Jézustársasági Pécsi Pius Gimnázium Évkönyve az 1941/42. tanévről (Pécs, 1942)

XII. Pius püspökké szentelésének negyed­­százados jubileuma (1917-42.) e soha nem látott méretű világháború ri­kító keretében: természetfölötti csend­élet, a világbéke szimbóluma és ígérete, , az idegekre menő elsötétítések nyomasz­tó reménytelenségében: tenyérnyi kék ég, bíztató csillagfény arról az egészen más világról. A lélek mélyéből fakadt az a bensőséges, hódolatteljes szeretet a világkereszténység Szentatyja iránt, amely a szintén Pius­ nevet viselő Gim­náziumunk színkatolikus tanári testüle­tét és egész növendékseregét teljesen áthatotta. Hódolt a diplomata előtt a politika világa, szerencsekívánatok virágcsokrai hullotak feléje világnézetünk ellentétes pólusairól is. Legendákat hallunk az élő aszkéta kimagasló szikár alakjáról máris. Rendkívüli személyiségének varázsa alól senki sem vonhatta ki ma­gát. Legkevésbbé mi, magyarok, mióta a budapesti Eucharisztikus Világkongresszus pápai legátusában a legelőnyösebben megismerhet­tük. S mi mégsem a rendkívül rokonszenves személyiségét, sem a történelmi keresztény magyar lélek értékelőjét és nyílt megvalló­­ját, sem az aszkétát, vagy éppen a diplomatát, hanem mindezek mel­lett és ezeken lényegesen felül: a papi szentség egész teljességét 25 év óta krisztusi mandátuma szerint hordozó főpapot ünnepeljük. A többit — egyáltalán mindazt, ami emberi, — rábízhatjuk akár a relativitások veszélyétől sohasem ment történelem értékelésére; emez azonban sem eredetében, sem létrendi valóságában, sem ren­deltetésében „nem e világról valót", egészen isteni. Erről pedig a Krisztusország láthatatlan királya mondott ítéletet, amikor őt e földön személyes képviselőjévé rendelte. Milyen fölemelő tudat, hogy ebben a pontban bizonyosan egy véleményen vagyunk magával az Istennel! Nem csinálhatunk belőle titkot, hogy mi, a Krisztusország pol­gárai, Szentatyánkat ebben az isteni képviseletben minden más sze­mélyi nagyság és elgondolható kiválóság maximumán túlmenően többre becsüljük, minden földi szeretetreméltóságnál jobban szeret­jük; legőszintébb jókívánatainkat Szentatyánknak tartogattuk! V. B.

Next