A Miasszonyunkról Nevezett Női Rend Pécsi Róm. Kath. Szent Erzsébet Leánygimnáziumának Értesítője az 1922-1923.-ik iskolai évről (Pécs, 1923)

Adatok az 1922—23. isk. év történetéhez. Hosszú és nehéz évek után az első iskolai év, amelyben a szorgalmi idő minden megcsonkítása nélkül folyhatott a tanítás s nevelés munkája, — amelynek homlokterében egy szebb, igazibb s boldogabb magyar világ előkészítése állott. Kétszeresen éreztük ezt a nemes s fontos feladatot itt a déli végeken azoknak kényszerszomszédságában, akik a mi régi szebb életünk felzavarói, megrontói lettek. Az immár negyedik éve nyolc osztályú leánygimnáziummá fejlődött iskolánk sok nehéz gonddal, de még több idealizmussal szolgálta a nagy nemzeti és kulturális célt áthatva annak a nagy, szinte történelmi külde­tésnek gondolatától, amely a magyar intelligens nők szellemi és lelki kép­zésében reá várakozik. Ezen szép és nemes feladatunk teljesítésében mint eszménykép le­begett előttünk a kedves magyar Szentnek, árpádházi Szent Erzsébetnek alakja, mint a magyar női lélek ideális mintaképe, mint nagy felkiáltó jel a korszellem kirivó ellentétében hirdetve a hiúságok vásárában a nemes egyszerűséget, az anyagiakban való elmerülésben a lemondást kedvelő lelkiséget s a ránk szakadt nagy nyomorúságban a szociális jótékonysá­got. Tanító és nevelő munkánk idealizmusával szemben állt az élet rideg és sok gondot termő valósága. Legnehezebb gondunk, legszebb, de eddig meg nem valósult álmunk az volt, hogy a még jobb időkben megkezdett, de a mostoha viszonyok miatt csonkán maradt leánygimna épületét tető alá hozhassuk, s igy a követelményeknek megfelelő külön elhelyezkedésben, teljesen uj modern berendezkedéssel munkálkodhassunk. Ebbéli reménykedésünket fokozta bennünk maga nagyméltóságu Klebelsberg Kunó gróf vallás- és közokta­tásügyi miniszter úr, aki i. é. május hó 12.-én magas látogatásával tün­tette ki intézetünket, megtekintette a leánygimn­ csonka épületét s nem­csak szavakban fejezte ki, hogy fontosnak tartja, hogy az új épület tető alá jusson, hanem tárcája terhére egy millió korona államsegélyt enge­délyezett illetve utalt ki e célra. Természetes, a mostani viszonyok közt ez még nem jelenti az építkezés befejezésének megvalósulását, de tovább szövögetjük szép tervünk szálait s bizakodunk abban, hogy a közel­jövő­ben sikerülni fog a leánygimnáziumnak új otthont nyítani. A múlt iskolai év főbb mozzanatairól az alábbiakban számolunk be. Változások a tanári karban. Kuzmics Ferenc a nm. vk. miniszté­rium által intézetünkhöz szolgálattételre beosztott s az Egyházmegyei Hatóság által megbízott állami főgimn.­igazgató egy évi itt működése után

Next