A Pécsi Magyar Királyi Állami Gróf Széchenyi István Gimnázium Évkönyve 1943.

† Vitéz Nagybányai Horthy István - Dr. Fodor Ferenc

Vitéz Nagybányai Horthy István Mint minden igaz magyart, bennünket is megrendített a szomorú hír, amely 1942. augusztus 20-án a kormányzóh­elyettes hősi haláláról számolt be. Szorongás ülte meg lelkünket, mert elvesztettük azt, akiben a nagy­apa méltó folytatását láttuk, akiről tudtuk, hogy rajongva sze­reti fajtáját. A Veni Sand­enkon megemlékeztünk róla, de úgy látszik, fölösle­ges volt külön felhívnunk iskolánk ifjúságának figyelmét a nagy ha­lottra. Megérezte minden tanuló, hogy tragikus sorsú nagy magyarjaink, mintaképeink sora megszaporodott. Megragadta lelküket nemcsak az, ami a fiatalságot mindig lelkesíti: a hősiesség, hanem a keveset beszélő, tettekben megnyilvánuló hazaszeretet és a kötelességteljesítés férfias eltökéltsége is. Tanulóink lelkesedését gyakran tapasztalhattuk később is. Mikor a kínálkozó alkalmat felhasználva óráinkon megemlékeztünk ifj. Horthy István önfeláldozásáról, a fiúk szeme fényben csillogott, a gyász és lelkesedés tüze ragyogott bennük. Mikor osztályukat díszítették, maguk rajzolta arcképét a maguk készítette keretben függesztették fel a falra. A rajz talán kezdetleges volt, de a szív és lélek tökéletes, magyar. A gyász az egész nemzetet sújtja, de a­ lelkesítő példa — úgy érezzük — elsősorban az ifjúság előtt ragyog. Meghalt, de halálával is szolgált nemzetének! Dr. Fodor Ferenc: Iskolánk két éve tartozik a pécsi tankerületi kfr. főigazgató fel­ügyelete alá, s másfél évig Fodor Ferenc dr. volt a főigazgatónk. E rövid idő alatt három olyan esemény következett be, amely még hánya­tott sorsú iskolánk életében is nagyjelentőségű. Az iskola gyakorló jellegének megszűnése miatt a tanári kar nagy része még a múlt tan­év elején kicserélődött, aztán a m. kir. kincstár megvásárolta céljainkra a Kardos Kálmán­ utcai bérházat, Pécs egyik legszebb bérpalotáját, s végül a mostani iskolai év elején a bevonulások s újabb áthelyezések miatt ismét hét tanár kinevezése vált szükségessé. A három esemény közül egy is elégséges ahhoz, hogy alaposan megzavarja az eredményes tanításhoz elengedhetetlen nyugodt légkört. Mégis megküzdöttünk a ne-

Next