Református polgári leányiskola és -internátus, Pécs, 1938
Hová ? Néhány komoly gondolat a nevelés köréből. Irta és az 1939. évi május 20-án tartott szülői értekezleten elmondta: NYÁRY PÁL esperes. Láttam egy képet. Alagút felé közeledő vonatot ábrázolt. A kép alatt ez a felírás volt olvasható: „Hová?“ A jövendő ez az alagút, amely felé életünk vonatja tart. Hová?... Ezen a szülői értekezleten is jó lesz kérdésbe tennünk gyermekeink jövendőjét illetőleg: hová? Utóvégre is célkitűzés nélkül nem lehet gyermeket nevelni, sem taníttatni. Akármelyik vallásfelekezethez tartozzunk is, tudnunk kell, hogy minden vallás tanítása szerint két világ polgárai vagyunk; sohasem szabad elfelednünk, hogy gyermekeink noha e földön élnek, egyúttal az örökkévalóság polgárai is. Nagy baj, ha nem látjuk ezt a gondolatot és tisztán e föld számára neveljük gyermekeinket. Még nagyobb baj, ha egyáltalán nem is tartjuk fontosnak azt, amit egyházunk tanít és így csak ennek a jelenvaló világnak neveljük gyermekeinket, nem válogatva meg a módszereket sem és nem gondolva meg, hogy mennyi veszedelem fenyegeti lelküket, testüket egyaránt annak a világnak az útján, amely egyáltalán nem számol az örökkévalósággal. Ne higyjük, hogy egy elhibázott életet a halálos ágyon néhány pillanat alatt rendbe lehet hozni. Általában azt mondhatjuk, hogy az emberek két csoportba oszthatók gondolkozásmódjuk szerint. Egyik csoportban az ember mindig csak kapni akar, míg a másik csoporthoz tartozók szolgálatnak tekintik az életet, tehát adni akarnak. Jó ezt megértenünk annyival is inkább, mert igen sok szülő nagyon merész álmokat sző gyermeke jövője felől. Hányan szeretnék, ha gyermekük az élet nagy versenyében állandóan az első díjat nyerné. A szülői szív önzése és hiúsága minden dicsőséget gyermekének szán és valljuk meg, hogy az önzés és hiúság nem is válogatós az eszközökben. Mindnyájan emlékezhetünk még az iskolai hitoktatás idejéből Izsák és Rebeka történetére. A bibliai elbeszélés Rebekában olyan nőt mutat be nekünk, aki kedvenc gyermekének jövőjéért minden ravaszságra kész. Talán nem kell elbeszélnem részletesen Ézsau és Jákob történetét. Nem kell elmondanom, hogy ravasz módon miképpen vette el Jákob Ézsaunak, az elsőszülöttnek járó apai áldást, holott Isten ígérete is az volt, hogy a nagyobbik fiú szolgál majd a kisebbnek, de a gyermeke jövője felől merész álmokat szövögető Rebeka nem tudta bevárni, hogy Isten cselekedjék. Ő nyúlt bele Isten dolgába. Mennyi átok és mennyi szenvedés fakadt ebből a szülői ravaszságból! Nagy baj, ha a szülő nem áll az igazság talaján; hogyan álljon azon akkor a gyermeke? A hamisság útján boldogulni nem lehet. Éppen ezért a gyermeknevelés legelső és legfőbb elve az igazságra