Pártélet, 1983 (34. évfolyam, 1-13. szám)

1983 / 1. szám

Moszkvában 1982. december 21-án és 22-án együttes ünnepi ülést tartott az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa és az Orosz SZSZSZK Legfelsőbb Tanácsa a Szovjetunió megalakulásának 60. évfordulója alkalmából A SZOVJETUNIÓ GYŐZELMES ÚTJA Jurij Andropov elvtársnak, az SZKP KB főtitkárának beszéde Hatvan évvel ezelőtt országunk nemzetei, ame­lyek felszabadultak a győzelmes Októberi Forrada­lom révén, önkéntesen egyesültek a Szovjet Szocia­lista Köztársaságok Szövetségében. M. I. Kalinyin, a szovjet köztársaságok első, egye­sülési kongresszusán, amely kinyilvánította a Szov­jet Szocialista Köztársaságok Szövetségének létre­jöttét, a munkát lezáró beszédében hangsúlyozta: „Évezredek óta kínlódnak az emberiség legkiválóbb elméi azon az elméleti problémán, milyen formák­ban lehetne a nemzeteknek módot adni arra, hogy keserves kínok, viszálykodások nélkül békében és barátságban üljenek. Csak most, a mai napon rak­juk le gyakorlatilag az ilyen irányú fejlődés első alapkövét.“ A kapitalizmus fejlődése nem vezetett a nemzeti­ségi elnyomás felszámolásához. Ellenkezőleg: a nemzetiségi elnyomást kiegészítette és kiélezte a a gyarmati elnyomás. A kapitalista hatalmak kis cso­portja emberek millióit igázta le és kárhoztatta nyomorgásra, elzárta előlük a haladás útját. A marxizmus elsőként tárta fel a nemzetiségi és a társadalmi kérdés, a társadalom osztályszerkezete és az uralkodó tulajdonforma közötti szerves ösz­­szefüggést. Más szavakkal azt, hogy a nemzetek közti kapcsolatok a társadalmi talajban gyökerez­nek. Marx és Engels éppen ezért jutott arra az alapvető következtetésre, hogy a társadalmi el­nyomás megszüntetése jelenti a nemzetiségi elnyo­más felszámolásának előfeltételét. „... A proleta­riátus győzelme a burzsoázia felett egyben jeladás is minden elnyomott nemzet felszabadításához“ — mondotta Marx. A marxizmus alapítóinak halhatat­lan jelszava »■— „Világ proletárjai, egyesüljetek!“ — az Internacionalista harcra szólító felhívássá vált az elnyomás minden formája — mind a társadalmi, mind pedig a nemzetiségi elnyomás­­ elleni harc­ai. , Marx Károly­­és Engels Frigyes művét új történel­mi körülmények között Vlagyimir Iljics Lenin foly­tatta.­­Akkor állt a forradalmi mozgalom élén,­ ami­kor Oroszország felett felvillantak a forradalom első fényei. Az országban, amelyet jogosan nevez­tek „a nemzetek börtönének", a nemzetiségi kérdés természetszerűleg az egyik központi helyet kapta a bolsevikok pártja stratégiájának és taktikájának­ kidolgozásában. Lenin figyelmének középpontjában állt a nemzetei­ önrendelkezési jogának mint a nemzetek valóságos és tartós közeledése egyetlen hatékony eszközé­nek kérdése. Csak az önrendelkezéshez való jog lehetett minden nemzet önkéntes összeforrottságá­­nak eszmei-politikai alapja a cárizmus megdöntésé­ért és az új társadalom létrehozásáért folytatott küzdelemben. Lenin így vetette fel a kérdést. Ez alkotta a lenini párt nemzetiségi politikájának ge­rincét. Az Októberi Forradalom a politikai jelszavakat és követeléseket a mindennapi szervező munka szintjén valósította meg. Maga az élet, a rendkívül nehéz gazdasági, társadalmi, külpolitikai és védel­mi feladatok tették szükségessé a nemzetek és az orosz birodalom romjain létrejött köztársaságok egyesítését. Ami ma már nyilvánvalónak tűnik, az korántsem volt nyilvánvaló abban a viharos, átmeneti időszak­ban. A konkrét állami formák, politikai intézmé­nyek­­— amelyeket meg kellett tölteni a nemzeti­ségi program általános eszméivel és feltételeivel — keresése éles vitákban zajlott. A legkülönbözőbb nézetek ütköztek: a köztársaságoknak a konföde­ráció keretében történő laza, amorf egyesítésétől addig a követelésig, hogy a köztársaságokat egy­szerűen kapcsolják az OSZSZSZK-hoz az autonómia elvei alapján. Lenin zsenialitására és tekintélyére volt szükség ahhoz, hogy meg lehessen találni és

Next