Pécsi Figyelő, 1876 (4. évfolyam, 25-39. szám)

1876-09-09 / 37. szám

tetve a nemzeti jóllét emelésére irányzott eme tö­rekvések elől nem fog elzárkózni, hanem hogy azon reformokat létesítenik­, melyek a gyakorlati életben mellőzhetlenü­l szükségeseknek bizonyultak, eként lényegesen eszközölve azt, hogy borterme­lésünk, mely egyedül élénk borkereskedés által emelhető, szebb jövőnek nézhessen elé. Jól tudja a bizottság, hogy e sokat ígérő czél­­nak elérésére más feltételek teljesülése is, u. m. kedvező kereskedelmi szerződések kötése, a vasúti vitelbérek leszállítása, megfelelő közlekedési esz­közök létesítése stb. kívántatik, de a hazai bor­termelés és kereskedés emelésére teendő intézke­­dések közt a fogyasztási adót első helyre állítan­­dónak véli, mivel ez a kereskedést már önmagában megszorítja és ezen akadálynak megszüntetése egye­dül a magas kormány elh­tározásától fü­gg. Egyhangúlag határozatai erőre emeltetett. * A borhamisitás ellen a párisi borkereskedőnek kamarája feliratot intézet a kereskedelmi minisz­­terhe­z, melyben panaszt tevén, hogy a vörös bo­rokat mesterségesen festik a kátrányfestékanyagok egyikével, a fuscheinnel, fölkérik, hogy az ellen hozzon szigorú rendszabályokat. A fuehsient majd a nélkül állítják elő, minkét esetben ártalmas az egészségnek, bizonyítják állatokon tett kísérletek, az első esetben huzamosabb élvezet után mérgező hatású, az utóbiban a szervezetet támadja meg. Minthogy minden egyéb festékanyagnál olcsóbb és a bornak sötétebb színt ad anélkül, hogy üledéket hagyna hátra, a „borgyártók“ nagyon használják. A földmivelési miniszter felhívta az ország­ egyleteit, hogy a svájci gazdasági egyletek pél­dájára az okszerű gyümölcstermelés és fagondozás terjesztésén szakadatlanul fáradozzanak, s e célból oly helyeken, hol a gyakorlati oktatást jól gon­dozott gyümölcsös kertek és faiskolák létezése elő­segíti, minden év őszén 5-6 napi gyakorlati tan­­n­folyam tartassék, hol a jelentkezők e rövid idő lefolyása alatt, tapasztalt pomologok és fatenyész­­tők által beavattatnának a faültetés gondozás és nemesítés ismereteibe.­­ A miniszteri leirat kü­lönben tudatja, hogy Lukács Sándor miniszteri biz­tos meg van bízva, hogy az egyes gazdasági egy­letek e részbeni felhívásának készséggel eleget te­gyen, s az országban teendő őszi körutazása al­kalmával a faültetés, gondozás és nemesítés isme­reteiből ott hol erre felkéretik, vagy alkalmasnak tartja, ily rövid tanfolyamot tartson. * Az aug. 24-én tartott u. kanizsai gabona és borvásár — mint levelezőnk írja — mind a kiál­lított tárgyak mennyisége és minősége, mint pedig a látogatók száma tekintetében megfelelt a vára­kozásnak. Kereskedők és a gazda közönség nagy érdeklődést és élénkséget fejtettek ki, kivált a vá­sár végén, melyben Pécsről is többen mint kiállí­tók vettek részt. J­s pedig bormintákat városunk­ból Jusztus, Jankovich és Piernikarszky mutattak be, nagyobb eladási ügyleteket azonban nem köthet­,­tek, mert borokra jobbadára csak stájer kereskedők alkudtak olyan árt (4—5 frtot) kínálván azok­ért, melyért a magyar kereskedő azt a mai vi­szonyok közt egyáltal­ában nem adhatja. Azon kö­rülmény, hogy a stájer sógorok borainkat drágá­nak találják, minden esetre érdekes tanulság bor­termelőinkre nézve. (Azért nem szabad a jó magyar bornak kül­földön piacot szerezni, és a vámok leszálítását ki­eszközölni, hogy a sógorok azt potom áron meg­szerezzék, bezzeg ők rongy gyártmányaikkal mo­nopóliumot űznek nálunk.) Nyílt tér*) E­gy helybeli ill.-ad éves tanító jelölt ajánlkozik, előkelőbb házakhoz kisebb fiuk mellé házi tanítóul, naponkint egy-egy órát adván. Bővebb értesítést e lapok szerkesztőségénél nyerhetni. T. ez. Alulirt bátorkodik a T. ez. közönséggel tudatni, miszerint az épületi lakatos munka, taka­­réktűzhely, kazán, valamint fű­téskályhák készítésén kívü­l, még elvállalja az alább nevezett munkákat is, illetőleg azoknak jó minőségben i­s olcsó árom­ berendezését eszközölni, úgymint: Angol (szagtalan) árnyékszékeket ón­csövekkel, — vaskutakat szivattyúk, húzó és toló szerkezettel, zománczozott csövek és ónozott vasrudakkal. — Teljes fü­rdő­ berendezések­ket, ugyszinte egyes fürdőkádakat, fütő szer­­ kezettel és annélkü­l. — Légszesz», tíz és gör« vezetéseket. — Csillárokat, fal könyö­köket, lámpádat, légszasz, petróleum vagy olaj használatra. — Vilanyos jeladókat (szobate­­legraph.) Villámhárítókat a legújabb és leg­biztosabb szerkezeti .l. Mindennemű vas-és réz- főzőedények ónzását. — Sirkeretek és kerítések ké­szítését és felállítását. — Vasfelül világitó tcát és üveg tetőket. — Jledenczéket (Reser­voir) vas, ón vagy ónozott vaslemezekből. Tűz­­mentes pénztárak szállítását és felál­lítását, azok zárainak javítását és uj kulcsok készítését. — Épületi bádogos munkákat. — Tizedes és egyéb mérle­gek átváltoztatását és javítását egyál­talában minden szerkovács (Zeugschmied) munkákat. A m­időn fenni­evezetteket újólag, a n. é. kö­zönség figyelmébe ajánlani bátorkodom, kijelen­tem, hogy az elősorolt tárgyakban előforduló javí­tásokat a legnagyob kézséggel elvállalom, s gom­dosan legjutányosabb áron elkészítek. Teljes tisztelettel Kindl Ferencz, lakatosmester Pécsett. (* Ezen rovat alatt megjelentekért nem vállal felelőséget a szerk. Vagy Ferencz laptulajdonos. Haksch Emil, felelős szerkesztő. Kis József szerkeszti társ. C­s If­. Szk­olc­ Antal, pécsi sörfőzdéjének palacksör raktára »» előbb KISÁGI és Simon a kis-téren az „Elefántéhoz czimzett fű­szerkereskedésében létezik hol megrendelések utánvét vagy előrefizetés mellett rögtön eszkö­zöltetnek árjegyzékem szerint. Kicsinyben egy palack sör ára 5|10 liter 12 krajcár, 35(26—19))) 71» )) )) | 10 liter 15. Magy. kir. engedélyezett katonaképző intézet Budapesten. Az intézet következő osztályokból áll: I. Előkészítés az egy éves önkéntesi vizsgára, II. „ a tartaléktiszti „ III. „ a h­onvédtiszti „ IV. „ a nádapródi „ V. Négy osztályú h­adapród-tanfolyam, melyben ta­­nonczok, 13 évesektől kezdve,­­ a tiszti vizsga letételére előkészíttetnek. A tanfolyamok f. é. október hó 1 -éli nyit­tatnak meg. Kívánatra a növendékek az intézetben szállást és teljes ellátást is kaphatnak. Bővebb értesítés nyerhető. Kleimierle Ferencz igazgatónál 150 (10—6) (Budapest, három korona utcza.) Figyelemre méltó! EKi A DEFICZITTEL ! cím alatt egy röpirat jelent meg, magyar és német nyelven. Irta Deutsch Derson. Ezen művecske népies nyelven írva, a pénz­­­­ügyi napi kérdésekkel foglalkozik és javaslatot ajánl a deficit eltávolítására, minden­­ újabb adó felemelés és kölcsönkérés nélkül. Egyes példányok kaphatók e lap kiadó­ hiva­talában ára 12 kr. Tömeges megrendeléseknél tovább árusítók utánvét vagy az összeg előrei beküldése mellett következő kedvezményben részesülnek: 50 darab megrendelésnél 4 frt 100 , 7 „ 100 „ comissióba 9 „ Megrendelések és előpénzek Schönfeld S. Bu­dapesten, Ó­ utcza 5. sz. alatt intézendők. 182. (6—1) N P? a ** fi: OS­­ a hj CDs O 00 p GO CD CD 3o-CD CDsa & tr1 & CDO co &0^ C6 CD c~h |— CD- er iE 2 ? 3 3 g: & §■ 3 03 03s ^ CDB a? & S3- P o cn N CD *-1 CDPO CO CDs B & nS3 O' DoOP GO CDs OF? CD Alulírott ajánlja a tisztelt közönség­ kiváló figyel­mébe dúsan felszerelt Takarék-Tűzhelyek és vaskályhák RAKTÁRÁT, mely ilyeneket a legújabb modorú francia mintára és közönséges lábon állókat valamint falba rak kot­tákat minden nagyságban mindennemű szoba kályhá­kat pléhből és öntöt vasból fa-, kőszén- és­­Joaks füttösre és egyéb é­szakba vágó tárgyakat a legolcsóbb árak és elismert legjobb szerkezet mellett dús választékban tartalmaz. 183. (2­0) MESTRICS IMRE, lakatosmester. Pécsett, Király­ utca 31. sz. saját házában. Titkos betegségek és azok következ­m­ényei — valamint a fejbőr-korpa is a gyakorlati téren több mint 30 éven át szerzett tapasztalat nyomán — gyökeresen, gyorsan és a szokott életmód megváltoztatása nélkül gyógyit­­tatnak. Pécsett, deákutca 1. számu­ ház emeletében. 173. (18­3) Rendel naponta 11-től 1 óráig. Levelekre gyorsan válaszoltatik. IMZtl. 1876. Árverési hirdetmény. És pedig egy Pflieder-féle kétkarú mérleg két lapos serpen. S’gyanily mérleg egy lap mélyedett serpenyővel: 1 drb tizedes mérleg «| » » r Q 2=-afig\L Ibv£. és fia (Budapest József tér 9. sz.) 156(10—5) hitelesített mérlegekkel dúsan felszerelt raktárukat ajánlják. 5___ 10 15 kilónyi horderővel rel 9.50 10.50 12.50 14.50 17 21 forintért és egy 1 23 6 10 15 kil. hord. 10 11 14 15 19 22.50 ftért 25 50 100 150 . 200 250 300 500 kil. hord. 9.50 10.50 13.25 14.25 26 18 20.50 29 50 ftért. 25 50 100 150 200 260 300 500 kil. hord. 20 11 14.25 15.25 18 20 22 34 ftért. 1 drb egykorú mérleg horoggal TM 100 125 150 200,­25 250 kosárral 5 25 6 7.80 9.60 50 75 100 12 14.40 16.80 19.25 21.60 26 125 150 175 200 225 250 Hitelesített sulyok 6 7.50 9.60 12 50 deka 1 180 14.40 16.80 19.25 21.60 24 2 5 10 20 kilo 26.50 kil. hord. ftért. kil. hord. ftért 30 45 100 70 300 krajcárért továbbá sárgaréz-sulyok, űrmértékek pléhből, rézből és cinből valamint réz és acél lakatosáruk s szerszámok nagyban és kicsinyben a legolcsóbb ár mellett kaphatók._______ A pécs kir e. f. tszék tkvi osztálya részéről közhírré tétetik, Bathé József felperesnek 400 frt. tőke és járulékai miatt alperes Poniquia Bertalan és neje Gruska Luizától biróilag lefoglalt a pécsi 4976. sz. tikben felvett 1900 írtra becsült 4892. hszsz. szöllő és présházra a becsár kikiáltása s az alább következő feltételek alatt közárverésen eladatni rendeltetvén újabban szükség esetén az árverésnek becsáron alól is eszközlésére határnapul 1876. októ­ber II. napja ezen kir. tszék telekk. irodájában­­ d. e. 10 órára kitüzetik. Feltételek: 1. Az árverés kezdetével a becsár 10°/0 vagyis 90 frt bánatpénzül az árverező biró kezére leteendő, mely a vevőtől az utolsó vételári részletbe számítás mellett visszatartatván, ez tartozik a vételár */2 részét" az árverés után azonnal, 1/3 részét az árveréstől szá­mítandó 3 hó és utolsó Vs részét az árveréstől szá­mítandó 6 hó alatt, mégis az utóbbi 2 részletet min­denkor 6°/0 kamatokkal ezen tszéknél lefizetni. 2. A vevő az árverés után azonnal birtokba léphet, a tulajdonjogi bekebelezés azonban csak ak­kor fog eszközöltetni, ha vevő az árverési feltételek­nek eleget tett; az árverési tárgyra C. 1. 2. sorszám alatt Cvetkovics Ferenc és neje részére bekebelezett kőszénásatási szolgalmi jogot új vevő is tűrni tartozik a vétel utáni kincstári illetéket vevő a vételáron fe­lül tartozik fizetni. 3. Felszólíttatnak a jelzálogos hitelezők, hogy kik nem ezen tkkvi hatóság székhelyén vagy annak közelében laknak, a vételár felosztása alkalmával leen­dő képviseltetések végett ezen hatóság székhelyén megbízottat rendeljenek és azok nevét és lakását az eladásig jelentsék be, ellenben hivatalból kineve­zendő gondnok által fognak képviseltetni. 4. Végül felhivatnak mindazok, kik a lefoglalt javak iránt tulajdoni vagy más igényt avagy elsőbb­ségi jogokat érvényesíthetni vélnek, igénykereseteiket, jelen hirdetmény közzétételének utolsó napjától szá­mítandó 15 nap alatt habár külön értesítést nem vet­tek is, ezen tkvi hatóságnál benyújtják, különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván egyedül a vétel­ár feleslegére fognak utasíttatni. A pécsi kir.­tszék mint telekkvi hatóságnak 1876. augusztus 25. tartott üléséből. Kiadta: Nyers Sándor, 187.(3—1) kir. tszéki jegyző. Haszonbéri árverés. A m. kir. egyetemi alaphoz tartozó Pécsvá­­radi uradalomban létező Szilágyi határban urbéri­­leg elkülönített 347 hold föld lesz egy tagba. 1877 évi január 1-től 18­9­4 évre vagyis 1895. évi már­cius 31-ig zárt ajánlati után bérbe adva. A bérbirtok bármikor megtekinthető. Bérleni szándékozók zárt ajánlatukat 1. évi September 25-ig déli 12 óráig a pécsváradi főtiszti irodába adják be, ezen időn túli ajánlat nem fo­­gadtatik el.­­ A zárt ajánlatba ki kell írva lenni azon összegnek, mely bérletképen ajáltatik, továbbá hogy az ajánlattevő a bérleti feltételeket ismeri és azoknak magát aláveti, végre az ajánlathoz csato­landó bánatpénzképen 347 forint akár készpénz­ben, akár hasönértékű állampapírokban. A bérletből kizáratnak kiskorúak, községek mint ilyenek, alapítványi tisztek a fennálló sza­bályok értelmében, végre olyanok kik az urada­lommal bérleti vagy vállalkozói alapon perben ál­lanak, vagy e címen hátralékban vannak. A bérleti feltételek Pécsváradon a főtiszt és számtartósági irodában mindenkor a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Eltérések a feltételektől el nem fogadtatnak. Pécsvárad, 1876. évi augusztus hó 18-án. Lej­tény­ György, 1691 (3-3) főtiszt. 03 03 cs cn "03 £= CD .03 ›X‹£ 'S — 33 0 tj · e ea , · ‘ff-S 03 .8 J 1 j- S sg S ’ A4a» a«=­ tm Jz Blejfile Q SJ si#».-2^3 - a aa -4 s’ 8?f A ® aS|i •o •* 5 fs­­e co C A4 '« m a ■«h o +* ce a r S-i a ce ce „«Illő « g s > fi g ^­S !§ >■ 15 ^ ^ ^ *P3 fa ^ A4 '<X> fi CQ *31 Se « a .2.^1 | c: - : V *3 o VÄ.S ©. J3a* o 2 fia? -o B" CD rr> d'ss N HÜ N CD ö,0- « m'° a 551 09w «-Ó'S ■ — a 1 2 -is « <D N 5* a iTag« ' LÉ fi-0 -r COIin CD O iS < 1» g*.Sf> CS5 fl - M A4 ’3 ^ gjS mmt cn A'cá _o Z& 'S g-S'J ► o* «5 S .21­ S 5? 1 3 “i © • 'S bL 1 f—1 'cp a3 r NJ -C •P M-­­'■U 1­­• •!-( ‘C fi «S 5 - ‘S'cs pa O » R . fi fi­­ ce ce '-*■ u fi fi ce R 2 rfi fi fi M 55^ S » o M g MH “■Sf 6 “ng-s r O 'aj _ bo a c ® M s £m ce fia R^ DD-r 1 s * Ns H r K Ss HN -4 $ 03 cc '03 TÍ 03 jaOD 03 Sh • 03 iíS JJt 1u03 N OQ © N Ä •—.'© S » •5 N fa X H \0) w s s fa ‘© Z- 0 ^ 53 w h s 'fi S+-S -M ce ao IS CN iljj O -I­CS « so . e a m A4 A4 fi w ál J: -p»fi a R U j bp: 1 fi * « *© a - C8 1 ’S ä B PhPQ o3 fi Nyomatott Taizs Mihálynal, Pécsett 1876.

Next