A „Miasszonyunk"-ról Nevezett Női Rend Pécsi Polgári és Elemi Leányiskoláinak Értesítője az 1926/1927. iskolai évről

Csodavárás... Az emberiség kezdettől fogva csodaváró. A maga hitére megerősítést, a pecsétet felülről várja, folyton-folyton biztatást remél s szeretné, ha minduntalan egyenesre feszítené gerincét az Isten biztató keze. Hogy miért ilyen az ember ? Csak azért, mert ember. Mert öntudatlanul is érzi mindig és állandóan lelkének állhatatlanságát, hitbeli gyengeségét, köny­­nyen eltántoríthatóságát, amely a lélek és test örökös harcából fakad. Hiszen igaz, hogy harc az egész élet, harcot találunk mindenütt a ter­mészetben, de a legnagyobb harc az ember lelkében folyik. Nagyon keve­sen vannak, akik ezt a harcot jól harcolják, de ez a kevés a harchoz égi segítséget kíván, valamit, amivel felvértezhetné magát. És ezt kutatja, lépten-nyomon az ember, ezt a lelkét erősítő csodát. Nagyon régen, az emberiség legelső napjaiban, amikor még egyszerű volt az élet s nem volt átszőve a kultúra ezer igaz és hamis szálával, a csodavárás ugyanaz volt, mint ma. Egy a kiáltás azóta is: csodát, csodát! És az isteni Jóság kezdettől fogva szinte elárasztotta csodáival az embert. Csak meg kellett látni azt! Az égből aláhulló manna nemcsak a zsidók testét táplálta, de a gondviselő Istenbe vetett remény jeleként lel­küknek is éltetője kellett hogy legyen és mégis lázadozók, csüggedők és hitetlenek maradtak. — Krisztus egész élete a csodák láncolata és még sem hisznek Benne, sőt keresztre szegezik! Hiába volt a kereszténység sok millió vértanújának csodálatos halála, hiába a szentek csodái, Lour­des csodái — az emberiség egy része mégis megtagadja Istenét. Hiába a XX. század Limpiasának csodás Krisztusa, az ember mégis naponta újból szeget ver Jézus áldott testébe! A mai küzdéses, csak kifelé élő, istenkáromlásban, istentagadásban talán minden kort felülmúló, a test kultuszának oltárt állító, üres és lélek­­nélküli életben az emberi létekről mindjobban kopik valami. Hol az imád­­ságos hangulat veszít szépségéből, hol a buzgóság veszít erejéből, hol a katholikus öntudat veszít értékéből s mindezek összetevéséből jön ki azután a szomorú eredő: fogy a hit, de nő a tagadás, fogy a szeretet, de nő az istenkáromlás és gúnyolás szelleme. A városok gyárfüstös ködé­ben az emberek a mulatóhelyek villanyfényes káprázatába néznek szíve­sebben, mint a templomok gyertyafényes csendességébe. Inkább a zajos, üres, sokszor piszkos szórakozás, mint egy pillantás néha befelé a lélekbe ! S amit lekoptat, lever a rohanó élet az ember lelkének templom

Next