Pécsi Figyelő, 1879 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1879-11-08 / 45. szám
________| Válságos “állapotok. Az európai egyensúlynak 1815- benBécsben összekalapált rendszere összedőlt és azóta úgy a politikai mint a társadalmi állapotok oly válságba jutottak, melyből 1848-tól mostanáig sem voltak képesek kijegeczesedni, sőt a harminca éves haos mindinkább nehezebbé tette a felmerült kérdések megfejtését, az ellentétek kiegyenlítését. A megfejtés, a kiegyenlítés most már békés után egyáltalán lehetetlen, vihar készül, ez fogja meggyógyítani Európa betegségeit, ez fogja hazánkat is kiragadni azon szánalmas rabszolgahelyzetből, melybe a Deák- és Tiszapárti kormányok házafiatlansága belesülyesztette. A berlini kongreszszus haszontalan műve három évig sem lesz képes Európában a nyugalmat fentartani, sőt éppen ezzel vetették meg alapját az általános bonyodalomnak, mert a kongreszszus egyik fratalmat, egyik népet sem elégítette ki. Az oroszt legnagyobb részt megfosztotta rengeteg vér és pénzbe került győzelmeinek sikereitől, a török birodalmat Európában egy hitvány foszlánnyá tette, ellentállásra képtelen, névleges főuralma alatt a tartományok féktelen lakossága ahány nemzetiségű és vallásu, annyi irány felé törekszik és e törekvésének mindinkább érvényt szerez. Az oláhok az orosz sereg melletti harczban hozott áldozatok fejében megjutalmaztattak legtermékenyebb tartományuk, Bessarabia elrablásával, a szerbeknek egész Boszniára, a csernogorczoknak Herczegovinára fájt a foguk, hoztak elég véráldozatot, de nem kapták meg, amit akartak, kaptak némi foszlányokat a törökalbán területből, melynek lakossága ellenséges érzületű irányukban. Mit kaptunk mi Bosznia- Hercegovinával, nem kell részleteznünk, a felvett occupational kölcsönök kamatait naponta dobálják ki a szegény ember utolsó ágyneműjéből és ha maradt volna a vetőmagból is, és amit a szegénységtől már nem lehet kisajtolni, ki fogják pótolni az új adókból, a ki bírja, meg fogja fizetni ezentúl és mig az adó falapja — egész vagyona kimerül,a ki nem bírja, kétségbeesásbe megkísérti a sorsjátékot, — adót fizet önkénytelenül a proletár is és a proletár nép ijjesztő mértékbenszaporodik. Az olasz, a német birodalmak egyesítése nincs végrehajtva, a franczia nép reclamálja elrablott tartományait, az angol uralom Ázsiában fenyegetve van az orosz által, a dán sem felejtette még el Schlezwig elcsatolását. Elégületlenség a hatalmak biztalói, elégületlenség az elnyomott, kizsarolt népek közt, ez állapotok tarthatlanok, ideje már hogy az örökös bizonytalanságból észszerű, tartható, konszolidált állapotok alakuljanak. Európa fegyverben áll harminc év óta, ez és az állapotok bizonytalansága kimeríté a népek erejét, észszerűen kinek lehet kedve befektetéseket tenni oly vállalatokba, melyek gyümölcsözése állandó meggyökerezett közjogi, közgazdászati és magánjogi viszonyoktól feltételeztetik ? Harminc év óta bizonytalanságban lézengünk mától holnapra, a kormányok, az üzletemberek sem gondolnak a jövőre, az ingó tőke, mert könnyen mozgósítható, nagy fölénybe jött az ingatlan fölé, ennek értéke végnélküli sülyedésben van, pedig az utóbbi képezné az államnak legszolidabb alapját. A hadseregek számát és felfegyverkezésük költségeit felcsavarták már a netovábbit, Európa egy nagy katonai laktanyává lett átalakítva, ami ezen kívül áll, az nem egyébre való, mint hogy szolgáltassa az élő és holt anyagot a hadsereg eltartására és szaporítására, hogy elburja-e és meddig? — azt nem kérdezik és az intézők sokkal korlátoltabb elméjűek és dölyfösebbek, semhogy e kérdéssel foglalkozzanak is. Üdvözöljük szivünkből a nem ' ■ TRECE JL Örökségem. A nagyvilág összes kincséből Két ifjú lánykát bírtam én; Oly boldog és vidám voltam ekkor, Mint kis madár a völgy ölén.] Az egyik kékszemű angyal volt, Vállára hullt arany haja ; Lelkem övével összefűzte A testvériség szalaga. Sötét hajat viselt a másik. Bogár fekete volt szeme, A szerelemnek rózsaláncza köté össze szivem vele. De hogy múltak a napok s évek, Az egyik: a szentlébb meghalt. . . Még jól ki sem sírtam magamat, A másik : a szebbik — megcsalt! Most egyedül bolyongok itt fenn, Nem nyújt vigaszt semmi nékem : Veszteség szülte bú . . . s csalódás-----Ez lett az én örökségem. Paál Gyula. Tanács. Szőke kislány mondok néked valamit. Légy szerelmes, szeress híven valakit. Én próbáltam, akár ki mit beszélhet .. . Szerelemmel leggyönyörűbb az élet. Hogy ne volna pompás ez a földi lét. Ha bírhatjuk valakinek a szivét, Teszem hozzá: én bírnám a tizedet, S amint illik, te pedig az enyémet. Nem akarlak rábeszélni galambom. Hanem hát csak légy szerelmes azt mondom, Fiatal vagy s én sem vagyok vén legény, Összeillünk: — légy szerelmes én belém! — Feri, merengés. Sok is tán a dal már mindig ugyanarról: Kínozó szerelem, megtört szívű remények. Nincs is talán senki, aki hamar értse, Nincs is talán senki kit meghat az ének. Ne legyen, nem bánom Ne szeressen senki, ne sirasson senki E czudar világon. Nem kérdezem tőled, hogy szived mit érez Egy élőhalottnak fájó panaszára, Talán nem is érted, mit is érdekelne Haldokló szivemnek végső dobbanása ? Pedig az is tied. Nem találsz te soha ezen a világon Több ilyen hű szivet. Fény kellett te neked, nem a szív melege, Pompás virágcsokor, nem egy pici rózsa. Hideg ám az a fény, megfagyhatsz mellette, Akkor egy szerető szív hej, de jó vóna. Ki fog úgy szeretni Ha én már nem leszek ? oly híven oly forrón Soha soha senki ! Van egy régi nóta régi igazságról : A szegény embernek nem szabad szeretni. Amit én adhatok emlékül te neked, Mások emlékéhez képest talán semmi. Egy kis piros rózsa. Magam szakítom le ajkamon neveddel, Rólad ábrándozva. Vagy egy kis dalt adok teli szerelemmel Hogy szép vagy mint angyal mely a földre száll a Hogy szeretlek szivem lángoló hevével . . . Hiába dalolok nem hallgatsz te rála. Jobban tetszik neked Hogyha élő szóval, csábos ajkkal mondnak Hazug érzelmeket. Fekete felhős ég, halavány csillagok, Mondjátok lehet e köztetek feledni ? Gyászoló jó anyám te hideg, kopár föld Ellehet-e húmat kebledbe temetni? Vagy egy kis bokorba? Hogy egykor fölötte a síró csalogány Örök bút dalolna. VII. évfolyam. Előfizetési díj: Postán vagy Pécsett házhoz küldve: egész évre 5 ft., félévre 2 frt. 60 kr., negyed évre 1 ft. 25 kr. egyes szám 10 kr. Megjelenik minden szombaton. Egyes számosapaták: Weidinger N. könyvkeresk. (Széchényi tér). Szerkesztői Iroda: Ferencziek utczája 22.sz.I- emelet, Kéziratok vissza nem küldetnek Pécs,1879. november 8-án. A lap szellemi részét illető közlemények és előfizetések a szerkesztőséghez, a hirdetések pedig a kiadóhivatalhoz intézendők. Előfizethetni helyben: a kiadóhivatalban, Bianhorn Antal úr a városházi épületben, Lili János úr a budai külvárosban, Böhm C. F. úr a szigeti külvárosban lévő kereskedésében, és Feszti Károly úr könyvkötő üzletében, Király utca (nemzeti casinó épület), valamint a vidéken minden postahivatalnál. 45-ik szám. Hirdetések ára: Egy öthasábos petit sor egyszeri megjelenéséért. 6 kr. 3* *szom 5 kr., 10 szemért 4 kr. fizetendő. — Minden hirdetés után 30 kr. bélyeg dij fizetendő. A nyilt tér 1 petit sora 10 kr. A hirdetési dij előre fizetendő. Kiadó hivatal: Taizs Mihály nyomdájában Majláth-tér 2. szám alatt. sokára kitörendő vihart, mert óhajtjuk a megmérgezett légkör tisztulását, óhajtunk konszolidált köz- és magánjogi állapotokat, — óhajtjuk az erkölcs és jog uralmának inaugurálását, üdvözöljük a kitörendő vihart, mert óhajtjuk mindenek előtt a békét. — Szapáry geóf pénzítzletéről következőket írja „Pester Journal* . Értesüléseink szerint Szapáry gróf legújabban körülbelül 10,000 frt értékű földtehermentesítési kötvényeket váltott be egy budapesti váltóházban: a szóban forgó javaslat beterjesztése napján a budapest-dorottya utcai „Magyar váltóleszámítoló banknál személyesen 110,000 frt értékű ugyanoly papirost adott el. Ugyanaznap és ugyanott Leeb miniszteri tanácsos 60,000 frt, egy másik miniszteri tanácsos 10,000 frt értékű fölteher érintési kötvényt értékesített. Végre Szapáry gróf neje jelent meg ugyan azon bankban, hogy 70,000 ft értékű szőlődézsmaváltsági kötvényt adjon el; a grófné kívánságára a pénz lakására küldetett. A tőzsdén beszélik, hogy a pénzügyérz vasúti papirosokat vett a kötvényekért kapott összegen. (Tudvalévőleg e papírok a pénzügyminiszter által tervezett beváltási haladék folytán 6árttal estek a börzén, legújabban azonban e törvényjavaslatok visszavonását híresztelik.) Aebreczeni ref. egyhzi elöljáróság ismételt választásánál a politikai állás szerint alakulván a pártok, a függetlenségi párt 2200 szavazattal győzött a kormánypárt törpe 200 szavazata ellen. Az eddigi egyházgondnok és a polgármester még egyszerű presbyternek sem lett megválasztva. Bizony ha a hivatalos nyomásnak titkos szavazat által elejét venné a választási törvény, a magyarság lakta vidéken mindenütt így buknék meg a kormánypárt. A védtörvényben kilátásba helyezett katonai illetékek kivetése felett a törvényjavaslat elő van terjesztve. Ezen illetékeket a katonai szolgálat alól felmentettek kötelesek fizetni 19—30 éves korukig. A törvényjavaslat következően rendelkezik : A katonai illetékek fejadó alakjában vettetnek ki, mindazon férfiakra, kik családi vagy testi hiányok tekintetéből a hadkötelezettség alól véglegesen felmentvek. Az illetékek a hadkötelezettség tartamára, tehát 12 éven át fizetendők és több cathegóriákra oszlanak. A minimális taxa fejenként 1 frt, mely fizetésképtelenség esetében az illetőségi község által fizetendő. A magasabb illeték 3 frt, a legmagasabb 100 frt fejenként és évenként. Remélik, hogy e czimen 400.000 frtot hajthatnak be az első évben, s hogy Nem vágyom én mégse csillag, felhő közé, Hátha megtudnád azt, hogy én sírok ott fenn. Nem temetem búmat le a föld ölébe Elregélné egykor a virág kezedben. Bokorba se vágyom, Hogy a kis csalogány se üldözzön búmmal Egyetlen virágom! ____ y■» A színész jubileuma. — Igaz történet. — Szegényes szobácskában, rozzant asztal mellett Ül a veterán. Arczára halvány világot vet a pislogó mécs. Szoborszerű merevséggel néz az előtte levő szinlapra, mely holnapra a „Babér és koldusbot“ művet hirdeti. „Ötven éves jubileumom!“ Így sóhajt s szeméből két könnycsepp hull a szinlapra, egyik az öröm, a másik talán a fájdalomé! Ajkára mosolyol , mindent elfeled. — Körülnéz, mintha keresne valakit, kivel örömét megossza, oh! de nincs senkije. Kik őt szerették, azok már rég a sírban nyugosznak, kiket ő szeretett, azok hálátlanul,elhagyták. Egyedül maradt a vélt örömök és hiú remények fejfája gyanánt! Úgy érzi, hogy nem birja el az örömöt, mert hisz a holnapi nap lesz a legszebb egész életében; holnap üli meg 50 éves jubileumát a színpadon; — a színpadon, mely még most is oly kedves neki! Ötven év! . . . Mivel töltheti el a félszázadot? — miben élte azon időt ? . . . „Tiz évet abból sanyarú nélkülözésben, tiz évet csalárd reményekben, tizet terhes küzdelemben, tizet otthontalan vándorlásban, kilenczet a színpad deszkáin; egy évet számíts a dicsőségre s egy napot a boldogságra és örömre s meg van az 50 év!“ — Az ötven évet felejti ez egy napért s kik eddig szánták most irigyelhetnék tőle e nap örömét. Nem jut most eszébe, hogy mit egykor a dicsőség aggatott rá, azt már letépte a kor; nem sóhajtja vissza ifjúkorát, nem siratja az ifjúkor meghiúsult álmait, nem érzi ezen összeg évről-évre emelkedve 12 év alatt 5 millió forintra fog felszaporodni. A Somogymegye bizottsági közgyűlésén Szilay Károly indítványára egyhangúlag elhatároztatott, hogy a földtehermentesítési és szőlődézsmaváltsági kötvények kisorsolásának elhalasztása tárgyában előterjesztett törvényjavaslat ellen a megye a nemzeti becsület érdekében óvást tesz. — Egyúttal tiltakozó feliratok végett a többi törvényhatóság is megkerestetik. — A kényszeregyesség kérdése a főváros kereskedői és iparosai között élénk mozgalmat szült. A kereskedők és iparosok nagy zömének legközelebb tartozott értekezlete bizottságot küldött ki a czélból, hogy a kormánynál és törvényhozásnál oda működjék, hogy a kényszeregyezség csakis törvényileg meghatározott minimál hányad mellett engedtessék meg. A bizottság egy része tartózkodni akar még a nagyobb kiterjedésű mozgalomtól, habár a minimál hányadot a forgalomra nézve életkérdésnek tekinti 70—30 millió értéket képviselő, mintegy 300 ra menő kereskedő és iparos, ezek között kiváló cégek, aláírásaik által oda nyilatkoztak, hogy a hazai kereskedelmet és ipart veszély fenyegeti, ha a kényszeregyezség intézménye minimál-hányad korlátozása nélkül hozatik be, mint ezt a kormányjavaslat szándékolja. A minimál-hányad csekélyebb számú ellenei azzal igyekeznek kereskedőket és iparosokat álláspontjuknak megnyerni, hogy a minimum maximumot jelent. És értelemben mintegy 180 nagyobbára külföldi czég adott nyilatkozatot, melynek értéke érzékenyen csökken, ha tekintetbe vétetik, hogy magán után nyert értesülésükk szerint több, a minimum ellen nyilatkozó, czég utólag kijelentette, hogy a nyilatkozatot azért írta alá, mert a minimumot előtte mint maximumot tüntették föl. A földteher mentesítési és szőlődézsmaváltsági javaslatok tárgyában a kormány s a Rotschild-csoport között valószínűleg már legközelebb értekezletek fognak végbemenni. A pénzügyminiszter ugyan kijelente, hogy nem szándékozik a javaslatot visszavenni, de ha az állam hitelezői nagyobb mennyiségű rente átvételét felajánlják, talán megpuhul a pénzügyminiszter kemény szíve is, — különösen ha a kormánypárti körökben felvilágosítják arról a kormányt, mint ezt a „P.LL“ teszi hogy a javaslatot is lehet visszavonni, s a kormány is megmaradhat. Az állam hitelének nagy érdekeiről lévén szó s másrészről alig szenvedvén kétséget, hogy a képviselői többség miatt a kormány ugyanazt teheti, ami neki tetszik — a javaslat beterjesztése által keltett bajok valóban csak a javaslat visszavétele által látszanak orvosolhatóknak, az agy gyöngeségét, nem a testi fájdalmakat, mert a holnapi nap öröme tölti be egész valóját. — Elhiteti önmagával, hogy azért kell lenyugodnia, mert mécsében az olaj fogytán van s nem érzi, hogy a sanyargatott, roskatag test mint húzza szalmaágyára !. ..* * * Az ifjúság mulat. Víg zene, hevitő bor, kitörő kedv élénkítik a társaságot; rázzák a farsang csörgő sipkáját; a vendéglő zúg a lelkesedéstől. „Rövid az élet, örök a sír.“ — „Húzd, ki tudja meddig húzhatod“ — ezen mottókat adják szájról szájra. — Holnap kegyeletes ünnepélyünk lesz — zavará meg a pohár őrités alatti csendet a társaság egyetlen ősz tagja. — Miféle kegyeletes ünnepély lesz az bátyám? — B. veterán színészünk ötven éves jubileuma s én indítványoznám, hogy emlékezzünk meg szegényről. — Ugyan hagyjon békét azzal a vénséggel ! — Vénség?! ..Biz’ ő már régi napszámosa a nemzetnek s annál méltóbb, hogy róla megemlékezzünk. — Bátyám olyan, mint az egyptomiak voltak : midőn mulattak, előhozatták őseik múmiáit, hogy azok látása mérsékelje jó kedvüket. — Ne legyünk igazságtalanok öcsém, mert amilyen mértékkel te mérsz, olyannal mérnek egykor neked is! — Hát nem elég, hogy naponta végig hallgatjuk annak a vénségnek hazudozásait? hogy még azt is elhiszszük neki, hogy a makói bunda Mokkán s a mokkai kávé Makón terem ? Hát nem adunk neki olykor egy-egy pipa dohányt? Nem elég leereszkedés ez tőlünk? Ez már keményebben volt mondva, semhogy az öreg megemészthette volna. — De öcsém, többet hazudol te ,gyél imádságodban, mint az a szegény öreg sürü beszédében. Jó éjszakát!. . Országgyűlés. A képviselőház október 30-iki ülésén a magyar állampolgárságról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalását kezdte meg. A javaslat 6 ik és 17-ik §-a, mely a rendkívüli honosítási jogot kiveszi a törvényhozás kezéből s az uralkodót ruházza fel vele, élénk vitát idézett elő, melyben a parlament ősi jogát és a magyar közjogot Apponyi Albert, Szederkényi Nándor, Molnár Aladár, Szilágyi Dezső, Simonyi Ernő és Chorin Ferencz védelmezték, a jogvesztés rendszerét pedig Ormai Károly, Lang Lajos, Boer Antal, Tisza Kálmán és nagy jogtudósunk Panner Tivadar. Névszerinti szavazás döntött a kérdés felett s a kormány javaslata 31 szótöbbséggel elfogadtatott. Az október 31-iki ülésen a honosítási törvényjavaslat feletti vita tovább folyt s különösen azon pontnál, mely a horvát bánt felhatalmazza magyar állampolgári jog adományozására nagyon megélénkült. E pontnál a bizottságban levő ellenzék többségbe jővén, azt teljesen mllőztetni javasolja, a kormánypárti kisebbség azonban az eredeti szerkezet fenntatására adott be külön véleményt. Az ellenzék álláspontjáról Simonyi Ernő, Szilágyi Dezső és Horváth Lajos beszéltek. Irányi Dinal ezúttal kivételkép a kormányt támogatta. Szavazásra kerülvé a sor, a ház többsége elvetette a honosítási bizottság javaslatát s az eredeti miniszteri szerkezetet tartotta meg. A horvát bán ezzel oly hatáskört nyert, mely éles ellentétben van a magyar birodalom és Horvátország közti évszázados viszonnyal, s mely súlyos megsértése a legújabb horvát kiegyezési törvényeinknek is. A november 3-iki ülést még mindig a honosítási törvényjavaslat fölötti vita töltötte be. A 30, 31-ik és 32 ik §§ oknál melyek a magyar állampolgárság elvesztéséről szólnak. Simonyi Ernő egy igen szép beszédet mondot, kiemelvén, hogy különösen a a 32, mely azt mondja, hogy a 10 évig más államkerületen tartózkodó magyar állampolgár e minőségét elveszítse, a politikai menekültek s különösen a jelen esetben Kossuth Lajos ellen van irányozva, a más czélja nem lehet, mint az, hogy Kossuth Lajost és családját kitörölje a magyarok sorából. — Tisza K. felszólalására a vita e pont felett a következő ülésre halasztatik. — Úgy látszik Tisza K. félt szavazásra bocsátani előleges intézkedés nélkül e kérdést s azért halasztotta másnapra, amikor is (november 4-én) glédába állítva mamelukjait elkövette azt a merészséget, hogy a magyar képviselőház szavazatával száműzte a magyar haza és a magyarság legnagyobb emberét Kossuth Lajost s annak szép reményű gyermekeit. Proskribáitatta Hogy is hihetne, vagy tudhatná azt az ifjabb nemzedék, hogy a tisztigagg, ki szalmaágyán viraszt, egykor úttörője volt a nemzeti művelődésnek? ki szerényen bár, de kitartó szorgalommal és vasakarattal egyengető azon utat, melyen az új nemzedék most kényelmesen feszeng ? . .. A költő, a szobrász, a festő évszázadokig él teremtett művében, de a színész egyegy könnyű visszaemlékezés után rövid időn az örök feledésbe száll. — Lehet ünnepelt, magasztalt, — teremthet bámulatos alakokat, miket a világ megtapsol, egyszer csak beköszönt az öreg kor, azzal vége az istenített alaknak s már akkor kihal az emlékezet is! Született, hogy legyen, — van hogy sínvedjen s szenved, hogy meghaljon, ez a színész sorsa. A sors is úgy bánik vele, mint a sas a tehenősbékával: magasra viszi, hogy annál mélyebbre ejthesse. Nyugodjál szegény agg, — elégedjél meg, ha öntudatod azt súgja: hivatásodat betöltöd! ne várj elismerést, ne örülj a holnapnak, mert örömöd olyan növény lehet, mely csak romok felett tenyész! . . .* . * * A színtársulat már együtt van; várják a nap hősét, ki ma jubileál. Apróba kezdődnék, de az „öreg“ nem jelent meg. Az ügyelő csengetyűje elhangzott, a próba elkezdődött, a jegyeket szépen viszik, de az öreg még mindig késik. Jelenése következnek, a próba megáll. Ismét várnak. — Bizonyosan elpitgizálta az éjszakát az öreg s most nyugszik — szól türelmét veszítve az igazgató. Még pályatársai is így vélekednek, pedig tapasztalhatták, hogy a pontosságban mindig az „öreg,“ a „régi gárda“ híve volt az első. Elmentek érte. Kopogtatónak ajtaján, de nem hangzott belül a szokásos „Ave!“ Benyitottak, látják, hogy az öreg még ágyában törték fejüket, hogy mivel tréfálják meg s költsék fel az öreget? Midőn azonban ágyához léptek, egymásra