Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1874

4 A bevezetéshez még pár szót. A tanuló ifjúság hit-erkölcsi neveltetése érdekében már az 1873/4-ki értesitőben akartam felszólalni, de közbe jött körülmény folytán ettől elüttettem; a február 8-án megtartott orsz. középt. tanáregylet közgyűlésének eredménye elengedhetetlen kötelességemmé tette, hogy a felszólalást tovább ne halaszszam. Az említett közgyűlés elvekben vitatta meg a tanuló ifjúság hit-erkölcsi neveltetését, elvek mellett maradok én is, lehetőleg azon nyo­mokba lépvén, melyekben járt előttem a közgyűlés, jobban mondva a fő­bizottság hittani előadója. Minden kornak megvan a maga bibéje. Volt kor, mely komolyan hitte az egyptomi öröklámpák titkát, más kor a csillagokból hitte megjósolhatni az emberek sorsát, a mobile perpetuum és a quadratura circuli sok ideig kisértett, az alchimisták minden áron aranyt akartak csinálni sőt. Korunk féltudósai azt hiszik, hogy a termé­szettudományok vannak hivatva Archimedes szavai szerint a — keresztény — világot sarkaiból kimozdítani. Ehhez alkalmazkodva, elemezni fogom előbb röviden, egészen szemléletileg a természet fő osztályait, és megfelelek az elemzés folytán támadt kérdésekre: Mi az ember, mi annak állománya ? Állományánál fogva minő viszonyok közé van helyezve, minő állást foglal el az ember? Ha van czélja mindennek, mi czélja az embernek és az öt környező mindenségnek? Mik azon eszközök, melyek az embert czéljára vezetik? Azután áttérek felada­tom tüzetes megoldására. 1. Ha a természetet, oda értvén részben az embert is, vizsgáljuk, míg egyrészt mindenben életet találunk, másrészt látjuk, hogy a természetben az élet nem egyféleképen, hanem különböző fok- és mérvben nyilat­kozik. Igen helyesen , mert élő Isten lévén a Teremtő, méltó, hogy a mi kezeiből kikerült, az, ha különböző mérv- és fokozatban is, de mind élő legyen. Az életjelentkezés különböző fokozata szerint tette meg a tudomány a természet­ben a fő osztályozást, midőn különválasztva tárgyalja az ásvány-, növény-, állat- és embertant. Hogy a természetben semmi sem holt, hanem minden él, bizonyítja azt a földi részekben mutatkozó folytonos feloszlás, vegyülés, átmenet; a természetben nem pang, nem áll meg semmi, hanem minden mindig változik és alakul, szóval él; érzi ezt a szántóvető, mert azért forgatja ekéjével a földet, hogy termő- azaz életképességét előmozdítsa; tudja ezt a természetbúvár, ki a föld belsejéből kiemelt részeket a tudomány szemével vizsgálja. Él tehát a természetben még a holtnak látszó kődarab is, szóval él a föld egészben és részeiben, s bár ezen élet az állatélethez mérve még nagyon alanti, de még­is élet, azon fokú és mérvű élet, melyet a nagy Teremtő a természet ezen osztályának adni jónak látott. Az ásványnál magasabb fokú élettel bir a növény. A növényzet, földünk e gyönyörű viránya, első pillanatra mily nagyban különbözni látszik a földtől, melybe gyökereit bocsájtja, pedig vele egyenlő, a mennyiben alkotó részeit a földből veszi ; a különbség ott kezdődik, midőn a földi részek életszerveket nyervén, egy külön egyed képezésére csoportosulnak; a szervek működése megindul, mely működés eredménye a táplálkozás, fejlődés, szaporodás. A szerves életműködés folytán, míg a növények központi erő által fejlődnek belülről kifelé, az ásvá­nyok és kőzetek, minthogy a szerves életet nélkülözik, tapadás által öregbednek kívülről. A különbség tehát az ásvány és növény között a bel­szerves élet, mely a kettőt egymástól különválasztja és osztályozza. Hogy ezen válaszfalat maga a Teremtő húzta az ásvány és növény közé, midőn a földi részekhez életszerveket tevén, a növényt létre hozta, ezt bizonyítja azon tapasztalat, hogy a vegyészek, bár bírják az elemekben a növények alkotó részeit, eddig nem bírtak vegyítés útján növényélettel bíró szerves testet előállítani. A növénynél magasabb fokú élettel bír az állat. Az állat alkotó részeit, mint a növény, a földi részekből birja; bir az állat a növény szerves életével is, de különbözik a növénytől, mert bir azon felül érzékekkel, érzéssel; nincs talajhoz kötve, hanem önkénytesen mozog; bir ösztönnel, párával azaz állati lélekkel és ennek alsó rendű tehetségeivel, melyeknél fogva a benyomásokat felfogván, képzeteket nyer, emlékezik, visszaidéz, képzelődik, felfog és némileg összevet. Ezen tehetségek alapján már idomítható is ember által az állat. Hogy az állatországnál új tevéssel találkozunk, melyet a Teremtő magasabb fokú életczélul alkalmazott, hogy létrehozza az állatot, ezt a mint belátja a szemlélődő józan ész, szintúgy meg nem döntik az újabb kori hypothesisek, melyek nagyobb hitet köve­telnek, mint a positiv hitigazságok által előadott teremtésnek történeti vázlata. — Mint van az ásványországból a növényéletbe és ebből az állatosztályba az átmenet áthidalva, azt kutatni a természetbúvárok feladata. Annyi bizonyos, hogy mind a növény-, mind az állatélet, a­hol kezdődik, csak alig észlelhető parányiságban mutatkozik; a parányi kezdetlegesség azután a növénynél gyönyörű viránynyá fejlődik, az állatoknál oda magasodik, hogy bennük több fajban majd alakra, majd az állati lélek tehetségeire nézve az ember homályos árnyékként már visszatükröződik.

Next