Pécsi Figyelő, 1876 (4. évfolyam, 25-39. szám)
1876-09-16 / 38. szám
Orosz és angol emberbarátok (?) Nagy port vert fel a napi politika egén Gladstone angol exminister a wigh-párt vezérének röpirata, melynek éle a Disraeli vezérlete alatti tory ministerium ellen van fordítva, habár látszólag csak a török kegyetlenséget és barbárságot ostorozza. Gladstone látva a tory kormány rövid időn kivívott rendkívüli sikerét, mind a bel, mind a külpolitikában mértéktelen irigység szállta meg lelkét, de attól is fél, hogy ezen siker a tory kormányt sokkal tovább tartja fen, mintsem azt ő és pártja óhajtaná, ezen irigység és félelem annyira elvakította különben nem homályos látását, hogy nem tartózkodott egy röpirattal egész államférfiúl reputatióját tönkre tenni. Mintha a történelem a szent (?) inquisitio borzadályait, a spanyol-angol rabszolga kereskedés iszonyait, ama kegyetlen öldökléseket, melyeket a brittek a zöld sziget (Izland) lakóin véghez vittek, vagy miket Keletindiában egy század óta koronkint folytatnak, fel sem jegyezte volna, mintha nem úgy szólván napjainkban történtek volna ama vérlázító kegyetlenségek rablások és gyilkosságok, melyeket egy orosz, egy osztrák kormány a népjog ellenére a lengyeleken, a jogtéren álló és küzdő magyarok ellen elkövetett, mintha századok előtt történt volna a vendégül befogadott és legjobb földekkel megajándékozott rácoknak 1848. évi lázadása, az elfogott védtelen magyarok, nők és gyermekeknek elevenen elásása, elevenen megsütése, és százféle más kegyetlenkedések, mikről a töröknek fogalma sincsen, miket a török soha el nem követett. — Gladstone igazi jezsuita hyppokrizissel megtámadja a törököt, és ezzel a török kormányt támogató angolt, és ajánlja szövetséget a három császárral oly célra, hogy nem csak Szerbia és Montenegró önállósága fentartassék hanem Bosnia, Hrcegovina, és Bulgáriából is önálló államocskák képeztessenek, — szóval Angolország nyilvánvaló érdeke ellenében pártolja az orosz törekvéseket csak úgy, mint Tisza Kálmán a magyar érdekek ellenében az osztrák érdekekért küzd. Szentségtelen ajkára veszi a humanismus eszméjét és azzal kíván hódítani ugyanaz néhány a töröknél vadabb — csak külsőleg keresztény népecskék előnyére, ki 1849. évben zsebre dugott kézzel nézte hazánkban a vérözönt, Magyarország ősi alkotmányának eltörlését, az idegen orosz beavatkozást, a vérebek működését, — ugyanaz, kit akkor a török megszégyenített, mert az angolénál őszintébb humanizmusa még az orosz-osztrák háború fenyegetésre sem engedi meg a magyar menekültek kiadását. Hasztalan gyűjti Gladstone egy öszvecsődített buta tömegnek helyeslő ordításait, az irigységtől elhomályosult szemei nem engedik neki belátni, hogy önmagát elárulta a műveit Európa előtt, hogy Angolország intelligenciája neki soha meg nem bocsájthatja az angol világos érdekek elleni orosz célzatú izgatásokat. Hátha a török az angol és osztrák magyartól elhagyatva sőt megtámadva a végletekre határozza el magát, hátha el nem fogadja többé, ha nem tűri továbbra az önző nagyhatalmaknak jó tanács színe alatt űzött beavatkozásait belügyeibe. A török lapok kijelentései azt mutatják, hogy az ily elhatározás igen közel áll, hogy az egy időre 800.000-nyi sereg előállítására még képes török hatalom nem fogja gyáván oda hagyni Európát, hanem előbb pusztává alakítja át a balkáni félszigetet. Azután ki áll jót arról, mire nem képes még a felzaklatott, álmából felriasztott mohamed vallású nagy tömeg, különösen minő hatása lenne a keletindiai hitsorsosokra a fanatismus felkorbácsolása? — Angliának jól kell vigyázni, nehogy az Európából kizavart mohamedán elem Indiában tízszeresen viszszaszerezze azt, amit itt elvesztett, ezen szerzemény pedig csak Anglia rovására esik. Jól tudjuk, hogy a két kis fejedelemség lázadása, a megelőző hercegovinái, és bosniai felkelések orosz biztatások eredményei, hogy a nagyhatalmak komoly szavára nem mertek volna mozdulni, jól tudjuk, hogy ezen lázadások csak ürügyet adnak az erősebbek beavatkozására, el voltunk erre készülve és nem is vártunk egyebet, de azt sem vártuk, hogy egy angol pártvezér az irigység szenvedélyétől elragadtatva angolellenes és orosz érdekeket pártoljon. — Az osztrák gyártmány a szivarok, és dohányneműek behozatala által a magyar állami pénztár évek óta érzékenyen megrövidítetik, a károsodás az utóbbi években (a magyar kincstári gyártmányoknak kritikán alóli rosszasága miatt) rendkívüli mérvben nagyobbodott. A magyar pénzügyminiszernek vagy nincs hatalma, vagy nincs bátorsága a törvényellenes állapotnak végére járni, mert az osztrák pénzügyminiszter nem akarja feladni a reá nézve nyereséges geschäftet egy szomszéd állam polgáraitól jelentékeny adót szedni, a megindított alkudozásoknak tehát vége hosszát nem érjük el. Tanácsolnánk Széllnek, legyen viharrá, ne vesztegesse az időt alkudozásra, hanem járjon el a szomszéd megkérdezése nélkül úgy, mint a magyar állam joga tartja, de úgye erre sohasem lesz bátorsága? Nem is lesz belőle így még báró sem, 110 hát legalább gyártasson itthon jobb szivart és dohányt, akkor majd nem megy ki a pénz osztrák gyártmányra. — A minsztériumok köréből hozza az „El.“ a következő híreket: A közös hadügyminisztériumban igen serényen dolgoznak a katonai büntető törvényjavaslaton, s az rövid idő múlva elkészül, úgy hogy az idén parliament tárgyalás alá kerülhet. — Az igazságügyminisztériumban a statistikai kongresszus több francia és olasz, meg orosz tagja látogatást kértek, mikkel nekik a legnagyobb előzékenységgel szolgáltak. — Azután pedig meglátogatták a budapesti kir. főügyészséget, hol hasonlóképpő felvilágításokban részesültek. — Tisza Kálmán kormányelnök úr hazajöttével még az első napokban minisztertanács lesz, melynek a fődolga: az országgyűlési tárgysorozatot megállapítani. Ugyanis, a kormány egy csomó törvényjavaslatot elkészített; meg kell határozni, hogy a nagy közgazdasági kérdések mellett mily rendben tárgyaltassanak. A törvényszékek reductiójának befejezése után az igazságügyminisztérium összeálította a nyugalomba helyezett bírák koráról és munkaképességéről az adatokat, s azon örvendetes eredményt konstatálta, hogy amíg a bírói kart igazságszolgáltatásunk hasznára tisztességesen megepurálta, addig semmi magánérdekeket nem sértett. Mert a nyugalomba helyezett bírák nagyobbára olyanok, akiket koruknál s ennek következtében meggyengült munkaképességüknél fogva rövid idő múlva nyugalmazni kellett volna, így az államra is csak oly nyugdijak nehezültek, melyeket különben sem kerülhetett volna el. (Hej pedig de sok biró van még tevékenységben, (?) kit még kinevezése előtt nyugdíjazni kellet volna.) A pénzügyminiszter végre valahára elrendelte, hogy a fagy által károsodott vidékeken az adóvégrehajtások beszüntettessenek, vagy azokat „kímélettel“ hajtsák végre. A károsult birtokosok fölsegélyzésére kölcsön s vetőmag fog adatni, amiről a törvényhozás elé terjesztendő törvényjavaslat fog rendelkezni. Ama pénzügyminiszteri rendelet úgy látszik a pécsi kir. adófel- Ügyelőséget nem kötelezi, mert noha városunk lakosságának nagy része közvetlen a szőllőművelésből él, a bortermést pedig már hat éve felváltva a fagy és jégeső tönkre tette, minek következtében az iparosok és kereskedők üzletei is csak tengődnek, az itteni kir. adófelügyelőség mégis azon van, hogy a város az eddigi három adóvégrehajtó mellé még négyet nevezzen ki, hogy azután teljes erővel folytathassa a bajszot. Aznapokban láttuk a városi pénztári hivatalhoz végrehajtás végett áttett bélyeg és közvetlen illeték-hátralék szörny kimutatásait, de arról is meggyőződtünk, hogy ezen illetékek nagyobb részére nézve a kivetés helytelensége ellen felszólalás történt, amit elintézetlenül hagytak évekig, mig az illetéket kíméletlenül behajtják, — nagy része már be van fizetve, mig ismét egy tekintélyes rész éppen úgy beszedhetlen lesz, mint a sommás perekben megítélt tartozások nagy része végrehajtási alap hiányában örökre fizetetten szokott maradni. — A király szept. 11-én, reggeli 7 órakor érkezett meg II.-Szebenbe. Útjában több helyütt küldöttségek fogadták, Szolnokon kissé tovább időzött. Aradon estve utazott át, a lobogók és virágokkal díszített pályaudvart nagyszámú közönség lepte el és lelkes éljenekkel üdvözlé a királyt, kiderült kedélyben látszott lenni s ott 18 percig beszélgetett a megyei és városi kitűnőségekkel. II.Szebenben Wächter főispán magyar nyelven üdvözlé a királyt és tőle magyar választ is nyert, ott voltak még Fogarassy püspök, Román és Vancsa érsekek, Pavel, Metián és Mihályi püspökök. A király a vöröstoronyi szorost fogná meglátogatni és talán a vajdahunyadi vár építkezéseit és 14-én Gyulára érkezik a honvédcsapatok hadgyakorlatának szemléjére. — A királyné szept. 16. oda hagyja Miramaret, egyenesen fővárosunka jő, hová Maria Valeria főhercegnő 23-án követi, Gödöllőn a kastélyt diszitik és a káposztásmegyeri vadász tanyát is rendbehozzák. — Egy magyar tengeri gőzhajótársaság alakítása iránt egy három tagból álló consortium ajánlatot tett a magyar kormánynak. — E consortium tagjai Mandeclay Sons and Field, Andrew Leesley and Comp és a bremeni északnémet Lloyd. Az ajánlat feltételei szerint a vállalat 10 millió arany forintot alapítatnék, melynek felét a magyar állam venné át. Az államvasutak nagyobb kereskedelmi s forgalmi központokra nézve külön állomási tarifákat szabnának meg s a Fiumébe menő vagy onnan jövő árukat maghatározott rövidebb idő alatt szállítanák. A belügyminiszter elnöklete alatt e hó 15-re tűzetett a főispánok azon értekezlete, melyen az uj törvényhatóságok szervezkedésével kapcsolatos kérdések s főleg a házi pénztárak felállítása volt tárgyalandó. Táréa, tempereur l’adit! — A császár parancsolta. — Szegény bukott Caesar! ki ott nyugszol távol hazádtól Albion földében, felejtve a világtól! Egyszerű koporsód felett csak elhervadt özvegyed és koronátlan fiad kesereg, más senki, senki! Pedig!............... Volt egyszer idő, midőn ráncba vont homlokodtól remegett egész Európa, midőn a diplomaták lesték, hogy mit válaszolsz az uj évi üdvözletekre, s midőn eljött a nevezetes nap, nagybátyád a nagy császár halálának évnapja s ott álltál a „dicső hadsereg“ utolsó maradványaival a világ legnagyobb hadvezérének koporsója előtt, egy könycseppedből veszélyt, közeli háborút jósoltak. Azok az „arany idők“ elmúltak! Elbuktál s száműzetésed alatt könyörült rajtad az a kaszás, aki nem néz, hogy hova vág! Kevés volt neked önhazád s íme poraid most idegen földben nyugosznak. És a föld azért mégis forog tovább. E pur si muove! Menjünk vissza egy évtizeddel. A tuileriák dísztermeiben harsog a zene. Rendjeles tábornokok, divatos ruhába öltözött és gyémántokkal ékesített palotahölgyek, követek, diplomaták,udvaroncok sétálnak fel s alá s a terem minden zugában kedv és zaj uralkodik. III. Napoleon császár névnapját ünnepli. A császár ott áll egy ablak mélyedésnél és három férfiú veszi körül. Ah, hisz ezek ismerős arcok! Az aköpcös polgári ruhába öltözött dandy Monsieur Maupas — a rendőr prefet, az előtt rendőr volt, az a mókus képű férfiú, ki oly bizalmasan beszélget a császárral, nem más, mint Morny belügyminiszter úr, azelőtt bukott defraudans, a rosz világ még azt is teszi hozzá, hogy a császár törvénytelen öcscse, és végre az a rendjeles tábornok, ki oly egyenesen áll, hogyha a palota rászakadna sem hajolna tán meg, az Persygni tábornok, alias Fialin, volt őrnagy, anyja mosónő volt a Quatier-Latinban. Mind a három tetőtől-talpig tizenhárom próbás gazember, a boulognai és a strassbourgi merénylet s végre a párizsi decemberi államcsíny főbb eszközei — kik nélkül Bonaparte Napoleon Lajos herceg sohasem lett volna császár. A császárt nem látszik érdekelni a zene s nyugodtan beszélget a rendőrfőnökkel. — Maupas úr! — kezdi a császár a beszélgetést — nem vagyok önnel megelégedve. — Miért felség ? — kérdi ijedten Maupas úr. — Nem mehetek végig a boulevardon életveszély nélkül, — felel a császár — alig pihentem ki magamat a múltkori Orsini-féle bombamerénylet ijedelmeiből, máris tegnapelőtt valaki, midőn a Palais Royalban sétáltam, rám lőtt, de szerencsémre nem talált. Ezt mind nem számítom fel önnek hibájául, de néhány nap óta észrevettem valamit .... — Sire! — szakítja abba Maupasur. — Demitoff orosz követről kegyeskedik beszélni ? — Hogyan? Ön tudja? — Ah Sire! — fejelt ravasz mosolylyal a rendőrfőnök — előbb tudtam, mint felséged! — E fickó viselete nekem nem tetszik — máj, mogta a császár, Méltón! fölséged — szólt közbe Moray úr. — Ön is tudja ? — kérdé csodálkozva a császár. — Sire ! — felel Moray úr, magához húzva Persygnit — mi hárman mindent tudunk. (Az igaz, hogy ők hárman „mindent“ tudtak.) — Mit tegyünk tehát ? — kérdé a császár. — Sire! — szól Maupas úr — szíveskedjék velem tizenegy órakor a park lúgásába jönni, ott majd megfontoljuk, hogy mit tegyünk. — Eh bien! — jól van! — felel a császár. — Hanem parbieu! — dörmögé magában Persygni — mert ebből baj lesz! — Mit morogsz öreg? — kérdi a császár. Persygni nem válaszolhatott, mert a zenekar e pillanatban hatalmas tust kezd meg, a csillárok jobban kigyúlnak, a houssierek felnyitnak egy szárnyas ajtót a főudvarmester megjelen és kikiáltja: — L’emperatrice! — A császárné! Madame Eugenie kisérve palota hölgyeitől, megjelenik. Az összegyűlt vendégsereg sorfalat képez. Eugaia császárné gyönyörű termetét ez alkalommal kék színű, aranynyal átvert selyemruha s fejét egy koronaszerű gyémánt-diadém ékesíté. Az előtte hajlongó udvaroncokat bájos mosolylyal üdvözölve, egyenesen a császárhoz megy. III-ik Napoleon feszes udvariassággal üdvözli a császárnét, mint ahogy üdvözölte volna tán Howard Sophiet, ki herceg korában kedvese volt; karját gyújtja oda s körül sétálja vele a termekét. Sacre bleu! — dörmögi Maupashoz fordulva Persygni tábornok — a császár ma nagyon tartózkodó neje irányában, pedig fejemre mondom hogy nincs szebb nő nálánál Európában. . Ne zajogj Fialin - felel Maupas úr — hiszen tudod miért! —, ah nézd csak most távozik a császárné — a császár ide int — megyek. Isten veled! S azzal ott hagyta Persygnit. Alig távozott el a császárné, midőn a császárMaupasval együtt a lúgoshoz sietett. A császár unatkozni látszott, mert szivarra gyújtott. — Maupas úr! — suttogja a rendőrfőnökhöz fordulva — ha ez igaz lenne — mon Dieu! . . . E pillanatban a rendőrfőnök elfeledve minden hiedelmet, megrántja a császár kabátját. — Oda nézzen sire. A császár a mutatott irány felé néz. A lugastól mintegy tíz lépésnyire egy padon két alak ül, bizalmasan beszélgetve egymással. — Nézze csak fölség! — suttogja Maupasur — az egyik férfiú, a másik nő, a férfiú Demitoff orosz követ, a nő pedig .... — A császárné! — vág szavába hirtelen a császár. — Maupas tegye kötelességét. A császár gyorsan eltávozott, Maupas ur pedig odament a párhoz. Az orosz követ rögtön elfutott, Madame Eugenie pedig büszkén nézett szemébe a rendőrfőnöknek. — Uram! — szólt sértett hangon a császárné. Maupas ur udvariasan hajtja meg magát és felel: — Madame! Castle-Houseban most igen érdekes Steaple Chasseék vannak, szíveskedjék intézkedni, hogy holnap rögtön utazhassék. — Uram! — szólt a császárné — ez sok. Kinek a meghagyásából merészli ön ezt nekem mondani? — L’empereur l’adit! (A császár parancsolá.) Másnap a hivatalos „Moniteur“-ben a következő sorok álltak: „Ő felsége a császárné megrongált egészségének (?!) helyreállítása végett — Angliába méltóztatott utazni.“ Demitoff orosz követ pedig hogy, hogy nemegyszerre csak azt vette észre, hogy hermelint vadászgat Szibériában. És miért? Mert: „l’empereur l’a dit“ (H. K.) 38-ik szám, IV. évfolyam. Hirdetések ára: Egy négyhasábos petit sor egyszeri megjelenéséért 8 kr. többszöri megjelenésnél árleengedés adatik. Minden hirdetés után 30 kr. bélyeg díj fizetendő. A nyílt tér 1 petit sora 10 kr. A hirdetési dij előre fizetendő. Előfizetési díj: Postait vagy Pécsett házhoz küldve: egész évre 5 ft., Ifiévre 2 fit. 50 kr., negyed évre 1 ft. 25 kr. egyes szám 15 kr. Megjelenik minden szombaton. Egyes számok kaphatók Weidinger N. könyvkeresk. (Széchényi tér). Szerkesztői iroda: A lap szellemi részét illető közlemények és előfizetések a szerkesztőséghez, a hirdetések pedig a kiadóhivatalhoz intézendők. Elő- Kiadó hivatal: Ferenciek utcza 22. sz. I emelet: fizethetni helyben: a kiadóhivatalban, Blauhorn Antal úr a városházi épületben, Lili János úr a budai külvárosban, Böhm C. F. Taizs Mihály nyomdájában . Kéziratok vissza nem küldetnek úr a szigeti külvárosban lévő kereskedésében, és Feszti K. úr könyvkötő üzletében, valamint a vidéken minden postahivatalnál. Majláth tér 22. szám alatt. . ..I ..........— " ——gBaggiaBMiaäii^ai a—■■■■■■■ KÜLFÖLD. Konstantinápoly. A kardfelövezés ünnepélye megtörtént. Abdul Hamid szultán a mecset közepén a kutahiai seikhtől Ozmán kardját átvévén, fogadalmat tőn a hit és a birodalom védelmére s isten áldását kérte imájában a birodalomra. Hogy a szultán a hit és a birodalom védelmére tett fogadalmat megtartani erős akarattal is bír, már is több jel mutatja. Ugyanis: a porta külföldi kép-