Pécsi Figyelő, 1880 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1880-09-11 / 37. szám

miután olvasóink mindegyike tudja, hogy ok nélkül a falevél sem mozdul meg. Szeptember első napjaiban megkezdőd­tek a beiratások az akadémián, mely al­kalomból K. tanár úr, ki már régen hadi­lábon áll némely hallgatóival — bár az ellenkezőt szereti hangoztatni, — egy az első évesekhez intézett felhívásában kifelej­tette a joghallgatók kitétel után az „ur“ minősítvényt, pedig­­ igen jól tudja velünk együtt, hogy az első éves jogásznál na­gyobb urnak nem képzeli magát semmi­féle potentál a földkerekségen, valamint azt is, hogy az egyetemi és akadémiai közszokás azt a hallgatóknak meg is adja, minek tudtában azok a tanár ur felhívását a fekete táblán ily értelemben ki is iga­zították, mire a tanár ur helytelenül fel­fogott tanári tekintélyét érezvén sértve — a felhívást újra az eredetire javította ki, s hogy a fiatalság többé hozzá ne férhessen, a fontosabb hirdetésekre használtatni szo­kott üvegajtajú és sodronynyal bevont szekrénybe helyezte s ezáltal nem csak, hogy nagyobb gyermekességet követett el, mint a meg nem árázás miatt felbaszonkodott joghallgatók, s nem csak tanári tekinté­lyének ártott, melyet ily tecsinségekre el­potyázni nem restélt, — hanem rakonczát­­lanságot idézett elő, mert hallgatói ezen intézkedésére a szekrény üvegtábláinak bevetésével s a felhívás szétszaggatásával feleltek. — Ezen ismét kötekedés és a fiatalság további boszantásával vélt segít­hetni a tanár úr, s egy újabb felhívást tett közzé, mely még sértőbb hangon volt tartva. — De még ez sem hozta ki sodrá­ból teljesen a fiatalságot. E túlhajtott kötekedések ellen orvoslást keresendők testületileg az igazgatósághoz fordultak, — csak miután kéréseikre itt kitérő vá­laszt kaptak, vitték ki az akadémiának keblében sajnos már megszokottá lett botrányok folytatását az utczára. Azon viszás állapot, mely akadémián­kon már több mint egy éve akuttá lett, csak­is ily botrányokban revelálhatta magát a nyilvánosság előtt, s miután már ide került kötelességünk hozzá szólani, de különben is az akadémia nyilvános intézet lévén, belügyei közügyet képeznek. De kötelességünk hozzá­szólani más okból is. Az akadémiák ellen megindított mi­niszteri hajszában, mi — bár nem volt titok előttünk az itteni kóros állapot — a pécsi jogakadémaia érdekében emeltük fel szavunkat. Tettük ezt azért, mert kötelességünk parancsolta és meggyőződésünk sugalta igy, — s fellépésünket okadatoltuk. S most midőn a pécsi akadémia hiá­nyait és bajait soroljuk fel szinte a köte­lesség parancsol velünk, s azon remény biztat, hogy ha ezen bajokat a maguk valóságában feltárjuk, illetékes helyen azok orvoslásáról fognak gondoskodni. Már az ez ügyben közzé tett második czikkünkben megmondottuk, hogy akadé­miánk igy a­hogy most van, be nem töltheti azon misziót, mely nemzeti kultur­fejlődésünken egy pécsi ily nemű intézetnek a jövőben designéiva van, — s most hozzá tesszük, hogy igy egy átalában többé fenn nem állhat, — sőt fennállása miután czél­­jával ellentétbe jött — veszedelmes. Veszedelmes pedig azért, mert művelt, képzett- jellemes és munkás polgárok he­lyett ily rendszer mellett ezeknek ellen­kezői lépnek onnan ki az életbe, ha csak bámulatos lelkierővel, s fiatal velőkben még nem igen honos bölcs belátással egyesek fel nem szabadítják magukat az itt uralgó szellemi és erkölcsi lethargia bénító nyomása alól. De mikép lehetséges ez egy oly­­an­álmélkodástól. Hogyan lehet ilyen párat­lan gazdára azt az égbekiáltó rágalmat szórni, hogy tékozló. Hisz Teledynek mására még lámpával sem lehetne találni. Ilyen ember rittkább a fehér hollónál. Harmadfélszáz holdból ötvenezer fo­rintot kicsikarni! . . . Még Rotschild is kalapot emelhet előtte, kinek szépapja nyúlbőrös zsidóból lett miliomossá. Hát akkor mire viheti, ha . . . ta­lán . . . igen ... az ő vagyonával . . . Tölödy ur kevés váratra megpróbálja, ha rámegy-e a légy a mézes madzagra. Égre-földre m­a­gasztalja Nyakó ur leányát. Sok nőt ismert — úgymond — világéle­tében, de senkihez sem érzett oly meleg vonzalmat, mint Helenhez. Mi sem boldo­gítaná őt annyira, mint azon tudat, hogy reményt táplálhat kezére. — Tudja öcsém uram, — tudja vissza Nyakó úr egész bizalmassan — feleségemmel ezt már régen meg­beszél­tük. Csak azt vártuk, hogy nyilatkozzék. Most immár tudom, mi szándék vezérli s mondhatom örömre szolgál, ha ily fiú atyjává lehetek. A zsidó az ágy alatt a dolgok ilyetén fordulatára zsebébe dugja a revolverét. Úgy látszik, arra nem lesz szüksége. Nyakó úr siet lóhalában, hogy az örömhírt megvigye; előbb azonban ígéretet vevén Töledytől, hogy mint kérő nem­sokára ünnepélyesen is fellépend. — A löcslábú zsidó minden veszede­lem nélkül gyűrte zsebre a húszezer forintját. S most már pénzhez jutás biztos reményében kiengesztelődve, mély hajlon­gás és bocsánat­kérés közt hagyta el Telödy úr házát. Nyakó úr a kertben találja a nejét. Ott pihent a lóczán, a diófa alatt — kifáradva a semmittevésben. Mosolyogva szemléli az ős­i szellőben hervadó fákat, bokrokat. Tán azért mosolyog, mert az jutott eszébe, hogy az ő családjuk meg s­idor­ít, kihajtani, ha, . . . de hiszen I Haris hazáit“ késhetik soká . . . intézetben , melynek némely tanárai, a helyett hogy hallgatóikat előkészitenék az életre, — egymás közt dicstelen megha­sonlásban proselytákat korteskednek köz­tük kartársaik ellenében?! Mit lehet várni egy oly tanintézettől, melynek némely tanárai a vizsgákat nem azért tartják meg, hogy hallgatóik képes­ségét megvizsgálják, hanem hogy azon tanulón ki nem tartozott adulatoraik közé, magukat megboszulják. "Így tettek a múlt tanév végén egy városunkbeli szép képességű és szorgalmas ifjúval, kinek atyja midőn ez iránt kérdést tett legnagyobb bámulatára az akadémia egyik legrégibb tanárától azt nyerte válaszul, „igy jár, a ki henczeg“ mintha a vizsgáló bizottság — fegyelmi hatóság lehetne! — Egy másik ifjút képesítettnek nyilváníta­nak, „kegyelemből bár feleletével egyátalán nem voltunk megelégedve“ — holott ke­gyelmi bizottság csak egy van az ország­ban s ez is csak ajánlási joggal bir, — mert a kegyelmet egyedül és kizárólagosan a korona gyakorolja. — Egy harmadikat kinek esze képessége és­ szorgalma kifo­gáson felül áll, a hallgatóság és a kültag nagy­­bámulatára — felfüggesztik az egyház­jogból, hogy azonban a botrány nagyobb legyen, s mert csakhamar eszükbe, vagy talán értésükre jutott, hogy az ifjúnak nagybefolyású s igen előkelő állású roko­nára ez eljárás rész hatást tehet, — ők maguk hívták fel, hogy vizsgázzon újra és azonnal, adtak is neki rövid néhány napra terminust a mikor is rövid czere­­mónia után képesítettnek nyilvániták azon tantárgyból, melyből egy héttel előbb ké­születlennek találták, s mely a legnehezebb jogi stúdiumok egyike lévén több hónapot igényel az elsajátításra. Hát arról a vizsgáról mit szóljunk melyen a bizottság elnöke és a szavazó tag a hallgatóság előtt egymástól pénzt kölcsönözve hangosan sörözni hittük egy­mást, mert a kérdező tanárral haragot tartanak, é­s el is távoztak a teremből s midőn a vizsgának vége lett hozzá­járultak azon vizsgázók képesítéséhez kik­ről nem tudták hogy mit és miként feleltek ? De nincs arra tervnk, hogy felsorol­juk mindazon apróbb és nagyobb botrá­nyokat, melyek akadémiánk falai közt minden naposak, s melyek a városban közszájon forognak megczáfolás nélkül , s csak odáig nem juthattak el eddig, hol orvosukra találtak volna. Ezen adatoknak mi már régen bir­tokában vagyunk, de hallgattunk velük, gondolván, hogy úgysem fognak azok titokban maradhatni az intézet fővédnöke előtt, s meg voltunk győződve, hogy ha ő tudomást ,vesz róluk segíteni is fog a bajon,­­ mindeddig azonban, úgy látszik nem vett tudomást róluk a vasárnap; éjjeli közbotrány után pedig bűn lenne további hallgatásunk, annál inkább is mert meg vagyunk győződve hogy Sze­­pesy utódja meg fogja menteni Szepesy örökségét s megtalálja a módot is, miként kell azt ott dúló egyenetlenségeknek vé­gett vetni. További hallgatásunk még nagyobb beszámítás alá esnek annak tudata folytán, hogy akadémiánk fentarthatásának már a 12-ik órája ütött, miről számok , statiskai adatok tesznek bizonyságot. A frequentia apadása egyik kiáltó tanú­bizonysága az akadémiát marczangoló betegségnek. De beszéljenek a számok. Jogakadémiánknak, melynek a het­venes évek elején és derekán folyton 120 körül voltak hallgatói s nem csak megyénkből és a környékből, hanem az ország legtávolabb vidékeiről is jelent egy kimagyarázhatlan, titkos sejtelem a kert végére csalta, honnét az országútra gesztenye-sor vezet. Czéltalan bolyongott az utakon föl s alá, szüntelen azon merengve, ki nélkül, mint a virág harmat nélkül, élni képtelen. — Utolsó levélben azzal biztatott — elmélkedék magában — hogy nemsokára hazaszabadul ... De azt a kórházból irta . . . Homlokon rúgta a ló, mikor lehajolt, hogy veszendő patkóját levegye... Azóta nem is tudósított, hogy miként van. Istenem!... Istenem! — sóhaj­ta könyezve — talán bele is halt?! . . . Nincs aki ápolja, gyámolítsa, el kell pusztulnia gondviselés nélkül. De talán ettől csak megkímél az igazságos Isten — szólt magát vigasztalva: az 1877/8-ik tanévben már csak 81 .^;1878/9-ik „ , , B „ 1879/80-ik „ „ „ 54 és az idén ez ideig csak 35 hallgatója van, kik alig egykettő kivéte­lével pécsiek és baranyamegyeiek. Nem szomorú jelenség-e ez akkor, midőn más vidéki akadémiákon a fre­­quentia annyira gyarapodik, hogy a közoktatási miniszter e téren a szellemi proletarismus rémétől ijedezve ellenszerül az akadémiák megszüntetése, vagy leg­alább számuk redukálásról gondolkodik ! — Váljon nem a jelzett kóros állapotok­­eredményeként kell e tekintenünk az az ifjúság ezen feltűnő tartózkodását a pécsi akadémiától, mely már annyira megy, hogy a helybeliek közül is aki csak kissé teheti más­hova megy jogi tanulmányait folytatni. — De melyik fiatal embernek is lehetne kedve, — ha körülményei nem kényszerítik — munkás­sága gyümölcsét és jövendője reményeit egyes tanárok szeszélyének labdajátékává tenni ? — De hát ez így nem is maradhat. Mi megtettük kötelességünket bár nehe­zünkre esett is ezen felszólalás, mely az ügy természeténél fogva személyeket is érintett, de előttünk a közügy előbb való, mint a személyes ügy. Már­pedig akadémiánk ügye közügy és pedig nem csak városi,­­ hanem, mint már többször kifejeztük magyar nemzeti kulturális ügy. Mert ha ezt nem éreznék, nem meg­mentését, hanem eltörlését kérelmeznék, illetőleg bevárnák bukását, mely a mos­tani állapotoknak természetes következ­ménye, s akkor azt tanácsolnák Szepesy örökösének, hogy az alapítvány tőkéjét fordítsa hasonczélú ösztöndíjak alapítá­sára. A 35 hallgatóra az akadémia 17,000 írtra rugó burgedtjéből fejenként majdnem 500 írt jut. — Ilyen drága joghallgatók nincsenek több helyen a világon! Ezen a 17,000 írton épen 35 pécsi és baranyai fiatal embert lehetne évenként akár a fővárosi akár, bármely külföldi egyetemen képeztetni. Megfontolást érdemlő dolgok lesz ezek, kivált­va e botrányok mellé azt a szel­lemi apathiát és erkölcsi lethargiát, mely a fiatalságon uralkodik hozzá képzeljük. De erről majd máskor. Most csak azt ismételjük, hogy a pé­csi jogakadémia fenállása kérdésessé vált, és megmenthetésének a 12-ik órája ütött. Brno, Brnyeva; Brünn, Baranya. Gateisz József ar e lap 34. számába két érdekes szláv helynévvel ismertetett meg: Brnyeva Baranya (vár) és Besetincze Besefészek (egy dűlő neve valamelyik sokacz faluban Baranya megyében.) De minthogy Baranyává? közelében egy régi várnak romjai is feküsznek, még érdeke­sebb volna megtudni, várjon a sokacz nép magát e várromot hogy nevezi? Még kérem tehát tisztelettel Gareis urat szives­kedjék közttídomásra hozni : mi a vár­romnak a neve a nép között? minő anyag­ból volt a vár építve? és minő földből áll azon talaj mely e romot körülveszi: agyagból e, fekete földből-e vagy pos­­ványságbóli berekföldből ? miután az anyag és talaj esetleg a névmagyarázatához segéd kútfőül szolgálhat azon esetben, ha a szó elemzés maga czélra nem vezetne. Addig is azonban, míg Brnyeva szláv szó gyök és alak szerinti jelentését, (mely­től a nyelvszokás szerinti jelentés külön­böző is lehetett valaha) valaki felfedezi, részemről mint Brnyeva mind pedig'Bese­­tineze neveket határozottan és szlávnak tartom, noha jelentését, nem ismerem. Külföld. Roberts tábornok, az angol-afghán hadak főnévére londoni hírek szerint sept. 2-án fényes győzelmet vívott ki az afghá­­nokon, melyben 10 ezer embert ejtett fog­lyul. E győzelem mindenesetre a keleti bonyodalomnak fog akutabb jelleget adni, a­menyiben Gladstone, mint azt —e győ­zelem hírére mondott beszédjéből követ­keztetni lehet, s most már genkrozás nélkül folytathatja szláv irányú politikáját. Való­színűen ezen asztiai győzelem híre ösztö­nözte a portát is arra, hogy a Montenegró számára követelt duleziguói területről le­mondjon, ha ugyan valók azon konstanti­nápolyi hírek, melyek azt újságolják, hogy Abedin pasa külügyminiszter sept. 2-án egy császári iradét bocsátott a külföldi hatalmak tudomására, melyben a porta késznek nyilatkozik Dulczignóról lemon­dani, de egyúttal írásbeli biztosítékot kér a hatalmaktól, hogy Gruda és Dinos meg­hagyatnak Törökország birtokában. Ezzel akarja a porta a lázongó albánokat lecsilla­pítani, mely törekvése azonban valószínűen okát adom. Kétségbe vonhatatlan, hogy Baranya és Brnyeva között valami összefügés létezik a mennyiben t. i. vagy baranya magyarosítása az ős­szláv Brny­­evának, vagy Brnyeva újabbkori szlávo­­sítása a magyar Baranyának, a­mint Gareis úr is gondolja. Ha ez utóbbi nem áll, az előbbinek okvetlenül kell állnia. Azt mondom: az újkori szlávosítás nem áll; áll tehát az ős­szlávból való magyarosítás. Azonban, mielőtt ennek bizonyításá­hoz fognék, legyen szabad egy közelálló példával azon különbséget megvilágítanom, mely a gyök szerinti, jelentés között teendő. Fényes Elek szerint Esztergom latinul eredetileg Irtogranum volt, mint egy a Duna (máskép nyelvszokásilag Ister) és Garan folyók találkozása. Ha igaz, hogy Esztergomot valaha Irtogrammának írták, még abból nem következik, hogy a granum alatt Garant kell érteni, mert Aachen városát is Agnis granumnak írják latinul, mely pedig Garan vizétől igen távol fekszik. Esztergom mostani latin neve iStrigon(ium) inkább osztrogonra mutat, mely az ős­szlávoknál Szugduny (Sugdu­­num , Szeged) formájára Osztrogunynak íratott. E szónak gyök szerinti jelentése osztrogtól hegyes, nyelvszokás szerint ki­hegyezett karó, alak szerint először osztrog ilyen karóval megerősített hely, Szibériában egy neme a fegyverházaknak, másodszor Osztroguny magát ily karóval körülvevő valaki, és harmadszor (ha ez volna az eredeti ős szláv helynév) Osztrogom azon nagy hely, ahol ilyen erősítések állanak. Ebből látható, hogy val­amely föld­­irati névnek ős szláv eredete azon esetben, hol a gyökre rátalálni már nem lehet, az alakból is felismerhető, és nyelvszokás szerinti jelentésű rokonszavakból is vi­tatható. Ilyen eset forog fenn a Brnyeva és Besetincze neveknél, melyek gyök szerinti jelentését a mostani délszlávok nem is­merik, mely körülmény pedig azt bizo­ A király útja. A király aug. 29-én délelőtt 10 órakor Olmützbe utazott, hol aug. 30 án jelenlété­ben várostromlási gyakorlat tartatott. Nagyszámú közönség nézte a gyakorlatot. A király visszatértében meglátogatta a katonai kórházat, meglátogatta az intéze­teket és a templomokat. Mindenütt lelkes ovációkban részesíte a néptömeg az ural­kodót. Négy órakor volt az ebéd, ezután a király az esti hadgyakorlatokhoz indult. — Aug. 31-én folytatták a hadgyakor­latot, miután a összes csapatok Ringelsh­eim főhadnagyparancsnok vezénylete alatt ösz­­szegyűltek a király, ki a főherczegek kíséretében elejétől végéig jelen volt a gyakorlaton, az arczvonal elé lépett tá­bornokok és törzstisztek előtt, a csapatok magatartása és kiképeztetése fölötti teljes megelégedését fejezte ki.­­ Ezután a király meglátogatta a „Stadtpark“-ot, melynek számára ő 14 év előtt a telket átengedte A „Cursalon“ előtt a polgármester s a városi tanács tagjai fogadták a királyt. A megtekintés alatt hölgyek koszorúkkal díszítették fel a király kocsiját, inyen a király a polgári testület lövöldéjébe haj­tatott. Egész utján a legszívélyesebb ováci­ókban részesítő a lakóság. Dzieditz állomás után megjelentek az első galicziai pa­raszt bandériumok. Jasovicetól egészen Kra­­kóig hosszú sorban állott a vidéki lakoság, a tanodai ifjúság és a papság. Oswieczim­­ban nagy búcsúmenetkép vándorolt a nép a diadalív elé. A helytartó, a tartomány­­főnök és a hatóságok üdvözölték az uralkodót. Bialában német beszéddel üd­vözölték a királyi kenyeret és sót nyúj­tottak át. Trebínia állomáson Potocky Arthur gróf intézett hozzá beszédet. Kara­kóban Albrech főherczeg, a tábornoki kar, a hatóságok, számos küldöttség, a polgármester és a tartományfőnök fogadták a királyt, ki félórára megérkezése után Varsó főkormányzóját Albedinskyt, a czár nyítja , hogy e szavak újkori délszlávok önálló alkotásai nem lehetnek. Vjekoszláv Babukity zágrábi ilir nyelvtanár és K­liszka Szlavonicza — ilir nyelvtan szerzője nagy szorgalommal gyűjtötte össze a délszláv gyökszótagokat; de ezek között sem brn sem bes (más a besa) elő nem fordul, nem is hiszem, hogy bárki is olyan dél­szláv szót tudjon, melyet e gyökök egyi­kére lehetne visszavezetni. De nem is arról van szó, hogy az újkori délszlávok a szóban levő szavakat önállóan alkották, hanem arról, hogy azokat magyar létükre szlávosították volna. Azonba azt sem szabad elfelejteni, hogy minden akár szlávositás akár magyarosítás akár románosításnál (Lásd Máramaros névmagyarázatot tőlem e lap i. e. 32. számában) az átidomító saját nyelvében előforduló nyelvalakok, vagy nyelvvoná­­sok bizonyos csábot képeznek, hogy a módosítás inkább igy, mint amúgy történ­jék. Vörösmarty nevet a sokacz Vilis­­mártára idomítván azért nem mondott viris-t, mert a vita, tündér, szláv név tudta nélkül is kac­érkodott vele, és azért mon­dott Mártát, mert márta ismeretes nőnév előtte. De ha a dolog így áll az átido­­mításnak­ ilyen befolyással, mennyivel in­kább kell e befolyásnak nagyobbnak lenni, ha az idomítandó idegen teljes, noha eltérő jelentésű tulajdon szóval pótolható, mint például, ha a délszláv az olasz Lessino kicsinyítő jelentésű hely nevet Leszi­na (nagy róka) névvé idomítaná?. Mindezeket szem előtt tartva nagy alapossággal állítható, hogy a sokacznak egyátaljában semmi csáb, semmi inger nem mutatkozhatott arra nézve, hogy az átveendő magyar Baranya(várt)t előtte is­meretlen­­ jelentésű Brnyevára átidomítsa. De többet mondok, Baranya a sokácz­­nak egész szájízére, mondhatni egészen kezére áll, mint például maruma, keszkenő, nasárura megtarkított, saját nevei. Mi oka sem volt tehát a kezére átlót elsza­lasztani és teljesen ismeretlen az az semmi jelentéssel biró szó után kapkodni. Ignati küldöttét fogadta külön kihallgatáson. A király a tartomány­főnök részben lengyel, résszben rut­én nyelven tartott beszédére tetszésének kifejezésével válaszolt. Ovációk és harangok zúgása között, kisérve a a roppant néptömegtől vonult a királyb­a a városba. Zyblikiewicz polgármester len­gyel nyelven tartá hódoló beszédét, át­­nyújta a város kulcsait s hangsúlyozta, hogy a király, a lengyel nemzetiség irányában tanusított­ nagylelküsége által hó­dította meg e várost A király országlása alatt megengedtetett a lengyeleknek len­gyelnek lenni s az is maradni. A király azt válaszolta, hogy ő abban soha sem kételkedett, hogy e terület lakossága, noha a birodalom egyik „legfiatalabb része,a hűség és ragaszkodásra nézve vételkedik a monarchia legrégibb tagjai­val. A király köszönetét fejezte ki s óhajtja hogy a város gyarapodjék. Ezután szállásra hajtatott. Később megtekintette a székes­­egyházat ; itt a püspök s a papság fogadta, majd megnézte a műkincseket s huzamos­ időt töltött a sírboltokban; azután a hadapródiskolát látogatta meg. Visszajövetelekor 600 paraszt lovasból álló bandérium vette körül a király kocsiját s azt egészen a városig kísérte. Valóban meglepő látványt nyújtott a város kivilá­gítása Különösen az uj városháza, néhány régibb templom és palota. A király a helytartó kíséretében megtekinti a várost. A kocsikázás előtt a bányászok, fáklyák­kal és bányalámpákkal felszerelve, léptek el a király előtt. Krakkóban a tisztelgő küldötségek fogadása s a csapat­szemle után látogatásá­val tisztelte meg ő felsége a helytartó nejét. Megtekintette a jageloi könyvtárt Cza­­toryszki féle múzeumot, Rudolf kaszárnyát, Matejko festő műtermét, akadémiát, gym­­nasiumot, népiskolákat, kórházat, lövöldét stb. stb. A király megtekintette Krakóban a régi híres királyi várt és annak részletén-­ kint való megújítását és királyi lakká át­változtatását elrendelte. Az utazás Kra­­kótól Przeuiysiig egy nagy diadalmenethez hasonlított. A Károly-Lajos vasút összes adóhazai a legjob­b izlés­sel voltak földi­­szitve. Azon állomásokon melyeken a király tartózkodott, városok, sőt egész kerületek­ből messze földről jött a népség, hogy láthassa a királyt, ki folyvást a kocsi­­ablakból köszönt. So­k állomásnál fehérbe öltözött hajadonok szórtak virágokat. Jaroslautól kezdve rutáén paraszt bandé­rium fogadta. Az udvari vonat Bochnia, Tarnow, Czarna, Debicza, Rzeszow, Jaros­­lau és Przemtysl állomásoknál tartott pihe­nőt. Mindenütt ugyan­azon lelkesedés és példás rend. Az összesereglett nép, rend­es valláskülönbség nélkül legnagyszerűbben hódolt a fejedelemnek. Brzemyslbe érkezés alkalmával óriási néptömeg lelkesen fo­gadta a királyt. Az indóváznál a had­ügyminiszter, a táborkar­ás az osszes huni­­ságok voltak jelen.­­ A király huzamosabb ideig beszélgetett több jelenlevővel; Prze­­mysiten visszamaradt, Hogy az erődítvé­­nyeket szemügyre vegye, estve azután Mosclskán át Krysoviczébe utazott. A krakói polgármestertől a következő szavakkal bucsuzott el a király: „Krakóbani időzésem életem egyik legszebb emlékét fogja ké­pezni. Pécsvárad szept. 5. 1880 Tanügy. Tekintetes Szerk­esztő ur! 1878-iki évben került ki sajtó alól T. J Sehusz Imre pécsi képezdei igazgató ur „Szülőföldisme“ czim­ü, Baranyamegyét ismertető tankönyve, melyet az elemi is­kolák III­­k osztályára, mint kötelező tár­nulla cupido, nulla superflui. De a megye nevét valóssággal változatlanul vette át a sokacz, mig saját faluja nevét ismeretlen jelentése mellett vagy más honnan vehette, vagy maga, ami képzelhetetlen, önállóan alkotta. Végre Baranya, mint falut jelentő csak főnév gyanánt tűnhetett fel; a sokacz pedig melléknevet használ az ő falujáról, mintha t. i. valami Brn vagy Brnonak faluja volna. Tagadhatatlan tehát, hogy Brnyeva nem szlávosítása Baranyának, Baranya pedig magyarosítása Brnyevának, és ta­gadhatatlan, hogy ezen a mai korban teljesen ismeretlen jelentésű szó csakis az ős­szlávok alkotása let. A Brnyeva nevű régi vár neve nem csak szájról szájra, hanem tájról-tájra is szállott; szláv lako­sok nélkül soha sem volt Magyarország és ha Brnyeva még annyiszor is Baranyá­nak mondatott is hivatalos téren, azért mindig voltak rabok, szolgák, szabadosok, ripacsok, kereskedők, kik a piaczon az ős­eredeti nevet folytonosan használták. Pécset is Pécsnek írják hivatalosan, de künn a piaczon egyik polgára mégis Fünfkirchner, másika pedig mégis pecsália. Az a comitatus Bereniensis a régi iratokban nem volna com­itatus Brniensis? Vagy Berény nem volna Brn? Brünn vá­rosát a morva szláv saját nyelvén Brno­nak mondja. Vájjon talaj, fekvés, környék tekintetében nem volna valami hasonlatos­ság Brünn és Baranya a vár között felfe­dezhető? Az ó és új-szlovén, rusznyák, vend, lengyel, cseh nyelvekben nem lehetne a brn gyökre magára vagy származékaira rá­akadni? Az oroszban brenei (brenje) alakja cselekedetet, nyelvszokás szerint dolgot(res) jelent: agyag, sár. Tán megyúrt sár. Aligha a Baranya meséje oda nem törpül, hogy a régi vár agyagos (bortermesztésre is alkalmas) dombon, vagy gyúrás végett megásott téglaégetőn épített valaha. A Tuilleries palota Parisban cserépzsinros égető helyről kapta nevét. Beletinezéről máskor, Sierra János­ csak a meghiúsult kísérletek számát fogja szaporítani. Riza pasa a sikertelen alkudozások után hadi készületeket tesz a ligás csapa­tainak megtámadására. Konstantinápoly­ban attól félnek, hogy egy ily karcz esetén Riza pasa katonái karcz helyett átmennek az albánok táborába s ezzel csakugyan tér nyilik a hatalmak működésének, mely kimondhatatlan bonyodalmakra s belát­hatatlan változásokra fog vezetni. A flotta - demonstráczióra küldött hadi­hajók a ragusai kikötőben veszte­gelve várják a parancsot az indulásra. Az kétséget nem szenved, hogy Gladston az ázsiai győzelem folytán s mert sept. 7-én az angol parlament is berekeszté ülését s igy keze minden felől feloldva lévén, minden erejét a keleti kérdés le­bonyolításának fogja szentelni-A bolgár kérdés is mindinkább vál­ságos alakot kezd ölteni. Belgrádból írják, hogy a bolgár bizottság fulminens kiált­ványon dolgozik, melyet Balkán népeihez fog intézni,­­ melyben hivatkozik arra, hogy Európa nem tartja többé életképes­nek Törökországot s igy itt az idő, hogy a bolgárok szervezkedjenek. Viszont pedig a Bulgáriában levő török forradalmi bi­zottság az ott lakó mohamedánokat lazítja a bolgárok ellen. Bizony az európai diplomáczia önzése és rövidlátása annyira összezavarta a ke­leti kérdést, é­s egyátalán oly sok mel­lék­kérdést teremtett ott keleten, melyek mindegyike égető, s mindegyike nagy horderejű, hogy azokat megoldásra vezetnie teljes lehetetlen.

Next