Pécsi Figyelő, 1879 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1879-11-08 / 45. szám

________| Válságos “állapotok.­ Az európai egyensúlynak 1815- ben­­Bécsben összekalapált rendszere összedőlt és azóta úgy a politikai mint a társadalmi állapotok oly vál­ságba jutottak, melyből 1848-tól mostanáig sem voltak képesek ki­­jegeczesedni, sőt a harminca éves h­aos mindinkább nehezebbé tette a felmerült kérdések megfejtését, az ellentétek kiegyenlítését. A megfejtés, a kiegyenlítés most már békés után egyáltalán lehetet­len, vihar készül, ez fogja meggyó­gyítani Európa betegségeit, ez fogja hazánkat is kiragadni azon szánal­mas rabszolga­helyzetből, melybe a Deák- és Tiszapárti kormányok házafiatlansága belesülyesztette. A berlini kongreszszus haszon­talan műve három évig sem lesz képes Európában a nyugalmat fen­tartani, sőt éppen ezzel vetették meg alapját az általános bonyodalomnak, mert a kongreszszus egyik fratalm­at, egyik népet sem elégítette ki. Az oroszt legnagyobb részt meg­fosztotta rengeteg vér és pénzbe ke­rült győzelmeinek sikereitől, a tö­rök birodalmat Európában egy hit­vány foszlánnyá tette, ellentállásra képtelen, névleges főuralma alatt a tartományok féktelen lakossága a­hány nemzetiségű és vallásu, annyi irány felé törekszik és e törekvé­sének mindinkább érvényt szerez. Az oláhok az orosz sereg mel­letti harczban hozott áldozatok fe­jében megjutalmaztattak legtermé­kenyebb tartományuk,­­ Bessara­bia elrablásával, a szerbeknek egész Boszniára, a csernogorczoknak Her­czegovinára fájt a foguk, hoztak elég véráldozatot, de nem kapták meg, a­mit akartak,­­ kaptak né­mi foszlányokat a törökalbán terü­letből, melynek lakossága ellenséges érzületű irányukban. Mit kaptunk mi Bosznia- Herce­govinával, nem kell részleteznünk, a felvett occupational kölcsönök kamatait naponta dobálják ki a sze­gény ember utolsó ágyneműjéből és ha maradt volna a vetőmagból i­s, és a­mit a szegénységtől már nem lehet kisajtolni, ki fogják pó­tolni az új adókból, a ki bírja, meg fogja fizetni ezentúl és mig az adó falapja — egész vagyona kimerül,­­a ki ne­m bírja, kétségbeesásb­e megkísérti a sorsjátékot, — adót fizet önkénytelenül a proletár is és a proletár nép ijjesztő mértékben­­szaporodik. Az olasz, a német birodalmak egyesítése nincs végrehajtva, a fran­­czia nép reclamálja elrablott tarto­mányait, az angol uralom Ázsiában fenyegetve van az orosz által, a dán sem felejtette még el Schlezwig elcsatolását. Elégületlenség a hatalmak biz­­talói, elégületlenség az elnyomott, kizsarolt népek közt, ez állapotok tarthatlanok, ideje már hogy az örökös bizonytalanságból észszerű, tartható, konszolidált állapotok ala­kuljanak. Európa fegyverben áll harminc­ év óta, ez és az állapotok bizony­talansága kimeríté a népek erejét, észszerűen kinek lehet kedve befek­tetéseket tenni oly vállalatokba, me­lyek gyümölcsözése állandó meg­gyökerezett közjogi, közgazdászati és magánjogi viszonyoktól feltéte­lez­te­tik ? Harminc­ év óta bizonytal­anság­­ban lézengünk mától holnapra, a kormányok, az üzlet­emberek sem gondolnak a jövőre, az ingó tőke, mert könnyen mozgósítható, nagy fölénybe jött az ingatlan fölé, en­nek értéke végnélküli sülyedésben van, pedig az utóbbi képezné az ál­lamnak legszolidabb alapját. A hadseregek számát és felfegy­­verkezésük költségeit felcsavarták már a netovábbit, Európa egy nagy katonai laktanyává lett átalakítva, a­mi ezen kívül áll, az nem egyébre való, mint hogy szolgáltassa az élő és holt anyagot a hadsereg eltartá­sára és szaporítására, hogy elbu­rja-e és meddig? — azt nem kérdezik és az intézők sokkal korlátoltabb el­­méjűek és dölyfösebbek, semhogy e kérdéssel foglalkozzanak is. Üdvözöljük szivünkből a nem ' ■ T­REC­E JL Örökségem. A nagyvilág összes kincséből Két ifjú lánykát bírtam én; Oly boldog és vidám voltam ekkor, Mint kis madár a völgy ölén.] Az egyik kékszemű­ angyal volt, Vállára hullt arany haja ; Lelkem övével összefűzte A testvériség szalaga. Sötét hajat viselt a másik. Bogár fekete volt szeme, A szerelemnek rózsaláncza köté össze szivem vele. De hogy múltak a napok s évek, Az egyik: a szentlébb meghalt. . . Még jól ki sem sírtam magamat, A másik : a szebbik — megcsalt! Most egyedül bolyongok itt fenn, Nem nyújt vigaszt semmi nékem : Veszteség szülte bú . . . s csalódás-----­Ez lett az én örökségem. Paál Gyula. Tanács. Szőke kis­lány mondok néked valamit. Légy szerelmes, szeress híven valakit. Én próbáltam, akár ki mit beszélhet .. . Szerelemmel leggyönyörűbb az élet. Hogy ne volna pompás ez a földi lét. Ha bírhatjuk valakinek a szivét, Teszem hozzá: én bírnám a tizedet, S a­mint illik, te pedig az enyémet. Nem akarlak rábeszélni galambom. Hanem hát csak légy szerelmes azt mondom, Fiatal vagy s én sem vagyok vén legény, Összeillünk: — légy szerelmes én belém! — Feri, merengés. Sok is tán a dal már mindig ugyanarról: Kínozó szerelem, megtört szív­ű remények. Nincs is talán senki, aki hamar értse, Nincs is talán senki kit meghat az ének. Ne legyen, nem bánom Ne szeressen senki, ne sirasson senki E czudar világon. Nem kérdezem tőled, hogy szived mit érez Egy élőhalottnak fájó panaszára, Talán nem is érted, mit is érdekelne Haldokló szivemnek végső dobbanása ? Pedig az is tied. Nem találsz te soha ezen a világon Több ilyen hű szivet. Fény kellett te neked, nem a szív melege, Pompás virágcsokor, nem egy pic­i rózsa. Hideg ám az a fény, megfagyhatsz mellette, Akkor egy szerető szív hej, de jó vóna. Ki fog úgy szeretni Ha én már nem leszek ? oly híven oly forrón Soha soha senki ! Van egy régi nóta régi igazságról : A szegény embernek nem szabad szeretni. Amit én adhatok emlékül te neked, Mások emlékéhez képest talán semmi. Egy kis piros rózsa. Magam szakítom le ajkamon neveddel, Rólad ábrándozva. Vagy egy kis dalt adok teli szerelemmel Hogy szép vagy mint angyal mely a földre száll a Hogy s­zeretlek szivem lángoló hevével . . . Hiába dalolok nem hallgatsz te rála. Jobban tetszik neked Hogyha élő szóval, csábos ajkkal mondnak Hazug érzelmeket. Fekete felhős ég, halavány csillagok, Mondjátok lehet e köztetek feledni ? Gyászoló jó anyám te hideg, kopár föld Ellehet-e húmat kebledbe temetni? Vagy egy kis bokorba? Hogy egykor fölötte a síró csalogány Örök bút dalolna. VII. évfolyam. Előfizetési díj: Postán vagy Pécsett házhoz küldve: egész évre 5 ft., fél­évre 2 frt. 60 kr., negyed évre 1 ft. 25 kr. egyes szám 10 kr. Megjelenik minden szomba­ton. Egyes számosapaták: Weidinger N. könyvkeresk. (Széchényi tér). Szerkesztői Iroda: Ferencziek utczája 22.sz.I- emelet,­­ Kéziratok vissza nem küldetnek Pécs,­1879. november 8-án. A lap szellemi részét illető közlemények és előfizetések a szerkesztőséghez, a hirdetések pedig a kiadóhivatalhoz intézendők. Előfizethetni helyben: a kiadóhivatalban, Bianhorn Antal úr a városházi épületben, Lili János úr a budai külvárosban, Böhm C. F. úr a szigeti külvárosban lévő kereskedésében, és Feszti Károly úr könyvkötő üzletében, Király utca (nemzeti casinó épület), valamint a vidéken minden postahivatalnál. 45-ik szám. Hirdetések ára: Egy öt­hasábos petit sor egyszeri megjelenéséért. 6 kr. 3­* *szom­ 5 kr., 10 szemért 4 kr. fizetendő. — Minden hir­detés után 30 kr. bélyeg dij fizetendő. A nyilt tér 1 petit sora 10 kr. A hirdetési dij előre fizetendő. Kiadó hivatal: Taizs Mihály nyomdájában Majláth-tér 2. szám alatt. sokára kitörendő vihart, mert óhajt­juk a megmérgezett légkör tisztu­lását, óhajtunk konszolidált köz- és magánjogi állapot­okat, — óhajtjuk az erkölcs és jog uralmának inau­­gurálását, üdvözöljük a kitörendő vihart, mert óhajtjuk mindenek előtt a békét. — Szapáry geóf pénzítzletéről következőket írja „Pester Journal* . Érte­süléseink szerint Szapáry gróf legújabban körülbelül 10,000 frt értékű földteh­ermen­­tesítési kötvényeket váltott be egy buda­pesti váltóházban: a szóban forgó javas­lat beterjesztése napján a budapest-dorot­­­tya utcai „Magyar váltóleszámítoló bank­­nál személyesen 110,000 frt értékű ugyan­oly papirost adott el. Ugyanaznap és ugyanott Leeb miniszteri tanácsos 60,000 frt, egy másik miniszteri tanácsos 10,000 frt értékű fölte­her érintési kötvényt értéke­sített. Végre Szapáry gróf neje jelent meg ugyan azon bankban, hogy 70,000 ft értékű szőlődézsmaváltsági kötvényt adjon el; a grófné kívánságára a pénz lakására kül­detett.­­ A tőzsdén beszélik, hogy a pénz­ügyérz vasúti papirosokat vett a kötvénye­kért kapott összegen. (Tudvalévőleg e papí­rok a pénzügyminiszter által tervezett bevál­tási haladék folytán 6­árttal estek a bör­zén, legújabban azonban e törvényjavas­latok visszavonását híresztelik.)­­ A­­­ebreczeni ref. egyh­­zi elöljáróság ismételt választásánál a politi­kai állás szerint alakulván a pártok, a füg­getlens­égi párt 2200 szavazattal győzött a kormánypárt törpe 200 szavazata ellen. Az eddigi egyházgondnok és a polgár­mester még egyszerű presbyternek sem lett megválasztva. Bizony ha a hivatalos nyomásnak titkos szavazat által elejét venné a választási törvény, a magyarság lakta vidéken mindenütt így buknék meg a kormánypárt.­­ A védtörvényben kilátásba helyezett katonai illetékek kivetése felett a törvényjavaslat elő van terjesztve. Ezen illetékeket a katonai szolgálat alól felmen­tettek kötelesek fizetni 19—30 éves koru­kig. A törvényjavaslat következően ren­delkezik : A katonai illetékek fejadó alak­jában vettetnek ki, mindazon férfiakra, kik családi vagy testi hiányok tekinteté­ből a hadkötelezettség alól véglegesen felmentvek. Az illetékek a hadkötelezett­ség tartamára, tehát 12 éven át fizeten­dők és több cathegóriákra oszlanak. A minimális taxa fejenként 1 frt, mely fize­tés­képtelenség esetében az illetőségi köz­ség által fizetendő. A magasabb illeték 3 frt, a legmagasabb 100 frt fejenként és évenként. Remélik, hogy e czimen 400.000 frtot hajthatnak be az első évben, s hogy Nem vágyom én mégse csillag, felhő közé, Hátha megtudnád azt, hogy én sírok ott fenn. Nem temetem búmat le a föld ölébe Elregélné egykor a virág kezedben. Bokorba se vágyom, Hogy a kis csalogány se üldözzön búmmal Egyetlen virágom! ____ y■» A színész jubileuma. — Igaz történet. — Szegényes szobácskában, rozzant asz­­tal mellett Ül a veterán. Arczára halvány világot vet a pislogó mécs. Szoborszerű merevséggel néz az előtte levő szinlapra, mely holnapra a „Babér és koldusbot“ művet hirdeti. „Ötven éves jubileumom!“ Így sóhajt s szeméből két könnycsepp hull a szinlapra, egyik az öröm, a má­sik talán a fájdalomé! Ajkára mosoly­ol , mindent elfeled. — Körülnéz, mintha ke­resne valakit, kivel örömét megossza, oh! de nincs senkije. Kik őt szerették, azok már rég a sírban nyugosznak, kiket ő szeretett, azok hálátlanul,elhagyták. Egye­dül maradt a vélt örömök­ és hiú remé­nyek fejfája gyanánt! Úgy érzi, hogy nem birja el az örömöt, mert hisz a hol­napi nap lesz a legszebb egész életében; holnap üli meg 50 éves jubileumát a szín­padon; — a színpadon, mely még most is oly kedves neki! Ötven év! . . . Mivel töltheti el a félszázadot? — miben élte azon időt ? . . . „Tiz évet abból sanyarú nélkülözésben, tiz évet csalárd remények­ben, tizet terhes küzdelemben, tizet ott­hontalan vándorlásban, kilenczet a színpad deszkáin; egy évet számíts a dicsőségre s egy napot a boldogságra és örömre s meg van az 50 év!“ — Az ötven évet felejti ez egy napért s kik eddig szánták most irigyelhetnék tőle e nap örömét. Nem jut most eszébe, hogy mit egykor a di­csőség aggatott rá, azt már letép­te a kor; nem sóhajtja vissza ifjúkorát, nem siratja az ifjúkor meghiúsult álmait, nem érzi ezen összeg évről-évre emelkedve 12 év alatt 5 millió forintra fog felszaporodni. A Somogym­egye bizottsági közgyűlésén Szi­lay Károly indítványára egyhangúlag elhatároztatott, hogy a föld­­tehermentesítési és szőlődézsmaváltsági köt­vények kisorsolásának elhalasztása tár­gyában előterjesztett törvényjavaslat ellen a megye a nemzeti becsület érdekében óvást tesz. — Egyúttal tiltakoz­ó feliratok végett a többi törvényhatóság is megke­restetik. — A kényszeregyesség kér­dése a főváros kereskedői és iparosai kö­zött élénk mozgalmat szült. A kereskedők és iparosok nagy zömének legközelebb tartozott értekezlete bizottságot küldött ki a czélból, hogy a kormánynál és törvény­­hozásnál oda működjék, hogy a kényszer­egyezség csakis törvényileg meghatározott minimál hányad mellett engedtessék meg. A bizottság egy része tartózkodni akar még a nagyobb kiterjedésű mozgalomtól, habár a minimál hányadot a forgalomra nézve életkérdésnek tekinti 70—30 millió értéket képviselő, mintegy 300 ra menő kereskedő és iparos, ezek között kiváló c­égek, aláírásaik által oda nyilatkoztak, hogy a hazai kereskedelmet és ipart ve­szély fenyegeti, ha a kényszeregyezség intézménye minimál-hányad korlátozása nélkül hozatik be, mint ezt a kormányja­vaslat szándékolja. A minimál-hányad csekélyebb számú ellenei azzal igyekez­nek kereskedőket és iparosokat álláspont­juknak megnyerni, hogy a minimum ma­ximumot jelent. És értelemben mintegy 180 nagyobbára külföldi czég adott nyi­latkozatot, melynek értéke érzékenyen csökken, ha tekintetbe vétetik, hogy ma­gán után nyert értesülésük­k szerint több, a minimum ellen nyilatkozó, czég utólag kijelentette, hogy a nyilatkozatot azért írta alá, mert a minimumot előtte mint maximumot tüntették föl.­­ A földteher mentesítési és szőlődézsmaváltsági javaslatok tárgyában a kormány s a Rotschild-csoport között valószínűleg már legközelebb értekezletek fognak végbemenni. A pénzügyminiszter ugyan kijelente, hogy nem szándékozik a javaslatot visszavenni, de ha az állam hi­telezői nagyobb mennyiségű rente átvéte­lét felajánlják, talán megpuhul a pénzügy­miniszter kemény szíve is, — különösen ha a kormánypárti körökben felvilágosít­ják arról a kormányt, mint ezt a „P.LL“ teszi hogy a javaslatot is lehet visszavonni, s a kormány is megmaradhat. Az állam hitelének nagy érdekeiről lévén szó s más­részről alig szenvedvén kétséget, hogy a képviselői többség miatt a kormány ugyan­azt teheti, a­mi neki tetszik — a javaslat beterjesztése által keltett bajok valóban csak a javaslat visszavétele által látszanak orvosolhatóknak, az agy gyöngeségét, nem a testi fájdal­makat, mert a holnapi nap öröme tölti be egész valóját. — Elhiteti önmagával, hogy azért kell lenyugodnia, mert mécsében az olaj fogytán van s nem érzi, hogy a sa­nyargatott, roskatag test mint húzza szal­maágyára !. ..* * * Az ifjúság mulat. Víg zene, hevitő bor, kitörő kedv élénkítik a társaságot; rázzák a farsang csörgő sipkáját; a ven­déglő zúg a lelkesedéstől. „Rövid az élet, örök a sír.“ — „Húzd, ki tudja meddig húzhatod“ — ezen mottókat adják szájról szájra. — Holnap kegyeletes ünnepélyünk lesz — zavará meg a pohár őrités alatti csendet a társaság egyetlen ősz tagja. — Miféle kegyeletes ünnepély lesz az bátyám? — B. veterán színészünk ötven éves jubileuma s én indítványozná­m, hogy em­lékezzünk meg szegényről. — Ugyan hagyjon békét azzal a vénséggel ! — Vénség?! ..Biz’ ő már régi nap­számosa a nemzetnek s annál méltóbb, hogy róla megemlékezzünk. — Bátyám olyan, mint az egypto­­miak voltak : midőn mulattak, előhozatták őseik múmiáit, hogy azok látása mérsé­kelje jó kedvüket. — Ne legyünk igazságtalanok öcsém, mert a­milyen mértékkel te mérsz, olyan­nal mérnek egykor neked is! — Hát nem elég, hogy naponta végig hallgatjuk annak a vénségnek hazudozá­­sait? hogy még azt is elhiszszük neki, hogy a makói bunda Mokkán s a mokkai kávé Makón terem ? Hát nem adunk neki olykor egy-egy pipa dohányt? Nem elég leereszkedés ez tőlünk? Ez már keményebben volt mondva, semhogy az öreg megemészthette volna. — De öcsém, többet hazudol te ,gyél imádságodban, mint az a szegény öreg sürü beszédében. Jó éjszakát!. . Országgyűlés. A képviselőház október 30-iki ülésén a magyar állampolgárságról szóló tör­vényj­avas­lat részletes tárgyalását kezdte meg. A javaslat 6 ik és 17-ik §-a, mely a rendkívüli honosítási jogot kiveszi a törvényhozás kezéből s az uralkodót ru­házza fel vele, élénk vitát idézett elő, melyben a parlament ősi jogát és a ma­gyar közjogot Apponyi Albert, Szederké­nyi Nándor, Molnár Aladár, Szilágyi Dezső, Simonyi Ernő és Chorin Ferencz védelmezték, a jogvesztés rendszerét pedig Ormai Károly, Lang Lajos, Boer Antal, Tisza Kálmán és nagy jogtudósunk Panner Tivadar. Névszerinti szavazás döntött a kérdés felett s a kormány javaslata 31 szótöbbséggel elfogadtatott. Az október 31-iki ülésen a honosítási törvényjavaslat feletti vita tovább folyt s különösen azon pontnál, mely a horvát bánt felhatalmazza magyar állampolgári jog adományozására nagyon m­egélé­nkült. E pontnál a bizottságban levő ellenzék több­ségbe jővén, azt teljesen m­llőztetni ja­vasolja, a kormánypárti kisebbség azonban az eredeti szerkezet fenntatására adott be külön véleményt. Az ellenzék álláspontjá­ról Simonyi Ernő, Szilágyi Dezső és Hor­váth Lajos beszéltek. Irányi D­in­al ezút­tal kivételkép a kormányt támogatta.­­ Szavazásra kerülvé­ a sor, a ház többsége elvetette a honosítási bizottság javaslatát s az eredeti miniszteri szerkezetet tartotta meg. A horvát bán ezzel oly hatáskört nyert, mely éles ellentétben van a magyar birodalom és Horvátország közti évszáza­dos viszonnyal, s mely súlyos megsértése a legújabb horvát kiegyezési törvényeink­nek is. A november 3-iki ülést még mindig a honosítási törvényjavaslat fölötti vita töltötte be. A 30, 31-ik és 32 ik §§ oknál melyek a magyar állam­polgárság elvesz­téséről szólnak. Simonyi Ernő egy igen szép beszédet mondot, kiemelvén, hogy különösen a a 32, mely azt mondja, hogy a 10 évig más államkerü­leten tar­tózkodó magyar állampolgár e minőségét elveszítse, a politikai menekültek s külö­nösen a jelen esetben Kossuth Lajos ellen van irányozva, a más czélja nem lehet, mint az, hogy Kossuth Lajost és családját kitörölje a magyarok sorából. — Tisza K. felszólalására a vita e pont felett a következő ülésre halasztatik. — Úgy lát­szik Tisza K. félt szavazásra bocsátani előleges intézkedés nélkül e kérdést s azért halasztotta másnapra, a­mikor is (november 4-én) glédába állítva mameluk­­jait elkövette azt a merészséget, hogy a magyar képviselőház szavazatával szám­űzte a magyar haza és a magyarság leg­nagyobb emberét Kossuth Lajost s annak szép reményű gyermekeit. Proskribáitatta Hogy is hihetne, vagy tudhatná azt az ifjabb nemzedék, hogy a tisztig­agg, ki szalmaágyán viraszt, egykor úttörője volt a nemzeti művelődésnek? ki szerényen bár, de kitartó szorgalommal és vasaka­rattal egyengető azon utat, melyen az új nemzedék most kényelmesen feszeng ? . .. A költő, a szobrász, a festő évszázadokig él teremtett művében, de a színész egy­­egy könnyű visszaemlékezés után rövid időn az örök feledésbe száll. — Lehet ünnepelt, magasztalt, — teremthet bámu­latos alakokat, miket a világ megtapsol, egyszer csak beköszönt az öreg kor, azzal vége az istenített alaknak s már akkor kihal az emlékezet is! Született, hogy le­­gyen, — van hogy sí­nvedjen s szenved, hogy meghaljon, ez a színész sorsa. A sors is úgy bánik vele, mint a sas a te­­henősbékával: magasra viszi, hogy annál mélyebbre ejthesse. Nyugodjál szegény agg, — elégedjél meg, ha öntudatod azt súgja: hivatá­sodat betöltöd! ne várj elismerést, ne örülj a holnapnak, mert örömöd olyan növény lehet, mely csak romok felett tenyész! . . .* . * * A színtársulat már együtt van; vár­ják a nap hősét, ki ma jubileál. Apróba kezdődnék, de az „öreg“ nem jelent meg. Az ügyelő csengetyűje elhangzott, a próba elkezdődött, a jegyeket szépen viszik, de az­ öreg még mindig késik. Jelenése kö­­vetkeznek, a próba megáll. Ismét várnak. — Bizonyosan elpitgizálta az éjszakát az öreg s most nyugszik — szól türelmét veszítve az igazgató. Még pályatársai is így vélekednek, pedig tapasztalhatták, hogy a pontosságban mindig az „öreg,“ a „régi gárda“ híve volt az első. Elmentek érte. Kopogtatónak ajtaján, de nem hangzott belül a szokásos „Ave!“ Benyitottak, látják, hogy az öreg még ágyában­ törték fejüket, hogy mivel tré­fálják meg s költsék fel az öreget? Mi­dőn azonban ágyához léptek, egymásra

Next