Pártélet, 1953. január-június (4. évfolyam, 1-12. szám)
1953-01-14 / 1. szám
Világ proletárjai egyesüljetek! Az SzKP FUNKCIONÁRIUSAINAK FOLYÓIRATA atislava, 1953. január Ц. 1. szám. A CsKP KB szervezési titkárságának útmutatása az országos pártkonferencia határozatainak megvalósításához Az országos konferencia meghatározta a következő időszakra pánik feladatait, amelyeket Gottwald elvtárs tíz pontban foglalt össze, határozatok megvalósítására valamennyi akció helyes összekapcsosával és felhasználásával kell összpontosítani pártunk egész tevénységét és emellett következetesen érvényesíteni a párt új alapszalyzatát. A fő jelszó, melynek jegyében az országos konferencia által megszakít feladatok teljesítésére összpontosítjuk minden igyekezetünket, ígyangzik: „Kommunisták az összes dolgozókkal, az egész Nemzeti Fronttal eyütt, előre — a gottwaldi ötéves terv ötödik évének sikeres teljesíséért!“ Ez alatt a jelszó alatt fejlesztjük ki a párt és egész dolgozó népünk egyméretű kezdeményezését. E kampány kiinduló és súlypontjának Május 1. és 9. tiszteletére indított szocialista munkaverseny széles , mély kifejlesztésében kell lennie. A szocialista munkafelajánlásokat munkaversenyt úgy irányítjuk, hogy nap-nap mellett, hónap-hónap alőtt biztosítsuk az ötéves terv feladatainak zökkenőmentes teljesítés túlszárnyalását.ejleszteni fogjuk az országos szocialista munkaversenyt úgy, hogy ius elsejét és azt a napot, amelyen a Szovjet Hadsereg felszabadító köztársaságunkat, építősikereink hatalmas szemléjévé tegyük eg. Minden üzem és műhely, minden egyes dolgozó tartsa nagy meg !