A Pécsi Pius-Alapítványi Jézus-Társasági Kath. Gimnázium Értesítője az 1926/27-iki iskolai évről (Pécs, 1927)
Tanítványaimhoz az önnevelésről. A vérzivataros háború és a nyomában járó zűrzavar után kezdenek a nemzetek ismét talpra állani. De feltűnő jelenség az, hogy amely országban az új élet ébredez, ahol szilárd alapot keresnek egy szebb jövő egészséges kifejlődésére, ott minden nemzet a vallás-erkölcsi alapra tér vissza, így tapasztaljuk ezt Olaszországban, ahol az erkölcsvédelmi rendeleteket vasakarattal hajtják végre, így látjuk ezt Németországban, ahol az ifjúság ezrével gyülekezik a vallásos szövetségek zászlaja alá; így indul meg hazánkban is a legszebb reményekkel az új Magyarország felépítése. Hiszen ismeritek a Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter úrnak a vallás-erkölcsi nevelést sürgető rendeleteit, ismeritek a Belügyminiszter úr erélyes intézkedéseit a közerkölcsök védelmére. Mert nemcsak a történelem, hanem a közelmúlt szomorú tapasztalata is újból igazolta azt a megdönthetetlen igazságot: minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs. Bizonyítására már nem szükséges Róma bukását felhozni, előttünk van hazánk tragikus sorsa, amelyet Huszár Károly a képviselőházban 1927. márc. 9.-én így ecsetelt: „Valahányszor a nemzeti életben megcsökkent a keresztény erkölcs ereje azért, mert a nevelés nem volt olyan tökéletes keresztény nevelés, mint amilyennek lennie kellett volna az államban, mindannyiszor ezek voltak a nemzetnek legtragikusabb következményű korszakai.“ És Széchenyi István, a legnagyobb magyar, lángoló hazaszeretetének éleslátásával hangoztatta: „a keresztény vallás zavartalan forrásánál megtisztult erkölcsi jó a nemzetiségnek legegészségesebb, leghosszabb életidőt ígérő alapja. (Hitel 149.) Azonban a törvények és rendeletek tömkelege csak írott malaszt marad és célt nem ér, ha az alattvalók nem teszik magukévá a törvények szándékát és jobb belátással nem törekesznek maguk az igaz vallásosságból fakadó erkölcsi életre. Az erkölcsi élet a mi legbensőbb énünk szentélyéből indul ujjáalkotó útjára s e szentély kulcsa a mi kezünkben van, mi vagyunk az őre és ura. Mi magunk alakítjuk ki felfogásunkat, elveinket, mi magunk állapítjuk meg eljárásunkat, mi magunk irányítjuk tetteinket. Mások szolgálhatnak nekünk jó tanáccsal, útbaigazítással, buzdíthatnak a jobb életre, szoktathatnak bizonyos külső erkölcsi cselekedetekre és ezt minden okosan gondolkodó ifjú tapasztalatlanságának tudatában hálával fogja fogadni — de a főmunkát, a tudatos erkölcsi életet lelketekben kiépíteni, ezt már magatoknak kell elvégeznetek. És éppen ebben rejlik az ember királyi méltósága, hogy saját elhatározásával beavatkozhatik lelki életének fejlődésébe. Ti is kedves tanítványaim, nemcsak a magatok érdekében, hanem a régóta várt jobb kor, szeretett hazánk felvirulása érdekében, törekedjetek értelmetek jobb belátásával, lelkesedéstek lobogó tüzével arra, hogy lelketekben kialakítsák a megdönthetetlen kath. hitigazságok alapján a szebb lelki életet, az erkölcsi világnézetet, az igaz kath. keresztény jellemet.