Pécsi Figyelő, 1880 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1880-09-11 / 37. szám
miután olvasóink mindegyike tudja, hogy ok nélkül a falevél sem mozdul meg. Szeptember első napjaiban megkezdődtek a beiratások az akadémián, mely alkalomból K. tanár úr, ki már régen hadilábon áll némely hallgatóival — bár az ellenkezőt szereti hangoztatni, — egy az első évesekhez intézett felhívásában kifelejtette a joghallgatók kitétel után az „ur“ minősítvényt, pedig igen jól tudja velünk együtt, hogy az első éves jogásznál nagyobb urnak nem képzeli magát semmiféle potentál a földkerekségen, valamint azt is, hogy az egyetemi és akadémiai közszokás azt a hallgatóknak meg is adja, minek tudtában azok a tanár ur felhívását a fekete táblán ily értelemben ki is igazították, mire a tanár ur helytelenül felfogott tanári tekintélyét érezvén sértve — a felhívást újra az eredetire javította ki, s hogy a fiatalság többé hozzá ne férhessen, a fontosabb hirdetésekre használtatni szokott üvegajtajú és sodronynyal bevont szekrénybe helyezte s ezáltal nem csak, hogy nagyobb gyermekességet követett el, mint a meg nem árázás miatt felbaszonkodott joghallgatók, s nem csak tanári tekintélyének ártott, melyet ily tecsinségekre elpotyázni nem restélt, — hanem rakonczátlanságot idézett elő, mert hallgatói ezen intézkedésére a szekrény üvegtábláinak bevetésével s a felhívás szétszaggatásával feleltek. — Ezen ismét kötekedés és a fiatalság további boszantásával vélt segíthetni a tanár úr, s egy újabb felhívást tett közzé, mely még sértőbb hangon volt tartva. — De még ez sem hozta ki sodrából teljesen a fiatalságot. E túlhajtott kötekedések ellen orvoslást keresendők testületileg az igazgatósághoz fordultak, — csak miután kéréseikre itt kitérő választ kaptak, vitték ki az akadémiának keblében sajnos már megszokottá lett botrányok folytatását az utczára. Azon viszás állapot, mely akadémiánkon már több mint egy éve akuttá lett, csakis ily botrányokban revelálhatta magát a nyilvánosság előtt, s miután már ide került kötelességünk hozzá szólani, de különben is az akadémia nyilvános intézet lévén, belügyei közügyet képeznek. De kötelességünk hozzászólani más okból is. Az akadémiák ellen megindított miniszteri hajszában, mi — bár nem volt titok előttünk az itteni kóros állapot — a pécsi jogakadémaia érdekében emeltük fel szavunkat. Tettük ezt azért, mert kötelességünk parancsolta és meggyőződésünk sugalta igy, — s fellépésünket okadatoltuk. S most midőn a pécsi akadémia hiányait és bajait soroljuk fel szinte a kötelesség parancsol velünk, s azon remény biztat, hogy ha ezen bajokat a maguk valóságában feltárjuk, illetékes helyen azok orvoslásáról fognak gondoskodni. Már az ez ügyben közzé tett második czikkünkben megmondottuk, hogy akadémiánk igy ahogy most van, be nem töltheti azon misziót, mely nemzeti kulturfejlődésünken egy pécsi ily nemű intézetnek a jövőben designéiva van, — s most hozzá tesszük, hogy igy egy átalában többé fenn nem állhat, — sőt fennállása miután czéljával ellentétbe jött — veszedelmes. Veszedelmes pedig azért, mert művelt, képzett- jellemes és munkás polgárok helyett ily rendszer mellett ezeknek ellenkezői lépnek onnan ki az életbe, ha csak bámulatos lelkierővel, s fiatal velőkben még nem igen honos bölcs belátással egyesek fel nem szabadítják magukat az itt uralgó szellemi és erkölcsi lethargia bénító nyomása alól. De mikép lehetséges ez egy olyanálmélkodástól. Hogyan lehet ilyen páratlan gazdára azt az égbekiáltó rágalmat szórni, hogy tékozló. Hisz Teledynek mására még lámpával sem lehetne találni. Ilyen ember rittkább a fehér hollónál. Harmadfélszáz holdból ötvenezer forintot kicsikarni! . . . Még Rotschild is kalapot emelhet előtte, kinek szépapja nyúlbőrös zsidóból lett miliomossá. Hát akkor mire viheti, ha . . . talán . . . igen ... az ő vagyonával . . . Tölödy ur kevés váratra megpróbálja, ha rámegy-e a légy a mézes madzagra. Égre-földre magasztalja Nyakó ur leányát. Sok nőt ismert — úgymond — világéletében, de senkihez sem érzett oly meleg vonzalmat, mint Helenhez. Mi sem boldogítaná őt annyira, mint azon tudat, hogy reményt táplálhat kezére. — Tudja öcsém uram, — tudja vissza Nyakó úr egész bizalmassan — feleségemmel ezt már régen megbeszéltük. Csak azt vártuk, hogy nyilatkozzék. Most immár tudom, mi szándék vezérli s mondhatom örömre szolgál, ha ily fiú atyjává lehetek. A zsidó az ágy alatt a dolgok ilyetén fordulatára zsebébe dugja a revolverét. Úgy látszik, arra nem lesz szüksége. Nyakó úr siet lóhalában, hogy az örömhírt megvigye; előbb azonban ígéretet vevén Töledytől, hogy mint kérő nemsokára ünnepélyesen is fellépend. — A löcslábú zsidó minden veszedelem nélkül gyűrte zsebre a húszezer forintját. S most már pénzhez jutás biztos reményében kiengesztelődve, mély hajlongás és bocsánatkérés közt hagyta el Telödy úr házát. Nyakó úr a kertben találja a nejét. Ott pihent a lóczán, a diófa alatt — kifáradva a semmittevésben. Mosolyogva szemléli az ősi szellőben hervadó fákat, bokrokat. Tán azért mosolyog, mert az jutott eszébe, hogy az ő családjuk meg sidorít, kihajtani, ha, . . . de hiszen I Haris hazáit“ késhetik soká . . . intézetben , melynek némely tanárai, a helyett hogy hallgatóikat előkészitenék az életre, — egymás közt dicstelen meghasonlásban proselytákat korteskednek köztük kartársaik ellenében?! Mit lehet várni egy oly tanintézettől, melynek némely tanárai a vizsgákat nem azért tartják meg, hogy hallgatóik képességét megvizsgálják, hanem hogy azon tanulón ki nem tartozott adulatoraik közé, magukat megboszulják. "Így tettek a múlt tanév végén egy városunkbeli szép képességű és szorgalmas ifjúval, kinek atyja midőn ez iránt kérdést tett legnagyobb bámulatára az akadémia egyik legrégibb tanárától azt nyerte válaszul, „igy jár, a ki henczeg“ mintha a vizsgáló bizottság — fegyelmi hatóság lehetne! — Egy másik ifjút képesítettnek nyilvánítanak, „kegyelemből bár feleletével egyátalán nem voltunk megelégedve“ — holott kegyelmi bizottság csak egy van az országban s ez is csak ajánlási joggal bir, — mert a kegyelmet egyedül és kizárólagosan a korona gyakorolja. — Egy harmadikat kinek esze képessége és szorgalma kifogáson felül áll, a hallgatóság és a kültag nagybámulatára — felfüggesztik az egyházjogból, hogy azonban a botrány nagyobb legyen, s mert csakhamar eszükbe, vagy talán értésükre jutott, hogy az ifjúnak nagybefolyású s igen előkelő állású rokonára ez eljárás rész hatást tehet, — ők maguk hívták fel, hogy vizsgázzon újra és azonnal, adtak is neki rövid néhány napra terminust a mikor is rövid czeremónia után képesítettnek nyilvániták azon tantárgyból, melyből egy héttel előbb készületlennek találták, s mely a legnehezebb jogi stúdiumok egyike lévén több hónapot igényel az elsajátításra. Hát arról a vizsgáról mit szóljunk melyen a bizottság elnöke és a szavazó tag a hallgatóság előtt egymástól pénzt kölcsönözve hangosan sörözni hittük egymást, mert a kérdező tanárral haragot tartanak, és el is távoztak a teremből s midőn a vizsgának vége lett hozzájárultak azon vizsgázók képesítéséhez kikről nem tudták hogy mit és miként feleltek ? De nincs arra tervnk, hogy felsoroljuk mindazon apróbb és nagyobb botrányokat, melyek akadémiánk falai közt minden naposak, s melyek a városban közszájon forognak megczáfolás nélkül , s csak odáig nem juthattak el eddig, hol orvosukra találtak volna. Ezen adatoknak mi már régen birtokában vagyunk, de hallgattunk velük, gondolván, hogy úgysem fognak azok titokban maradhatni az intézet fővédnöke előtt, s meg voltunk győződve, hogy ha ő tudomást ,vesz róluk segíteni is fog a bajon, mindeddig azonban, úgy látszik nem vett tudomást róluk a vasárnap; éjjeli közbotrány után pedig bűn lenne további hallgatásunk, annál inkább is mert meg vagyunk győződve hogy Szepesy utódja meg fogja menteni Szepesy örökségét s megtalálja a módot is, miként kell azt ott dúló egyenetlenségeknek végett vetni. További hallgatásunk még nagyobb beszámítás alá esnek annak tudata folytán, hogy akadémiánk fentarthatásának már a 12-ik órája ütött, miről számok , statiskai adatok tesznek bizonyságot. A frequentia apadása egyik kiáltó tanúbizonysága az akadémiát marczangoló betegségnek. De beszéljenek a számok. Jogakadémiánknak, melynek a hetvenes évek elején és derekán folyton 120 körül voltak hallgatói s nem csak megyénkből és a környékből, hanem az ország legtávolabb vidékeiről is jelent egy kimagyarázhatlan, titkos sejtelem a kert végére csalta, honnét az országútra gesztenye-sor vezet. Czéltalan bolyongott az utakon föl s alá, szüntelen azon merengve, ki nélkül, mint a virág harmat nélkül, élni képtelen. — Utolsó levélben azzal biztatott — elmélkedék magában — hogy nemsokára hazaszabadul ... De azt a kórházból irta . . . Homlokon rúgta a ló, mikor lehajolt, hogy veszendő patkóját levegye... Azóta nem is tudósított, hogy miként van. Istenem!... Istenem! — sóhajta könyezve — talán bele is halt?! . . . Nincs aki ápolja, gyámolítsa, el kell pusztulnia gondviselés nélkül. De talán ettől csak megkímél az igazságos Isten — szólt magát vigasztalva: az 1877/8-ik tanévben már csak 81 .^;1878/9-ik „ , , B „ 1879/80-ik „ „ „ 54 és az idén ez ideig csak 35 hallgatója van, kik alig egykettő kivételével pécsiek és baranyamegyeiek. Nem szomorú jelenség-e ez akkor, midőn más vidéki akadémiákon a frequentia annyira gyarapodik, hogy a közoktatási miniszter e téren a szellemi proletarismus rémétől ijedezve ellenszerül az akadémiák megszüntetése, vagy legalább számuk redukálásról gondolkodik ! — Váljon nem a jelzett kóros állapotokeredményeként kell e tekintenünk az az ifjúság ezen feltűnő tartózkodását a pécsi akadémiától, mely már annyira megy, hogy a helybeliek közül is aki csak kissé teheti máshova megy jogi tanulmányait folytatni. — De melyik fiatal embernek is lehetne kedve, — ha körülményei nem kényszerítik — munkássága gyümölcsét és jövendője reményeit egyes tanárok szeszélyének labdajátékává tenni ? — De hát ez így nem is maradhat. Mi megtettük kötelességünket bár nehezünkre esett is ezen felszólalás, mely az ügy természeténél fogva személyeket is érintett, de előttünk a közügy előbb való, mint a személyes ügy. Márpedig akadémiánk ügye közügy és pedig nem csak városi, hanem, mint már többször kifejeztük magyar nemzeti kulturális ügy. Mert ha ezt nem éreznék, nem megmentését, hanem eltörlését kérelmeznék, illetőleg bevárnák bukását, mely a mostani állapotoknak természetes következménye, s akkor azt tanácsolnák Szepesy örökösének, hogy az alapítvány tőkéjét fordítsa hasonczélú ösztöndíjak alapítására. A 35 hallgatóra az akadémia 17,000 írtra rugó burgedtjéből fejenként majdnem 500 írt jut. — Ilyen drága joghallgatók nincsenek több helyen a világon! Ezen a 17,000 írton épen 35 pécsi és baranyai fiatal embert lehetne évenként akár a fővárosi akár, bármely külföldi egyetemen képeztetni. Megfontolást érdemlő dolgok lesz ezek, kiváltva e botrányok mellé azt a szellemi apathiát és erkölcsi lethargiát, mely a fiatalságon uralkodik hozzá képzeljük. De erről majd máskor. Most csak azt ismételjük, hogy a pécsi jogakadémia fenállása kérdésessé vált, és megmenthetésének a 12-ik órája ütött. Brno, Brnyeva; Brünn, Baranya. Gateisz József ar e lap 34. számába két érdekes szláv helynévvel ismertetett meg: Brnyeva Baranya (vár) és Besetincze Besefészek (egy dűlő neve valamelyik sokacz faluban Baranya megyében.) De minthogy Baranyává? közelében egy régi várnak romjai is feküsznek, még érdekesebb volna megtudni, várjon a sokacz nép magát e várromot hogy nevezi? Még kérem tehát tisztelettel Gareis urat sziveskedjék közttídomásra hozni : mi a várromnak a neve a nép között? minő anyagból volt a vár építve? és minő földből áll azon talaj mely e romot körülveszi: agyagból e, fekete földből-e vagy posványságbóli berekföldből ? miután az anyag és talaj esetleg a névmagyarázatához segéd kútfőül szolgálhat azon esetben, ha a szó elemzés maga czélra nem vezetne. Addig is azonban, míg Brnyeva szláv szó gyök és alak szerinti jelentését, (melytől a nyelvszokás szerinti jelentés különböző is lehetett valaha) valaki felfedezi, részemről mint Brnyeva mind pedig'Besetineze neveket határozottan és szlávnak tartom, noha jelentését, nem ismerem. Külföld. Roberts tábornok, az angol-afghán hadak főnévére londoni hírek szerint sept. 2-án fényes győzelmet vívott ki az afghánokon, melyben 10 ezer embert ejtett foglyul. E győzelem mindenesetre a keleti bonyodalomnak fog akutabb jelleget adni, amenyiben Gladstone, mint azt —e győzelem hírére mondott beszédjéből következtetni lehet, s most már genkrozás nélkül folytathatja szláv irányú politikáját. Valószínűen ezen asztiai győzelem híre ösztönözte a portát is arra, hogy a Montenegró számára követelt duleziguói területről lemondjon, ha ugyan valók azon konstantinápolyi hírek, melyek azt újságolják, hogy Abedin pasa külügyminiszter sept. 2-án egy császári iradét bocsátott a külföldi hatalmak tudomására, melyben a porta késznek nyilatkozik Dulczignóról lemondani, de egyúttal írásbeli biztosítékot kér a hatalmaktól, hogy Gruda és Dinos meghagyatnak Törökország birtokában. Ezzel akarja a porta a lázongó albánokat lecsillapítani, mely törekvése azonban valószínűen okát adom. Kétségbe vonhatatlan, hogy Baranya és Brnyeva között valami összefügés létezik a mennyiben t. i. vagy baranya magyarosítása az ősszláv Brnyevának, vagy Brnyeva újabbkori szlávosítása a magyar Baranyának, amint Gareis úr is gondolja. Ha ez utóbbi nem áll, az előbbinek okvetlenül kell állnia. Azt mondom: az újkori szlávosítás nem áll; áll tehát az ősszlávból való magyarosítás. Azonban, mielőtt ennek bizonyításához fognék, legyen szabad egy közelálló példával azon különbséget megvilágítanom, mely a gyök szerinti, jelentés között teendő. Fényes Elek szerint Esztergom latinul eredetileg Irtogranum volt, mint egy a Duna (máskép nyelvszokásilag Ister) és Garan folyók találkozása. Ha igaz, hogy Esztergomot valaha Irtogrammának írták, még abból nem következik, hogy a granum alatt Garant kell érteni, mert Aachen városát is Agnis granumnak írják latinul, mely pedig Garan vizétől igen távol fekszik. Esztergom mostani latin neve iStrigon(ium) inkább osztrogonra mutat, mely az ősszlávoknál Szugduny (Sugdunum , Szeged) formájára Osztrogunynak íratott. E szónak gyök szerinti jelentése osztrogtól hegyes, nyelvszokás szerint kihegyezett karó, alak szerint először osztrog ilyen karóval megerősített hely, Szibériában egy neme a fegyverházaknak, másodszor Osztroguny magát ily karóval körülvevő valaki, és harmadszor (ha ez volna az eredeti ős szláv helynév) Osztrogom azon nagy hely, ahol ilyen erősítések állanak. Ebből látható, hogy valamely földirati névnek ős szláv eredete azon esetben, hol a gyökre rátalálni már nem lehet, az alakból is felismerhető, és nyelvszokás szerinti jelentésű rokonszavakból is vitatható. Ilyen eset forog fenn a Brnyeva és Besetincze neveknél, melyek gyök szerinti jelentését a mostani délszlávok nem ismerik, mely körülmény pedig azt bizo A király útja. A király aug. 29-én délelőtt 10 órakor Olmützbe utazott, hol aug. 30 án jelenlétében várostromlási gyakorlat tartatott. Nagyszámú közönség nézte a gyakorlatot. A király visszatértében meglátogatta a katonai kórházat, meglátogatta az intézeteket és a templomokat. Mindenütt lelkes ovációkban részesíte a néptömeg az uralkodót. Négy órakor volt az ebéd, ezután a király az esti hadgyakorlatokhoz indult. — Aug. 31-én folytatták a hadgyakorlatot, miután a összes csapatok Ringelsheim főhadnagyparancsnok vezénylete alatt öszszegyűltek a király, ki a főherczegek kíséretében elejétől végéig jelen volt a gyakorlaton, az arczvonal elé lépett tábornokok és törzstisztek előtt, a csapatok magatartása és kiképeztetése fölötti teljes megelégedését fejezte ki. Ezután a király meglátogatta a „Stadtpark“-ot, melynek számára ő 14 év előtt a telket átengedte A „Cursalon“ előtt a polgármester s a városi tanács tagjai fogadták a királyt. A megtekintés alatt hölgyek koszorúkkal díszítették fel a király kocsiját, inyen a király a polgári testület lövöldéjébe hajtatott. Egész utján a legszívélyesebb ovációkban részesítő a lakóság. Dzieditz állomás után megjelentek az első galicziai paraszt bandériumok. Jasovicetól egészen Krakóig hosszú sorban állott a vidéki lakoság, a tanodai ifjúság és a papság. Oswieczimban nagy búcsúmenetkép vándorolt a nép a diadalív elé. A helytartó, a tartományfőnök és a hatóságok üdvözölték az uralkodót. Bialában német beszéddel üdvözölték a királyi kenyeret és sót nyújtottak át. Trebínia állomáson Potocky Arthur gróf intézett hozzá beszédet. Karakóban Albrech főherczeg, a tábornoki kar, a hatóságok, számos küldöttség, a polgármester és a tartományfőnök fogadták a királyt, ki félórára megérkezése után Varsó főkormányzóját Albedinskyt, a czár nyítja , hogy e szavak újkori délszlávok önálló alkotásai nem lehetnek. Vjekoszláv Babukity zágrábi ilir nyelvtanár és Kliszka Szlavonicza — ilir nyelvtan szerzője nagy szorgalommal gyűjtötte össze a délszláv gyökszótagokat; de ezek között sem brn sem bes (más a besa) elő nem fordul, nem is hiszem, hogy bárki is olyan délszláv szót tudjon, melyet e gyökök egyikére lehetne visszavezetni. De nem is arról van szó, hogy az újkori délszlávok a szóban levő szavakat önállóan alkották, hanem arról, hogy azokat magyar létükre szlávosították volna. Azonba azt sem szabad elfelejteni, hogy minden akár szlávositás akár magyarosítás akár románosításnál (Lásd Máramaros névmagyarázatot tőlem e lap i. e. 32. számában) az átidomító saját nyelvében előforduló nyelvalakok, vagy nyelvvonások bizonyos csábot képeznek, hogy a módosítás inkább igy, mint amúgy történjék. Vörösmarty nevet a sokacz Vilismártára idomítván azért nem mondott viris-t, mert a vita, tündér, szláv név tudta nélkül is kacérkodott vele, és azért mondott Mártát, mert márta ismeretes nőnév előtte. De ha a dolog így áll az átidomításnak ilyen befolyással, mennyivel inkább kell e befolyásnak nagyobbnak lenni, ha az idomítandó idegen teljes, noha eltérő jelentésű tulajdon szóval pótolható, mint például, ha a délszláv az olasz Lessino kicsinyítő jelentésű hely nevet Leszina (nagy róka) névvé idomítaná?. Mindezeket szem előtt tartva nagy alapossággal állítható, hogy a sokacznak egyátaljában semmi csáb, semmi inger nem mutatkozhatott arra nézve, hogy az átveendő magyar Baranya(várt)t előtte ismeretlen jelentésű Brnyevára átidomítsa. De többet mondok, Baranya a sokácznak egész szájízére, mondhatni egészen kezére áll, mint például maruma, keszkenő, nasárura megtarkított, saját nevei. Mi oka sem volt tehát a kezére átlót elszalasztani és teljesen ismeretlen az az semmi jelentéssel biró szó után kapkodni. Ignati küldöttét fogadta külön kihallgatáson. A király a tartományfőnök részben lengyel, résszben rutén nyelven tartott beszédére tetszésének kifejezésével válaszolt. Ovációk és harangok zúgása között, kisérve a a roppant néptömegtől vonult a királyba a városba. Zyblikiewicz polgármester lengyel nyelven tartá hódoló beszédét, átnyújta a város kulcsait s hangsúlyozta, hogy a király, a lengyel nemzetiség irányában tanusított nagylelküsége által hódította meg e várost A király országlása alatt megengedtetett a lengyeleknek lengyelnek lenni s az is maradni. A király azt válaszolta, hogy ő abban soha sem kételkedett, hogy e terület lakossága, noha a birodalom egyik „legfiatalabb része,a hűség és ragaszkodásra nézve vételkedik a monarchia legrégibb tagjaival. A király köszönetét fejezte ki s óhajtja hogy a város gyarapodjék. Ezután szállásra hajtatott. Később megtekintette a székesegyházat ; itt a püspök s a papság fogadta, majd megnézte a műkincseket s huzamos időt töltött a sírboltokban; azután a hadapródiskolát látogatta meg. Visszajövetelekor 600 paraszt lovasból álló bandérium vette körül a király kocsiját s azt egészen a városig kísérte. Valóban meglepő látványt nyújtott a város kivilágítása Különösen az uj városháza, néhány régibb templom és palota. A király a helytartó kíséretében megtekinti a várost. A kocsikázás előtt a bányászok, fáklyákkal és bányalámpákkal felszerelve, léptek el a király előtt. Krakkóban a tisztelgő küldötségek fogadása s a csapatszemle után látogatásával tisztelte meg ő felsége a helytartó nejét. Megtekintette a jageloi könyvtárt Czatoryszki féle múzeumot, Rudolf kaszárnyát, Matejko festő műtermét, akadémiát, gymnasiumot, népiskolákat, kórházat, lövöldét stb. stb. A király megtekintette Krakóban a régi híres királyi várt és annak részletén- kint való megújítását és királyi lakká átváltoztatását elrendelte. Az utazás Krakótól Przeuiysiig egy nagy diadalmenethez hasonlított. A Károly-Lajos vasút összes adóhazai a legjobb izléssel voltak földiszitve. Azon állomásokon melyeken a király tartózkodott, városok, sőt egész kerületekből messze földről jött a népség, hogy láthassa a királyt, ki folyvást a kocsiablakból köszönt. Sok állomásnál fehérbe öltözött hajadonok szórtak virágokat. Jaroslautól kezdve rutáén paraszt bandérium fogadta. Az udvari vonat Bochnia, Tarnow, Czarna, Debicza, Rzeszow, Jaroslau és Przemtysl állomásoknál tartott pihenőt. Mindenütt ugyanazon lelkesedés és példás rend. Az összesereglett nép, rendes valláskülönbség nélkül legnagyszerűbben hódolt a fejedelemnek. Brzemyslbe érkezés alkalmával óriási néptömeg lelkesen fogadta a királyt. Az indóváznál a hadügyminiszter, a táborkarás az osszes huniságok voltak jelen. A király huzamosabb ideig beszélgetett több jelenlevővel; Przemysiten visszamaradt, Hogy az erődítvényeket szemügyre vegye, estve azután Mosclskán át Krysoviczébe utazott. A krakói polgármestertől a következő szavakkal bucsuzott el a király: „Krakóbani időzésem életem egyik legszebb emlékét fogja képezni. Pécsvárad szept. 5. 1880 Tanügy. Tekintetes Szerkesztő ur! 1878-iki évben került ki sajtó alól T. J Sehusz Imre pécsi képezdei igazgató ur „Szülőföldisme“ czimü, Baranyamegyét ismertető tankönyve, melyet az elemi iskolák IIIk osztályára, mint kötelező tárnulla cupido, nulla superflui. De a megye nevét valóssággal változatlanul vette át a sokacz, mig saját faluja nevét ismeretlen jelentése mellett vagy más honnan vehette, vagy maga, ami képzelhetetlen, önállóan alkotta. Végre Baranya, mint falut jelentő csak főnév gyanánt tűnhetett fel; a sokacz pedig melléknevet használ az ő falujáról, mintha t. i. valami Brn vagy Brnonak faluja volna. Tagadhatatlan tehát, hogy Brnyeva nem szlávosítása Baranyának, Baranya pedig magyarosítása Brnyevának, és tagadhatatlan, hogy ezen a mai korban teljesen ismeretlen jelentésű szó csakis az ősszlávok alkotása let. A Brnyeva nevű régi vár neve nem csak szájról szájra, hanem tájról-tájra is szállott; szláv lakosok nélkül soha sem volt Magyarország és ha Brnyeva még annyiszor is Baranyának mondatott is hivatalos téren, azért mindig voltak rabok, szolgák, szabadosok, ripacsok, kereskedők, kik a piaczon az őseredeti nevet folytonosan használták. Pécset is Pécsnek írják hivatalosan, de künn a piaczon egyik polgára mégis Fünfkirchner, másika pedig mégis pecsália. Az a comitatus Bereniensis a régi iratokban nem volna comitatus Brniensis? Vagy Berény nem volna Brn? Brünn városát a morva szláv saját nyelvén Brnonak mondja. Vájjon talaj, fekvés, környék tekintetében nem volna valami hasonlatosság Brünn és Baranya a vár között felfedezhető? Az ó és új-szlovén, rusznyák, vend, lengyel, cseh nyelvekben nem lehetne a brn gyökre magára vagy származékaira ráakadni? Az oroszban brenei (brenje) alakja cselekedetet, nyelvszokás szerint dolgot(res) jelent: agyag, sár. Tán megyúrt sár. Aligha a Baranya meséje oda nem törpül, hogy a régi vár agyagos (bortermesztésre is alkalmas) dombon, vagy gyúrás végett megásott téglaégetőn épített valaha. A Tuilleries palota Parisban cserépzsinros égető helyről kapta nevét. Beletinezéről máskor, Sierra János csak a meghiúsult kísérletek számát fogja szaporítani. Riza pasa a sikertelen alkudozások után hadi készületeket tesz a ligás csapatainak megtámadására. Konstantinápolyban attól félnek, hogy egy ily karcz esetén Riza pasa katonái karcz helyett átmennek az albánok táborába s ezzel csakugyan tér nyilik a hatalmak működésének, mely kimondhatatlan bonyodalmakra s beláthatatlan változásokra fog vezetni. A flotta - demonstráczióra küldött hadihajók a ragusai kikötőben vesztegelve várják a parancsot az indulásra. Az kétséget nem szenved, hogy Gladston az ázsiai győzelem folytán s mert sept. 7-én az angol parlament is berekeszté ülését s igy keze minden felől feloldva lévén, minden erejét a keleti kérdés lebonyolításának fogja szentelni-A bolgár kérdés is mindinkább válságos alakot kezd ölteni. Belgrádból írják, hogy a bolgár bizottság fulminens kiáltványon dolgozik, melyet Balkán népeihez fog intézni, melyben hivatkozik arra, hogy Európa nem tartja többé életképesnek Törökországot s igy itt az idő, hogy a bolgárok szervezkedjenek. Viszont pedig a Bulgáriában levő török forradalmi bizottság az ott lakó mohamedánokat lazítja a bolgárok ellen. Bizony az európai diplomáczia önzése és rövidlátása annyira összezavarta a keleti kérdést, és egyátalán oly sok mellékkérdést teremtett ott keleten, melyek mindegyike égető, s mindegyike nagy horderejű, hogy azokat megoldásra vezetnie teljes lehetetlen.