A Pécsi Állami Főreáliskola 1921-22. Tanévi Értesítője

lebélyegzését is. Majd működésbe lépett az újvidéki Narodna Uprava, amely az iskolákat volt hivatva szerb hatáskör alá vonni. Egyre-másra érkeztek hozzánk átiratai és rendelkezései, csábító anyagi előnyöket he­lyezve kilátásba; mindezekről azonban tudomást nem vettünk, az átiratok sorsa — feleletre való méltatás nélkül — a papírkosár lett. A szerb ön­kénykedések napirenden voltak, ezek végül az egész lakosság általános sztrájkját vonták maguk után, melynek folyományaképen intézetünk 18­ napos kényszerszünetet tartott. Márciusban bekövetkezett a katonai kapródiskolának, — amely a meg­szállás óta mint Szigeti­ Országúti főreáliskola működött — teljes megszün­tetése és kifosztása. Mindenkinek fájt e kiváló katonai intézmény katasztró­fáj­a. De még mindig nem mertük feltételezni, hogy ezen katonai jellegű iskola után állami intézményeket is megsemmisítsenek. De a szerb zsák­mányoló bizottság túltette magát minden skrupuluson. A dohánygyár ki­fosztása után április hónapban az állami fémipariskola kirablása kövekezett. Ezek után mi is el voltunk készülve a legrosszabbra, és mégis meglepetés­ként hatott, amint május 1-én d. u. 4 órakor intézetünket a szerb katonák körülzárták s az intézetben tartózkodó Dobos Ferenc, Messik Béla, Róna Jenő, dr. Sebestyén Béla és Varga Lajos tanárokat, továbbá Róna tanár nejét, Sántha József iskolaszolgát, Csernus Kálmán és Johann Hugó festő­művészeket letartóztatták. Szuronyos őrök kísérték őket végig a városon, majd kihallgatás nélkül tömlöcbe kerültek; este behozták Gallovich János igazgatót is. A letartóztatás okául azt hozták fel, hogy híresztelések sze­rint a főreáliskolai tanárok szertári és könyvtári tárgyakat kísérelnek a zsákmányoló bizottság elől biztonságba helyezni. Másnap kibocsátották az elfogottakat, de ugyanekkor megkezdődött az intézet tervszerű kifosztása, amely — tekintettel a 63 év óta gyarapodó dús szertárakra s könyvtárakra — egy teljes hónapig elhúzódott. Tragikus látvány volt az ország egyik jó­­nevű, legrégibb, legnépesebb s legmodernebb berendezésű főreáliskolájá­nak barbár kirablása. Tükörképe volt ez a látvány a nagy nemzeti ka­tasztrófának. A durva balkániak a padokkal, katedrákkal, bútorokkal, szertári tárgyakkal s könyvekkel megrakott társzekerek egész sorát indí­tották el, s jellemző, hogy a szállítással és őrizettel megbízott katonák egyes tárgyakat már útközben is elkótyavetyéltek. Arcpirító volt az a vandalizmus, amellyel a tanácsterem remekbe készült asztalát, nem ismerve szétszedésének módját, széjjelvagdosták. A kifosztás alapos volt és kiter­­jeszkedett a kályháktól kezdve a rézkilincsekig és villamos kapcsolókig. Sőt az ajtókat és ablaktáblákat is el akarták vinni, de ettől a pécsi szerb kormánybiztosnál történt közbenjárásunkra az utolsó pillanatban mégis elállottak. Hogy az ifjúsági és tanári könyvtárnak legalább magyar nyelvű része megmenthető legyen, az igazgató Belgrádban a kormánynál akart eljárni, de ezt megakadályozták azzal, hogy nem adtak neki utazási en­gedélyt, és így a többezer kötetet kitevő, igen értékes könyvtárak a magyar kultúra nagy kárára veszendőbe mentek, és azokat tudomásunk szerint makulatúraként eladogatták. A hatalmas üvegszekrények és chemiai kísérleti edények útközben eltörtek s így a szerbek hasznukat sem vehették, de elérték azon perverz vágyuk kielégítését, hogy nekünk árthassanak. Hat hétig tartott a garázdálkodás az épületben, melyet alaposan megron­gáltak és így az iskolai év hátralévő részét csak mint a ciszt. rendű fő­gimnázium és a városi polg. fiúiskola vendégei fejezhettük be. Ebben a két intézetben délután 3­­7 óráig folytak az előadások. A szóbeli érettségi

Next