A Pécsi Magyar Királyi Állami Főreáltanoda Évi Értesítője az 1881-82. tanév végén
Adatok a pécsi reáltanoda történetéhez. Az első huszonöt év befejezése alkalmából. Nincs állandó a föld színén. — Minden, ami rajta van, alá van vetve a változásnak, vagy fejlődik vagy hanyatlik, de biztosan és folytonosan, napról-napra, évről-évre átalakul és új meg új vonásokat nyer. Ezen átalakulás ritkán olyan rohamos, hogy folytonosan szembeötlő volna, csak alig észrevehetőleg cseréli föl a természet is, midőn téli álmából a tavaszi nap melege felkeltő, a téli rideg takarót fakadó zöldpázsittal, s csak lassan alakul át zord tekintete dús kalászborította nyári és gyümölcscsel áldásdús őszi tájképpé — pedig nincs nap, melynek ezen fokozatos változásban része ne volna! — Mily egyformáknak és azonosoknak ismerjük mi szeretteinket kiket minden nap látunk, s mily hihetetlennek tartanók, ha valaki nekünk azt mondaná, hogy azok tegnap nem ilyenek voltak s holnap nem ilyenek lesznek. — Pedig ez tényleg úgy van, és bizonyos, hogy nem volt nap mely munkás ne lett volna testük növésében, arczuk ránczosodásában, hajuk ezüstjében. — Csak ha hosszabb időközönként szemléljük ismerőseinket, akkor adhatunk magunknak némileg számot az időközben történt változásról, s csakis ilyen nagyobb időközök után mérlegelhetjük, hogy haladásnak vagy hanyatlásnak tudható-e be az észlelt változás. Ha ilyen hosszabb időköz után, fenállása 25-ik évének befejezése alkalmával, tekintünk vissza reáliskolánk történetére, figyelemmel kísérjük hogy miként keletkezett, miként fejlődött, miként izmosodott, miként működött azt fogjuk tapasztalni, hogy fent idézett általános törvénynek ezen intézet is alá volt vetve, s habár az átalakulások évről-évre alig voltak észrevehetők, mégis mily óriás a különbség és milyen egészen más volt intézetünk ezen 25 év elején és végén. — Valóban öröm dagaszthatja keblünket ha ezen átalakulásra visszatekintünk s látjuk, hogy mily erős fává izmosult a gyenge csemete. Öröm, igenis, melybe némi önérzet is vegyül, mint a kertészé, ki midőn az érett gyümölcsöt ízleli, saját hosszú fáradozásának, saját gondozásának és ápolásának veszi jutalmát. — De fájdalmas érzés is vegyül az örömbe, hiszen nem csak az intézet huszonöt éves történetét készül e sorok írója vázolni, hanem