Pásztortűz, 1923 (9. évfolyam, 1-38. szám)

1923-01-07 / 1. szám

2 . Itt maradtunk. Becsülettel nem halhattunk meg és most­­ meg kell tanulnunk becsülettel élni. Élni. Vagyis: csalódni, kiábrándulni, kopni, lehűlni, higgadni, fontolgatni, megalkudni és életfilozófiára tenni szert. Becsülettel élni. Vagyis: mindig újrakezdeni a hitben, az álmodásban, a szeretetben, a szabadság utáni vágyban, az igazság keresésében. És nem mondani ki, hanem magunkba fojtani kéte­lyeinket, tévelygő bizonytalanságunkat, tompa levertségünket. És kicsiny dolgainkba mégis belevinni valamit Petőfi szel­leméből, hacsak egy parányi is. Ha megalkuszunk ma, ne a magunk bőre épségéért, vagy egyéni előnyünkért tegyük. Ha fontolgatunk, ne gyávaságból fon­tolgassunk. Rendeljük alá minden dolgunkat egy magasabb cél­nak. Abból merítsünk erőt. És higgyünk ma abban, amiben Petőfi Herczeg szerint utolsó éjszakáján nem hitt, hogy a szó is tett, ha nem üres szó, s hogy nem minden szó üres; hogy gondolat és szépség, önmagukban is értékes erők, még ha nem érvé­nyesülnek is a valóság síkján. Nyomorult, hitvány vigasztalásnak látszik ez egy Petőfi sor­sához képest. De mi nem is vagyunk Petőfiek. Mi Erdély írói vagyunk 1923-ban. Ám lelkünk iránytűjét mégis feléje fordítjuk. Felé lobog hálaadó köszöntéssel ennek a mi kis Pásztortü­­zünknek lángja is. A harmadik esztendőbe lobog bele. A harmadik évfolyam küszöbén köszöntjük írótársainkat,­hűséges munkásainkat, és olva­sóink megnövekedett seregét. A porondon egyedül maradtunk. Nem dicsekvésképen mond­juk ezt, nem is kárörömmel a másik „tábor" felé. Nincsenek többé „táborok." Politikai és irodalmi téren egy tömör táborban akar állani az egész erdélyi magyarság. A lét és nemlét árnyé­kában nem marad idő villongásokra. Midőn ezt megállapítjuk, megállapítjuk azt is, hogy mi kitű­zött célunkat, eszményeinket követjük a jövőben is. Célunk tiszta és becsületes magyar irodalom. Szeretettel hívunk magunkhoz és zárt kapuval várunk minden magyar írót, tartozott légyen akár­melyik „táborba", — ha azt hozza nekünk, amit mi irodalmi lelkiismeretünkkel összeegyeztethetőnek tartunk. Minden egyes esetben nem az embert,­­hanem az Írást nézzük és ítéljük meg. Megértő elmélyedés mindenbe, de határozott értékelő szem­pontok, komoly és szigorú bírálat — elsősorban önbírálat: ez jellemezze munkánkat. Ehhez a programmhoz adjon nekünk Isten erőt és kitartást!

Next