására döntő hatást gyakorolt, eredményesen dolgozott azért a célért, amelyről alapítónk, Liszt Ferenc egy helyütt így ír: „Hogy kiérdemeljük az ország megelégedését, fokozatosan kell emelni a zeneművészet meg­értésének, kultiválásának és gyakorlatának színvonalát”, vagy másutt: „A Zeneaka­démia feladata, hogy erőteljesen haladjon tovább a jó muzsikusok és művészek kép­zésének útján”. Úgy gondolom, szerénytelenség nélkül vallahatjuk, hogy a Zeneakadémia betöltötte ezt a hivatását. Főiskolánk története sokunk előtt ismert, részletes felelevenítésére egy rövid ün­nepi beszéd nem ad alkalmat. Mint tudjuk, a kiegyezés utáni korszakban mind erőteljesebben mutatkozott meg a nemzet kulturális felemelkedésének vágya. A negyvennyolcas forradalmat követő idők kilátástalan helyzetéből kezdett magára találni a nép. Felismerte, hogy a meg­maradás egyik alapvető biztosítéka a széles körű nemzeti kultúra megteremtése. Hazánk zenei kultúrája ez idő tájt nem volt számottevő, nem játszhatott szerepet Európa zenei életében. Az ország tragikus történelmi előélete nem adhatott alapot arra a reményre, hogy a kultúra, így a zenekultúra is egyhamar a tömegek közkin­csévé váljék. Nem titok, hogy Liszt Ferencnek is kétségei voltak afelől, hogy hazánk zenei ha­gyományai és az akkori adottságok, mind szellemi, mind anyagi vonatkozásban egyáltalán időszerűvé teszik-e a Zeneakadémia felállítását. Egy helyütt így fakadt ki: „Ha legalább tisztességesen versenghetne a hasonló bé­csi, lipcsei intézményekkel! Ugyan, mire való ebbe belebonyolódni.” Ennek ellenére néhány lelkes, nagy tekintélyű muzsikussal karöltve, élükön Er­kel Ferenccel, állhatatosan harcolt tovább a Zeneakadémia megalakításáért. 1873 májusában egyik levelében ezt írja: „Engedtessék meg nekem, hogy születé­semtől a síromig, szívemben és tudatomban egyaránt magyarnak valljam magam és ennek megfelelően részesíthessem komoly támogatásban a magyar zenekultúrát.” Végül is, nem kis nehézségek árán, szerény keretek között, 1875. november 14-én megalakult az ország egyetlen felsőfokú zenei intézménye, Liszt Ferenc Hal-téri la­kásán. Elnök: Liszt Ferenc, igazgató Erkel Ferenc, Ábrányi Kornéllal, Mikolits Sán­dorral és Volkmann Róbert­tal kiegészítve, ők öten alkották az első tanári kart. Har­mincnyolc növendékkel kezdték el a tanítást. A sorra feltűnt nagy tehetségek igazolták mindazokat, akik már régebben bíztak abban, hogy többre vagyunk képesek és hitték, hogy népünk és kultúránk felnő majd a művelt európai országokéhoz. Ennek az épületnek, amelynek falai között most ünnepelünk, az 1907-ben tartott felavatási koncertjén már olyan zseniális művészek vettek részt, mint Bartók Béla, Dohnányi Ernő, Geyer Stefi, Sándor Erzsi, Vecsey Ferenc. Az iskolának ezt követő korszakára, eredményeire már az egész európai zenei köz­vélemény felfigyelt. Jó néhány kivételes képességű művészt bocsátott ki falai kö­zül, aki már Európa, illetve a világ hangversenyéletében méltó szerephez jutott. 1919-ben a Magyar Tanácsköztársaság az akkori Zeneakadémiát főiskolai rangra emelte. Nagy jelentőségű tervek születtek, de megvalósításukra a Tanácsköztársaság rövid fennállásának ideje alatt sajnos, nem kerülhetett sor.

Next