A Pécsi Magyar Királyi Középiskolai Tanárképzőintézeti Gróf Széchenyi István Gyakorló Reáliskola 1934-35. Tanévi Értesítője

A kétezeréves Quintus Horatius Flaccushoz

A kétezeréves Quintus Horatius Flaccushoz. Ma, midőn nemcsak szülőfölded, a szép Venusia, hanem szőkébb hazádon és az egykori Világbirodalom határain túl az egész művelt világ a Te nevedtől hangos és a Te kétezeréves születésed évfordu­lóját ünnepli, a kegyelet minket magyarokat is híveid és barátaid táborába vezet, kik Benned, az idegenben nemzeti költőnket is tisztel­jük nagyobb joggal, mint bármely nép a földtekén. Szeretettel és csodálattal fordulunk Hozzád, mint egy a világtörténelem folyamán páratlanul álló triumvirátus tagjához, aki a munkáscsaládból szár­mazó, szelíd lelkű, sivár korodban a múlt dicsőségén Vörösmartyként merengő Vergilius (szül. Kr. e. 70.) és az ismeretlenség homályából nagybátyja, Julius Caesar jóvoltából felbukkanó későbbi hatalmas Augustus (sz. 63.) mellett nemzeted történetében a legelőkelőbb he­lyet vívtad ki Magadnak. Mert a nagy fejedelmen és költőn kívül Neked is oroszlánrészed van abban, hogy a Birodalom a Ti alkotá­saitok révén egy ideig oly hatalmas és nyugodt volt, hogy munkál­kodástok eredményeként a Kr. utáni II. század Európa kétségtelenül legboldogabb időszakának mondható. Korod, melynek parancsoló életszükségleteit mint pirtutis verae custos rigidusque satelles („az igazi erény kérlelhetetlen őre és har­cosa“) Te fejezted ki a legmegkapóbban, Benned, a szegény felsza­badult rabszolga fiában, egy elveihez ragaszkodni nem tudó, a pillanat örömeinek élő, önző, a hatalmasok napfényében sütkérező hízelgőt látott s csak nagy sokára hajolt meg nagyságod előtt. Mi, kik kétezer év távlatában a maiest­as populi Romani fogalmát, melynek megmen­­tője voltál, és annak őrét, Augustust jól ismerjük, bizony igazságo­sabban tudunk rólad ítélni, mikor megállapítjuk, hogy néped leg­nagyobb szellemeinek egyike és legnemzetibb költője voltál, bár ereidben nem tiszta latin vér csörgedezett. Mi megértjük, hogy 21 éves korodban athéni tartózkodásod idején meggyőződésed vezetett esz­ményképednek, a régi vágású rómainak, Brutusnak seregébe, ha Julius Caesar vére tapadt is a kezeihez; mi megbocsájtunk azért, hogy mint tribunus, ezredparancsnok, a Philippi mellett elvesztett csatából (42.) futva menekültél, mert a Múzsákat illethetné szemre­hányás, ha Téged, kit születésed pillanatában vates-sé, Musarum sacerdos-sá, azaz a nemzet ihletett költőjévé, sőt prófétájává avattak, s akiben a lángelme és a nagy korszak, minden irodalmi remekmű létrejöttének e két feltétele, összetalálkozott, a kegyetlen vérontásból meg nem mentettek volna. Ezért valljuk, hogy teljes joggal kiált­hattad honfitársaidnak az örökszép szavakat: dulce et decorum est pro patria mori (édes és dicső dolog a hazáért meghalni), hiszen mikor ezeket tenged, nem az eszeveszett polgárháborúkra, hanem a

Next