Pártélet, 1983 (34. évfolyam, 1-13. szám)
1983 / 1. szám
Moszkvában 1982. december 21-án és 22-án együttes ünnepi ülést tartott az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa és az Orosz SZSZSZK Legfelsőbb Tanácsa a Szovjetunió megalakulásának 60. évfordulója alkalmából A SZOVJETUNIÓ GYŐZELMES ÚTJA Jurij Andropov elvtársnak, az SZKP KB főtitkárának beszéde Hatvan évvel ezelőtt országunk nemzetei, amelyek felszabadultak a győzelmes Októberi Forradalom révén, önkéntesen egyesültek a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségében. M. I. Kalinyin, a szovjet köztársaságok első, egyesülési kongresszusán, amely kinyilvánította a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének létrejöttét, a munkát lezáró beszédében hangsúlyozta: „Évezredek óta kínlódnak az emberiség legkiválóbb elméi azon az elméleti problémán, milyen formákban lehetne a nemzeteknek módot adni arra, hogy keserves kínok, viszálykodások nélkül békében és barátságban üljenek. Csak most, a mai napon rakjuk le gyakorlatilag az ilyen irányú fejlődés első alapkövét.“ A kapitalizmus fejlődése nem vezetett a nemzetiségi elnyomás felszámolásához. Ellenkezőleg: a nemzetiségi elnyomást kiegészítette és kiélezte a a gyarmati elnyomás. A kapitalista hatalmak kis csoportja emberek millióit igázta le és kárhoztatta nyomorgásra, elzárta előlük a haladás útját. A marxizmus elsőként tárta fel a nemzetiségi és a társadalmi kérdés, a társadalom osztályszerkezete és az uralkodó tulajdonforma közötti szerves öszszefüggést. Más szavakkal azt, hogy a nemzetek közti kapcsolatok a társadalmi talajban gyökereznek. Marx és Engels éppen ezért jutott arra az alapvető következtetésre, hogy a társadalmi elnyomás megszüntetése jelenti a nemzetiségi elnyomás felszámolásának előfeltételét. „... A proletariátus győzelme a burzsoázia felett egyben jeladás is minden elnyomott nemzet felszabadításához“ — mondotta Marx. A marxizmus alapítóinak halhatatlan jelszava »■— „Világ proletárjai, egyesüljetek!“ — az Internacionalista harcra szólító felhívássá vált az elnyomás minden formája — mind a társadalmi, mind pedig a nemzetiségi elnyomás elleni harcai. , Marx Károlyés Engels Frigyes művét új történelmi körülmények között Vlagyimir Iljics Lenin folytatta.Akkor állt a forradalmi mozgalom élén, amikor Oroszország felett felvillantak a forradalom első fényei. Az országban, amelyet jogosan neveztek „a nemzetek börtönének", a nemzetiségi kérdés természetszerűleg az egyik központi helyet kapta a bolsevikok pártja stratégiájának és taktikájának kidolgozásában. Lenin figyelmének középpontjában állt a nemzetei önrendelkezési jogának mint a nemzetek valóságos és tartós közeledése egyetlen hatékony eszközének kérdése. Csak az önrendelkezéshez való jog lehetett minden nemzet önkéntes összeforrottságának eszmei-politikai alapja a cárizmus megdöntéséért és az új társadalom létrehozásáért folytatott küzdelemben. Lenin így vetette fel a kérdést. Ez alkotta a lenini párt nemzetiségi politikájának gerincét. Az Októberi Forradalom a politikai jelszavakat és követeléseket a mindennapi szervező munka szintjén valósította meg. Maga az élet, a rendkívül nehéz gazdasági, társadalmi, külpolitikai és védelmi feladatok tették szükségessé a nemzetek és az orosz birodalom romjain létrejött köztársaságok egyesítését. Ami ma már nyilvánvalónak tűnik, az korántsem volt nyilvánvaló abban a viharos, átmeneti időszakban. A konkrét állami formák, politikai intézmények— amelyeket meg kellett tölteni a nemzetiségi program általános eszméivel és feltételeivel — keresése éles vitákban zajlott. A legkülönbözőbb nézetek ütköztek: a köztársaságoknak a konföderáció keretében történő laza, amorf egyesítésétől addig a követelésig, hogy a köztársaságokat egyszerűen kapcsolják az OSZSZSZK-hoz az autonómia elvei alapján. Lenin zsenialitására és tekintélyére volt szükség ahhoz, hogy meg lehessen találni és