A Pécsi Pius-Alapítványi Jézus-Társasági Kat. Gimnázium Értesítője az 1931/32. iskolai évről (Pécs, 1932)

4 emitt meg nyitva áll már egy taberna, péküzlet lehet benne, oda küldik hát a kísérőt, a paedagógust,­ hogy számukra egy kis reggeli harapnivalót vásároljon. Míg így múlik az idő, meg is érkezünk a fórum közelébe. Jó is, mert az öreg Orbilius magister épen bódéjának záródeszkáit tolo­gatja össze, hogy aztán előadásait megkezdhesse . .. Hogyan? Talán csak nem ez az utcára nyíló félszerféle az iskola helyisége? . .. De igen. Bíz’ ez nem sokat különbözik a közönséges tabernától. Orbilius ugyan nemsokára összehúzza majd a függönyöket, és így legalább a kíváncsi szemek előtt marad rejtve az, ami bent történik. A hangok azonban, sajnos, meglehetősen szabadon fognak az utcára kihatolni, pedig kis kollégáink nagyon, de nagyon szeretnék, ha azok a függö­nyök e tekintetben sokkal jobb szigetelők lennének. Mert a jó mes­ternek majd elég sűrűn kell kissé erősebben szólania­... aztán meg bizonyos csattanások, hirtelen suhintások és ezeket nyomon követő nyöszörgő hangok, üvöltések is hallhatók lesznek, mint azt hamarosan tapasztalni fogjuk. Lépjünk be már mi is kollégáinkkal ebbe a furcsa helyiségbe és köszöntsük velük együtt meleg ave-szóval a mestert. Aztán nézzük meg az iskola egyszerű berendezését. Szemünk először is a szana­szét fekvő támla nélküli székeken és az alacsony zsámolyokon akad meg; ezeket kis barátaink fogják használni. Orbilius ott a kathedra mögött, a támlás széken fog trónolni. A kathedra mellett a földön néhány doboz van; ezekből veszi majd elő a mester a könyvteker­cseket, amelyek az előadásban szükségesek lesznek. Magán a kathedrán — ó jaj! — mit nem lát a szemünk! ... Hogy azonban a keserű méltatlankodás el ne öntse szíveteket, sietek előre bocsá­tani, hogy a kis rómaiak nem voltak ám olyan drága nebántsvirágok, mint amilyenek ti vagytok! Továbbá, ha a római szülők, meg a büszke kis nebulók nem is nagyon becsülik az alacsony sorsú és bérért dolgozó Orbiliust, itt az iskolában mégis csak ő az úr! Aztán jó kollégáinknak nem elég ám a mester dörgő szava vagy az enyhe fülhúzás! Százféle bosszantással teszik próbára az öreg türelmét. Hanyagság, figyelmetlenség, hazudozás, leckebetegség, iskolakerülés... ezek már a rómaiaknál is ismeretesek voltak. Ha még hozzá elolvas­suk a Fabiola című világhírű regény XIX. fejezetét, akkor meg épen nem nyerünk kedvező képet róluk. Az Egyház aug. 13.-án üli meg az ott említett szt. Kasszián vértanú emlékét, akit a bíró keresztény hite miatt pogány tanítványainak kiszolgáltatott, és ezek őt kegyes íróeszközükkel, a stílussal halálra szurkálták.5 * így aztán már bát­rabban megnézhetjük, mi is van a kathedrán. Ferula,­ virga, scutica, flagellum! E négy szó mindent megmond. Mondja a botot, a friss, hajlékony, csípős nyírfavirgácsot; a lábszíjjat és a kutyakorbácsot! 3 Az úri fiúk mellett sokszor állandóan ott volt a házi nevelő, a custos,, rector vagy paedagogus; ez kísérte őket az iskolába is és vitte utánuk az írószereket. 4 Nondum cristati rupere silentia galli: Murmure iam saevo verberibusque tonas. — Martialis Epigr. IX. 68. 5 Ez nem Rómában történt, hanem „apud Forum Syllae, ” (Martyrol.).­ Wiseman szerint Fundiban, Latium egyik jelentéktelenebb helységében.­­ Ferulaeque tristes, sceptra paedagogorum, Cessent et Idus dormiant in Octobres .. . Mart. Epigr. X. 62. És: Invisae nimium pueris grataeque magistris Clara Prometheo munere signa sumus. Mart. Epigr. XIV. 80.

Next