A Pécsi Pius-Alapítványi Jézus-Társasági Kat. Gimnázium Értesítője az 1931/32. iskolai évről (Pécs, 1932)
4 emitt meg nyitva áll már egy taberna, péküzlet lehet benne, oda küldik hát a kísérőt, a paedagógust, hogy számukra egy kis reggeli harapnivalót vásároljon. Míg így múlik az idő, meg is érkezünk a fórum közelébe. Jó is, mert az öreg Orbilius magister épen bódéjának záródeszkáit tologatja össze, hogy aztán előadásait megkezdhesse . .. Hogyan? Talán csak nem ez az utcára nyíló félszerféle az iskola helyisége? . .. De igen. Bíz’ ez nem sokat különbözik a közönséges tabernától. Orbilius ugyan nemsokára összehúzza majd a függönyöket, és így legalább a kíváncsi szemek előtt marad rejtve az, ami bent történik. A hangok azonban, sajnos, meglehetősen szabadon fognak az utcára kihatolni, pedig kis kollégáink nagyon, de nagyon szeretnék, ha azok a függönyök e tekintetben sokkal jobb szigetelők lennének. Mert a jó mesternek majd elég sűrűn kell kissé erősebben szólania... aztán meg bizonyos csattanások, hirtelen suhintások és ezeket nyomon követő nyöszörgő hangok, üvöltések is hallhatók lesznek, mint azt hamarosan tapasztalni fogjuk. Lépjünk be már mi is kollégáinkkal ebbe a furcsa helyiségbe és köszöntsük velük együtt meleg ave-szóval a mestert. Aztán nézzük meg az iskola egyszerű berendezését. Szemünk először is a szanaszét fekvő támla nélküli székeken és az alacsony zsámolyokon akad meg; ezeket kis barátaink fogják használni. Orbilius ott a kathedra mögött, a támlás széken fog trónolni. A kathedra mellett a földön néhány doboz van; ezekből veszi majd elő a mester a könyvtekercseket, amelyek az előadásban szükségesek lesznek. Magán a kathedrán — ó jaj! — mit nem lát a szemünk! ... Hogy azonban a keserű méltatlankodás el ne öntse szíveteket, sietek előre bocsátani, hogy a kis rómaiak nem voltak ám olyan drága nebántsvirágok, mint amilyenek ti vagytok! Továbbá, ha a római szülők, meg a büszke kis nebulók nem is nagyon becsülik az alacsony sorsú és bérért dolgozó Orbiliust, itt az iskolában mégis csak ő az úr! Aztán jó kollégáinknak nem elég ám a mester dörgő szava vagy az enyhe fülhúzás! Százféle bosszantással teszik próbára az öreg türelmét. Hanyagság, figyelmetlenség, hazudozás, leckebetegség, iskolakerülés... ezek már a rómaiaknál is ismeretesek voltak. Ha még hozzá elolvassuk a Fabiola című világhírű regény XIX. fejezetét, akkor meg épen nem nyerünk kedvező képet róluk. Az Egyház aug. 13.-án üli meg az ott említett szt. Kasszián vértanú emlékét, akit a bíró keresztény hite miatt pogány tanítványainak kiszolgáltatott, és ezek őt kegyes íróeszközükkel, a stílussal halálra szurkálták.5 * így aztán már bátrabban megnézhetjük, mi is van a kathedrán. Ferula, virga, scutica, flagellum! E négy szó mindent megmond. Mondja a botot, a friss, hajlékony, csípős nyírfavirgácsot; a lábszíjjat és a kutyakorbácsot! 3 Az úri fiúk mellett sokszor állandóan ott volt a házi nevelő, a custos,, rector vagy paedagogus; ez kísérte őket az iskolába is és vitte utánuk az írószereket. 4 Nondum cristati rupere silentia galli: Murmure iam saevo verberibusque tonas. — Martialis Epigr. IX. 68. 5 Ez nem Rómában történt, hanem „apud Forum Syllae, ” (Martyrol.). Wiseman szerint Fundiban, Latium egyik jelentéktelenebb helységében. Ferulaeque tristes, sceptra paedagogorum, Cessent et Idus dormiant in Octobres .. . Mart. Epigr. X. 62. És: Invisae nimium pueris grataeque magistris Clara Prometheo munere signa sumus. Mart. Epigr. XIV. 80.